Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


6.3.3. Eredmények

 
A depressziós tünetegyüttes gyakorisága és súlyossági fokozatainak jellemzői
Az egyes depresszió súlyossági kategóriák gyakoriságát a három különböző évben végzett vizsgálatban a 6.3-1. ábra szemlélteti. Mint látható 1988 és 1995 között növekedés figyelhető meg a depressziós tünetegyüttes minden kategóriájában, 1995 és 2002 között lényeges változás nem tapasztalható, annak ellenére, hogy a depressziók felismerésére és hatékony kezelésre az utóbbi időben jelentős szakmai és társadalmi erőfeszítések történtek.
 
6.3-1. ábra. Beck Depresszió Kérdőív súlyossági kategóriák 1988-ban, 1995-ben és 2002-ben
 
A Hungarostudy 2002 adatai alapján a depressziós tünetegyüttes gyakorisága a korral mindkét nemnél emelkedett. Ugyanakkor a depresszió pontszámok átlaga a nők között szignifikánsan magasabbnak mutatkozott minden korcsoportban (p 0,006 és 0,0001 között), és ez a különbség a korral fokozódott (6.3-2. ábra, 6.3-3. ábra).
 
6.3-2. ábra. Beck Depresszió Kérdőív átlagpontszám 1988-ban, 1995-ben és 2002-ben
 
A depressziós tünetegyüttes kategóriáinak megoszlását a két nem között a különböző korcsoportokban a 6.3-1. táblázat szemlélteti. Az összes korcsoportot figyelembe véve a pszichiátriai szempontból klinikailag jelentős (BDI≥19) esetek száma férfiak között 11,8%, nők között 14,6%.
 
6.3-3. ábra. Beck Depresszió Kérdőív átlagpontszám nők és férfiak között 2002-ben
 
További fontos kérdés, hogy a valószínűleg klinikai szintet elérő depressziós személyek hány százaléka részesült depresszió elleni kezelésben az elmúlt egy évben. Ha a közepes és a súlyos kategóriákat összevonjuk, megkapjuk a nagy valószínűséggel már kezelésre szoruló esetek számát (13,4%). Mindössze 9,2% részesült kezelésben az elmúlt 12 hónapban. A kezelt esetek száma különösen alacsony a fiatal és az idős korcsoportban (8,3%, ill. 7,.3%), valamint a férfiak között. Ezek az arányok felhívják a figyelmet arra, hogy komoly erőfeszítésekre van szükség a depresszióval és kezelésével kapcsolatos közösségei ismeretek gyarapításában. (A depressziós tünetegyüttes hazai előfordulásáról olvashatunk továbbá a Kopp és mtsai → 3.1, Csoboth → 3.2, Réthelyi → 3.3.1, Kovács ME és Jeszenszky → 3.3.3. fejezetekben.)
 
6.3-1. táblázat. Depresszió súlyossági kategóriák nemenkénti megoszlása a különböző korcsoportokban
depresszió
kor 1844 év
kor 4564 év
kor 65+ év
kategóriák
férfi
férfi
férfi
Nem depr. (%)
83,2
80,2
68,7
66,4
60,4
52,4
Enyhe (%)
10,7
13,0
16,1
17,4
17,9
20,3
Közepes (%)
3,7
4,0
6,9
6,3
8,6
8,9
Súlyos (%)
2,4
2,8
8,4
9,9
13,1
18,4
 
Depresszió és öngyilkosság összefüggései
A nők 3,7%-a, a férfiak 2,0%-a követett el legalább egy öngyilkossági kísérletet élete folyamán (élettartam prevalencia). A nők tehát szignifikánsan több öngyilkossági kísérletet követnek el, mint a férfiak (OR: 1,9, 95% CI: 1,5–2,4). A vizsgálatot megelőző egy éven belüli öngyilkossági kísérletek megoszlását 5 éves korcsportokonkénti és nemenkénti bontásban a 6.3-4. ábra mutatja. A serdülők és fiatal felnőttek (15–25 éves), illetve az idősebb idős korcsoportban (80–90 éves) korcsoportban volt a legmagasabb az 1 éven belüli öngyilkossági kísérletek aránya.
 
 
Mivel az öngyilkos magatartással a könyv külön fejezetben foglalkozik (Hajnal és mtsai → 4.2.1. fejezet), az alábbiakban pusztán a depressziós tünetegyüttessel való kapcsolatát vizsgáljuk, és nem térünk ki az öngyilkosságok életminőséggel kapcsolatos egyéb vonatkozásaira.
Az egy éven belüli öngyilkossági kísérleteket vizsgálva látható, hogy ezek gyakoribbak a valószínűleg klinikai szintű depresszióban szenvedő személyek között (BDI≥19), mint a nem, vagy enyhe depressziós tünetekkel jellemezhetők között (BDI<19). Ez az arány nők esetében 1,5% vs. 0,3% (OR: 5,9, 95% CI: 2,8–12,4), férfiak esetében: 1,1% vs. 0,2% (OR: 5,8, 95% CI: 2,1–15,6). Másképpen, az egy éven belül öngyilkosságot elkövetett nők 50,0%-a, illetve a férfiak 43,8%-a a klinikailag szignifikáns középsúlyos vagy súlyos depressziós kategóriába esik.
Az öngyilkossági magatartás háttértényezőit vizsgálva az találtuk, hogy az egy éven belüli öngyilkossági kísérletet elkövető személyek szignifikánsan magasabb Beck depresszió reménytelenség, vitális kimerültség, alvászavar, ellenségesség és diszfunkcionális attitűd, érzelmi központú megküzdés, munkaképesség-csökkenés, betegségteher, mindennapi funkciókárosodást okozó fájdalomtünet, negatív életesemény pontszámot, és alacsonyabb életcélok, gazdasági és szociális helyzet, probléma központú megküzdés, és társas támogatás pontszámot értek el, mint azok, akiknél nem fordult elő öngyilkossági kísérlet (p 0,031 és <0,001. között). többváltozós elemzés (logisztikus regresszió) alapján az egy éven belüli öngyilkossági kísérlet legerősebb előrejelzője az érzelmi központú megküzdés és az alvászavarok voltak.
 
A depressziós tünetegyüttes és egyéb életminőség-paraméterek összefüggései
A depressziós tünetek negatívan korreláltak a szubjektívben becsült egészségi állapottal és az általános jólléttel (WHO Jóllét Kérdőív), ugyanakkor pozitívan korreláltak a munkaképesség-csökkenéssel, és a betegségek okozta mindennapi funkcionális képességcsökkenéssel (Betegségteher Index), mint az életminőséget meghatározó egyéb paraméterekkel.
Az általános jóllét és depresszió összefüggései a 6.3-5. ábrán láthatóak. A klinikailag depressziós nők 74.0%-a jelzett csökkent vagy hiányzó jóllétet, ugyanez 23,5% volt az enyhe depressziós tünetekkel küzdő illetve a depressziós tünetek nélküli csoportban (a depresszió okozta jóllét csökkenés esélyhányadosa 9,5, 95% CI: 8,11–11,11). Ugyanez férfiakban 62,3% és 17,5%, (esélyhányados: 7,8, 95% CI: 6,5–9,3).
A valószínűleg klinikai szintű depresszióban szenvedő (BDI≥19) személyek saját egészségüket szignifikánsan negatívabban ítélik meg, mint az enyhe tünetekkel jellemezhető, vagy depresszív tünetektől mentes csoport: A valószínűleg klinikailag depressziós nők 53,8% ítélte általános egészségi állapotát rossznak vagy nagyon rossznak, ez az arány 11,2% a nem vagy enyhén depressziós csoportban (esélyhányados: 9,2, CI: 7,9–10,7), férfiak esetében ezek az arányok 49,8% vs. 9,5%, (esélyhányados: 9,4, CI: 7,9–11,3). A 19 vagy magasabb depresszió pontszámot elért nők 69,8%-a, a férfiak 69,6%-a számolt be közepes vagy súlyos munkaképesség csökkenésről, ugyanezek az arányok 21,5% és 18,9% 18 vagy alacsonyabb BDI pontszám esetén. vagyis elmondható, hogy a közepes vagy súlyos depressziós tünetekkel küzdő személyek többségénél jelentős munkaképesség csökkenés észlelhető mindkét nemnél.
 
6.3-5. ábra. Általános életminőség (WHO Jóllét Kérdőív) kategóriák valószínűsíthető depresszió esetén (BDI ≥ 19) nők és férfiak között
 
6.3-2. táblázat. A 10 fő, azaz a mindennapi életvitelt legjobban befolyásoló betegség megoszlása nők és férfiak között
Fő betegség (%)
Férfi
Teljes
11. Mozgásszervi
15
,3
20
,2
18
,0
12. Kardiovaszkuláris
12
,6
14
,0
13
,4
13. Allergia / asztma
3
,8
5
,6
4
,8
14. Gasztrointesztinális
3
,4
2
,9
3
,1
15. Cukorbetegség
2
,6
2
,5
2
,5
16. Szembetegség
2
,0
2
,0
2
,0
17. Depresszió
0
,8
2
,3
1
,7
18. Cerebrovaszkuláris
1
,5
1
,3
1
,4
19. Daganatos
1
,3
1
,1
1
,2
20. Vesebetegség
1
,0
0
,9
0
,9
Egyéb összesen
8
,9
9
,6
9
,3
Nincs
46
,8
37
,6
41
,7
Teljes
100
,0
100
,0
100
,0
 
A Betegségteher Index a betegségek okozta mindennapi pszichoszociális és fizikai képességcsökkenés mértékét mutatja. A 6.3-2. táblázat mutatja be azt a 10 betegségcsoportot, mely leggyakrabban okoz funkcionális korlátozottságot. A depressziós tünetegyüttes gyakoriság szempontjából ugyan csak hetedik, ugyanakkor a legnagyobb mértékű pszichoszociális funkcionális korlátozottságot (betegségteher) a depressziós tünetegyüttes esetében találhatjuk életkortól függetlenül (6.3-6. ábra).
 
6.3-6. ábra. Betegségteher átlagpontszámok a fő betegségcsoportokban nők és férfiak között
 
A depressziós tünetek összefüggései a szív-érrendszeri betegségekkel
Mint a bevezetőben említettük, depresszió és testi betegségek vonatkozásában a legtöbb bizonyító adattal a depressziós tünetek és szívbetegségek kapcsolatáról rendelkezünk, ráadásul mint említettük, a WHO előrejelzése szerint (Murray és Lopez, 1997) 2020-ra ez a két betegségcsoport lesz a leggyakoribb oka a funkcionális képességcsökkenéseknek. Indokolt tehát, hogy a depresszió és a szív-érrendszeri betegségek kapcsolatát részletesebben is elemezzük. vizsgálatunkban arra is kíváncsiak voltunk, hogy a pszichiátriai diagnosztikus küszöböt meg nem haladó (küszöb alatti), enyhe depressziós tünetek (BDI 1018 pont), jelentenek-e szív- érrendszeri kockázatot. Szív- érrendszeri megbetegedésekben szenvedő alcsoportnak a minta azon részét tekintettük, melynél egy éven belüli orvosi kezelések szerepeltek szív-érrendszeri betegség, szívinfarktus, illetve agyérbetegség miatt. az eredményeket a 6.3-3. táblázat szemlélteti.
 
6.3-3. táblázat. Enyhe és klinikalag jelentős depressziós tünetek (Beck Depresszió Kérdőív) és a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságának összefüggései
 
Enyhe depressziós tünetek (BDI 1018)
Klinikailag jelentős depressziós tünetek (BDI ≥ 19)
 
esélyhányados
95% CI
esélyhányados
95% CI
Szív- és érrendszeri betegség
2,77
2,31-3,31
5,61
4,78-6,59
Agyérbetegség
1,82
1,19-2,78
6,67
4,91-9,05
Szívinfarktus
3,58
2,08-6,17
5,86
3,57-9,59
 
A klinikailag jelentős depressziós tünetek általában a szív- érrendszeri betegségekre és az agyérbetegségekre szignifikánsan magasabb kockázatot hordoznak, mint a klinikai küszöböt el nem érő depresszív tünetek. Az enyhe depressziós tünetek ugyanakkor szintén növelik mind a három betegségkategória kockázatát, különös tekintettel a szívinfarktusra, mely esetében – a bevezetőben említett nemzetközi adatokkal egyezően – a kockázatnövelés azonos az enyhe és a klinikailag jelentős depreszszió esetében (esélyhányadosok 3,58, ill. 5,86, 95% CI: 2,08–6,17, ill. 3,57–9,59). Elmondható tehát, hogy a depressziós tünetek a szív-érrendszeri betegségek egyértelmű kockázati tényezői. Különösen nagy jelentősége van az enyhe, pszichiátriai szempontból klinikailag nem jelentős depressziós tüneteknek, hiszen a pszichiátriai szignifikancia hiánya miatt az érintettek túlnyomó része kezeletlen marad, és így egy kezeletlenül maradó rizikófaktorral rendelkezik.
 
A depressziós tünetegyüttes egyéb háttértényezői
Regressziós vizsgálattal elemezve a depressziós tünetegyüttes a fentieken kívül pozitív kapcsolatot mutat a vitális kimerültséggel, az életcélok hiányával, a diszfunkcionális attitűdökkel (különös tekintettel az ellenségességre), az alvászavarokkal, fájdalomtünetekkel, a negatív életeseményekkel, a társas támogatás hiányával, a gazdasági helyzettel és a családi állapottal. A depresszióval leggyakrabban együttjáró tényezők a vitális kimerültség és az életcélok hiánya, további gyakori a munkaképesség-csökkenés, ellenségesség attitűd és az alvászavar. Kevésbé gyakoribb együttjárást mutatnak a diszfunkcionális attitűdök, a magasabb betegségteher és funkcionális károsodás, alacsonyabb gazdasági helyzet, valamint az idősebb kor és a női nem.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave