Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


1.3.1. Az életminőség-jellegű megközelítés, mint paradigmaváltás

 
Az életminőség fogalmának a megjelenése a gazdaságban és a politikában
Az életminőség egyike a ma leggyakrabban használt fogalmaknak mind a köznyelvben, mind az orvosi szakirodalomban. Ez azért is figyelemre méltó, mert a fogalom viszonylag új, mindössze néhány évtizedes múltra tekinthet vissza.
Történetileg az életminőség szót először néhány kutató használta az 1950-es években, akkor még a korlátozatlan gazdasági növekedés kritikájaként. A kritikusok, mint a mai környezetvédelmi mozgalmak előfutárai, felhívták a figyelmet a gazdasági fejlődés hosszú távú negatív következményeire (környezetszennyezés, a természeti erőforrások kimerülése, stb.), és hangsúlyozták az emberi élet külső feltételeinek minőségét figyelembe vevő megközelítés fontosságát (Ordway 1953). Az életminőség kifejezés azután gyorsan utat talált a nagypolitikába is, és Lyndon B. Johnson egy 1964-es elnökválasztási kampányában mondott beszédében már azt hangsúlyozta, hogy politikai célja nem pusztán a polgárok bankszámlájának a gyarapítása, hanem életminőségük javítása (Rescher 1972).
Innen már egyenes út vezetett a fogalomnak az orvostudományban való megjelenéséhez és elterjedéséhez. A paradigmaváltás lényege a politikában és a medicinában ugyanaz volt: azt kezdték vizsgálni, hogy az egyes szociálpolitikai intézkedések vagy az egyes orvosi beavatkozások valóban elérik-e azt a hatást, melynek érdekében alkalmazták őket? A politikában vagy a pszichológiában a kérdés úgy merült fel, hogy a gazdasági fejlődés, az életszínvonal emelkedése növeli-e az emberek elégedettségét, boldogságát? Ez a kérdésfeltevés a mai napig nagy figyelmet kap, gyakran a fejlett országok jellemző életformája, a fogyasztói kultúra (konzumerizmus) kritikájaként. Az állítás szerint a ma elterjedt fogyasztói kultúra, mely az anyagi javak megszerzését és birtoklását tekinti az élettel való elégedettség eléréséhez vezető legbiztosabb eszköznek, háttérbe szorítja a hagyományosabb, és főleg a személyből magából fakadó (un. intrinsic) értékeket, mint például az önismeret, a kompetenciaérzés, a személyes fejlődés érzése, a más emberekkel való jó kapcsolat, a közösségekbe való bevonódás, a szeretet, a jó családi kapcsolatok. A fogyasztói kultúra értékrendjét interiorizáló emberek a vizsgálatok szerint kevésbé boldogok, mint az intrinsic értékeket vallók. vizsgálatok szerint az Egyesült Államokban 1956-ban -1995-ös dollárban számolva – kb. 8000 dollár volt az egy főre jutó jövedelem, ez az érték 1998-ban 20000 dollár körül alakult. Ugyanakkor a megkérdezettek 30%-a mondta magát nagyon boldognak 1956-ban és 1998-ban is. A kritika végső konklúziója tehát az, hogy noha a gazdaság fejlődése az utóbbi ötven évben a fejlett országokban egyértelmű, mindez nem vezetett az emberi boldogság, az elégedettség, egyszóval az életminőség javulásához, mely pedig a gazdasági fejlődés végső célja kellene, hogy legyen. Sőt, ma az epidemiológiai vizsgálatok szerint a depresszió és a szorongás jóval elterjedtebb, mint ötven évvel ezelőtt (McCarthy 2004) (Kopp → 1.1. fejezet).
 
Az életminőség fogalmának megjelenése az orvostudományban
Az ilyen jellegű kérdésfeltevés drámaian jelentkezett az orvostudományban is, ahol a hatvanas években számos olyan új technika jelent meg, mellyel az emberi élet addig lehetetlennek tartott meghosszabbítását lehetett elérni, sokszor már terminális állapotban levő betegeknél is. A intenzív osztályok megjelenése, és az élet végén alkalmazott életmeghosszabbító technikák élesen vetették fel a kérdést: feltétlenül meg kell-e hosszabbítani a haldokló beteg életét, ha az orvosilag megvalósítható? Ilyenkor csak az élet mennyiségi meghosszabbítása fontos, vagy annak minősége is? Igaz-e, hogy az élet meghosszabbítása, az intenzív kezelés mindig jó a betegnek? Az életminőség kérdésének előtérbe kerülését a fejlett országokban végbemenő betegségstruktúra-módosulás is ösztönözte. Míg ugyanis a 20. század elejéig-közepéig a legtöbb országban az akut fertőző betegségek dominanciája volt a jellemző, addig a század második felére a krónikus nem-fertőző betegségek (szív-és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek) lettek a leggyakoribb halálokok. A krónikus betegségek elterjedtsége vetette fel széles körben a kérdést: az ilyen betegeknél elegendő-e az élet puszta meghosszabbítása, vagy annak minősége is meghatározó szempont kell, hogy legyen? Ez a szempont a magyarországi köznyelvben úgy csapódott le, hogy nem pusztán éveket kell adni az életnek, hanem életet az éveknek (Kopp és Pikó → 1.2. fejezet).
A modern orvosi technika korlátlan alkalmazása ellen kibontakozó betegmozgalmak majd a betegek érdekvédelmi szervezetei azt kezdték hangoztatni, hogy az egészségügyi ellátás és az orvosi kezelés nem tekinthető öncélnak, önmagában jó dolognak, hanem csak akkor számít annak, ha a beteg elégedettségét, életminőségét is növeli (Musschenga 1997). Így terjedt el az a felfogás, hogy a betegnek beleszólása kell legyen abba, hogy az objektív paraméterek szerint számára hasznos kezelést szükségszerűen kell-e nála alkalmazni? Elfogadottá vált az a felfogás, hogy a beteg bizonyos heroikus kezeléseket visszautasíthat, ha azt életminőségére, emberi méltóságára nézve hátrányosnak érzi, még akkor is, ha a kezelés számára életmentő vagy életmeghosszabbító. A pszichiátriában is megjelent az a mozgalom (a pszichiátria túlélőinek nevezik magukat), mely a beteg szempontjából nem tekintette hasznosnak a kapott pszichiátriai kezelés bizonyos formáit, mely objektív – orvos által megállapított – paraméterek szerint hasznos volt.
Az életminőség fogalmának a középpontba kerülését a medicinában azért lehet paradigmaváltásnak tekinteni, mert az orvosi kezelés hasznának a megítélésében a betegnek ugyanolyan súlyt biztosított, mint az orvosnak. Míg korábban kizárólag az orvos volt hivatva megállapítani – objektív paraméterek alapján – hogy a beteg kezelése sikeres volt-e, addig a hatvanas évektől kezdődően egyre fokozódó mértékben kaptak ennek megítélésébe beleszólást a betegek. Így az életminőség, és különösen a beteg által definiált szubjektív életminőség hangsúlyozása, az ilyen kutatások megjelenése, és e kutatási eredmények figyelembevétele az orvosi döntéshozatalban mikroszinten, és az egészségügyi erőforrások elosztásában makroszinten egyet jelentett az orvosi paternalizmus korlátozásával és a beteg autonómiája szempontjának a középpontba kerülésével az orvoslás mindennapjaiban. a szubjektív (beteg által definiált) életminőség vizsgálata és hangsúlyozása a beteg emancipálását jelenti az orvos-beteg viszonyban, valamint a beteg szubjektív megítélésének és szempontjainak a legitimálását az egészségügyi ellátás során.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave