Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


5.2.2.2.1. Bevezetés
Az orvosok megbetegedési és halálozási mutatóinak sajátos alakulása századunk második felétől világszerte felkeltette az egészségszociológiai kutatásokat végzők figyelmét. teljes orvostársadalomra vonatkozó vizsgálatok nem készültek, de a részeredmények igen figyelemfelkeltőek. A mortalitási mutatók között is kiugróan magas értékeket mutatnak a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az öngyilkosság (Arnetz és mtsai 1987, Boxer és mtsai 1995, Fekete 1991, Molnár 1991). Az orvosnők morbiditása ugyanakkor valamivel még a férfi orvosok átlagát is meghaladja, és ezt a helyzetet feltehetően a hivatás és a családi szerep összeegyeztethetőségének élesebb konfliktushelyzete hívja elő (Molnár 1991, Győrffy 2003).
Nagyszámú nemzetközi vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy az orvosok között jelentős arányban fordulnak elő pszichés zavarok, alkohol- és drogfüggőség, öngyilkosság. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az orvosok szomatikusan egészségesebbek, mentálisan betegebbek az átlagpopulációnál. A nemzetközi szakirodalom egyöntetűen felhívja a figyelmet az orvosok magas öngyilkossági veszélyeztetettségére (Arnetz és mtsai 1987, Boxer és mtsai 1995).
Az öngyilkosság orvostanhallgatók között is gyakori, és az irodalmi adatok megegyeznek abban, hogy az orvosok között a pszichiáterek öngyilkossága egyike a legmagasabbaknak (Fekete 1991). Az ezzel a témával foglalkozó munkák nagy része olyan öngyilkossági rátákat közöl az orvosokkal kapcsolatban, amelyek a teljes népességét két-háromszor meghaladják. Egy, az 1980-as évek közepén az Egyesült Államokban született tanulmány szerint „az Egyesült Államokban évente annyi orvos dobja el magától az életet, amennyi megfelel egy orvosi egyetem teljes végzős évfolyamlétszámának” (Simon W. 1986).
Mint ismeretes, az öngyilkossági gondolatok talán a legerősebb előrejelzői a befejezett öngyilkosságoknak és az öngyilkossági kísérleteknek. Az orvosok körében az öngyilkossági gondolatok előfordulási aránya is magasabb prevalenciát mutat, mint az átlagpopuláció értékei (Tyssen és mtsai 2001b).
Figyelemre méltó továbbá az is, hogy az orvosi hivatás esetén egy olyan foglalkozásról van szó, amelynek célja az élet megőrzése, képviselői mégis arányukat meghaladó mértékben veszik ki részüket az öngyilkossággal összefüggő problémákból.
Az Amerikai Egyesült Államokban a női demográfiai csoportok közül az orvosnők halnak meg leggyakrabban öngyilkosság következtében (Sonneck 1982). további vizsgálatokat igényel ugyanakkor annak feltárása is, hogy milyen speciális stresszterhelések okozzák a magas öngyilkossági mutatók alakulását, illetve, hogy ezek milyen hatással vannak a betegek kezelésére.
Különböző elméletek magyarázzák az orvosok nagyfokú szuicidumveszélyeztetettségét. Felvetődik ebben a körben többek között az orvosok mindennapi találkozása a betegségekkel és a halállal, a túlterheltség és a gyógyszerek halálos adagjának ismerete, valamint a gyógyszerekhez való könnyű hozzáférhetőség. Fontos tényezőnek tűnik továbbá az is, hogy az orvosok későn kerülnek pszichiátriai kezelés alá, illetve, hogy kooperációjuk sem megfelelő a kezelések időtartama alatt. Az orvosok nehezen tudják elfogadni a betegszerepet, és ez a lelki betegségekre talán még inkább vonatkozik, mint a szomatikusakra. A kezelést általában hosszú, sikertelen öngyógyítási periódus előzi meg. A hospitalizáció ugyanakkor hirtelen és radikális szerepváltozást jelent, ami nagyon komolyan aláássa a személyes és szakmai identitást.
Nehéz megbízható adatokhoz jutni az orvosok különböző pszichiátriai megbetegedéseiről, de a leggyakoribb diagnózisoknak az alkoholizmus (Brooke és mtsai 1991, Flaherthy 1993), a gyógyszerfüggőség és a depressziós zavarok látszanak.
Sok tanulmány bizonyította a gyógyszerfüggőség magas előfordulási arányát az orvosok között. A gyógyszerfüggő orvosok gyakran testi betegséggel, munkastresszel, túlmunkával vagy családi problémákkal indokolják függőségük kialakulását. Kézenfekvőnek tűnik a könnyű hozzáféréssel magyarázni a visszaélést, de a fogorvosok és a gyógyszerészek körében végzett vizsgálatok ezt megcáfolni látszanak (RucinskiCybulska 1993).
Az orvosok egészségi állapotára vonatkozó legutolsó magyarországi adatgyűjtés Dr. Molnár László professzor vezetésével történt. Másfél évtizeddel ezelőtt, 1988-ban a kutatók az orvosok munkaterheltségét, egészségmagatartását és megbetegedéseit helyezték a vizsgálat fókuszába. A felmérés kiugróan magasnak találta a krónikus betegségek arányát, valamint riasztó jelként dokumentálta azt, hogy a 39 év alatti orvosok közel 20%-ának volt krónikus jellegű megbetegedése. Az átlaglakossággal és az egyéb értelmiségi foglalkozásokkal összehasonlítva a középkorú orvosok esetében kiemelkedően nagy számot mutatott az infarktus-halálozás is (Molnár 1991).
A speciális stresszterhelés minden bizonnyal jelentős tényező az orvostársadalom egészségi- és pszichés mutatóinak alakulásában. Jelen tanulmányunk középpontjában a magyarországi orvosnők egészségi mutatóinak, egészségmagatartásának, életminőségének leírása áll, különös tekintettel a reprodukciós morbiditás és a szerepkonfliktus kérdéseire. Kutatásunk problémafeltáró jellegű, az első magyarországi reprezentatív adatgyűjtés a vizsgált témában.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave