Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


6.4.1. A stigmatizáció fogalma, okai

 
A stigmatizáció fogalma
A stigma görög eredetű szó, azt a jelet jelenti, amellyel a rabszolgát vagy a bűnözőt jól látható helyen megjelölték, és így mindenki számára felismerhetővé tették (Russell 2001). Bár az eljárást magát ma nem fogadjuk el, a bűnözők elítélését azonban igen. A stigmatizáció tehát nem önmagában rossz. Van rossz stigmatizáció (és ilyen a pszichiátriai betegek stigmatizálása), de van jó stigmatizáció is (Gilbert 2001:145). Ilyen a morálisan nem megfelelően viselkedő, az erkölcsi vagy jogi szabályokat megszegő emberek elítélése, és jogilag előírt stigmatizációnak tekinthető, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül nem lehetséges bizonyos munkakörök betöltése.E fejezetben azonban a stigma szót elsősorban negatív értelemben használom. Eszerint a stigma ma olyan tulajdonságokat, jellemzőket jelent, melyeket a társadalom negatívan ítél meg, és ezért az ezt hordozó embert a többiekkel szemben egy vagy több szempontból hátrányban levőnek, csökkent értékűnek, kevesebbnek tartják.
A stigmatizált embereket elkerülik, elutasítják, kiközösítik, esetleg üldözik. A stigmájának a stigmatizált ember tudatában van, és hátrányosnak tartott jellemzőit igyekszik elrejteni. Ez azonban pszichológiailag nagyon megterhelő, és ennek következményeként az illető jólléte, életminősége jelentősen csökken (Gilbert 2001:142).
 
A pszichiátriai betegek stigmatizálásának jellemzői
A stigmatizáció egy olyan folyamat, melynek során azzal, hogy bizonyos embereket abnormálisnak tartanak, megerősítik más emberek normalitását. A stigmatizáció a goffmani értelemben mindig egy olyan ideológia létrehozása is, mely megmagyarázza, miért alacsonyabbrendű a stigmatizált személy, és miért veszélyes a társadalomra (Fennell 2001).
A stigmatizáció egyfajta „kognitív apartheid”, mely a stigmatizált személyt másnak, másságát alacsonyabbrendűségnek tünteti fel, és emiatt őt társadalmilag nem teljesen tekintik elfogadhatónak (Porter 2001).
A pszichiátriai betegekkel szembeni négy leggyakoribb stigmatizáló attitűd (Brice 2001):
  1. a pszichiátriai betegek veszélyesek;
  2. a pszichiátriai beteg maga tehet betegségéről, ő a felelős érte;
  3. a pszichiátriai betegeken ritkán lehet segíteni;
  4. a pszichiátriai betegekkel nehéz kommunikálni.
 
A pszichiátriai betegek stigmatizálásának okai
 
Evolúciós okok:
A stigmatizáció voltaképpen a pszichiátriai betegekkel szembeni előítélet eredményeképpen jön létre, melynek következtében az érintett emberek hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. a furcsán viselkedő emberektől való félelem valószínűleg ősi és biológiai eredetű. Már a csoportban élő állatoknál (pl. csimpánzoknál) megfigyelhető, hogy a beteg egyedeket elkerülik, vagy esetleg elüldözik. Lehet, hogy ez egyfajta evolúciósan kialakult védekezési stratégia a fertőzések elkerülésére (Gilbert 2001:143).
Ugyancsak evolúciósan alakulhatott ki a tendencia a kiszámíthatatlanul viselkedő, másokra potenciálisan veszélyes fajtársak elkerülésére.
A csoportban élő faj – és az ember ilyen – odafigyel fajtársai viselkedésére, az iránymutató lehet a számára. Fontos ezért, hogy világosan elkülöníthető legyen, kinek a jelzése, valóságtesztelése megbízható, és a többiek viselkedését is helyesen orientáló, és kié megbízhatatlan, zavart, félrevezető. A pszichiátriai betegekkel szembeni előítélet erre a biológiai eredetű tendenciára nő rá, de természetesen erősen befolyásolódik kulturális tényezők által (Eminson 2001).
 
Pszichológiai okok:
A stigmatizációnak nemcsak evolúciós, hanem pszichológiai okai is vannak. Lelki egyensúlyunkat pszichológiai védekező mechanizmusokkal is biztosítjuk, amikor azt valamilyen külső vagy belső tényező felborítással fenyegeti Az egyik ilyen mechanizmus, a projekció révén gyakori, hogy valaki saját alkalmatlansága, ambivalenciája, agressziója miatti félelmét vetíti rá a pszichiátriai betegekre, és saját maga helyett velük bánik megvetően és ellenségesen. A pszichiátriai betegekkel szembeni stigmatizáció másik mechanizmusa az, hogy saját el nem fogadott, elnyomott tulajdonságainkat a pszichiátriai betegekben felnagyítva és élesebben valóban megtaláljuk, és ekkor az áttolás mechanizmusa révén magunk helyett ilyenkor őket utasítjuk el, velük érzünk és bánunk ellenségesen. A valóságban a bennük felnagyítva látott felelőtlenség, irracionalitás, agresszió, függőségérzés kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyiunkra jellemző. A köztünk és a köztük levő hasonlóság felismerése fájdalmas, és ennek tagadására, elkerülésére utasítjuk el őket saját magunk helyett. Ezzel az elutasítással egyben a tőlük való különbözőségünket is hangsúlyozzuk, a velük szemben való fölényünket emeljük ki, ennek oka azonban a saját magunkban való bizonytalanság (Hughes 2001).
A stigmatizáció a pszichiátriai betegekkel hivatásszerűen foglalkozókra is rávetül, és ezáltal további stigmatizációt gerjeszt. Az Anna Freud által leírt „azonosulás az agresszorral” énvédő mechanizmusával ugyanis ezek a szakemberek maguk is hajlamosak lesznek a stigmatizáló sztereotípiák elfogadására, mind a betegekkel mind saját szakmájuk képviselőivel kapcsolatban (Holmes és mtsai, 2001).
A pszichiátriai betegségben szenvedő ember sokszor furcsán, vagy egyenesen bizarr módon, mások számára érthetetlenül viselkedik. Emiatt sokkal nehezebb vele kapcsolatban empátiát érezni, mint egy más betegségben szenvedővel, akinek szenvedéseit könnyen megértjük, illetve átérezzük. Éppen a legkomolyabb pszichiátriai zavarokkal kapcsolatos empátia érzésének a nehézsége az ezekkel a betegekkel szembeni diszkrimináció egyik legfőbb oka (Kendell 2001).
 
A pszichiátriai betegek stigmatizációjának néhány következménye
Epidemiológiai vizsgálatok szerint a pszichiátriai betegségek élettartamprevalenciája kb. 25%, vagyis átlagosan minden negyedik ember szenved élete során valamikor valamilyen pszichiátriai betegségben. Mivel a betegnek sokszor családja, rokonai vannak, akikre a betegség stigmatizáló hatása szintén rávetül, mondhatjuk, hogy a stigmatizáció által érintet emberek száma igen nagy. Mindenki, aki élete során valaha is szenvedett pszichiátriai betegségben, még ha nyom nélkül tökéletesen ki is gyógyult abból, könnyen a diszkrimináció áldozata lehet. A pszichiátriai betegség stigmájával nehezebb házasságot kötnie, képességeinek megfelelő munkát találnia, egy más országba kivándorolnia, biztosítást, jelzálogkölcsönt kapnia. A pszichiátriai betegeket sújtó stigma rávetül magára a pszichiátriára is. Részben ez az oka a pszichiátriai ellátás alulfinanszírozottságának (Kendell 2001).
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave