Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

5.1.2.3. Családi állapota: „elvált”

Az emberek a válást az egyik legstresszkeltőbb életeseménynek minősítik, mind a felnőttek (Holmes és Rahe, 1967), mind a gyermekek megítélésében (Davies, Cummings, 1994). a Magyar Statisztikai Évkönyv (2002) adatai azt mutatják, hogy az 1960-as évektől kezdődően az elváltak aránya gyorsan és jelentős mértékben növekedett. Férfiaknál 1,4%-ról (1960) 8%-ra emelkedett (2003), nőknél pedig 2,6%-ról 10,4%-ra (5.1.2-1. táblázat).

5.1.2-1. táblázat. Válások arányának változása, Magyar Statisztikai Évkönyv, 2002

	Férfiak/elváltak	Nők/elváltak
1960	1,4%	2,6%
1970	2,2%	3,8%
1980	3,7%	5,6%
1990	6,4%	8,2%
2001	7,6%	9,9%
2002	7,8%	10,2%
2003	8,0%	10,4%

A válási arányok növekedésének, a válás jelenségének magyarázatára sokféle feltevés és magyarázat látott napvilágot. Ezek közül említésre méltó a házasság felbontására vonatkozó törvények reformja, nevezetesen a nem vétkességi alapú válás széleskörű elfogadása. Phillips (2004) könyvében hangsúlyozza, hogy a válástörvény-reformok nem kiváltották a válások szaporodását, inkább csak felerősítették a meglévő tendenciákat. A liberálisabb váláspolitika mellett a terjedő női munkavállalást, a nőmozgalmakat, a szexuális erkölcsöket, a megváltozott egyéni szemléletet, a házassággal szemben támasztott elvárások fokozódását okolták.

Az utóbbi évtizedekben a válások számának növekedése mellett folyamatosan csökkentek a házasságkötési arányszámok, és fokozatosan felfelé tolódott a házasságkötési életkor. A párkapcsolatok formálódásában bekövetkezett legfontosabb változásokat, a házasodási hajlandóságot meghatározó tényezőket, az élettársi kapcsolatok elterjedését, a házasság megszűnését befolyásoló legfontosabb jellemzőket a Központi Statisztikai Hivatal külön kiadványa (2002) elemzi.

A válást leginkább befolyásoló tényezők közül a házasságkötési életkort, a házasságtartamot, az iskolai végzettséget, és munkaerő-piaci helyzetet, valamint a vallási háttér szerepét emeli ki. Mára a korai házasságok váltak sérülékenyebbé: az 1980-as években és utána házasodók között a házasságkötési életkor emelkedésével csökkent a házasság felbomlásának kockázata. Korábban ez a tendencia fordított volt: akik az 50-es, 60-as, 70-es években kötöttek házasságot, ha idősebb korban léptek frigyre, nagyobb volt a valószínűsége a házasság felbomlásának.

A házasságtartammal kapcsolatban kiderült, hogy a párkapcsolat felbomlásának az esélye éppen olyan magas az együttélés későbbi, mint a korai szakaszaiban. Sőt, a statisztikai nyilvántartások szerint a 90-es években éppen a húsz évnél hosszabb ideje fennálló kapcsolatok között emelkedett leginkább a válás aránya.

Ami az iskolai végzettséget illeti, a 80-as évek elejéig házasodottak esetében az iskolai hierarchián felfelé haladva, emelkedett az elváltak aránya. A 90-es években a tendencia ennek épp a fordítottja volt: a magasabb iskolázottság előnynek bizonyult a házasság megőrzésében. A válás időzítését illetően is egy lényeges különbség fedezhető fel az iskolai végzettség tekintetében: a diplomások későbbre „időzítik” a válást, mint képzetlenebb társaik.

Ami a vallás szerepét illeti, a hazai adatok is alátámasztják a külföldi vizsgálatok tapasztalatait: a magukat vallásosnak mondók körében lényegesen alacsonyabb a házasság felbomlásának kockázata, mint a vallástalanok között.

A házasság stabilitását, a házastársi stresszt és válást befolyásoló, korai gyökereket több külföldi, longitudinális vizsgálat is elemezte (Huston, 2001, Previti, 2003). Previti hangsúlyozza, hogy a házasság stabilitását nemcsak bizonyos „jutalmak”, hanem bizonyos akadályok, „barrierek” is, valamint a „más, jobb lehetőségek hiánya” is segíti. Ilyen „jutalmak”: az egymás iránti szerelem, szeretet, tisztelet, bizalom, pozitív kommunikáció, egymás beavatása a múlt történéseibe, boldogság egymás jelenlétében, kompatibilitás (hasonló célok, érdeklődések), érzelmi biztonság, a házastárshoz való elköteleződés, jó szexuális kapcsolat. A házasság stabilitását segítő „barrierek” például a gyerekek: „csak a gyerekek tartanak minket együtt”, a vallás, anyagi egymásrautaltság, egymást kiegészítő, hagyományos szerepelvárások és munkamegosztás („én elvégzem a házimunkát, ő hozza a pénzt, amiből kifizetjük a számlákat, ennyi”), a házasság intézményéhez való elköteleződés. Előfordul, hogy egy „jobb alternatíva hiánya” miatt maradnak együtt a párok: „egyedül biztosan rosszabb lenne, ez az egy, ami engem ebben a házasságban tart”. A tizenhét éves utánkövetéses vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy kortól, nemtől, iskolai végzettségtől, családi jövedelemtől, a házasságban eltöltött évek számától függetlenül, azok, akik a házasságuk stabilitását a belőle származó „jutalmaknak” tulajdonítják, elégedettek voltak a házasságukkal, és nem váltak el. Ezzel szemben azok, akiket csak a „barrierek” tartottak össze, nagyon alacsony pontszámmal szerepeltek a „Házassági Boldogság Skálán”, és a legtöbben közülük az idők során előbb vagy utóbb elváltak. A szerzők hangsúlyozták, hogy a „barrierek”, vagy a „jobb alternatíva hiánya” működhetnek összetartó erőként, de mégsem képeznek olyan erőteljes kohéziós erőt, mint a „jutalmak”.

Huston (2001) azt rója fel a korábbi kutatásoknak, hogy „egy kalap alá veszik” a boldogtalan, de együtt élő, és a már elvált házaspárokat. Sőt, kiemeli, hogy az elváltak csoportját is külön csoportba kellene sorolni aszerint, hogy mennyi ideig tartott a házasság. Longitudinális vizsgálatukban négy csoportot különböztettek meg: boldog párok (a házastárs mindkét tagja boldog), boldogtalan párok (legalább az egyik tag boldogtalan), a korán elváltak (2-6 évet éltek együtt a válás előtt), és a későn elváltak (legalább hét évet éltek együtt a válás előtt). a vizsgálat eredményei szerint a válás bejósolható volt abból, ahogyan a párok tagjai még az udvarlás időszakában egymáshoz viszonyultak. A „korán elváltak”-nál az egymással való elégedetlenség már a házasságkötés előtt is megjelent, házasságuk kezdetben is kevésbé volt ígéretes: egymáshoz kevésbé vonzódtak, és kevésbé voltak gyöngédek egymáshoz. Azzal a reménnyel léptek a házasságba, hogy kapcsolatuk majd javulni fog, és majd kevésbé lesznek negatívak egymáshoz. Amikor ezek a remények nem valósultak meg, a közöttük lévő, amúgy is gyenge kötelék könnyen megszakadt. Nem mutattak egymás iránt nagyobb fokú negativitást később sem, mint a házasságba való belépéskor. Ugyanez volt jellemző az együttmaradó, de boldogtalan párokra is: egymással szembeni elégedetlenségük már a házasságba lépés előtt megjelent és ez nem változott az együttélés során sem. Azoknál, akik később váltak el, a házasságba lépéskor megvolt ugyan az egymás iránti szerelem és gyöngédség, viszont az első két évben nagyon megváltoztak az egymás iránti érzelmeik, ambivalensek és ellenségesek lettek egymáshoz. A tartósan boldog párok házasságuk sikerét a tartós kötődésnek, az érzelmi közelség érzésének, valamint annak tulajdoníthatták, hogy egymással szemben gyakran mutattak gyöngédséget, törődést, barátságot. vagyis, ha az udvarlás időszakából nem is, de az együttélés első két évéből bejósolható a házasság tartama – állítják a tanulmány szerzői.

A családi állapot és az elhalálozás, valamint az egészségi állapot ok-okozati összefüggéseit elemző tanulmányok, a módszertan függvényében egymásnak nagyon ellentmondó eredményekhez is vezettek.

Nem ez a helyzet a párkapcsolat megszakadását követő hangulati változások elemzéseit illetően. Nem vitatott, hogy a kapcsolat megszakadása mindkét nem mentális egészségi állapotára negatív hatással van (Gottman, 1998). Viszont leírtak nemi különbségeket is (Aseltine, 1993, Horwitz, 1996, Willitts, 2004): minél frissebb volt az esemény annál erősebb volt ez a negatív hatás, amin egy új kapcsolat kialakítása férfiaknál javított, de nőknél nem, és a talpraállás nőknél hosszabb időt vett igénybe. Az viszont nem semleges tényező, hogy milyen házasságból lépnek ki: a válást követően csak azoknál emelkedett a depresszió, valamint az alkoholfogyasztás, akik korábban harmonikusnak ítélték a házasságukat (Aseltine, 1993, Prigerson, 1999).

Egy tanulmány szerint (Richards, 1997) a válás akkor is összefüggött a szorongással, és depresszióval, ha az eredményeket kontrollálták a végzettségre, a házasságkötési életkorra, a származási családban történt válásra, a gyerekkori agresszióra és neuroticitásra, a jelenlegi anyagi nehézségekre, a társas kapcsolatok (barátok) hiányára. vagyis a válás (lévén szó egy krízishelyzetről, veszteségről), a korai sérülékenységtől, a jelenlegi anyagi, és kapcsolati nehézségektől függetlenül is gyakorol érzelmi-hangulati negatív hatást.

Kast (2000) a gyászfolyamat szakaszait elemzi, és leírja a válást követő gyász sajátosságait, nehézségeit, szemben azzal a gyásszal, amit akkor érzünk, ha valakit a halál választ el tőlünk. Megkülönböztet „belső válást” és „külső válást”. A „belső válás” természetes fejlődési szakasza egy párkapcsolatnak, amikor a tagok inkább az individuációra törekednek, és kicsit eltávolodnak egymástól (de benne maradnak a párkapcsolatban, nincs is szándékukban kilépni). Amikor a „belső válást” sorozatosan nem tudják egymásnak megengedni, gyakran akkor kerül sor a „külső”, egzisztenciális válásra. „Az életünk oldások és kötések sorozata” – állítja. Persze az sem lényegtelen, hogy milyen kontextusban történt a válás: például, hogy krónikus házastársi és/vagy munkahelyi stressz mellett következik-e be. A kutatók, akik csak a krónikus stresszt, vagy csak az akut stresszt elemzik, és nem veszik figyelembe az interakciót, hibát követnek el, állítja a szerző (Wheaton, 1990).

Viszont úgy tűnik, hosszútávon eltűnik a válás negatív hatása (Duffy ME, 2002): a válásuk után tíz évvel meginterjúvolt nők pozitívan nyilatkoztak az életükről, bár nagyon kevesen vettek részt pszichoterápiában. Ugyanakkor, ahogyan a házasságkötési életkor meghatározó a válás előfordulási gyakoriságát illetően, úgy a válási életkor is meghatározó a válás negatív hatásait, a válás utáni alkalmazkodást illetően (Gander, 1991): a később válókra a válás kevésbé gyakorolt negatív hatást.

Easterlin (2003) tanulmányában a „boldogság-alapérték modell”-t elemzi, miszerint mindannyiunknak van egy boldogság-alapértékünk, egy genetikai és személyiség-tényezők által meghatározott egyéni átlagunk, és a különböző életesemények, mint a családi állapot változása, állás elvesztése, egy műtét, vagy a különböző betegségek, esetleg a különböző apró sikerek kilendítik a boldogságunkat az átlagunk fölé vagy alá, de idővel ezek a kilengések visszatérnek az alapértékünkhöz. Hangsúlyozza, hogy az alapértékhez való visszatérés hosszabb-rövidebb időt vehet igénybe. Az egészségi állapotunkban vagy a családi állapotunkban bekövetkező változások esetében boldogságunk, jóllétünk alapértékükhöz való visszatérése hosszabb időt igényel (például válás esetén). Amato (2000) szerint vannak, akiknek jólléte a válás következtésben átmeneti zavart szenved, vannak, akiknek pályáját ez olymértékben lefelé kényszeríti, hogy előfordul, hogy sosem épülnek fel teljesen, és vannak viszont olyanok, akiknek javára szolgál a válás. A jövőbeni kutatások egyik fő célja azoknak a körülményeknek a megértése lehetne, melyek ezekhez a különböző „válási-outputokhoz” vezetnek.

Hernádi (1989) házasságtípusokat, és azoknak megfelelő válástípusokat különböztet meg. Hangsúlyozza, hogy a válások számának csökkentéséhez a válások „minőségének” javításán át vezet az út.

„A válások „ellégiesítése” eleinte talán nem szépíti a statisztikákat (de csak azért, mert a statisztikusok a válások számát és nem kárait mérik), viszont – azonnali hatásként – megjavítja az élet minőségét.” Későbbi könyvében (2001) említi, hogy a modernizálódás előrehaladottabb fokán (az Egyesült Államokban) a családbomlási folyamatok affektív vonásai sokkal fontosabbak, mint az instrumentális (materiális, financiális) vonásai. A szerző szerint ennek ismerete segíthet a magyarországi tendenciák kimenetelének jobb megértésében.

Krantzler és Krantzler (1999) könyvük bevezetőjében állítják:„Nem hisszük, hogy a válás „jobb”, mint a házasság, de azt sem, hogy a házasság „jobb”, mint a válás. a válás és a házasság külön-külön konstrukciók, de nem megoldások. Lehetnek hasznosak, és ártalmasak is, attól függ, hogyan használjuk őket.”

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero