Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

5.3.4.4. Kutatási eredmények

I. A gyermekvállalás okai

Szociális helyzet

Szociális helyzet szempontjából a vizsgált népesség nem tekinthető homogénnek, ugyanis jelentős jövedelemkülönbségek tapasztalhatók közöttük: Vannak olyan családok, akik jóformán csak szociális támogatásokból élnek, és jó, ha ezt ki tudják egészíteni némi alkalmi munkával, mint amilyen a takarítás, a mezőgazdasági vagy az építőipari idénymunka. Ezzel szemben vannak olyan családok, ahol egy, esetleg két kereső is van a családban. Ahol van munka, ott nincs díjhátralék, és olyan luxusnak minősülű tartós fogyasztási cikkek is megtalálhatók a háztartásukban, mint a hűtőszekrény. A jövedelemmel kapcsolatban külön kell szólni a bűnözésről, amely elsősorban a férfiak körében gyakori. Jellemző formái a betörés, az autólopás, valamint a kábítószer-forgalmazás, a kamatos kamatra való pénzkölcsönzés. Bűnözésből esetenként igen nagy jövedelemre lehet szert tenni, ami lehetővé teszi olyan státusszimbólumnak tekinthető javak megszerzését, mint amilyen az autó, de ez az életforma, természetéből adódóan nem tudja megadni azt a biztonságot a családnak, mint amit egy kereső foglalkozás nyújthat. Interjúalanyaink között nem egynek az élettársa börtönben volt, és talán ezek a családok kerültek a legkilátástalanabb helyzetbe.

Különbségek tapasztalhatóak a tekintetben is, hogy a lakóhelyül szolgáló önkormányzati tulajdonban lévő lakást bérlik-e, vagy pedig illegális beköltözők.

Nem meglepő, hogy a hátrányok halmozottan jelentkeznek, tehát ahol nincs kereső foglalkozású a családban, ott alacsonyabb a jövedelem, nagyobb a különböző szociális támogatási formáktól való függés, gyakoribb a közüzemi tartozás és a lakásviszonyok rendezetlensége. A kutatás alanyai – a fiatalkorú anyák – többnyire a halmozottan hátrányos helyzetben lévők közé tartoznak.

Az iskolai végzettség tekintetében jó, ha a nyolc általános megvan, interjúalanyaink közül egyetlenegy sem akadt, aki az érettségiig eljutott volna. Nem egy közülük kisegítő osztályba járt.

Szociális helyzet és gyermekvállalás

Felvethető a kérdés: vajon a fiatalkorú lányok nem azért vállalnak-e gyermeket, hogy különféle szociális támogatási formákat szerezzenek meg ezáltal? Két tényezőre hívjuk fel a figyelmet ezzel kapcsolatban: Egyrészt a gyermekekre jutó amúgy sem túl magas támogatási összeg reálértéke a kilencvenes évek közepétől fogva folyamatosan csökkent (Gábos 2000), és az olyan új támogatási forma, mint az adójóváírás, az interjúalanyok számára nem volt elérhető. Fentiek alapján tehát egyáltalán nem állítható, hogy pusztán a szociális támogatás miatt vállalnának gyermeket a fiatalkorú lányok, e kérdésre a teljes választ azonban csak a tanulmány végén tudjuk megadni.

Fogamzásgátlás

A korszerű fogamzásgátlási technikák alkalmazásával nagyon nagy biztonsággal elkerülhető a nem kívánt terhesség. Kérdés, vajon ismerik-e ezeket a gettóbeli tizenéves lányok. A fogamzásgátlási módszerek ismeretének hiánya ugyanis döntő magyarázó tényező lehet a fiatalkorú nők gyermekvállalása terén (Gyukits 2000).

Az interjúk alapján azonban megállapítható, hogy a megkérdezetteknek elégséges információjuk van a fogamzásgátlásról:

„Az óvszerről [hallott róla], az ilyen fogamzásgátló gyógyszerekről. Másról nem. … Az injekcióról is hallottam. Ennyit hallottam róla csak, hogy beadják, és három hónapig hat, nem lehet teherbe esni tőle.”

Fogamzásgátlással kapcsolatos ismereteiket elsősorban kapcsolati hálójuk segítségével szerzik meg.

Kitüntetett szerepet játszanak e téren a barátnők:

„Barátnőmtől hallottam róla [a fogamzásgátló tablettáról]. Igen, van itt most egy fiatal lány, az is most hét hónapos, ő is tizenhat éves, meg tőle hallottam. Ő is most már fogan.”

Ha birtokában van valaki a megfelelő fogamzásgátlási ismereteknek, ez még természetesen nem jelenti azt, hogy alkalmazza is valamelyiket:

„Nem, nem védekeztünk. tudtam, hogy van gyógyszer meg minden, de nem. Olyan váratlanul jött. … Nem tudom, nem gondoltam rá. Hát persze mindent tudtam [hogyan kell használni], csak nem jutottam odáig el. Hát mer nem. Olyan gyerek voltam.”

Nem tapasztaltuk, hogy a fogamzásgátlástól való tartózkodás során valamilyen értékre vagy kötelező érvényű normára – például vallásos meggyőződésre – hivatkoznának a megkérdezettek.

Hogy milyen fogamzásgátlási módszert választ valaki, azt is elsősorban a kapcsolati hálójának tagjai határozzák meg. Kiemelkedő szerepet játszhatnak ebben az anyák, valamint a barátnők:

„A fogamzásgátlókkal meg úgy vagyok a mai napig is, hogy nagyon rossz. Így, hogy mondjam, így barátnőktől meg ismerősöktől nagyon sok rossz jelt hallottam, hogy ilyen zavarokat okoz, például, hogy elhízás vagy a keringésbe, a vérzésbe, akkor ugye ez a hányás, szédülés, meg ilyen mellékhatásai vannak, nagyon sok. Én úgy vagyok vele – megmondom az őszintét –, hogy még ami a legjobb így, az óvszer, ez a ... ami a legjobb, mer azt ugye elmegy a boltba, meg tudja venni az ember, meg azt kettőnk között a férjemmel tudom csak, megoldjuk. A gyógyszert azt vagy beveszem, vagy nem veszem be, a spirált, ha felrakják, ugye annak is gondjai lehetnek. Még a legjobb ez a gumi óvszer, ami tud védni, de a fogamzásgátlót nem szedném sose.”

A fogamzásgátlási eszközök alkalmazásában, illetve az ettől való tartózkodásban természetesen a szexuális partnernek is meghatározó szerepe lehet:

„Mondtam neki, használjon gumit, de ő azt mondta, hogy az neki nem jó, hátha nem leszek terhes isten segítségével.”

A gettóbeli férfiak fogamzásgátlóeszköz-ellenessége a férfiszerep átalakulásának tulajdonítható, vagyis a családfenntartó funkció helyett – ettől megfosztottak, ilyen értelemben ők is szociális helyzetük foglyai – a férfiasság más szimbólumai kerülnek előtérbe (Kelly 1998), mint amilyen a szexuális potenciál és a nemzőképesség – a fogamzásgátlás pedig ez utóbbit veszélyezteti.

Úgy vélem azonban, egy másik tényező is szerepet játszik ebben. Ezt egy negyvenegy éves férfi példájával szeretném illusztrálni, akinek felesége és két gyermeke van. A férfi így vall a szexualitásról:

„A szex az nagyon fontos az életben, mert anélkül élni nem lehet. … Házasságon kívüli szex, egyrészt nem jó dolog. Szóval magamat is veszélyeztetem, meg a feleségemet is veszélyeztetem [itt az AIDS-re és az egyéb szexuális úton terjedő betegségekre gondol], de amúgy meg kell. Szóval egy unalmas dologgá válik, hogy mindig ugyanazzal a nővel. Szóval vágyik az ember egy másik nőre.”

Az interjúalany prostituáltakkal és nem prostituált nőkkel kialakított alkalmi szexuális kapcsolataiban van egy lényeges különbség: ez előbbiekben minden egyes esetben, míg az utóbbiakban soha nem használ óvszert. „Védekezünk gumival, óvszerrel. Nem, gumi nélkül nem. Hogy mondjam, a szaxit azt engedtem gumi nélkül, de hogy mondjam, közösülés az nem volt. Hát mert tartok ettől a betegségtől [az AIDS-től], meg más betegségek is vannak, trippel, meg nem tudom én, mi az. … Az elmúlt öt évben nem prostival olyan tizenöt kapcsolat, itt nem használtam óvszert.”

Mivel magyarázható ez a magatartásforma? Nézzük először, mivel indokolja maga az interjúalany:

„Hát nem olyan utcai kurva volt, hogy félni kelljen tőle. Jó, nem tudom, hogy így mennyi emberrel feküdt le, de az ilyen hölgyektül nem félek annyira, mint aki kint az utcán áll – a kurva. Nem, ezzel nem védekeztem egyszer se. Szerintem biztos szedett valami gyógyszert.”

Az interjúalany azt állítja tehát, hogy az AIDS-től való félelmében használ óvszert a prostituált nőkkel folytatott szexuális érintkezés során, abból – az egyébként helyes – előfeltételezésből kiindulva, hogy egy prostituálttól nagyobb valószínűséggel kaphatja meg a betegséget:

„Az AIDS-től azért tartottam. Azért is használtam gumit. volt olyan például, hogy megkérdeztem a lányt [prostituáltat], hogy gumi nélkül lehet-e. Ha lehet, én már olyan lánnyal el se mentem. amelyik már nekem megcsinálja gumi nélkül, az megcsinálja másnak is. Direkt olyanokkal, akik használják a gumit. … Amikor valami új nő van a dologban, szóval olyankor nem jut eszembe, olyankor csak a nőre tudok gondolni. Utána elgondolkodok egy kicsit. volt olyan, hogy el kellett mennem vérvételre Legalább most megtudom, mi van, ha gond van, akkor szólnak. Nem volt semmi.”

Hasonló kettősség figyelhető meg egyik barátnőjével kapcsolatban, akit rávett a prostitúcióra: vele nem használ óvszert, míg a kuncsaftokkal létesített nemi kapcsolat során a nőnek óvszert kell használnia:

„De ez a csaj, ez annyira szeretett, hogy rábeszéltem még arra is, hogy kimenjen nekem dolgozzon. És megcsinálta. Elvittem ide-oda, lefeküdt görögökkel, meg mit tudom én kikkel. …amikor kiállt a sarokra, igen, használt óvszert. Ezt tudom, ebben száz százalékos vagyok. Mert anélkül nem ment el. De aztat csak azért csinálta, hogy nekem legyen pénzem. aztat nem azért csinálta, mert neki tetszett az a valaki, akivel elment. volt olyan, hogy olyan idős volt meg csúnya. … Gumit azt használt.”

Magáról az AIDS-ről viszonylag pontos információkkal rendelkezik:

„Állítólag volt olyan is, hogy nyál által el lehet kapni, azáltal már úgy tudom, hogy nem. A vér, valami seb, a vérrel kapcsolatba lehet elkapni, meg a végbéllel. … szerintem végbélen keresztül lehet legkönnyebben elkapni, mert szerintem az a legsérülékenyebb. Ott lehetnek olyan hajszálsérülések, ami elég. Úgy tudom, hogy a szájon keresztül, először úgy tudtam, hogy a nyálon keresztül, de ezt megcáfolták, úgy tudom. tudtommal a szájon keresztül nem, hacsak nincs benne valami vérzés. Ott is meg lehet kapni, mivel ez a hüvelyváladék, azt hiszem, ezek már terjesztik. … A tévében, amit láttam.”

Óvszert tehát az AIDS- és egyéb fertőzések megelőzésére, és nem a szexuális partner terhességének elkerülése érdekében használ. Fentiek miatt teljes mértékben az alkalmi partnerekre van bízva, hogy használnak-e valamilyen fogamzásgátlási módot, és ennek következtében nyilvánvalóan a fiatalkorú és az e téren tapasztalatlanabb nők eshetnek inkább teherbe:

„Volt egy olyan eset, … tizenhat éves volt a lány. És utána nem is találkoztunk egy darabig. Hat hónapos terhes volt, amikor találkoztam vele. Utána, amikor megszülte a gyereket, elmentem hozzá egy párszor, úgy volt, hogy a nevemre veszem. De gondolkodtam, és a családi életemet nem bontom föl. A gyereket se vettem a nevemre. Aztán nem lett belőle semmi.”

Arról van tehát szó, hogy az állással és ebből kifolyólag adózott jövedelemmel nem rendelkező férfinak nem jelent különösebb anyagi kockázatot, ha alkalmi partnere teherbe esik, ez is egy fontos feltétele annak, hogy miért válhat a szexualitás, a nemzőképesség a férfiasság szimbólumává a gettóban élő férfiak számára.

Abortusz

Ha bekövetkezik a nem kívánt terhesség, akkor még mindig van egy lehetőség: az abortusz; ezért fontos az ezzel kapcsolatos attitűdök kérdése. Az abortusz tekintetében mind az ezt elítélő, mind az ezt megengedő állásponttal találkoztunk.

Az elítélők szerint az abortusz gyilkosság:

„Ha már egyszer megtörténik a baj, mindegy, hogy gyerekfejjel vagy felnőtt fejjel van ez a baj, hogyha már ott van az a kis embrió, az embernek benne a hasában, azt már szerintem akkor nem szabad megölni. Ha más megoldás nincs, akkor a szülők felnevelik, hogyha nem a szülő, akkor eljárok gyerekfejjel egy ilyen tanácsadóba, vagy mit tudom én, mibe. Én mindig azt mondtam, még tizenkét évesen is, hogyha egyszer gyerekem lesz, én nem vetetem el Mindegy, hogy most tizenöt évesen férjhez mentem, tizenhatban megszültem, de ha most szülném az elsőt, akkor is azt mondanám, hogy nem vetetem el. Az olyan, mint hogyha megölném. Ugyanaz.”

A másik végletet azok képviselik, akiknek volt abortuszuk, tehát esetükben nem csak egy elvi állásfoglalásról van szó. van olyan eset is, amikor az élettársa kényszeríti a nőt arra, hogy megszülje gyermekét, annak ellenére, hogy már van két gyermek, és az újabb szülés nagyon nagy kockázatot jelent. Talán ez az alábbi eset illusztrálja legjobban a gettóban lakó nők végtelen kiszolgáltatottságát:

„Mind a három nehezen lett. … Sajnos én elájulok a szülés közbe. Én ilyen vagyok. Én anyámra ütöttem. Persze nekem záróba, mindenbe benne van, nekem azért nem szabadna má szülnöm. Evégett, mert mondták, hogy attúl ott is maradhatok. Úgy, mint anyám meghalt, amikor szülte még a legkisebbet. Szülés közbe. Igen, így halt meg. Megszületett a kistestvérem, utána megint terhes lett, a gyerekkel együtt meghalt. a kisgyereket megszülte, de a gyerek is meghalt. Nagyon régen, még picik voltunk. Nem is ismertük édesanyánkat.

Én még sajnos nem vetettem gyereket. Nem vetettem. Még azt sem tudom, hogy hogy veszik el a gyereket. Mert ugye a kicsit akartam – eztet e – elvetetni, de az apja nem hagyta. Hátha kisfiú lesz. azt mondta, ha kisfiú lesz, már több nem kell neki. van, akinek könnyen megy. A testvérem otthon szülte meg a lépcsőn a gyereket, azt hál istennek nem volt semmi baja a gyereknek, se neki.

Mondtam neki, hogy vetessük el, mivel megy a börtönbe. … Csak ő mondta, aztat nem vetessük el, mert hátha kisfiú lesz. Ha fiú lesz, már több nem kell neki. Nem hagyta így elvetetni, széttépte a papírokat. Szét, azt mondta, nem lehet elvetetni. Mert őt az isten megveri, ha én tőle elvetetem a gyereket. Ha azóta itthon vóna, vóna még három, mert ő nem hagyná elvetetni. Mert szereti a gyerekeket. azt szereti, amikor sok a gyerek. Mert ugye először a nagylány volt nekünk sokáig meg. Sokáig Pirike volt nekünk, mán ővele megestem, megszületett, aztán ővele megint terhes lettem. Má nem engedte elvetetni, az má nyolc hónapos volt, azzal meg már négy és fél hónapos terhes voltam. És nem hagyta ő elvetetni. Akárhogy mondtam neki, hogy vetessük el…”

Az interjúk alapján megállapítható, hogy a megkérdezettek a szükséges információk birtokában vannak a fogamzásgátlást illetően, és a terepeken nincs mindenkire kötelező norma, amely a fogamzásgátlást vagy az abortuszt megtiltaná a számukra, ezért a fiatalkorú lányok gyermekvállalását pusztán ezekkel a tényezőkkel nem magyarázhatjuk.

Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az elégséges információ birtoklása nem jelenti egyben azt is, hogy ne lennének félreértések a fogamzásgátlás és az abortusz terén, ezt illusztrálja annak a lánynak az esete, akinek azért volt három abortusza, mert azt hitte, a kábítószerezés következtében nem szülhet egészséges gyermeket:

„Tudta, hogy abbahagytam a gyógyszert. Ő akarta volna [a gyereket], csak én nem. Én is akartam volna megtartani, de ő kábítószerezett, szipuzott, és féltem megtartani. Nehogy legyen valami baja, és azért vettem el a harmadikat. Nem mertem meghagyni. … Én is próbáltam. Nem [fordult orvoshoz]. Én magam eldöntöttem. Hát… az apukája végig kábítószerezett, jó, én már nem. Az apja egész végig szipuzott, kábítószerezett, és azt se mondtam meg az orvosnak. Nem mertem. Mert tudtam, hogy én nem csináltam. Szerintem többet számít, ha nem csinálja, aki hordja.”

Még több és még súlyosabb félreértés tapasztalható azonban a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatban, amelyre a fogamzásgátlás kérdezése kapcsán derült fény:

„Hát, hogy a majmok terjesztették el. Lementek a falukba, és megerőszakolták a nőket. A véren át kapható el. vagy esetleg vérezünk valahol, és elmegy mellettünk, vagy lehelet vagy prüszkölés – ez is terjeszti nagyon.

Találtak rá gyógyszert, de meg lehet halni benne, persze. Ez egy súlyos betegség, mint a malária, himlő meg ilyenek. Tünetei a köhögés, erős köhögés, ez jellemző. az utcalányok is terjesztik. Sebesek vagyunk, elmegyünk mellette, prüszkölés, vagy barátnőnk talán érces, nem tudom. vagy lehet úgy is, hogy egy baleset útján. Laborban dolgozik valaki, viszi azt az injekciót, de ez nem jellemző. [HIV-ről hallott?] Ismerős, de nem tudok róla semmit.”

E téves elképzelések a felvilágosító programok szükségességére hívják fel a figyelmet, melyekben a szociális hálóra való támaszkodás alapvető fontosságúvá válhat (Hawe–Shield 2000; Lawrence 2000).

Az iskola szerepe

A megkérdezett anyák iskolai végzettsége igen alacsony, együk sem jutott el az érettségiig. Az interjúalanyok iskolai végzettséggel kapcsolatos attitűdjeik tekintetében megállapítható, hogy elméletileg fontosnak tartják az iskolát, mint a társadalmi ranglétrán való feljebbjutás csatornáját. Ezt illusztrálja az alábbi idézet:

„Persze, hogy érdemes [iskolába járni]. Hát így mit ér az élet, ha lenézik az embert. Már egy takarításhoz is meg kell a nyolc osztálynak, hogy legyen. Ha el akar az ember dolgozni. Nem, én még nem próbáltam meg dolgozni, csak itt sokan mondják. Nyolc osztállyal veszik fel őket takarítani, azért nagyon sok munkanélküli van. Még így a férfiak találnak munkát– ilyen alkalmit, segédmunkával.”

Saját lehetőségeikről azonban már más a véleményük, ami avval magyarázható, hogy nincsenek olyan személyes tapasztalataik – különösen a munkavállalás területén –, hogy az iskolai végzettség pozitívan befolyásolhatja életesélyeiket, mivel nem akad olyan ismerősük, akinek magasabb az iskolai végzettsége, mint az övéké, és ha mégis van ilyen, akkor is azt tapasztalják, hogy még ők sem tudnak elhelyezkedni:

„[Iskola segít-e az álláshoz jutásban?] Szerintem nem, mert van egy ismerősöm, akinek el van végezve az érettségi, meg diplomája, meg mit tudom én, milyen vannak, és nem veszik fel. Nem kap állást. a sógoromnak… ilyen messzi rokon – csak egyszer beszélgettem (vele –- igen, pincérnek akart menni. Pincér kiszolgálónak. volt neki iskolája, és nem vették fel.”

A munkavállalási esélyeket tekintve a megkérdezettek kapcsolati hálója hiába nagy – nem ritka, hogy több száz eleme van –, jellemző, hogy nem terjed túl az adott telepen. Ezek a kapcsolatok azonban nem „hidak”, abban az értelemben, hogy nem kötnek össze társadalmi távolságot, ezért nem szélesítik ki lehetőségeiket a munkavállalás terén.

Maguk a megkérdezettek az etnikai megkülönböztetést jelölik meg, mint ami lehetetlenné teszi számukra az álláshoz jutást, ezáltal értelmetlenné válik a magasabb iskolai végzettség elérése:

„A múltkor elmentem ide a Nagyvárad térre a borozóba. Az van a hirdetésbe, hogy minden nap kifizet háromezer forintot, és aztán felhívtam az egyik nőt, és azt mondta, hogy megvan az állás, és menjek be. Bementem, rámnéztek, elég is volt. Azt mondták, hogy betelt, és akkor telefonáltam egy fél órája. Annyit fizetett volna. Mosogatni kelletett volna a borozóba. Ilyen borozó-étterem. Annyit akartak adni, de amikor megláttak, a képemet… meglátta az arcomat, hogy cigány vagyok, azt mondta, hogy betelt.”

Az emberi tőkébe való beruházás hiábavalóságának okát tehát az etnikai megkülönböztetésben vélik felfedezni a megkérdezettek, és semmi okunk sincs arra, hogy beszámolóik megalapozottságát kétségbe vonjuk.

Míg Kelly a néger gettóbeli lányok munkavállalási esélyeinek legfontosabb korlátozó tényezőjeként olyan kulturális szimbólumokat említ, mint a hajviselet vagy az öltözködés, addig a Dzsumbujban a bőrszín játssza ugyanezt a szerepet. De micsoda különbség! A hajviselet és az öltözködés ugyanis megváltoztatható, mint ahogy a középosztálybeli amerikai lányok meg is változtatják, ha állás után néznek. A különbség a középosztálybeli és a gettóbeli lányok között – Kelly szerint – éppen az, hogy a középosztálybeliek képesek felismerni e jelentéstartalmakat, és a helyzetnek megfelelően viselkedni, míg a gettóbeliek nem. A sötét bőrszín ezzel szemben megváltoztathatatlan stigma (Goffman 1981).

Az etnikai diszkrimináció a munkavállalás területén – véleményem szerint – kevésbé érvényesülhetne, hogyha a telepek roma népességeinek kapcsolati hálóját a multiplexitás és a hídszerű kapcsolatok jellemeznék, amelyek ugyan lehet, hogy nem lennének elégségesek egy jó állás megszerzéséhez, mivel ennek iskolai végzettségbeli feltételei is hiányoznak – de legalább valamilyen munkához segíthetnék őket. Ez az elképzelés nem teljesen illuzórikus, hiszen a kapcsolati tőkét a különféle segítő szervezetek is növelhetik. Franciaországban van egy APRAE nevű civil szervezet, ami többek között a hajléktalanná vált AIDS-betegek társadalmi integrációját segíti elő (Gyukits és mtsai, 2000), tehát olyan embereket segítenek munkához és lakáshoz jutni, akikkel szemben ugyancsak erős ellenérzés tapasztalható. E szervezet kiáll a klienseiért: egyfajta garanciát vállal értük, és ez a munkaerőpiacon való megjelenésük során sokat számít. Ehhez hasonlóan etnikai csoportok támogatása is megszervezhető (Cambell–McLean 2002).

A tizenéves lányok tehát személyes, illetve a sorstársaik tapasztalatai alapján vonják le azt a következtetést, hogy nem érdemes időt és energiát fektetni az iskolába, ennek azonban az a következménye, hogy amúgy is korlátozott lehetőségeik tovább szűkülnek, és így a fiatalkori gyermekvállalás nem ronthatja későbbi életesélyeiket.

Az első párkapcsolat

Eddig azzal a ki nem mondott feltételezéssel éltünk, hogy e gyermekek nem tudatos elhatározás következtében jöttek a világra, pedig ez egyáltalán nem így van, ugyanis mindegyik megkérdezett akarta az első gyerekét.

Az egyik tizenhat éves anyuka erre így emlékszik vissza:

„Igen. Hát a férjemmel – nem férjem, élettársam – már vártuk, hogy legyen. Nem, sosem védekeztem.”

Miért akar egy fiatalkorú lány gyermeket? Így vall erről az egyikük:

„Szép és jónak indult ez a szerelem, első szerelem volt ráadásul nekem ez. tizenöt, mikor megismertem. … Első szerelem volt, ballagás után megismertem itt nyáron. … Anyuhoz jártam és megismerkedtünk. Megszólított. Intézetis barátnőimmel haza anyuhoz. És akkor kialakult. Kísérgetett, és akkor ebből egy nagy szerelem lett. Elkísért minket vissza az intézetig. Meghívott minket. Itt egy fiú, aki elkezdett udvarolni. Eleinte szép és jó volt, akartam a picit, csak hát.”

Miért ilyen fontos az első párkapcsolat? A kérdésre a felelet a társas kapcsolatokban rejlik. A gettóban élők kapcsolati hálóját nem csak a multiplexitás és a hídszerű kapcsolatok hiánya jellemzi, hanem e kapcsolatok híján vannak a bizalomnak is. Egyrészt a megkérdezettek arról számolnak be, hogy nincsenek igazi barátaik. A telepen sok emberrel vannak jóban, átjárnak egymáshoz beszélgetni, de igazán mély kapcsolatot nem alakítanak ki senkivel:

„Itt nem olyan megbízhatók a barátok. Itt jobb a béke. Szia – szia. Sunyik, nem lehet, mert az ilyen kicsiből már kiforgassák. Nem azt mondom én, járok én velük beszélgetni. Egy olyan tíz-tizenöt percet, aztán viszontlátásra.

Én se kérek tőlük, de ők se kérjenek éntőlem. Nem kérek én senkitől se. Lehet, hogy van olyan ember, aki rádállítsa a házat, hogy mikor adod meg. Nincs rá szükség Nem vagyok én velük jóba.”

De ugyanez érvényes a családon belüli kapcsolatokra is. Így nyilatkozik erről az egyik anyuka:

„Összevissza öt évet voltam anyuékkal, de amire én emlékszek nagyon, hogy apu állandóan verte anyut, ivott, rulettozott, engem is néha megvert, és én visszamentem az intézetbe. Hát nekem volt egyszer egy nagyon rossz élményem, ezt anyukám is tudja, hogy majdnem apukám megerőszakolt engem. Tizenkét évesen. És én utána ki nem jöttem, abba a pillanattól, hogy apu ilyet csinált, nem is akartam se aput, se anyut látni. Bent voltam az intézetbe, utána anyukám fölkeresett. végül is anyut is mindig kileste, megverte. Anyuval is mindig ki akart békülni, anyu nem akarta, elváltak. Akkor tudta, hogy hétvégén van az intézetbe látogatás, állandóan leste anyut, volt, amikor ott kapta el az utcán és verte meg. Most már köztük is hál istennek nincs itten. Elváltak. Apu azóta hajléktalan lett. Igen, most már nem tartja a kapcsolatot. anyukám most már három-négy éve új kapcsolatot teremtett. Ő is éli boldogan az életét. Hát ilyen rossz kapcsolat volt.”

Az idézet a családban eluralkodó bizalmatlanság légköréről, majd a család mint az egyik legfontosabb társadalmi intézmény széteséséről tesz tanúbizonyságot. Ebből a perspektívából érthetővé válik, hogy a fiatalkorú lány miért akar gyermeket mindjárt az első kapcsolatából: egyfajta menekülés ez a kilátástalan helyzetéből, elviselhetetlenül kiürült családi kapcsolataiból. A gyermekvállalás ugyanis egy új élet ígéretét hordozza: hiszen a gyermek révén válik felnőtté, amely feljogosítja az önálló életre.

A továbbtanulási lehetőségek – ha egyáltalán vannak – olyannyira korlátozottak, hogy nem kínálnak igazi alternatívát, ennélfogva nem késleltethetik a gyermekvállalást:

„Mester utca hatvanhétbe jártam általánosba, ott jártam ki a nyolcat. Utána a Szondi utca negyvenegybe jártam, ez egy kereskedelmi eladó volt. Hát miatta, hogy szökdöstem az intézetből. Bujdostunk, így nem tudtam elvégezni, csak nyolc hónapot.”

A családtagok is elemei a szociális hálónak, ily módon a családi kapcsolatok kitüntetett szerepet játszhatnak a fiatalkorúak olyan intézményekkel fenntartott kapcsolataiban, mint az iskola, a munkahely, a vallási közösség (Hogan 2001), ami tetten érhető az iskolai teljesítményben (Coleman 1998). A fenti családi légkörben azonban nem kapja, nem kaphatja meg azt a támogatást az interjúalany, amit a jobb társadalmi helyzetű kortársai.

Következő kérdés, vajon megvalósulnak-e az új élettel kapcsolatos álmok.

„Sokszor jártam ide ki hétvégén, és úgy ismertem meg az apukáját. Hát de végül is úgy éreztem, hogy szeretett, és sokat jelentett, hogy nem szeretettel, hogy nem kaptam meg azt a szeretetet, amit elvileg kellett volna valakitől.

Úgy éreztem, hogy ő szeret, benne bízhatok. A vége az egésznek egy nagy csalódás lett.

És akkor én megismertem, jártam vele, addig a pillanatig ő nem is szipuzott, amíg terhes nem lettem. Utána jöttek a gondok. végül is négyhónaposan megvert, volt egy kis veszekedésünk, följelentettem. Hát igen, mert nagyon megvert. Rámhasalt a hasamra, kék-zöld volt a szemem, anyu meglátott, és elvitte a rendőrségre.

Hát feljelentettem a rendőrségen. Szipus volt. Drogozott. Lőtte magát, hogy azon kívül abba mit raknak, azt én úgy nem, de legtöbbször inkább a szipuzacskó volt nála. Meg diszkóba járt a haverokkal. Szóval neki eleinte én voltam a mindene, utána jöttek a haverok. Lopni, csalni, betörni járt, minden. Hát a szipu, én négyhónaposan mondtam, hogy én elmegyek. Elköltöztem az egyik éjszaka, utána elmentem az egyik unokatestvéremhez. Ott bújtam meg, mert tudtam, hogy itt édesanyámnál megtalál. A nyolcadik kerületbe. Utána hazajöttem, hét-nyolchónapos voltam. Csinálta a balhéit, mire én visszajöttem, bekerült a börtönbe.

Kiengedték ezen a tárgyaláson, utána újból összeköltöztünk, megszületett a pici. Akkor is félve jött be hozzám, mert akkor is keresték a rendőrök. volt neki ilyen betörés. Itt törték fel a közértet. Az ügybe is keresték a rendőrök.

Utána kihoztam a picit. Utána látszott, hogy nem az övé, azt mondta, hogy nem tőle van, nem hasonlít rá. Akkor is voltak veszekedések köztünk. Megvert, adott egy pofont, a picit szipus állapotba beleverte az ágyba. Akkor megfogtam és elmentem. És sajnos amikor én elmenekültem másnap rá neki megtörtént ez a baleset. Leesett az első emeletről, be akart törni, megcsúszott a lába és betonra. Műtötték az agyát neki, ilyen vérrögök voltak. Végül is így szakadtunk széjjel. Igaz, annyi becsület volt bennem, hogy fél évig hordtam a gyereket a kórházba, jártam be hozzá. aztán az egész családnak én voltam a rossz, énmiattam járt lopni, énmiattam esett le. Én voltam a hibás. Én ezután megfogtam és visszaköltöztem végleg az édesanyámhoz. Hál istennek ő nem annyira ragaszkodik a fiához, és az elméje kicsikét beteg. Nincs is a nevin a gyerek. Bementem a tanácshoz, és elintéztem a gyámhatósághoz, hogy kapjam a családit meg akkor a gyest. alá kellett egy nyilatkozatot írnom, hogy nem tudom, kitől van a gyerek. Így lett egy képzelt apa, mert föl kellett volna őket jelentenem. Kijelentettem, hogy föl kéne őket gyerektartásért adni, majd’ megöltek engem, az egész család kiabált, késsel jött. Hogy vagyok én képes őket följelenteni.”

Az idézetből látható, hogy a leány ugyanazt az életpályát futja be, mint az édesanyja: a végállomás a válás, amit az anyákkal és gyermekeikkel szembeni fizikai erőszak előz meg. Az idősebb generáció esetében az alkoholt, a fiatalabban a kábítószert jelöli meg okként az interjúalany.

Miért ilyen instabilak ezek a kapcsolatok? A következő hipotézist fogalmazzuk meg: Nyilvánvaló, hogy e kapcsolatok alapja a szerelem, ennek azonban különböző típusai különíthetők el (Sabini 1995) a szerint, hogy milyen elemek dominálnak benne, mint például a szenvedély vagy az elköteleződés. A gettóbeli fiatalkorúak a fenti idézet alapján első és egyben végzetessé váló kapcsolatukban úgynevezett fellobbanó szerelmet élnek meg, melynek jellemzője a szenvedély magas és az elköteleződés alacsony foka (Atkinson és mtsai, 1995). Hogy miért éppen ilyen típusú szerelmet élnek meg, ennek okait a családi körülményeikben lelhetjük meg, hiszen az elköteleződés mintái itt nem sajátíthatóak el. Lehetséges azonban, hogy a többi társadalmi rétegbe tartozók is ugyanezt a szerelmi típust élik meg elsőként, csakhogy az ő esetükben a külső társadalmi környezet nem kényszeríti ki ilyen fiatalon a felnőtté válást, aminek szimbóluma a gyermek.

A fiatal anyák reményei egyik esetben sem váltak valóra. tipikus, hogy magukra maradnak, esetleg valamelyik szülőtől kapnak némi támogatást. Ezért aztán van, aki megbánja, hogy ilyen fiatalon szült:

„Tizenhat évesen szerettem bele egy olyan emberbe, akinek gyereke van mai napig is, felesége is. Olyan nagy volt ez a szerelem, hogy ennek nem bírtam én ellenállni. tizennyolc éves koromba teherbe estem. Négyhetes terhes voltam, amikor ő itthagyott. És amikor megszületett a kisfiú, akkor jött ő vissza. Az a kilenc hónap, amikor terhes voltam, az tényleg nagyon nehéz volt. akkor döbbentem rá, hogy ez az életem legnagyobb hibája volt, mert én ezt nem így gondoltam. De ha vissza lehetne forgatni azt a kereket, akkor biztos nem kéne egy olyan huszonöt-harminc éves koromig egy gyerek se. …Tizennyolc éves voltam, amikor a fiút megszültem, és nem éltem. Huszonnégy éves vagyok, van egy hatéves fiam, és egy négyéves kislányom, és nem éltem. Nem tudom, hogy mi az, hogy szórakozni, semmi. … De nincs bennem az a nagyon rossz érzés, hogy van kettő, ezt elhagyom, és keresek egy másikat. Én inkább így leélem az életem, amit én érzek, azt én majd elviszem, de a gyerekeknek ezt nem.”

Az interjúalany kilátástalannak látja saját életét, és már csak abban reménykedik, hogy gyermekeinek más sors jut. vajon milyen esélyei vannak erre, vagyis milyen makrotársadalmi folyamatok befolyásolják a gettóban élő fiatalkorú lányok gyermekvállalását?

A társadalmi egyenlőtlenségek és a társadalmi tőke

Régebbi kutatási eredmények már bebizonyították, hogy az iskolai végzettségnek, a társadalmi osztály- és réteghelyzetnek, a jövedelemnek stb. lényeges szerepe lehet a gyermekvállalásban (Andorka 1987).

Egy újabb amerikai vizsgálat (Gold és mtsai, 2002) eredményei a fentieket azzal egészítik ki, hogy a fiatalkorúak gyermekvállalásában meghatározó szerepük van a jövedelemegyenlőtlenségeknek és a szegénységnek. A kutatók mérték a társadalmi tőke hatását is, és arra a következtetésre jutottak, hogy a szegénység közvetlenül, a jövedelemegyenlőtlenségek viszont a társadalmi tőkén keresztül fejtik ki hatásukat a fiatalkorúak gyermekvállalására.

Mi lehet e jelenség háttere? A társas kapcsolatok eróziójában meghatározó szerepük van a társadalmi egyenlőtlenségeknek (Wilkinson 1996), mégpedig oly módon, hogy a nagy jövedelemkülönbségek és a szegénység magas aránya aláássa a bizalmon alapuló emberi kapcsolatokat. A jövedelemegyenlőtlenségek emelkedése következtében csökken a társadalmi szolidaritás: a kialakuló stresszel és frusztrációval teli légkörben mindenki a saját vagy családja társadalmi pozíciójának megtartásáért, a lecsúszók pedig a túléléséért küzdenek. A lecsúszó társadalmi csoportok tagjai számára kérdésessé válik, hogy érdemes-e társadalmi tőkéjüket fenntartani, hiszen a kölcsönös elvárásokon alapuló „kifizetetlen váltók” (Coleman 1998) egyre súlyosabb terhet jelenthetnek, sőt veszélyeztethetik a puszta túlélést is. A fenti kutatások azt a nézetet erősítik, hogy nem érdemes, és ez a mindenki harca mindenki ellen állapotot idézheti elő.

Magyarországon pedig a társadalmi egyenlőtlenségek drasztikus növekedése volt megfigyelhető a rendszerváltás körüli években (Medgyesi és mtsai, 2000), továbbá ezt követően (Ferge 2000). E folyamat egyik legnagyobb vesztesei a gyermekek, ugyanis az utóbbi időben jelentősen emelkedett a gyermekek körében a szegénység (Medgyesi és mtsai, 2000).

Fentiek tükrében bátran megfogalmazhatjuk azt az állítást, hogy a tizenéves korukban gyermeket vállaló lányok olyan társadalmi folyamatok áldozatai, amelyek fölött semmilyen befolyásuk sincsen.

Roma sajátosság-e a fiatalkori terhesség?

Eddig kivétel nélkül roma identitású interjúalanyokat idéztünk, ezért az olvasóban esetleg kialakulhat az a képzet, hogy roma sajátosságról van szó. Elvileg ez az alábbi módokon lenne lehetséges:

Egyrészt normák írják elő a romák számára a fiatalkori házasságot, és ezért gyakori a fiatalkori terhesség. Az interjúk ezt a feltételezést nem erősítik meg, sőt a megkérdezett roma lányok a korai terhesség miatt családon belüli ellentétekről, esetenként konfliktusokról számolnak be:

„Szegény vagy gazdag, ez most tökmindegy nálam, de az az igazság, hogy senki nem kellett volna. Szegény anyám mondta nekem, hogy ez így nem jó, meg ez meg az. akkor hittem neki, mikor már a második gyerekem lett, és a karomba tartottam, és ugye néztem a nagyfiút és néztem a kislányt, és akkor mondtam, aj, anyám tényleg igazad volt.”

Korábbi idézetekből láthattuk, hogy a lányok a gyermekvállalás révén akarnak kitörni a megromlott családi kötelékeikből. Tehát az önállóságukért harcolnak, aminek eszköze a gyermekvállalás, és nem fordítva, nem őket kényszerítik a családalapításra.

Másrészt akkor lenne roma sajátosság a fiatalkori terhesség, ha az ezt elősegítő szociális feltételek – ebbe beleértve az előzőek során tárgyalt emberi, társadalmi és kulturális tőke, valamint a szociális háló sajátosságait – csak a körükben lennének megfigyelhetőek. E kérdést tisztázandó a kutatás során nem romákat is megkérdeztünk, az alábbi idézetek a velük készült interjúkból valók. A gyermek az ő esetükben is a személyes autonómia biztosítéka, Kelly szavaival élve a felnőtté válás szimbóluma, ezt illusztrálja az alábbi idézet:

„Tizenöt és fél évesen kerültem össze a mostani élettársammal… Tudatlanul, de valahol egy kicsit tudatosan is jött. … Olyan gyerekfejjel jött, de mégis bennem volt az a..., hihetetlen az az anyaösztön, mivelhogy az élettársam már idősebb, mint én. Nem tudom, valami belső hang így rákényszerített erre a hirtelen anyaságra, hogy hoppá, már nem gyerek vagy, és már nem játék babával játszol, hanem ez az igazi baba, amivel…, a sajátod, amivel nem úgy kell bánni, mint egy játék babával, hanem ez egy élő ember, akit úgy kell nevelned, mint ahogy a felnőtt, meglett asszonyok.”

Az interjúalany – a roma lányokhoz hasonlóan – szintén menekül a családjából, mert szüleitől nem kapja meg azt a törődést, amire vágyott:

„Én... gyerekfejjel, amit én elgondoltam, hogy na, most már ez így lesz, neki menjünk a világnak, kész, nem érdekel semmi. A nem jó életem által is, mer’ nem volt az a valami jó gyerekkori életem. Ugye belevitt ez is, ez a kényszer, meg a saját fejem után mentem, és akkor így megtörtént, hogy összeálltam a mostani élettársammal. Az is előjött, aminek nem kellett volna…, ha már én nem tudtam megkapni azt a gyerekszeretet, ami kellett, lehet, hogy én már meg fogom tudni neki adni, és ez egy olyan volt nekem, hogy én megmutatom azt, amit én nem kaptam meg, hogy én azér’ is megcsinálom azt, ami nekik kéne, mer kell. …

Hát, hogy mondjam, hogy az én szüleim szerintem nem voltak felkészülve arra, hogy ők a gyereket normális családi légkörbe, háttérbe fogadják, ez egy, mert nekik többet ért a munka meg a szórakozás, mint egy gyerek, ez a második. a harmadik pedig az, hogy énrajtam kívül még van egy beteg, szellemi fogyatékos testvérem, akit szinte még annyiba se néztek, mint engem. Úgyhogy nekünk a gyereknevelésből annyi jutott, hogy reggel láttuk őket, este meg lefeküdtünk, ennyi, úgyhogy semmi más. Magunkat neveltük végül is fel, meg a szomszédok Igen-igen

[ketten voltak testvérek], csak sajnos mondom, hogy ő beteg lett, volt egy kis gond, és akkor őt el is szállították ilyen otthonba. Elvitték. végül is most azt nem tudják kideríteni, hogy az minek a hibája lett, hogy ő most meg vak lett, mert úgy mondom, hogy egészségesen született, hogy koraszülött volt, kis súlyú, de a szemivel nem volt semmi, és később meg kiderült, hogy százszázalékos vak. Hogy most kinek a hibája, én nem tudom a mai napig sem, mert egy év van köztünk, de szerintem a szüleim azok nem nagyon voltak arra felkészülve, hogy nahát most akkor terhes maradtam, itt egy gyerek lesz, és akkor azt a gyereket már úgy kell nézni, hogy az a miénk, ugye, fel kell nevelni tisztességesen, normális körülmények között, ennek mind az ellentéte volt meg. Mind az ellentéte.”

Az interjúalany is – a roma lányokhoz hasonlóan – a bizalmatlanság légkörében éli életét: nincsenek barátai, szüleivel kapcsolata már régóta megromlott:

„Hát azóta anyukám meghalt, volt neki sajnos egy nőgyógyászati betegsége, méhnyakrákja, ami el is vitte, hát nem tudom, most hogy mondjam magának, szerintem jobb is neki így, hogy ő elment, mert élete nem volt, semmilyen élete nem volt, kilátástalan volt az összes minden, ami kellett volna neki, minden, az rossz volt, apukám az még ugye hát van, de annyi, mint hogyha nem lenne, mert számítani nem számíthatok rá most se, csak ő azt várja el, hogy az ilyen segítsen neki, de hogy ő nyújtson segítséget, azt nem. Úgyhogy ővele úgy vagyok, hogy van is, meg nincs is, kész Egyedül csak őrá, az élettársamra számíthatok, mert rokonaim nincsenek. Nincsenek, mer hogy a szüleim haragba voltak velük ugye, hát gyerekkoromban nem tudtam még egyedül, ép ésszel felfogni, hogy mi ez, most meg már nem foglalkozok velük, időm, sincs, van akivel foglalkozzak, itt a hat gyerek.

Hát a szomszédok azok meg olyanok, hogy... hogy mondjam inkább úgy vagyok velük, hogy inkább nem nagyon tárgyalunk, mer itt még a bolhából is elefántot csinálnak, úgyhogy nem érdemes szót váltani senkivel se.

... Hát így beszélgetek velük, köszönök, szia, szia, ennyi. a sógornőm van itt egyedül, az ..-né, ő van itt egyedül, de végül is, nincs is semmi megbeszélni valóm. amit én el akarok intézni, vagy el akarok érni, én saját magamtól elérem, ha nem tudok valamit, megkérdezek egy hivatalos embert, ott a csalássegítő szolgálat, ha tud nekem segíteni, segít, ha nem, nem. Mer itt csak a barát akkor barát mikor az ilyen, az. Ha már a másiknak kell, akkor már nem barát. Segítségbe is, akármibe. Jobb ez így. Nincs is időm, hogy barátkozzak. Örülök, hogy reggel elkezdem, este befejezem a munkámat.”

Az iskola szerepéről is a roma interjúalanyokéval azonos nézetekkel találkozhatunk:

„Hát az iskola végül is, hogy mondjam magának, van, akinek fontos. Például én úgy vagyok vele, hogy ahogy a mai világba látom, némelyik férfi meg nő kijárja az iskolát, elmegy mindenféle utána mindenféle nyelvtanulás, minden van nekik, megvan a legnagyobb, szakma, megvan az érettségi bizonyítvány, minden, és akkor nem tud elhelyezkedni dolgozni. Lehet, hogy az ilyen hamarébb el tud állni dolgozni, mint ő. Például hallottam olyat most, hogy a WC-pucoláshoz a WC-s nőnek, a WC-takarításhoz, mert ugye azt is ő takarítja, érettségi bizonyítvány kell az újságba. Hát én ezen olyan jót nevettem, hogy az nem igaz. Hogy ahhoz minek az érettségi?” Az iskolával, az iskola mint a jó álláshoz jutás eszközével kapcsolatos felfogásokat náluk is a kapcsolati háló határozza meg. Paradox módon a romák foglalkoztatásával kapcsolatos etnikai alapú megkülönböztetés őket is sújthatja, abban az esetben, ha roma származású férfival élnek együtt.

Az interjúk tehát nem támasztják alá azt a feltételezést, hogy a fiatalkorú gyermekvállalás a roma népességre kizárólagosan jellemző magatartási forma lenne, aminek gyökereit a roma kultúra sajátosságaiban kellene keresnünk, hanem egy olyan jelenséggel állunk szemben, amelyet a szociális helyzet hív életre: a szegénység, az itt lakó népesség alacsony iskolai végzettsége és nem utolsósorban a társadalmi kapcsolati hálóik sajátosságai azok a tényezők, amelyek felelőssé tehetők a fiatalkori gyermekvállalásért.

E kérdéssel kapcsolatban megtéveszthető lehet az is, hogy gyakrabban találkozhatunk a gettóban roma fiatalkorúakkal, akiknek gyermekük van, de ez a romák gettón belüli nagyobb arányával magyarázható.

Végezetül ne feledjük, hogy kiindulópontunkat egy amerikai néger gettóban végzett kutatás képezte. Ennek során egy másik etnikai csoportnál, egy másik társadalomban nagyon hasonló jelenségeket tapasztaltak. Ez is abba az irányba mutat, hogy a fiatalkorúak körében tapasztalható gyermekvállalás nem roma sajátosság.

II. A gyermekvállalás következményei

Eddig azt mutattuk meg, hogy a szociális tényezők játsszák a döntő szerepet a fiatal korúak gyermekvállalásában, most az vizsgáljuk meg, milyen hatása lehet a gyermekvállalásának a fiatalkorú és családja kapcsolatára, valamint szociális helyzetére.

A fiatalkorúak esetében már maga a terhesség is komoly konfliktusok forrásává válhat. Ilyen esetekben többnyire a szülők részéről érkezik a nyomás, hogy vetessék el a gyereket. Fiatalkorúak lévén a szülőknek komoly befolyásolási eszközei vannak, hiszen dönthetnek úgy is, hogy az újszülöttet az anya akarata ellenére állami gondozásba adják:

„Én picinek kerültem be (állami gondozásba). Anyukám, azt mondja, hogy megvolt az a fajgyűlöleti különbség. Állítólag anyunál is így volt, hogy ő is szerette aput. Az apukám az cigány fajta, és az ő anyukája állítólag azt mondta, hogy ha ettől az embertől megszülöd ezt a gyereket, akkor én elveszem tőled és beadom az intézetbe, mert nekem állítólag cigány unoka nem kell.”

Ez a fiatalkorú anyákat arra késztetheti, hogy elmeneküljenek otthonról, és igazán szerencsésnek mondhatók azok, akiket az élettársuk és annak családja befogad, a többi leányanya az utcára, legjobb esetben – illegálisan – valamelyik anyaotthonba kerülhet.

A családi konfliktusok hátterében, mint ahogy azt a fenti idézetből is láthattuk etnikai problémák is állhatnak, akkor, ha a magyar család nem fogadja el a leány roma élettársát, és a születendő „félig roma” gyerekét. Ilyenkor jellemző, hogy a roma család fogadja be a fiatalokat, mivel a roma család számára a magyar élettárs növelheti annak presztizsét.

A párkapcsolatok tapasztalataink szerint rendkívül instabilak. Ennek okai:

Egyrészt szerepet játszhatnak benne a párok szülei, hiszen a családdal való konfliktusnak, mint ahogy fent is láthattuk a párra nézve komoly egzisztenciális következményei lehetnek, és ez is hozzájárulhat a kapcsolat felbomlásához.

De a párkapcsolatok instabilitása, mint arra már korábban utaltunk a férfi és női szerep gettó és telepbeli sajátosságaival is összefüggésben áll. Azáltal, hogy az apa nem képes eltartani a családját, azaz tradicionális családszerepe megrendül, ennek az apa – gyermek kapcsolatra is hatása van (Lawrence és mtsai, 1997), aminek következménye az apának a gyermekkel szembeni érdektelensége, ezért nem vesz részt a család életében, ez megnyilvánulhat abban, hogy nem foglalkozik a gyerekkel. Ennek a gyerek fejlődése szempontjából súlyos következményei lehetnek: úgymint magatartás problémák jelentkezése vagy a rossz iskolai teljesítmény. Ráadásul a többnyire élettársi kapcsolatban lévő férfi, aki alkalmi munkákból él, könnyen, és nagyobb anyagi áldozat nélkül – gyermekeit elhagyva – kiléphet a kapcsolatból, ezt példázza az alábbi interjúrészlet:

„Ez nincs tervbe, hogy ő elmegy, de bármikor azt mondhassa, hogy ő megy. Ő nekem azt mondta, hogy ő minden hónapba harminc-negyvenezret ő küldeni fog. De ezt könnyű mondani. Én is mondhatom, hogy küldök neked havi százezret, de hát nem biztos, hogy én azt el is küldöm. Ha perelném is, ő van olyan okos, hogy ő most is úgy van, hogy csak munkanélkülin. Nincs bejelentve. És akkor négy gyereket [kettő a feleségétől, és kettő az interjúban megszólaló barátnőtől] fölszámolnak, és küldeni fog nekem kétezret. Mi a francot csináljak vele. Ezért mondtam, hogy én többet nem is akarok.”

A fiatalkorú anya magára maradása teljes anyagi ellehetetlenüléshez vezet, hiszen pusztán szociális segélyből megélni csak nagyon szűkösen lehet. A munkavállalás kis gyermek mellett szinte lehetetlen vállalkozás:

„Hát nagyon sok munkahelyre nem vettek föl. Egy évig jártam munka után. Nem vettek föl, mert fiatal voltam, és a gyerekem miatt. … Voltam Soroksárott egy konyhában, hát inkább ilyen takarításokra jelentkeztem, mosogatásra. A megkérdezett nők leggyakrabban az etnikai megkülönböztetésre panaszkodnak, ami meghiusítja munkavállalási törekvéseiket, ezt illusztrálja az alábbi idézet:

„Hát végül is az vagyok, mert nem tagadom meg a származásomat. De magyar vagyok. Magyarországon élek, de az vagyok, roma. mert nem egy nem kettő van olyan ismerősöm, hogy aki tényleg tanult, és nem tud elhelyezkedni a miatt, mert roma. tényleg főiskolát végzett, mert nem egy nem kettő van a faluban aki gimnáziumot végzett, mert ez azért csak nem hasonlítható össze 8 általánossal, és mégse tud elhelyezkedni, mert mindenhol azt mondják neki, hogy gyakorlat. Itt el tudom neked mondani végül is, hogy itt a faluban hány cigány dolgozik Egy sem, mert itt mindenki, aki behelyezkedik, hiába megnyílt az a művelődési ház, meg itt a polgármesteri hivatal, itt a boltokban, itt a kocsmákban, gyógyszertártól kezdve orvosi rendelőben még ha takarítónő is, de akkor is magyar. Mármint így kell mondani. Úgyhogy itt senki sem dolgozik, … nem fogadják el sehol sem a cigányokat. Itt meg végül is hiába, nem olyan a polgármester, – eleve a környezetünk olyan. Ha egy csinál valamit, meg ha egyről rossz tapasztalataik vannak, akkor már ott mindenki az.”

Ebből az áldatlan helyzetből sokszor az egyetlen kiút a szülőkhöz való visszaköltözés, erre példa az alábbi interjúrészlet:

„16…elmúltam (amikor először szült). Nem törvényesen, csak élettársi kapcsolatom volt. …Ennek már öt éve, hogy megszűnt. Abból lett két kislányom, az első kettő, és most volt utólag megint egy kapcsolatom, az három évig tartott, de az se működött, és abból is született egy kisfiam.

Hát a szüleim segítségével, és volt anyósom segítségével. Ők támogattak. Mind a kettőnket.”

Az idézetből látható az is, hogy az interjúalany kapcsolati hálója döntő fontosságúvá válhat a mindennapi túlélés szempontjából. Tipikusnak tekinthető életút ez: a fiatalkorú lányok számára a családból való menekülésre, ami elsősorban az ottani viszonyok (fizikai erőszak, bántalmazás) miatt következik be, egy új párkapcsolat és a belőle születendő gyermek jelenti az egyetlen lehetőséget. Ám ezek a viszonyok az új kapcsolatban is könnyen újratermelődhetnek, az azonos, vagy nagyon hasonló szociális körülmények miatt, és a pár „szétmegy”. Ezután a leány visszaköltözik a szüleihez.

Még a kiegyensúlyozottnak tűnő párkapcsolatok esetében is, a nő nagyon kiszolgáltatott helyzetben lehet, és nem csak anyagi értelemben. A gettóban lakó családokban ugyanis a férfiak családon belüli erős dominanciája figyelhető meg, olyan kérdésekben is, mint a fogamzásgátlás vagy egy újabb gyermek vállalása:

„Hát a harmadik után jutott eszembe, az elsőnél én még nem voltam így felvilágosítva, hogy ilyen létezik. Mán a harmadiknál igen, dehát akkor meg olyan következmények voltak, hogy azt ugye nem lehet elvetetni, mert nem lehetett. Mer én hiába akartam, papírt, mindent kikértem, és akkor megvert ugye. Mert így a cigányoknál az az ikáz, hogy, bár most már azt mondom, hogy ez primitív felfogás, hogy jó sok gyerek, jó sok családi pótlék ... ha lenne, és szívem szerint az egészet rájuk költöm, mer amit tudom, azt megadom, úgy ahogy tudom, ahhoz mérten, de én így hogy már most sok gyereket bevállalni, hát én akkor sem voltam oda érte, de náluk ez volt a szokás, sajnos így kellett elkönyvelni.”

Sőt a fogamzás gátlás módszerét is általában a férfi határozza meg. Előfordult, hogy a nőnek más lehetősége nem lévén titokban kellett elvetetnie a nem kívánt gyermeket.

Az anyagi értelemben vett függőség nem csak azért alakul ki, mivel a nő marad otthon a gyermekkel, hanem van ennek egy olyan aspektusa is, amely speciálisan a fiatalkorúsággal áll összefüggésben: A korai terhesség és szülés következtében ugyanis szinte mindegyik leánynál abbamarad az iskola:

„Csak nyóc általános lett vón – mer a nyolcadik osztályban szöktem el a barátommal –, abból is csak két hónap van meg. És azér mondom, hogy nagyon bánom, inkább máig is odajárnák. … Nekem is azt kellet volna. Kijárni a nyolc iskolát, tovább menni tanulni, de hogy most már itt van a két gyerek, most már nem lehet. Már csak nekik élek, hogy nekik jobb legyen.”

A későbbiek során, ha különböző okok miatt is, de nincs lehetőségük a tanulás újbóli elkezdésére és a félbeszakadt tanulmányok befejezésére. Mivel gyakori, hogy tizenöt – tizenhat – tizenhét évesen is még csak az általános iskolába járnak, ezért általában a terhesség a nyolc általános végzését szakította meg. Milyen lehetőségei vannak a munkaerőpiacon egy olyan gyermeket nevelő nőnek, akinek még a nyolc általánosa sincs meg? De talán még elszomorítóbb azoknak a lányoknak a helyzete, akiknél valamilyen szakiskola marad félbe, hiszen nekik karnyújtásnyira volt a lehetőség, hogy a későbbi életük során sorsuk jobbra forduljon.

De nem csak a lányoknál, hanem a párjuknál is abbamaradhat az iskola az összeköltözést követően. Az egyik pár például minden szülői hátteret felégetett maga mögött, és elköltözött, hogy új életet kezdjen. A lánynak nincs meg a nyolc általánosa az élettársa, viszont hegesztő képesítéssel rendelkezik, ennek ellenére elképesztő nyomorban élnek a két gyermekükkel. Kérdésemre, hogy miért nem kap munkát, azt válaszolja, hogy ugyan megszerezte a képesítést, de a mestervizsgája nincs meg, ami hatvanezer forint, és erre nincs pénzük.

A férfi és női szerepek elkülönülésének speciális gettóbeli jellemzője az állammal, illetve ennek intézményeivel való kapcsolatban állás kettőssége: a nők a szociális ellátórendszerrel a férfiak pedig a büntetés végrehajtással állnak inkább kapcsolatban. A nő számára szociális szempontból az egyik legsúlyosabb élethelyzet, amikor a férje vagy az élettársa börtönbe kerül. tehát a férfi bűneiért a nő és a gyermek is legalább annyira megbűnhődik:

„Tizennégy évesen mentem férjhez, vagyis összeálltam a barátommal. Mivel barátom is most börtönben van, már négy éve ott van, a gyerekeket magam nevelem a szüleimmel.”

A fiatalok másik leggyakoribb és legsúlyosabb problémája a lakáskérdés megoldatlansága. Ez a kérdés a fiatalkorúak esetében azért speciális, mivel a leányok sok esetben a rossz családi körülményeik miatt szinte belemenekülnek az első párkapcsolatukba az önálló élet reményében. Így tehát a szülőktől való elköltözés meghatározó kérdése e kapcsolatoknak, ezért vállalják még az illegális beköltözést is, csak hogy elkerüljenek otthonról. Meg kell jegyezzük, hogy a szülőnél maradók lakhatási problémái sem kielégítőek, mégpedig a zsúfoltság miatt:

„Hát ez nem az én lakásom, nekem nincsen lakásom. Igen, anyukámé, sokan lakunk benne nagyon. A két bátyám lakik itt, az öcsém, anyukám, mi.”

A településtípusok közötti különbségek is lényegesek, ugyanis más-más típusú problémák jellemzőek az aprófalvas teleüléseken és a nagyvárosokban. A nagyvárosokban a munkalehetőségek, míg a falvakban a társas kapcsolatok minősége a jobb.

Érdekes a migráció kérdése is. Ennek dinamikáját a fenti két szempont határozza meg: A jobb munkalehetőségek végett költöznek a városokba, míg a társas kapcsolatok miatt költöznek vissza vidékre. Nézzünk erre egy példát: A fiatal pár Budapestre költözik a jobb megélhetés végett, ez alatt értve a pár férfi tagja alkalmi munkája révén egészítik ki a szociális támogatásokat. Mint fent említettük a kapcsolatok sokszor igen labilisak, ezért, ha a pár szétköltözik, akkor az anyuka ott marad egyedül a gyermekével kiszolgáltatottan egy idegen nagyvárosban. A szociális támogatásokon kívül más jövedelme nem lévén, reális alternatívát jelenthet számára a visszaköltözés vidékre a szüleihez. De a gyermek(ek) nőnek és emelkednek a gyermekek ellátásának költségei (például az iskolába járás), ezért megint elköltözik otthonról a városba, és ott megpróbál alkalmi munkát vállalni. Kialakul tehát egyfajta sajátos „ingázás” a szülőfalu és a város között. ebben az ingázásban meghatározó szerepe van a szociális hálónak, ugyanis a költözésre kínálkozó lehetőségekről ennek segítségével szereznek tudomást.

III. A szociális rendszer válaszai

Az alábbiakban arról lesz szó, hogy a fiatalkorú anyák szociális problémáira milyen válaszokat ad a szociális ellátórendszer, illetve milyen anomáliák tapasztalhatóak e téren, továbbá milyen változtatások lennének szükségesek.

Gyámügyi kérdés

A jogszabály a kiskorú szüleit vagy az esetlegesen már nagykorú férjet nevezi meg, mint aki a döntésre jogosult a családba való befogadásáról, vagy az állami gondozásba vételről. Itt különösen az állami gondozásba adás lehetősége az, ami megkérdőjelezhető, hiszen láthattuk, hogy a fiatalkorúak gyermekvállalását milyen családi konfliktusok előzhetik meg, és egy ilyen szituációban nagyon kétséges, hogy az újszülöttről a nagyszülőknek kell-e dönteniük. Láthattuk továbbá, hogy maguk a fiatalok kapcsolatai is mennyire törékenyek, volt rá eset, amikor odáig fajult a helyzet hogy a férj a terhes felesége hasát rugdosta, mert kétségei voltak arról, hogy tőle van-e a gyerek. Evidens, hogy egy ilyen szituációban milyen kockázatos, ha a már éppen nagykorú férj dönt az állami gondozásba vételről.

Egy másik probléma a segélyezésnek az a gyakorlata, hogy a fiatalkorú anya nem kaphatja meg a támogatást, hanem a gyám: „Anyu kapta amíg nem töltöttem be a tizennyolcat. Négy hónapig, amig nem töltöttem be. És utána újból igényelni kellett, igényelni az én nevemre.”

Gyakran csak pár hónap hiányzik a leány nagykorúságáig, különösen ilyen helyzetekben tudnak a szakemberek segíteni az anyának. Például volt olyan eset, hogy valakit anyaotthonban helyeztek el, holott fiatalkorú lévén erre nem lenne jogosult.

Fentieket összefoglalva a törvényhozást össze kellene egyeztetni az anya és nem utolsó sorban a gyermek érdekeivel, és ennek tárgyi feltételeit is biztosítani kellene (anyaotthon, vagy hajléktalanszálló oly módon, hogy ott az anya és gyermeke együtt tudjon maradni).

A félbeszakadt tanulmányok befejezése

A fiatalkorú anyák körében gyakori, hogy a terhesség, majd az ezt követő szülés és gyermekápolás miatt abbamaradnak a tanulmányok.

„Befejeztem az (általános) iskolát, itt a Tátra térit. … Akkor voltam tizenhét éves, akkor a párommal összekerültünk. …. akkor voltam felvételizni a, Csepelen van ez a nővérképző, valami ilyesmi, egészségügyi. akkor föl is vettem. Elmentem felvételizni és sikerült is a felvételi. Akkor átköltöztem a páromhoz, akkor már nem mentem tovább tanulni.”

Márpedig a tanulmányok befejezése a további életpálya esélyeit alapvetően befolyásolja, és ezáltal kevésbé lennének a párkapcsolatokon belül is kiszolgáltatott helyzetben. Ezért szükség lenne lehetőséget biztosítani arra, hogy a fiatal anyák tanulhassanak. Az ilyen jellegű programok esetében pusztán a lehetőség biztosítása kevés, hiszen ezek a nők többnyire nem rendelkeznek a megfelelő információkkal, és családjukban is ellenállásba ütközhetnek, ha tovább szeretnének tanulni.

Ezt illusztrálja az alábbi idézet: „Nem, elkezdtem az iskolát, a kereskedelmi szakmát, de viszont nem mentem. 3 hónapot jártam. Mert, mondom férjhez mentem, vagyis élettársi kapcsolatot létesítettem. 15 éves voltam akkor. (nyolc általános) az megvan. A selyemréti általános iskolában (végeztem).

Úúú, nagyon rosszul (reagáltak a szülei).

Nem. Anya ugyanúgy elintézte nekem azt is, hogy visszavegyenek az iskolába. viszont ez az, hogy, itt volt az, hogy anyósomék azt mondták, hogy mivel én – élettársam van -, így minek járok már iskolába? Szóval ilyenek voltak, és ezért nem is mentem.”

Ezért a helyi szociális ellátásban dolgozóknak, vagy civil szervezeteknek aktív szerepet kellene játszaniuk abban, hogy ilyen programokat sikerre lehessen vinni. Továbbá ösztöndíjra is szükség lenne, amelynek összegét a tanulmányi eredménytől kellene függővé tenni, hogy nagyobb legyen a személyes motiváció, és a család is jobban tolerálná, sőt meg merem kockáztatni, hogy ösztönözné is az anyák továbbtanulását.

A továbbtanulással kapcsolatban van még egy nehézség, amiről eddig nem szóltunk, mégpedig a migráció. A problémát egy esettel illusztráljuk: Egy tizenhét éves leány az élettársával együtt Szabolcsból felköltözik Budapestre, mégpedig a Dzsumbujban foglalnak el illegálisan egy lakást. A beszélgetés során kiderül, hogy három évet elvégzett egy ápolónőképzőben, és még egy éve lenne. Gyerek még nincs, de tervezik. A lánynak fogalma nincs arról, hogyan tudná Budapesten befejezni a tanulmányait. Az ilyen típusú problémákon csak személyre szabott szociális munkával lehetne segíteni.

A gyermeküket egyedül nevelő anyák kiemelt támogatása

A párkapcsolatok bizonytalansága miatt a fiatal anyák gyakran maradnak gyermekükkel egyedül.

„Én megestem az elsővel, és nem tartom vele a viszonyt. Igen falubeli, de nem tartom vele. Becsapott és elment. És nem is érdekel. Az nem éri meg nekem. Már most négy éves és nem várok el tőle semmit. Nem is látogatja. Nem érdekli. Őneki van egy négyéves fia. élettársa van. neki is most lesz a felesége hat hét hónapos, akörül. És nem várok én tőle semmit.”

Vagy egy másik esetben két kapcsolatból marad egyedül három gyermekkel:

„Nem törvényesen, csak élettársi kapcsolatom volt. …Ennek már öt éve, hogy megszűnt. Abból lett két kislányom, az első kettő, és most volt utólag megint egy kapcsolatom, az három évig tartott, de az se működött, és abból is született egy kisfiam.

Hát a szüleim segítségével, és volt anyósom segítségével. Ők támogattak. Mind a kettőnket.”

Ilyenkor csak a szociális támogatásra számíthatnak, amely finoman szólva nem elégséges:

„… Ruhát már nem tudok venni a kettőnek, mert a pelenka elég sokba kerül.” „

Az idézetből látható, hogy még a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket sem tudják megvásárolni: a gyereknek a gyógyszert sem. Ráadásul ezeknek a csonka családoknak semmilyen tartalékuk sincsen: ha a támogatás késik, akkor egyetlen megoldás az uzsora kamatra való kölcsön:

„Kicsit később kaptuk meg, és nem volt semmiféle jövedelmem és így mástól kellett pénz kérni kölcsön. Megjött mindent vissza kellett fizetni.”

Ez főleg Borsodban elterjedt, de nem ismeretlen Budapesten sem, csak itt nem olyam magas a kamat. Megfontolandó, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tagjai számára valamilyen legális hitellehetőséget kellene biztosítani.

Külön problémát jelet, ha az élettárs börtönbe kerül, ami a család teljes anyagi ellehetetlenüléséhez vezethet:

„A férjem most nincs itthon, börtönben van. „Kilencezer forintból élek, most szeretnék elhelyezkedni dolgozni, még idáig nem sikerült. A gyermekvédelmi támogatás, meg a családi pótlék”

A munkavállalás a kis gyermek mellett többnyire nem jelent reális alternatívát:

„Nem (dolgozott még sehol). Igen, már most el akartam állni a Városgazdához, de mivel még a kisfiú nem töltötte be a három évet októberbe, és szeptemberbe volt a felvételi, most már jár óvodába, de viszont nem tudtam addig azon az egy hónapon elhelyezni.”

A fenti példa is jól illusztrálja a gyermeküket egyedül nevelő anyák családjaiban hogyan jelenik meg az anyagi ellehetetlenülés a szociális rendszer inadekvát működése miatt.

Lakáskérdés

Láthattuk az előzőek során, hogy a fiatal párok számára milyen fontos kérdéssé válhat, hogy hol lakjanak. A lakásprobléma az önálló lakáshoz jutás segítésére léteznek különféle támogatási formák, azonban ezek közül az esetek döntő többségében csak azok elérhetőek a telepi romák és a gettóban élők számára, amelyekhez nem kell legális foglakoztatásban lenniük. Ez gyakorlatilag a gyermekek után járó támogatást jelenti. Külön problémát jelent, hogy a fiatal pár a nagykorúság eléréséig nem jogosult e támogatás igénybevételére.

„Be akartam adni a pályázatot, csakhogy nem lehetett. Pedig én itt születtem a kerületbe, úgyhogy itt van az állandó bejelentettem. Három éve itt vagyunk. Az életkor miatt. Hallottam, hogy az Erikának szokott lenni ilyen lakása. Hát én beszélgettem vele, a képviselőnő, aki ide szokott járni a családsegítőbe. Ő minden évbe kioszt egy három-négy üres lakást, ez az épület tele van üres lakásokkal. Én mondtam neki, hogy a legromosabbat is elfogadnám, ami a legromosabb állapotba van, csak tető legyen a fejünk felett. És nem adta ide, akkor voltam kilenc hónapos terhes, és olyanoknak osztotta ki, fiúknak, akiknek se gyerekük, se feleségük nincsen. De azért itt még vannak üres lakások, de velem szóba nem áll. Nem tudom, hogy miért. Biztos azért, mert azoknak akar lakást osztogatni, akik most jöttek föl vidékről, és nincsen se gyerekük, senkijük. Nem tudom, hogy miért. Pályázatot meg nem tudom beadni. Hát most már a következő félévbe be tudom adni. De az is mennyi idő, mire megkapnám a lakást, három-négy év. Addig meg ide-oda járkálok, testvérről testvérre.”

Véleményem szerint a lakástámogatási rendszerrel kapcsolatban nem a fenti hiányosság a legnagyobb probléma, hanem hogy alapjaiban elhibázott, ugyanis a támogatottak egy része – ráadásul a legrosszabb helyzetben lévők – nem képes az új lakóhely rezsijét fizetni, ezért eladósodnak, és jó esélyük van rá, hogy újonnan megszerzett lakhelyüket elveszítsék. Két lehetséges alternatíva mutatkozik e probléma megoldására:

Az egyik megoldás az lehetne, hogy az új lakást fenntartani nem tudó családok számára támogatást kellene adni a rezsiköltségek fedezésére is. Ezzel a megoldással az egyik probléma az lenne, hogy hogyan állapítsák meg a rezsiköltségek támogatásának mértékét, hogy az a támogatottak számára elégséges legyen, de ne ösztönözzön pazarlásra. A másik még súlyosabb gond, hogy növeli a támogatásban részesülők jóléti rendszertől való függőségét, és nem járul hozzá a társadalmi exklúzió mérsékléséhez.

A másik elképzelés a mai lakáshoz jutási támogatási rendszer gyökeres átalakítását jelentené: Ennek az elképzelésnek a lényege, hogy a leendő támogatottakat először olyan helyzetbe kellene hozni, hogy az új lakás költségeit viselni tudják. (Az új otthon nem feltétlenül kellene, hogy saját tulajdonú legyen, hanem lehetne állami vagy önkormányzati bérlakás is, ami azt jelenti, hogy a lakás bérlőjének a rezsiköltségek mellett a bérleti díjat is fizetnie kellene.) Milyen egyéb feltételek szükségesek e rendszer kialakításához? Az iskolai végzettség emelése, és az aktív foglalkozatás politika. tehát nem a nyolc osztály elvégzése lenne a cél, hiszen ezzel elhelyezkedni felettébb nehéz, hanem szakmát adó képzés, mégpedig olyat, ami előre láthatólag hosszú távon biztos megélhetési forrást jelent Természetesen a különböző korosztályoknak nem azonosak az esélyei e területen: a szociálpolitikának a fiatalabb népességet kiemelten kellene kezelnie, így a fiatalkorú anyákat és élettársaikat is.

Világosan kell azonban látni, hogy ez hosszú távú politika, rövidtávon eredmények nem várhatók tőle, ráadásul az idősebb csoportok esetében kevésbé alkalmazható, ezért csak az előzőekben említett megoldással együtt alkalmazandó.

A terepmunka tapasztalatai azt mutatják, hogy a rászorulók új lakáshoz juttatása gyakran együtt jár a területi önkormányzatnak a szegénynegyed felszámolására tett kísérletével. A szegénynegyedek felszámolását azonban nagyon meg kell gondolni, és ezt hatásvizsgálatoknak kellene megelőznie, mert a különböző régiók közötti migrációs folyamatokba avatkozhat bele. Például a budapesti Dzsumbujban egyes épületeket fel akarnak számolni, csakhogy ezek az épületek éppen azok, ahová vidékről a betelepülők beköltöznek, így ennek az épületnek a felszámolása egyben az északi válságrégióból elköltözni akarókat fosztaná meg e lehetőségtől. Tehát amikor egy szegénynegyed vagy annak egy részének felszámolásával áldatlan állapotokat szüntet meg a helyi önkormányzat területén, egyben a még kilátástalanabb helyzetben lévő kistelepüléseken lakó népességet fosztja meg a mobilitás lehetőségétől, ami egyetlen lehetőségük saját sorsuk jobbítására.

A szociális munkás, mint társadalmi tőke

Bemutattuk, hogy a fiatalkorúak gyermekvállalása szoros kapcsolatban áll az emberi és a társadalmi tőkével. A telepeken és a városi szegénynegyedekben élő fiatal lányok én-hálózata csonka, nem rendelkeznek olyan típusú személyes kapcsolatokkal, mint a középosztályi társaik, és ezért életesélyeik sokkal rosszabbak.

Ha a területen lenne elégséges szociális munkás, akik képesek lennének személyre szabottan tevékenykedni, akkor a kliensek velük kialakított kapcsolata egyfajta társadalmi tőkeként funkcionálhatna (Hogan, 2001).

A terepmunka során többször tapasztalhattuk, hogy a szociális munkás nem képes hatékonyan megoldani a kliens problémáit, még olyan esetekben sem, amikor például a kliens minden kétséget kizáróan jogosult az ellátási formára: Például az egyik fiatalkorú kismamától és gyermekétől, valamint a vele egy háztartásban élő nagymamától megvonták a közgyógy-ellátást, pedig mindegyikük szkizofréniában szenved. A család kétséget kizáróan jogosult a kedvezményre: csak segélyekből élnek, ennek ellenére nem sikerül elintézni a közgyógyellátást. Az adminisztratív huzavonába a család belefáradt, nem képesek már az igazukért küzdeni, nem tudják az ügyeiket intézni, nem működnek együtt az egyébként nagyon leterhelt szociális segítő hálózattal, ezért az ügy húzódik, és végül semmilyen eredményt sem képesek elérni, és minden marad a régiben.

Köztudott, hogy e hátrányos helyzetű csoportoknak nincsenek tartalékai, de ezt a szociális ellátórendszer kapacitás hiányában, vagy az eljárások túlbürokratizálásával nem képes figyelembe venni. Sokkal több szociális munkásra lenne tehát szükség, hogy az ügyeket személyre szabottan végig lehessen vinni, különösen olyan esetekben, amikor az ügyfél nem képes érdekeit – például egy súlyos betegség következtében – hatékonyan képviselni. Láthattuk, hogyha például késik a segély, akkor a családok uzsorakamatra kénytelenek felvenni kölcsönt, ezáltal egy olyan adósságspirálba kerülnek, ahonnan szinte reménytelen kikerülniük.

A kutatási terepek között éles különbség mutatkozik a szakemberek elérhetőségének és szakképzettségi színvonalának tekintetében, míg vidéken gyakran nincs is szakképzett szociális munkás, addig például a Dzsumbujban a Dzsumbujhelp nevű szolgálat a terepen nyújt segítséget. Ráadásul a szociális munkásból ott van a legnagyobb hiány, ahol sokkal nagyobb a baj: vidéken, ahol szinte mindenki csak segélyből él, és az alkalmi munka lehetőségei is rendkívül korlátozottak. Tehát a szociális ellátási lehetőségek standardizálására lenne szükség, amely a településtípusok közötti egyenlőtlenségek mérséklésében játszhatna szerepet.

A fiatalkorú anyaság jelentése

Alapvető kérdés, hogy a szociálpolitika egyes szereplői, illetve a különféle szakmai szervezetek hogyan definiálják a fiatalkorú anyaságot. Azaz milyen jelentést tulajdonítanak ennek a jelenségnek, és milyen konnotációi vannak e jelentéseknek. a szakirodalomban két uralkodó nézőpont van ezzel kapcsolatban. Az egyik a fiatalkori terhesség kockázatait hangsúlyozza, úgymint az újszülöttek egy éven belüli nagyobb halálozását vagy az alacsony születési súly nagyobb gyakoriságát (Rhein L és mtsai 1997). A másik megközelítés viszont a fiatalkorú anyaság szociális dimenzióit hangsúlyozza (Geronimus, 2003). A két megközelítésmód önmagában nem ellentétes, de mint kiindulópontokból a belőlük levont következtetések már éles ellentétben állhatnak egymással. Az első megközelítési módból logikusan következik, hogy a fiatalkorú gyermekvállalás kerülendő, mert veszélyezteti a születendő gyermek egészségét, sőt magát az életben maradását is, míg a másik nézőpont szerint a fiatalkorú anyaság egyfajta adaptáció a kedvezőtlen szociális körülményekhez (Chandara, 2002), ahol például alacsonyabb a születéskor várható élettartam. Ez utóbbi szemléletmód természetes jelenségként fogadja el a fiatalkorúak gyermekvállalását a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében.

Véleményem szerint ez utóbbi megközelítés előnye, hogy nem viszi tévútra a szociális szakmában tevékenykedőket: Egyrészt a szociális tényezők figyelembevétele egyes, eleve kudarcra ítélt szociális programok elindításától óvhat meg. Ha a fiatalkori terhességet pusztán egy rizikófaktornak tekintjük, akkor azt hihetjük, hogy szokásos felvilágosító programokkal (itt gondolhatunk a fogamzásgátlással kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokra) sikeresen küzdhetünk e jelenséggel szemben, míg a másik szemlélet talaján állva nem kétséges, hogy a társadalmi feltételek megváltoztatása nélkül jelentős eredményeket elérni nem lehet. Sőt, ez utóbbi megközelítés szerint egyes szerzőknél az is kétségessé válik, hogy a fiatalkorú anyasággal szemben egyáltalán küzdelmet kellene-e folytatni, és nem arról van-e szó, hogy a hatalmi pozícióban lévő társadalmi csoportok rá akarják erőltetni akaratukat a hátrányos helyzetű szociális csoportokra (Chandra, 2002). Ráadásul ez a kérdés etnicizálódhat is, azaz a terepen dolgozó szakemberek a jelenséget a romák körében való nagyobb előfordulási arányából tévesen cigány sajátosságnak, vagy még tovább menve a cigányság felelőtlen magatartásának azonosíthatják.

További terhesség vagy fogamzásgátlás

A fiatalkorúak gyermekvállalásának kérdése többféle képen szemlélhető, az eddigiek során mi a szűkös társadalmi erőforrások eredőjeként értelmeztük. Még ez a megközelítés sem, – amely a társadalmi körülményekre adott természetes reakcióként szemléli e jelenséget – kerülheti meg a fogamzásgátlás vagy újabb terhesség dilemmáját (Chandra és mtsai, 2002).

Az abortuszt egyrészt szociális tényezőkkel, másrészt kiszolgáltatott helyzetükkel indokolják. Például az egyik anyuka, akinek egy házasembertől van a két gyermeke, a harmadikat már elvetette:

„Mert azért kettővel is nehéz, mert hárommal viszont iszonyú nehéz. Nagyon fennáll az a veszély, hogy elmehet tőlünk, és itt maradok, mert ingadozunk, ő is, én is. Bármikor azt mondhassa, jó, kész itt a vége, megyek haza, és akkor maradok a gyerekekkel. tavaly terhes voltam, és igen nagy összeget kellett fizessek – húszezer forintot –, hogy elvegyék. Inkább kikerítettem azt, hogy na, inkább vegyék el, és többet nem akarok.”

Az interjúzás során gyakran tapasztaltuk, hogy a fiatalkorú anyák nincsenek abban a helyzetben, hogy döntő befolyásuk legyen a további gyermekvállalására. Ez két ok miatt fordulhat elő: Egyrészt, ha a pár vagy az anya fogamzásgátló eszköz alkalmazása mellett dönt, de anyagi okok miatt nem tudja azt beszerezni:

„Nem tudtam kifizetni az abortuszt. Ötezer forintot. És akkor külön még vonatjegy, buszjegy nem megy.”

A másik eset az, amikor nem tudja a legjobb gyógyszereket beszerezni, és ennek következtében kellemetlen mellékhatások jelentkezhetnek, ami a védekezés abbahagyására ösztönöz.

„Én már szedtem gyógyszert, de nekem nem használt. Amikor megszületett halva a gyerek, addig adnak olyat, hogy a gyerekkel teherbe ne essen És akkor bevettem a gyógyszert és akkor olyan voltam tőle, mint a részeg. És azóta én megmodtam, hogy én azóta fogamzásgátlót nem szedek. Mert van akinek a szervezetinek nem használ, én olyan voltam tőle, mint aki be van rúgva. Én azóta nem is szedem.”

Vagy egy másik esetben:

„Hát jobban nem ismerem az olyanokat mert nem szedtem eddig, meg nem is akartam szedni, mert volt egy időszak amikor szedtem ezt a crinegolt, csak híztam tőle, azt abbahagytam.”

A mellékhatások mellett a gyógyszerrel való védekezés rendszeres fogyasztást kíván ami szegénynegyedben élők számára szintén problematikussá válhat:

„Gyógyszert nem szeretnék szedni, mert volt, hogy elfelejtettem.”

Megfigyelhető, hogy a férfiak egyáltalán nem vagy nem szívesen vesznek részt a fogamzásgátlásban, ezt illusztrálja az alábbi idézet:

„Voltak problémák ebből. a gumi az kényelmetlen, a megszakítás kényelmetlen.”

Másrészt tapasztalható az is, hogy a férje vagy élettársa nem engedi a fogamzásgátlás alkalmazását, ennek következtében csak az a lehetőség adott számukra, hogy a férj vagy élettárs tudta nélkül elvetetik. Így korlátozódik a fogamzásgátlás az abortuszra.

„Hát a harmadik után jutott eszembe, az elsőnél én még nem voltam így felvilágosítva, hogy ilyen létezik. Mán a harmadiknál igen, dehát akkor meg olyan következmények voltak, hogy azt ugye nem lehet elvetetni, mert nem lehetett. Mer én hiába akartam, papírt, mindent kikértem, és akkor megvert ugye. …- Hát okosan. titokba. Kikértem a papírt, meg minden, mintha gyöttem volna anyuékhoz, és akkor este meg hazaengedtek. A férjem dolgozott, utánam fél órával jött haza. és kész. A betegséget meg lehet fogni bármire.”

Az első esetben a megoldás egyszerű: elérhetővé kellene tenni a korszerű fogamzásgátló eszközöket a rossz szociális körülmények között élők számára. A második esetben alternatívát jelenthetnek olyan felvilágosító programok, amelyek a nők társadalmi helyzetéből eredeztethető hátrányokra irányítják a figyelmet.

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero