Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

4.2.1.3. II. Minta: Öngyilkossági problémák és az életminőség-mutatók, rizikómagatartások kapcsolata serdülőkorúaknál

Serdülőkorúak mintáján is vizsgáljuk az öngyilkossági magatartás és az egészségi állapot, pszichés állapot, rizikómagatartások, negatív életesemények kapcsolatát. 2001/2002-ben kérdőíves, önkitöltős anonim vizsgálatot végeztünk budapesti, tanulmányokat folytató 14–18 éves fiatalok körében. A minta 248 fiú és 254 lány adatait foglalja magában. A fiatalok 3,7%-a szakmunkásképzőbe, 31,7%-a szakiskolába, 61,6%-a gimnáziumba és 2,8%-a technikumba járt.

A mintában a negatív emocionális állapot jelzéseként tekintettük ezúttal is az öngyilkossági kísérlet előfordulása mellett az öngyilkossági gondolat jelenlétét, akkor is, ha a személynek élete során öngyilkossági kísérlete még nem volt. Feltételezésünk, hogy a két csoport a pszichés labilitás, az egészségi állapot önbesorolása, a pszichoszomatikus tünetek, a negatív életesemények és bizonyos rizikómagatartások (túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás, droghasználat) előfordulása tekintetében jól elkülöníthető, és állapotuk, viselkedésük szignifikáns módon tér el a fiatalok azon csoportjától, akikre az öngyilkossági magatartás egyik formája sem jellemző.

Vizsgáltuk a fenti csoportosításban az iskolatípus szerinti összefüggéseket, a családi változók közül a szülők válását, az öngyilkossági problémák családi előfordulását.

Az egészségi állapot leírására részben az egészségi állapot önbesorolását alkalmaztuk. Az önmegítélésen kívül az un. biomedikális mutatókat alkalmaztuk, amelyek az orvoshoz fordulás, a hosszabban tartó (1 héten túli) betegségek és a kórházi kezelés gyakoriságán, a betegségmintázaton, valamint a rendszeres gyógyszerszedésen alapultak.

A pszichés állapot leírására két fajta kérdőívet alkalmaztunk: a Beck Depresszió Kérdőívet, valamint az 51 tételből álló tünetlista (Symptom Distress Checklist) szomatizációs tüneteket és szorongást mérő skáláját.

A rizikómagatartások közül az alkoholfogyasztást, a dohányzást és a droghasználatot vettük figyelembe. Vizsgáltuk az utóbbi év negatív életeseményeinek minőségi és mennyiségi jellemzőit. A negatív életesemények (betegség, halál, családi konfliktusok, párkapcsolati krízisek, barátokkal kapcsolatos csalódások, iskolai problémák, súlyos anyagi nehézségek) előfordulását vizsgáltuk az utóbbi évben, az életesemény fajtái és mennyisége szerint elemezve az összefüggéseket.

Vizsgáltuk az öngyilkossági problematikával összefüggő segítségkérés gyakoriságát, módját.

Eredmények

Az öngyilkossági problémák gyakorisága, intenzitása: A vizsgálatban résztvevő fiatalok egyharmadát (32,7%) foglalkoztatták már öngyilkossági gondolatok, és 6%-uk jelezte, hogy volt már öngyilkossági kísérlete. Az öngyilkosságot megkísérlők 4%-ánál már több kísérlet is előfordult.

Legtöbben (17,5%) egy éven belül foglalkoztak az öngyilkosság lehetőségével. A szuicid gondolat intenzitását enyhének ítélte a fiatalok 15,5%a, közepesen erősnek 10,8%, és 6,4% minősítette erősnek az öngyilkosságra vonatkozó gondolatait.

Az öngyilkossági problémák megjelenése szignifikánsan gyakoribb az alacsonyabb szintű iskolatípusba (szakmunkásképző, szakiskola) járó serdülőknél. A szülők válása vagy különélése és a serdülők szuicid magatartása között nem mutatkozik kapcsolat a fiúk esetében, az öngyilkossági problematika megjelenésének esélye azonban közel kétszeres az elvált családok leánygyermekeinél a két genetikai szülővel nevelkedő lányokhoz képest (OR = 1,9, 95%CI: 1,1–3,2). Az öngyilkosság családi és közeli ismeretségi körben való előfordulása szignifikáns kapcsolatban áll a fiataloknál mutatkozó szuicid problematikával.

Öngyilkossági problémák és az egészségi állapot: 4.2.1-4. táblázatunk az öngyilkossági probléma fokozatai szerint mutatja be a vizsgált további összefüggéseket. Az öngyilkossági problémától mentes csoport egészségi állapotát lényegesen kedvezőbben ítéli meg, mint a másik két csoport. A „problémamentes” fiatalok több mint háromnegyed része (87,8%) alapvetően jónak és csak 1,5%-uk tartja rossznak egészségi állapotát. Az öngyilkossági problémában érintettek az érintettség fokozatai szerint vélekednek negatívabban egészségükről, és az öngyilkossági kísérlettel jellemzett csoportban már a serdülők 20%-át jellemzi az egészségi állapot negatív megítélése. A kórházi kezelések, a rendszeres gyógyszerszedés szempontjából a csoportok nem különböznek. Ugyanakkor az orvoshoz fordulás gyakorisága az öngyilkossági probléma súlyosságával nő. Főleg az öngyilkosságot megkísérelt csoport veszi erőteljesen igénybe az orvosi ellátást: 40%-uk az elmúlt évben hatnál több alkalommal keresett fel orvost. Az okként megjelölt betegségek szempontjából a csoportok nem különülnek el, vagyis nem állítható, hogy az öngyilkossági problémákat mutató személyek fizikailag betegebbek: az egyes konkrét, kérdőívben megnevezett betegségek1 előfordulását vizsgálva a megbetegedések tekintetében nem találtunk szignifikáns eltérést a csoportok között.

Öngyilkossági problémák és a pszichés állapot jellemzői: A pszichés állapot valamennyi jellemzője: a depresszió pontszám, a szomatizációs és a szorongásos tünetek szignifikáns emelkedést mutatnak az öngyilkossági probléma súlyosbodása szerint. A magas depresszió pontszám kiemelkedő szerepe ebben a mintában is tetten érhető, amennyiben 8,6-szorosára (95%CI: 3,1-23,6) fokozza a szuicid problémák esélyét az alacsony depresszió-pontszámú személyekhez képest.

Öngyilkossági problémák és a különféle rizikómagatartások kapcsolata: A fiatalok egészségmagatartását vizsgálva az un. rizikómagatartások közül a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a droghasználat tekintetében hasonlítottuk össze az egyes csoportokat. Az alkoholfogyasztásnál a sokszori részegség állapotát emeltük ki, a droghasználat esetében pedig a gyakori és rendszeres droghasználatot vettük figyelembe az elemzés során.

4.2.1-4. táblázat. A vizsgált változók az öngyilkossági magatartás függvényében a serdülők mintájában

Öngyilkossági probléma	Nincs	Csak gondolat	Kísérlet	szign. p <
Egészségi állapot negatív önmegítélése %	12,4	32,1	56,7	,001
Orvoshoz fordulás az elmúlt	15,4	20,2	40,8	,01
évben 6-nál többször %
Kórházi kezelés az elmúlt évben %	14,5	17,5	20,0	nsz
Rendszeres gyógyszerszedés %	10,8	14,7	20,2	nsz
Beck-kérdőivben közepes és súlyos depresszió %	1,6	8,7	28,6	,001
SCL 51 Szomatizáció pontszám átlaga	0,47	0,74	1,18	,001
SCL 51 Szorongás pontszám átlaga	0,55	0,88	1,17	,001
Dohányzás % *	19,7	23,9	66,7	,001
Részegség % **	17,0	17,0	50,0	,001
Droghasználat % ***	1,9	4,6	10,7	,01
Betegség, halál %	19,4	29, 4	40,0	,01
Partneri, baráti probléma,	52,2	78,1	76,7	,001
csalódás, iskolai konfliktus %
Súlyos anyagi és egyéb probléma %	5,1	15,3	26,7	,001

***Dohányzik.

**Sok alkalommal volt már részeg.

***10 alkalomnál többször és rendszeresen.

A vizsgált rizikómagatartások mindegyikénél szignifikáns különbség tapasztalható az egyes csoportok között. A leghátrányosabb helyzetet az öngyilkosságot megkísérelt fiatalok mutatják: 66,7%-uk dohányzik, a csoport fele (50%) már sokszor volt részeg élete során, és 13%-uk használt sokszor vagy rendszeresen kábítószert. Különösen a gyakori és rendszeres droghasználat az, amely 3,2-szeresre növeli az öngyilkossági problémák megjelenésének esélyét (95% CI: 1,0–8,7).

Életesmények: Az utóbbi egy év fontos negatív életeseményeit vizsgáltuk az öngyilkossági probléma függvényében. A kérdezettekhez közelálló személy betegsége, halála gyakoribb az öngyilkossági problémát mutató csoportokban. A kapcsolati problémák, iskolai konfliktusok szintén szignifikánsan többször fordulnak elő az öngyilkossági problémákkal jellemzett csoportokban. A súlyos anyagi helyzet és az „egyéb” kategóriába sorolt negatív életesemények is szignifikáns mértékben kapcsolódnak az öngyilkossági problematikával. Erős az összefüggés az utóbbi évben átélt negatív életesemények száma (halmozódása) és öngyilkossági probléma súlyossága között.

A dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat kontrollálása mellett is a Beck-kérdőíven mért depresszivitás az, ami a legerősebben meghatározza az öngyilkossági problémák megjelenését. Hasonlóan erős marad a depresszivitás meghatározó szerepe, még akkor is, ha a rizikómagatartások mellett a negatív életesemények előfordulására és az iskolatípusra is kontrolláljuk a mintát.

A segítségkérés és öngyilkossági probléma: Vizsgáltuk azt, hogy a fiatalok milyen mértékben és kikhez fordulnak segítségért. 4.2.1-5. táblázatunk az öngyilkossági magatartás függvényében mutatja be, hogy milyen típusú kapcsolattól várták a támogatást a fiatalok. Az öngyilkossági gondolatokkal jellemzett csoportnak csupán 17,8%-a, a kísérletezőknek viszont 55,2%-a fordult segítségért valakihez közvetlenül az öngyilkossági problematikával összefüggésben. A segítségkeresők közül legtöbben, és mindkét csoportban közel egyenlő arányban a kortársakhoz fordultak segítségért, egyharmaduk a szülőkhöz. Feltűnő, hogy a súlyosabb, szuicidiumot már megkísérelt csoportból csupán 6,2% fordult pszichiáterhez, míg a „csak” gondolattal küzdők közül a fiatalok 12,5%-a részesült pszichiátriai ellátásban.

4.2.1-5. táblázat. A segélykérés típusa az öngyilkossági probléma szintjei szerint (%) a serdülők mintáján

Öngyilkossági probléma	Valamilyen segítséget kért	szülő	rokon	barát	pszichiáter	családorvos	tanár
Csak gondolat	17,8	33,0	20,0	87,0	12,5	0,0	4,0
Kisérlet	55,2	31,2	12,5	68,0	6,2	6,2	0,0

Az eddig bemutatott eredmények alapján a serdülőkorúak mintájában az öngyilkossági probléma megjelenése szerint az egyes csoportok mind a szubjektív egészségi állapot, mind pedig az un. rizikómagatartások különböző mutatóinak tekintetében jellegzetesen eltérnek egymástól, de legalábbis az öngyilkossági problémát nem mutató csoporttól. Az öngyilkossági szempontból problémamentes csoporttól az öngyilkossági gondolatok és a kísérlet „felé haladva” egyre kedvezőtlenebb az egészségi állapot önmegítélése, nő a szomatizációs tünetek és a szorongás intenzitása, valamint gyakoribb a depreszszív tünetegyüttes megjelenése, és mindezekhez az állapotjellemzőkhöz fokozottabb egészségkárosító magatartásmódok társulnak. A rizikómagatartások gyakoribb előfordulásának egyik lehetséges magyarázata, hogy ezek a fiatalok a felmerülő problémák, feszültségek megjelenésekor, vagy akár a nehéz élethelyzetekben rágyújtanak, alkoholt fogyasztanak, vagy valamilyen szert alkalmaznak, vagyis egy azonnal ható, de következményeiben káros és negatív problémamegoldási stratégiát választanak, ami a fizikai-szellemi közérzet további romlását idézheti elő.

Mintánkban a szuicid csoportok a dohányzás, fokozott alkoholfogyasztás és droghasználat révén is elkülönülnek a szuicid problémáktól mentes csoporttól. A dohányzás, alkohol- és drogfüggőség jelentős rizikótényezők, amelyeknek a hátterében gyakran föllelhető az individuum negatív érzelmi állapota, és e magatartásformák egyben visszahatnak a személy szubjektív és objektív egészségi állapotára, miközben e rizikómagatartások pszichológiai és szociális konzekvenciái sem elhanyagolhatóak (Elekes és Paksi 1994, 1999). Egyes tanulmányok vizsgálták a szuicid kísérletek és egyéb rizikóviselkedések közötti kapcsolatot, de nem kontrollálták a depressziót (Shrier és mtsai, 2001, Woods és mtsai, 1997, Garofalo és mtsai, 1999). Más tanulmányok kapcsolatot találtak a depresszió és a specifikus adolescens rizikómagatartások között, mint az alkohol-és droghasználat, dohányzás (DuRant és mtsai, 1995, Simantov és mtsai, 2000, Goodman és mtsai, 2000) között.

Néhány epidemiológiai tanulmány vizsgálta adolescenskorban a rizikómagatartások mellett a mentális egészségi szimptómákat (Shrier és mtsai. 2001, Resnick és mtsai, 1997). Egy nemzeti longitudinális vizsgálatban Resnick és mtsai (1997) például azt találták, hogy az emocionális disztressznek fontos hatása van adolescenskorban a rizikómagatartásokra, másrészt a depresszió korrelál az olyan rizikómagatartásokkal, mint az alkohol és droghasználat, valamint a pszichológiai stressz és stresszkeltő életesemények szorosan kapcsolódtak az öngyilkossági kísérletekhez (De Wild és Kienhorst, 1998) és függőségi állapotokhoz (Simantov és mtsai, 2000, Vik és Brown, 1998).

Egyezően az alábbi szerzőkkel, mintánkban a depresszió látszik a legfontosabb mediátornak a szuicid problémák és egyéb rizikómagatartások között.

Az öngyilkossági problémákhoz társuló segítségkeresés formái, módjai: a szomatizációs tünetek. Figyelemreméltóan alakul az orvoshoz fordulás és a szuicid magatartás összefüggése a mintában. A szuicidium szempontjából problematikus fiatalok a szuicid probléma fokozatai szerint egyre nagyobb arányban fordultak orvoshoz az elmúlt évben, mint az e szempontból nem problematikus kortársaik (4.2.1-4. táblázat), és ezzel összhangban egészségi állapotuk önmegítélése is negatívabb. Felmerülhet a kérdés, hogy az öngyilkossági kérdésekben érintett személyek betegebbek-e szomatikus értelemben az öngyilkossági problémáktól mentes csoportnál, ami kézenfekvően indokolhatná az orvoshoz fordulás nagyobb gyakoriságát. Az orvoshoz fordulás indokaként felsorolt betegségek BNO szerinti előfordulásában azonban a csoportok nem különülnek el. Ennek ellenére lényegesen nagyobb a szomatizációs tünetek száma, és ezzel összhangban e fiatalok saját egészségi állapotukat is negatívabban télik meg. Ennek magyarázata az lehet, hogy a tartós stressz, a negatív emocionális állapot, közvetlenül a vegetatív labilitás következményei útján, és közvetve, a különféle megbetegedéseket elősegítő, rizikótényezőt jelentő magatartásproblémákkal való ötvöződése révén (dohányzás, alkoholizálás, drogfogyasztás), számos szomatikus panaszhoz és az egészségügy fokozott igénybevételéhez vezethet. A kutatási eredmények ui. megmutatták, hogy az egészség önbecslése és az orvosi vizsgálati módszerekkel gyűjtött információk ugyan nem mindig felelnek meg egymásnak, de úgy találták, hogy a negatív érzelmi állapot, a negatív affektusok konzekvensen korrelálnak az egészségi állapot önmegítélésére vonatkozó skálákkal, vagyis a szubjektív egészségi állapotra vonatkozó mérések tükrözik a személy fizikai és emocionális tüneteit, érzéseit (Vassend és Serondal, 1999).

Ezek az eltérések társadalmi- és demográfiai változókkal is szoros kapcsolatban állnak. A negatív emocionális állapot (disztressz) egy sor jellemzőt foglal magában: idegesség, harag, depresszió, szorongás stb., ami meghatározza a személy tárgyi és szociális környezetéhez, valamint saját testéhez való beállítódását is. A kutatások ily módon rávilágítottak az egészség-betegség laikus percepciójának jelentőségére, a pszichoszociális tényezők, életesemények, depresszió és stressz szerepére az egészségi állapot alakulásában, minősítésében (Appels és mtsai, 1996, Kopp-Skrabski, 1992, Watson-Pennebaker, 1989). Mintánkban az említett összefüggés részben arra enged következtetni, hogy az öngyilkossági problémával jellemzett csoportok orvoshoz fordulásának szubjektív indoka a kellemetlen fizikai közérzet, és e fiatalok talán maguk sem ismerik fel negatív hangulati állapotuk és testi tüneteik összefüggéseit, ill. az összefüggés tudatossági szintje nem kellően magas. Másfelől valószínűnek látszik, hogy a különféle testi panaszokkal gyakorta orvoshoz forduló, de tényleges szomatikus betegségben nem szenvedő fiatalok negatív pszichés állapotára az orvos sem figyel fel, és ezért sem kerül sor a megfelelő szakemberekhez történő adekvát továbbirányításukra.

Számos, az öngyilkosság megelőzésével foglalkozó tanulmány utal arra, hogy a szuicidiumot elkövető személyek kb. egyharmada fordul a halála előtti egy hónapban orvosához (Matthews és mtsai, 1994), ami „cry for help”-ként értelmezhető, azonban az orvosnak az apró, közvetett jelzések felismeréséhez speciális képzésre lenne szüksége (Hirschfeld-Russell, 1997), mert csak kevesen közlik öngyilkossági terveiket.

Marttunen és mtsai (1992, 2000) szakirodalmi áttekintése szerint a szuicidiumban meghalt adolescenskorúak 1/3-2/3-a kommunikálta szuicid szándékát korábbi kísérlet útján vagy verbálisan, és a szuicidált adolescens sokszor csak kortársainak mondja el szuicid gondolatait, ezért a szülők vagy más felnőttek alulbecsülik a megelőző szuicid szándék kommunikációját. Mintánkban közvetlenül a szuicid problémák miatt a csak öngyilkossági gondolattal jellemzett csoportnak 18%-a, a kísérletezők 50%-a fordult valakihez segítségért, és a segítséget igénybe vevők túlnyomó része baráthoz fordult támogatásért, második helyen a szülők szerepelnek. Pszichiáter szakorvos felkeresésére – amint ezt már említettük – alacsony számban került sor.

A fiatalkori szuicidium megelőzésének lehetőségei

A pszichiátriai zavarok, első sorban a hangulatbetegségek, abúzusok és antiszociális zavarok kezelése egyúttal a szuicidiumok számának csökkenését is eredményezi. A kísérleten átesett fiatalok kezelése különösen fontos, mert a megelőző kísérlet fontos rizikófaktora a befejezett öngyilkosságnak. Másfelől már maga az öngyilkossági gondolat is számos tekintetben rizikótényezőt jelent, hiszen a hangulati- és szorongásos tünetek, szomatizációs tünetek, és különféle rizikómagatartások halmozódása mutatkozik e csoportban.

A fiatalkori szuicid prevenció azonban nem merülhet ki a pszichiátriai kezelésben. Az iskolai preventív beavatkozások, szociális szolgáltatások fontosságát, a pedagógusok felvilágosítását és iskolai pszichológiai tanácsadás megvalósulását alapvetően fontosnak gondoljuk. tréning programok, felvilágosítás a pszichopatológiai tünetekről és szuicidiumról, valamint az alkohol és drogprevenció egyaránt fontos a magas szuicid rizikója, illetve komorbiditása miatt. Akiknél nincs is felfedezhető pszichiátriai zavar vagy feltűnő alkalmazkodási zavar, fontos jel, ha beszélnek az öngyilkosságról.

Az öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett fiatalokra tehát nem csak a fokozottabb szomatikus tünetképzés, hanem az egészségügyi ellátás gyakoribb igénybevétele is jellemző. Figyelembe véve a vizsgált minta korösszetételét (14–18 év) megkockáztatjuk azt a feltevést, hogy a kedvezőtlennek minősített egészségi állapot preszuicidális tünetnek is tekinthető, mivel az egészségi állapotban mért deficit nem a konkrét betegségek, hanem a hangulati, pszichés állapot terén mutatkozott. A két öngyilkossági kérdésekben érintett csoport, és különösen a szuicid kísérleten már átesett személyek gyakori orvoshoz fordulásának indoka inkább a negatív emocionális állapot, ami a szomatizációs tünetek révén e személyekben a betegség élményét és észlelését kelti.

Esetükben az egészségügyi ellátás fokozott igénybevétele pozitív megküzdésként is értelmezhető, illetve felfogható a „cry for help“, azaz a segélykérés speciális, de inadekvát formájának, mert a testi tünetekkel fordulnak ezek a személyek orvoshoz. Feltűnő, hogy a segítséget igénylők a konkrét öngyilkossági problémával gyakorlatilag alig fordulnak orvoshoz, hanem a baráti segítséget részesítik előnyben.

A jelenség több tényezőre is felhívja a figyelmet. Az orvoshoz fordulásban egyfelől kifejeződik a szuicid problémával küzdő személyek részéről a problémamegoldás iránti igény. Másrészt viszont a segítségkérésnek inadekvát módja valósul meg, amikor szomatikus panaszaik alapján keresik fel az orvost, és az emocionális tényezők lehetséges szerepe nem tisztázódik a tünetek kialakulásában és észlelésében.

Az orvosnak tehát negatív szomatikus státusz esetében is foglalkoznia kellene bizonyos határok között a betegségtünetek esetleges pszichés hátterével az adekvát ellátás, betegirányítás érdekében, mert ez a szuicid prevenció fontos eszköze lehet a családorvosok és egyéb szakorvosok kezében.

Miután az öngyilkossági kérdésben érintett személyek problémájukkal nyíltan leginkább kortársaikhoz fordulnak segítségért, a prevenció sikere inkább várható az iskolákban tevékenykedő, jól képzett fiatal szakemberektől és kortárs segítőktől, mintsem a hagyományos egészségügyi rendszertől.

Az adatok elemzéséből összefoglalóan úgy tűnik, hogy az orvoshoz fordulás extrém mértéke alapvetően nem szomatikus megalapozottságú, hanem inkább pszichés megalapozottságú szomatizációs tünetekből ered, és emiatt az adekvát (pszichológiai-pszichiátriai) ellátásból e személyek kimaradnak, és kezelésük inadekvát módon valósul meg. A post mortem végzett vizsgálatokon alapuló tanulmányok szerint az öngyilkosságot elkövetett serdülőkorúak kb. egyharmadának volt már korábbi öngyilkossági kísérlete, 1/3-2/3 részének súlyos hangulatzavara (Marttunen és Pelkonen, 2000). Gyakori a függőségi probléma, és az antiszociális zavar, főleg fiúknál (Shaffer és mtsai, 1996, Brent és mtsai 1999). Mintánkban a depresszív és szorongásos tünetek fokozott jelenléte párosul a szuicid problematikával a vizsgált fiataloknál.

1	A tünetek, panaszok előfordulásán kívül a konkrét betegségek előfordulását is vizsgáltuk az öngyilkossági probléma megjelenése szerint. A betegségeket a BNO szerint csoportosítottuk.

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero