Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


5.1.2.1. A házasságról, családról általában

A pár, illetve a család a legkisebb társas egység, melynek részesei vagyunk. Az ember családba születik, majd bizonyos kort elérve megalapítja saját családját. Gyakran hajlamosak vagyunk e két rendszert egymástól függetlennek tekinteni, pusztán azért, mert látszólag a saját család megalapításakor váltás történik, az ember „elhagyja” a családot, melybe beleszületett és új, saját családi rendszert alakít ki. Előfordul, hogy a fiatalok új családjukban mintegy rekonstruálják eredeti családjuk viszonyait, és szinte észrevétlenül megvalósítják azokat a szülői mintákat, melyeket otthon láttak, és ezzel párhuzamosan a családi diszfunkciók is hasonlatosak lesznek a szülői házban átéltekhez. Ez a folyamat többnyire nem tudatos, sőt akár nem is tudatosul. Jogos az a cél, hogy az ember az érettség megfelelő fokán olyan saját életet, családot alakítson ki, mely az eredeti családjától független, ám ebben a folyamatban az eredeti család jellemzőit, tudatos és tudattalan örökségét is fel kell dolgozni, és integrálni kell. Ez az integráció gyakran elmarad a családalapítás időszakában, és a különböző krízisek, vagy akár természetes életesemények (pl. gyerekszületés, munkahelyváltás, szülő halála stb.) aktiválhatják a hozott tudattalan mintát. Mindezek a jelenségek, különösen az „örökség” koncepciója jól értelmezhetők a tárgykapcsolat elmélet segítségével (Székely, 2003, Balog, 2001).
Székely hangsúlyozza a „Törékeny kincs, boldog házasság” című videó-sorozatában, hogy az igaz szerelmen, és a jó párválasztáson túl tudatosítanunk kell a gyermekkori családunkból hozott mintákat, értékeket, lelki késztetéseinket, hogy képesek legyünk egy olyan közös identitás kialakítására, amelyben egyéni fejlődésünk is kibontakozhat.
Cole és Cole (1998) idézi Bowlbyt (1980), aki a korai anya-csecsemő vizsgálatai alapján leírta, hogy megkülönböztethetünk biztonságos kötődést, valamint bizonytalan (ambivalens) szorongó/elkerülő, és bizonytalan szorongó/ellenálló kötődést. Ezek a korai anya-csecsemő kapcsolatban kialakult kötődési mintázatok a későbbiek során, a felnőtt párkapcsolati kötődésekben is leképeződnek. vagyis az a csecsemő, aki a mamájához bizonytalan szorongó kötődési mintázattal kötődik, felnőtté válva, párkapcsolatában, házasságában is ilyen módon fog kötődni. A tárgykapcsolat-elmélet képviselői gyakran hozták összefüggésbe a későbbi házastársi elégedetlenséget kötődési problémákkal. A kora-gyermekkorban megélt szülő-gyermek kapcsolati ősminták – állítják – tudattalanul működnek bennünk és lényegesen színezik igényeinket, elvárásainkat. Ezek tudatosítása elősegíti a boldog házasság egyik feltételét: egymás megértését és elfogadását.
Erik Erikson (Cole, 1998) az emberi életutat nyolc stádiumra osztja, melyek mindegyikét egy sajátos, az egyén által megoldandó konfliktus jellemez. A párválasztás a fiatal felnőttkor „feladata”, ami azonban csak akkor valósulhat meg sikeresen, ha a korábbi konfliktusok megoldása is sikeres volt. vagyis, ha a korábbi fejlődési fázisainkban sikeresen kialakult az „ősbizalmunk”, az autonómia-igényünk, a kezdeményező-készségünk, képesek vagyunk önálló alkotómunka végzésére, és kialakul egy szilárd, másoktól (szüleinktől is) független identitásunk – csak ezen készségek, képességek sikeres kialakulása után lehet sikeres a párválasztásunk, a párkapcsolati elköteleződésünk, a házasságunk.
Gottmann (1999) szerint a házasság működőképessége az érzelmi intelligencia függvénye: „A boldog házasságban élők sem nem kedvesebbek, sem nem gazdagabbak, vagy pszichológiailag képzettebbek, mint mások. Mindössze arról van szó, hogy megtalálták a módját, hogyan akadályozzák meg azt, hogy az egymással kapcsolatos (minden pár életének részét képező) negatív gondolataik és érzéseik felülkerekedjenek a pozitív érzéseken”. A szerző állítja, hogy mindössze ötperces megfigyelés után előre tudja jelezni, hogy elválik-e egy pár vagy sem, és hangsúlyozza, hogy az érzelmi intelligencia az, ami esélyt biztosíthat a válás elkerülésére.
Bognár és Telkes (1994) hangsúlyozzák, hogy különbséget kell tennünk házassággal való elégedettség és a házasság stabilitása között. Idézik Levinger-t, aki azokat a visszatartó erőket, amelyek az elégedetlen házasoknál is léteznek, és a stabilitás irányába hatnak, gátaknak (barriereknek) nevezte. Így leírtak rossz, és instabil házasságokat, jó, de instabil házasságokat, jó, és stabil házasságokat, valamint rossz, de stabil házasságokat is. Azt is kiemelik, hogy a házassággal való megelégedettség nem jelenti feltétlenül ugyanazt a két fél számára: „minden házasságban két házasság van, az egyik a férjé, a másik a feleségé”.
Mivel napjainkban egyre fontosabbá válik kapcsolataink minősége, növekednek a házastársi kapcsolattal szemben támasztott követelmények, a fokozott igények pedig sebezhetőbbé teszik a házasságokat. Láthatjuk tehát, hogy a házasság minőségét az eredeti családunk tudatos és tudattalan öröksége, a korai kötődés-mintázatok, a korábbi fejlődési stádiumok megoldott vagy megoldatlan konfliktusai, érzelmi intelligenciánk egyaránt befolyásolják, ugyanakkor a házassággal való megelégedettség még nem jelent stabilitást. A házassággal szemben támasztott megnövekedett elvárások, valamint a babonaként hagyományozódó „mítoszokhoz” való viszonyítás igencsak sérülékennyé, törékennyé teszi a házasságokat.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave