Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


5.2.2.1.3. Eredmények
Az összehasonlításból nyert adatok szerint kiugróan nagy különbségeket találtunk az alábbi eredményekben:
 
Családi állapot és munkaterhelés
Az élettársi kapcsolat a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyiek között magasabb a házasságban élőkhöz viszonyítva: míg a nem egészségügyiek körében 62,1% a házasok aránya és 4,8% az élettársi kapcsolatban élőké, addig a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyiek között 53,1%, illetve 10,8% ez az arány. A házasságban élők között is magasabb körükben a házassági stressz (1,12, míg a nem egészségügyiek között 0,66; az átlag egészségügyiek között 0,7) Ennek egyik oka az lehet, hogy a kórházi, folyamatos intellektuális, érzelmi és testi túlterhelés, valamint a feldolgozatlan stresszek kedvezőtlen hatásai a magánéletben is megjelennek (Ramirez és mtsai 1995).
Az 1. csoportban levő nők 44%-a már átesett abortuszon, míg a nem egészségügyiek körében a nők 21,2%-ának, az átlag egészségügyiek 27,8%-ának volt abortusza.
Mindezeket még elgondolkodtatóbbá teszi az az adat, hogy e csoport kevéssé számíthat mások segítségére nehéz helyzetében: szignifikáns különbség van a támogatottság mértékének megítélésében mind az átlag egészségügyi (p = 0,011), mind a nem egészségügyi csoport (p = 0,007) viszonylatában.
A túlterheltségre utal, hogy az 1. csoportban levő válaszadók 20,7%-ának van kettő vagy annál több munkahelye (!), míg a két kontrollcsoportban levők 5,8%-ának (nem egészségügyiek), illetve 10,6%-ának (átlag egészségügyiek).
Ha megvizsgáljuk az 1. csoporton belül a családi állapot megoszlását a foglalkozási körök szerint, akkor tovább árnyalhatjuk a képet (5.2.2.1-1. táblázat):
 
5.2.2.1-1. táblázat. Családi állapot (súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók)
 
nőtlen, hajadon, egyedülálló
házas, házastársával együtt él
házas, házastársával nem él együtt
élettársi kapcsolatban él
elvált
özvegy
orvosok
10,6%
63,8%
4,8%
12,8%
8,5%
-
egyéb diplomás egészségügyiek
22%
53,7%
-
12,2%
12,2%
-
ápolók, asszisztensek
22,1%
45,3%
5,8%
9,3%
15,1%
2,3%
 
A súlyos betegekkel foglalkozó ápolók körében jóval nagyobb az egyedülállók, az elváltak aránya, mint az orvosok és az egyéb diplomás egészségügyiek körében. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a legnehezebb területen dolgozó ápolóknak alig fele (54,6%) rendelkezik viszonylag kiegyensúlyozott családi háttérrel és 45,3%-uk egyedülálló, elvált vagy özvegy.
 
Testi állapot és az egészségügyi ellátás megítélése
Arra a kérdésre, hogy jelenleg vannak-e fájdalmai, a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók csaknem fele, 47,7%-a válaszolt igennel, szemben a nem egészségügyiek 36,4%-ával és az átlag egészségügyiek 37,3%-ával. Ha megnézzük az 1. csoportban levők válaszait a foglalkozási megoszlás alapján, akkor az orvosok 40%-a, az egyéb diplomások 43,9%-a, az ápolók, asszisztensek 58,8%-a panaszkodott fájdalmakra a kérdőív felvételekor! Szignifikáns különbség (p = 0,035) van a fájdalomra panaszkodó orvosok és ápolók között: sokkal több ápoló panaszkodik fájdalmakra, mint orvos.
 
5.2.2.1-2. táblázat. Összességében hogyan minősíti saját egészségi állapotát? (Súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók)
 
nagyon rossz
rossz
közepes
kiváló
orvosok
24%
66%
10%
-
-
egyéb diplomás egészségügyiek -
26,2%
59,5%
14,3%
-
 
ápolók, asszisztensek
2,2%
2,2%
42,7%
54,7%
6,7%
 
Szignifikáns különbség mutatkozik az egészségi állapot megítélésében foglalkozási körök szerint: az orvosok és az ápolók/asszisztensek között (p = 0,006), valamint a diplomás egészségügyiek és az ápolók között (p = 0,006). Az ápolók mindkét csoportnál sokkal rosszabbnak minősítik az egészségi állapotukat. Az orvosok és a diplomás egészségügyiek egészségi állapot minősítése között nincs lényeges különbség.
 
5.2.2.1-1. ábra. Teljes mértékben vagy inkább elégedetlen az orvosi ellátás különböző formáival
 
Jelentős az elégedetlenség az orvosi ellátás különböző formáival (5.2.2.1-1. ábra).
Szakirodalmi adatok alapján különösen az orvosok hárítják saját panaszaikat, illetve önmagukat kezelik. Testi panaszokkal inkább fordulnak más szakemberhez, mint lelkiekkel (Pullen és mtsai 1995).
 
Káros szenvedélyek
A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók 37,9%-a dohányzik, a nem egészségügyiek között 24,6%, az átlag egészségügyi csoportban 24,7% a dohányzók aránya.
Az 1. csoportban levők 28%-a iszik 3 vagy több kávét naponta, míg a nem egészségügyieknek „csupán” 15,9%-a, az átlag egészségügyieknek 14,7%-a.
Az alkohol- és drogfogyasztás még ennél is nagyobb különbségeket mutat: az 1. csoportban a válaszolók 20,4%-a vallotta azt, hogy – amennyiben fogyaszt egyáltalán alkoholt, akkor – egy alkalommal több mint 5 (nők esetében több mint 4) alkoholtartalmú italt iszik meg, szemben a 2. csoport által bevallott 8,7%, illetve 3,7%-ával. Angol kórházi orvosok kérdőíves vizsgálata alapján a férfiak 8%-a, a nők 11%-a (átlagosan 10%-uk) fogyasztott több alkoholt az elfogadhatónál – ez hetente 21 egység a férfiaknál, 14 egység a nőknél (King és mtsai 1992).
A súlyos betegekkel foglalkozók 10,6%-a használt már valamilyen kábítószert, míg a nem egészségügyieknek 2,9%-a, az átlag egészségügyieknek 1,9%-a válaszolt igennel erre a kérdésre.
Itt azonban meg kell említenünk azt a hipotézisünket, hogy a személytelen, önkitöltős kérdőíves felmérés során valószínűleg őszintébben válaszoltak ezekre a kényes kérdésekre a vizsgálatban résztvevők (1. csoport), mint a kérdezőbiztos által felvett kérdőíves vizsgálat során (2. és 3. csoport).
 
Pszichés állapot
Bizonyos betegségek, amelyek sokszor pszichoszomatikus eredetre vezethetők vissza, gyakrabban fordulnak elő a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében. Arra a kérdésre, hogy állott-e kezelés alatt élete során bizonyos betegségek miatt (daganatos betegség, depresszió, magas vérnyomás, gyomorbetegség), a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók összesen 46,5%-a válaszolt igennel, szemben a nem egészségügyiek 27,3%-ával és az átlag egészségügyiek 22,5%-ával! (Külön figyelemre méltó, hogy az elmúlt évre az említett betegségek közül 17%, 8,8% és 7,5% megbetegedés esett a három csoport összehasonlításában).
A depressziós megbetegedés szignifikánsan magasabb a súlyos betegekkel foglalkozók körében mind a nem egészségügyi dolgozókhoz (p = 0,000), mind az átlag egészségügyiekhez viszonyítva (p = 0,004). Ha megnézzük az egyes munkahelyeken (osztályokon) dolgozók megbetegedéseit az 1. csoportban, akkor szintén érdekes különbségeket láthatunk (5.2.2.1-2. ábra).
A hospice-ban, a pszichiátrián, a mozgásszervi rehabilitációban és az onkológián dolgozók körében magasabb a depresszió aránya, és kiugróan magas az onkológián dolgozók körében előfordult gyomor- és nyombélfekélyes megbetegedések száma.
 
5.2.2.1-2. ábra. Állott-e kezelés alatt az alábbi betegségek miatt (esetszám)
 
 
Az 1. csoportban a foglalkozások közötti eltérések is jelentősek a depressziós megbetegedéseket tekintve: szignifikáns különbség (p = 0,041) van az ápolók és az orvosok depressziós megbetegedése között.
Arra a kérdésre, hogy volt-e már öngyilkossági kísérlete, az alábbi eredményeket kaptuk: a súlyos betegekkel foglalkozók közül 4,9% válaszolt igennel; a nem egészségügyiek közül 2,5%, míg az átlag egészségügyiek közül 1,4%. az 1. csoporton belül kiugróan magas, 10,3% a pszichiátrián dolgozók között azok aránya, akik már megkíséreltek öngyilkosságot! Az 1. csoportban az orvosok 2,1%-a, az egyéb diplomás egészségügyiek 7,3%-a, az ápolók 5,2%-a válaszolta azt, hogy már volt öngyilkossági kísérlete. A pszichológiai skálák összehasonlítása egyértelműen arra mutat, hogy a súlyos betegekkel foglalkozók pszichés állapota összességében rosszabb, mint a kontrollcsoportoké (5.2.2.1-3. ábra).
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave