Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


5.3.2.4. Milyen tényezőkön keresztül hat a gyász a morbiditásra és a mortalitásra?

A nagyobb morbiditási és mortalitási arányok magyarázatára több elmélet is született. Mivel a legtöbb vizsgálat özvegyek körében történt, ezért több magyarázat is az özvegyek magasabb mortalitási arányait igyekszik értelmezni.
Egyesek szerint az özvegyek nagyobb halálozási aránya a házassági szelekcióval magyarázható Ennek az elméletnek a lényege, hogy a jobb egészségi állapotú emberek hasonlóan jó fizikumúakkal házasodnak, míg a rosszabb egészségi állapotúak maguk is gyengébb egészségi állapotúval házasodnak. Ennek következtében azon házastársak körében, ahol magasabb a halálozási arány, értelemszerűen nagyobb lesz a gyászoló házastárs halálozási aránya is (Helsing 1982).
A szelekciós elméletet több vizsgálat is alátámasztani látszik (Balog → 5.1.2. fejezet). Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szelekciós elmélet önmagában nem elegendő a nagyobb megbetegedési és halálozási arányok magyarázatára. Ez az elmélet magyarázatot adhat ugyan a természetes eredetű halálozások okainak egy részére, nem (vagy csak áttételesen) értelmezhető azonban ezen az úton az erőszakos halálesetek pl. a közlekedési balesetek vagy az öngyilkosságok számának növekedése. Ennél is lényegesebb érv azonban a szelekciós elmélet kizárólagos magyarázó szerepe ellen, hogy számos vizsgálat igazolta a gyászolók nagyobb morbiditását és mortalitását más veszteségtípusok esetében, tehát ezek az arányok nem csak az özvegyek körében nőnek.
Vannak azonban olyan – eredetileg szintén özvegyekre vonatkoztatott – elméletek, amelyek általánosítható megfigyeléseket tartalmaznak. többen például az özvegyek rosszabb egészségügyi mutatóit a házastárs halála által okozott érzelmi stressznek tulajdonítják. Ha a betegségek stressz elméletét igazoltnak tekintjük, és elfogadjuk, hogy a házastárs halála jelentős stressz forrás, akkor nyilvánvaló, hogy a gyász hatást gyakorol a mortalitásra is.
További lehetőség a magyarázatra a szociális támasz csökkenése. A házastárs halála részben közvetlenül, esetleg – az ő ismerősi körén keresztül – közvetve csökkentheti a társas támaszt. Természetesen ezeket a mechanizmusokat nem csupán özvegyekre vonatkoztathatjuk. Alátámasztani látszik pl. a fenti elméletet Kissane és munkatársai (1996) vizsgálata, melyben szülők halálának hatásait vizsgálták. 150 családot – melyben az egyik szülő meghalt – öt csoportba osztottak: támogató, problémamegoldó, átmeneti, hűvös és ellenséges. A jól működő (támogató és problémamegoldó) családok eredményesebben tudtak megküzdeni a gyásszal, mint a rosszul működő (hűvös vagy ellenséges légkörű) családok. A rosszul működő családokban nagyobb volt a gyász intenzitása és magasabbak volt a megbetegedések aránya, súlyossága is.
A társ halálával azonban nem csupán a társas támasz csökkenhet, hanem csökkennek az anyagi javak és a társ gyakorlati segítsége is. a házastárs halála miatt csökkenhet a pénzbevétel, és megszűnik a közreműködés az olyan feladatokban, mint pl. az étel elkészítése vagy éppen a gyógyszer adagolása, a beteg társ gondozása. Mindezek szintén hozzájárulhatnak a rosszabb egészségi mutatók kialakításához (Bowling 1987).
Egyesek az özvegy férfiak magasabb halálozási arányait is a fenti tényezőkre vezetik vissza. A férfiak a mindennapi tevékenységek szintjén jobban függhetnek feleségeik gyakorlati támogatásától, mint fordítva, és emellett ismert, hogy a nők jobban meg tudnak birkózni a stresszel, mint a férfiak, akik gyakran egészségkárosító magatartásformákkal (fokozott alkoholfogyasztással, dohányzással) reagálnak a stresszre (Bowling 1987, Martikainen 1996).
Mások a férfiak magasabb halálozási arányait a házasság protektív elmélete alapján értelmezik. A protektív elmélet szerint a házasságban élők egészségi állapota nem csupán a házassági szelekció miatt jobb (vagyis nem csak ezért, mert az egészségesebb emberek nagyobb valószínűséggel házasodnak), hanem a házasság önmagában is egészségvédő hatású. Ez az egészségvédő hatás több tényezőn keresztül érvényesül – pl. a társas támogatáson. vizsgálatok szerint a házasság egészségvédő hatása nagyobb a férfiak körében, mint a nőknél (Waite 1995) – ez azonban azt jelenti, hogy a házastárs elvesztése is súlyosabb hatást gyakorol a férfiakra, mint a nőkre (Kopp és Skrabski → 5.1.1. fejezet, Balog → 5.1.2. fejezet).
Bár nehéz megbecsülni a különböző tényezők súlyát, Martikainen és munkatársai (1996) úgy vélekednek, hogy az egészségi állapot romlásában kiemelkedően nagy szerepe van a stressznek. Véleményüket egyrészt azzal támasztják alá, hogy a halálozás közvetlenül a veszteséget követő időszakban a legnagyobb, amikor a legerőteljesebb a stressz – ebben az időszakban az egyéb tényezők hatása még kevésbé érvényesülhet. Másrészt: a halálozási arányok a fiatalok között a legmagasabbak – nem valószínű, hogy a társas támasz vagy a gyakorlati segítség csökkenése náluk jelentősebb tényező lenne, mint az idősebbeknél.
Ha azonban elfogadjuk, hogy a morbiditás és a mortalitás növekedésének hátterében a stressz áll, újabb kérdésekkel kell szembesülnünk. Hogyan vezet a stressz megbetegedésekhez és miért növelné a magasabb stressz a halálozást?
A hatás rövidebb távon valószínűleg idegrendszeri, hormonális és immunrendszeri hatásokon keresztül érvényesül, hosszabb távon pedig az egészségmagatartás megváltozásán át. A veszteség hatása ugyanis megmutatkozhat közvetlenül, a szimpatikus idegrendszer, a hipotalamusz-hipofízismellékvese tengely, valamint az immunrendszer kóros fiziológiai elváltozásaiban. Ezek a hatások a kortizolszint növekedéséhez, a vérnyomás emelkedéséhez, a szívkoszorúér elmeszesedés súlyosbodásához vezetnek, így hozzájárulnak a szívinfarktus kialakulásához (McEwen 1998) (Balog → 6.4. fejezet). A stressz csökkentése érdekében növekedhet az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás mértéke – az egészségmagatartásnak ez a káros változása lehet felelős az alkohollal összefüggő halálesetek és a tüdőrák gyakoriságának növekedéséért (Martikainen 1996).
Mindezek tükrében érthető lehet, hogy milyen mechanizmusokon keresztül vezet a gyász a megbetegedési és a halálozási arányok növekedéséhez. Mi az oka azonban annak, hogy ez a hatás szelektív? Mi az oka, hogy egyesek könnyebben, mások pedig nehezebben tudnak megbirkózni a veszteségekkel?
Jelenleg csekély azoknak a vizsgálatoknak a száma, amelyek ezekre a kérdésekre keresik a választ. Egyesek a társas támogatás szerepét emelik ki – fentebb idéztük már Kissane és munkatársai (1996) ezzel kapcsolatos vizsgálatát. Néhány vizsgálat a személyiségjegyekre, pl. a kötődési stílus különbözőségeire fókuszál. Carr és munkatársai (2000) pl. kimutatták, hogy nagyobb fokú a szorongás azoknál az özvegyeknél, akik dependens kapcsolatban éltek házastársukkal. Bower (1997) 50 HIV pozitív férfit vizsgált, akik AIDS-ben meghalt társukat gyászolták. 2-3 éves utánkövetésen alapuló eredményei szerint a kognitív folyamatok, különösen a jelentőségadás a veszteségnek, kimutathatóan hatottak az egészségi állapotra és a mortalitásra. Azoknál, akiknél a jelentőségadás kialakult, kisebb volt a CD4 T sejtek számának csökkenése, és alacsonyabb volt a mortalitási arány – függetlenül a kiindulási egészségi állapottól, az egészségmagatartástól és az egyéb lehetséges befolyásoló tényezőktől.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave