Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

6.5.1. Előzmények, irodalmi áttekintés

A szív- és érrendszeri betegségek előfordulása

A WHO előrejelzései szerint 2020-ra a szív-érrendszeri betegségek lesznek világszerte a leggyakoribb krónikus betegségek, valamint a munkaképesség-csökkenés vezető oki tényezői (Murray, 1997). A legtöbb iparosodott országban a 60-as évek közepéig a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás folyamatosan emelkedett, majd csökkenni kezdett, míg a fejlődő országokban egy emelkedő tendencia indult el, különösen a férfiak körében. A jól fejlett országok csökkenő tendenciáját részben az új műtéti beavatkozásoknak, a diagnosztizált betegségek azonnali kezelésének, a másodlagos prevenciónak tulajdonították, és kiemelték a hagyományos kockázati tényezők csökkenésének szerepét (Capewell, 2000).

Egy felmérésben például a dohányzás abbahagyása önmagában, több mint 30%-ot magyarázott a kardiovaszkuláris mortalitás csökkenésében (Capewell, 1999).

A Magyar Statisztikai Évkönyv halálozási adatait áttekintve, láthatjuk, hogy a 60-as évektől napjainkig az agyérbetegség, az egyéb ischaemiás szívbetegség következtében történő elhalálozás folyamatosan növekszik. Míg 1960-ban 6306 férfi és 8104 nő, addig 2002-ben 8340 férfi és 10 170 nő halálozott el agyérbetegség következtében. Ugyanez a tendencia az akut miokardiális infarktus (heveny szívizomelhalás) következtében történő halálozási arányokban is. 1960-ban 3995 férfi és 2924 nő halálozott el infarktus, illetve ischaemiás szívbetegség következtében (összevonva), 2000-ben viszont 6530 férfi, és 4782 nő halálozott el csak infarktus következtében, valamint 8126 férfi és 10361 nő ischaemiás szívbetegség következtében.

Nemi különbségek a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságában

A szív-és érrendszeri betegségek előfordulása tekintetében határozott nemi különbségeket találunk. A középkorúaknál a koronária betegség 2–5-ször gyakoribb férfiak esetében, ez az arány populációnként valamelyest változhat (Jackson, 1997).

A nemi különbségek részben magyarázhatók a klasszikus rizikófaktorokban megjelenő különbségek által: például a túlsúly, a dohányzás, magas vérnyomás, magas összkoleszterin-szint, alacsony HDL koleszterinszint (melyek a táplálkozás és életmód függvényei). A dohányzás feltehetően még nagyobb részarányt képvisel a nemi különbségek magyarázatában, hiszen csökkenti a HDL koleszterinszintet (Jousilahti, 1999). Előfordul, hogy a nemi különbségek nagyon alacsonyak, vagyis nők esetében is magas a kardiovaszkuláris mortalitás (pl. Brazíliában), de ez is összefüggésbe hozható a rizikótényezőkkel: itt a nők esetében volt magasabb az össz-koleszterin szint, és a magas vérnyomás is gyakoribb volt nőknél (Castanho, 2001).

A kardiovaszkuláris mortalitás tekintetében a nemi különbségeknél is nagyobbak az országok közötti különbségek, és kérdésessé vált a hagyományos kockázati tényezők magyarázó ereje a nemi különbségekre vonatkozóan, különösen a Kelet-Európai férfiak kiemelkedő mortalitása tekintetében.

Úgy tűnik, hogy a pszichoszociális kockázati tényezők fontos szerepet játsszanak: elképzelhető, hogy a férfiak megküzdése kevésbé adaptív, és ez megnyilvánul a magatartásban (dohányzás, alkoholfogyasztás), az érzelmek szintjén (a depresszió a férfiaknál erősebb kockázati tényező), de fiziológiai szinten is (Weidner, 2000).

A nemi különbségek tekintetében nemcsak a térbeli (az országok közötti) különbségekre érdemes figyelni, hanem az időbeli különbségekre, változásokra is. Ha a Magyarországi adatokat nézzük: 70-es évek végéig Magyarországon a mortalitás alacsonyabb volt, mint például a szomszédos Ausztriában, a 80-as évektől kezdve viszont olyan mértékben elkezdett növekedni, hogy a 80-as évek végén a 45–65 éves férfiak halálozási mutatói rosszabbak voltak, mint a 30-as években. A férfiak és nők halálozási mutatói között nagyobb a különbség, mint a Nyugat-Európai országokban: 2001-ben a férfiak várható élettartama 8,3 évvel volt rövidebb a nőkénél, (míg Ausztriában pl. csak 5,8 évvel), és ez a nagy különbség elsősorban a kardiovaszkuláris halálozásban mutatkozó különbségeknek tulajdonítható.

Mi lehet a magyarázata a középkorú férfiak ilyen mértékű sérülékenységének (különösen a szív- és érrendszeri halálozást illetően), és az ilyen mértékű nemi különbségeknek, annak ellenére, hogy a nők ugyanolyan társadalmi és politikai változásoknak voltak kitéve? A válasz elsősorban a megküzdési stratégiák különbségeiben keresendő, a szocio-ökonómiai státus, a jövedelem terén megjelenő különbségekre való reakciómódban (Kopp, 2004).

Az életkor összefüggése a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságával:

A miokardiális infarktus, valamint az ateroszklerotikus plakkformáció kockázati tényezői lehetnek módosítható és módosíthatatlan biokémiai és fiziológiai faktorok: ezek az életmóddal és/vagy nem módosítható tényezőkkel kapcsolatosak. A dohányzás, a magas vérnyomás, a hiperlipidémia (magas vérzsírszint), a cukorbetegség jó példák a módosítható kockázati tényezőkre. Az életkor, a nem, és a betegség korábbi előfordulása a családban a nem módosítható kockázati tényezők körébe tartoznak.

Mindkét nemnél az életkor növekedésével a szív-és érrendszeri betegség megjelenésére való esély határozottan növekszik (Jousilahti, 1999). Az életkor tekintetében nemi különbségeket is leírtak: nőknél később jelentkeznek a szív-érrendszeri betegségek. Egy tanulmány szerint a miokardiális infarktust illetően 40 és 70 éves kor közöttieknél a férfiak veszélyeztetettebbek, de a 70 év felettieknél mindkét nem hasonló arányban veszélyeztetett (Karcioglu, 2002).

A szocio-ökonómiai státusz összefüggése a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságával

Tanulmányok igazolják, hogy az alacsony szocio-ökonómiai státusz együtt jár a szív-érrendszeri betegségek megnövekedett előfordulási gyakoriságával, férfiaknál és nőknél egyaránt (Stone, 1996, Wamala, 1999). Nemi különbségek is megjelennek a szocio-ökonómiai státusz és szív-érrendszeri betegségek összefüggéseiben. Előfordult, hogy utánkövetéses vizsgálatban férfiak esetében nem találtak összefüggést (Rosengren, 2004). Viszont Magyarországon (Hungarostudy 1988, 1995), férfiaknál a szocio-ökonómiai státusz egyik komponense, az alacsony jövedelem mutatkozott a morbiditás legerősebb prediktorának, a depresszión, mint közvetítő láncszemen keresztül. 1995-ben az alacsony jövedelem mindkét nemnél szoros, független kapcsolatban állt a morbiditással, de a depresszió közvetítő hatása erősebb volt a férfiaknál. Ez egyrészt magyarázható azzal, hogy a rendszerváltást követően férfiak között nagyobbak a jövedelemkülönbségek, másrészt azzal, hogy a férfiak érzékenyebbek a státusz-változásokra, a jövedelem-különbségekre (Kopp, 1995, 2000, 2004.)

A hagyományos kockázati tényezők szerepe a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásában

A dohányzás összefügése a szív- és érrendszeri betegségekkel

Epidemiológiai, klinikai és kísérleti tanulmányok sora igazolta, hogy a dohányzás, férfiak és nők esetében is növeli a miokardiális infarktus előfordulási gyakoriságát, és a halálos kimenetelű koronária betegség gyakoriságát (Ambrose, 2004, Price, 1999).

Habár mára a dohányzás és a szív-érrendszeri kockázat közötti kapcsolat egyértelműen bizonyított, létezik egy megválaszolatlan kérdés: lineáris-e az összefüggés a mennyiség és a kockázat súlyossága között. Bár az újabb epidemiológiai vizsgálatok kimutattak egy trendet a kardiovaszkuláris események száma, és az erős aktív dohányzás között, nem találtak szignifikáns „adag-függő” korrelációt az elszívott cigaretták száma, vagy az „átdohányzott” évek száma, valamint a kardiovaszkuláris kockázat súlyossága között.

Nemcsak az aktív, de a passzív dohányzás is hozzájárult a vasomotrikus diszfunkcióhoz, a trombusképződéshez, a meszesedéshez (Glantz, 1991, Low, 1997). A feltevések szerint, a szabad-gyökök által mediált „oxidatív stressz” játssza a főszerepet a dohányzás okozta érrendszeri betegségeknél.

Az obesitas (elhízottság vagy túlsúly) összefüggése a szív- és érrendszeri betegségekkel

Az obesitas (elhízottság) egyben jelzője lehet olyan tényezőknek is, amelyek direkt vagy indirekt módon az egészséggel kapcsolatosak: ilyenek a testmozgás, táplálkozási szokások, szocio-ökonómiai státusz, dohányzás.

Az obesitás összefüggését a szív- és érrendszeri betegségekkel számos tanulmány igazolja, bár az eredmények nem egybehangzóak a tekintetben, hogy független rizikótényező-e. Szorosan összefügg ugyanis olyan, a szív-és érrendszeri betegségekkel kapcsolatban jól ismert kockázati tényezőkkel, mint a magas vérnyomás, a lipid rendellenességek, a felborult glükóz metabolizmus, és bonyolult összefüggést mutatott a dohányzással is. A dohányzás ugyanis egyrészről a koronária mortalitás egyik legfontosabb rizikófaktora, másfelől viszont úgy tűnik, a dohányzás egy védőfaktor, az obesitással szemben. A túlsúlyosaknak általánosságban magasabb a vérnyomása, magasabb a szérum koleszterinszintje, alacsonyabb a HDL koleszterin szintje, magasabb a szérum triglicerid szintje, a vércukorszintje, valamint a plazma inzulin szintje, mint a soványaknak. A megnövelt zsírsejtek klinikai problémákat több úton is okozhatnak: egyrészt a lerakódott zsírfölösleg következtében, másrészt a felszabadult szabad zsírsavak és peptidek nagyobb mennyisége folytán. Ugyanakkor az alacsony HDL koleszterin-szint, és a magas triglicerid szint bizonyítottan növeli a szív-érrendszeri megbetegedések relatív kockázatát (Bray, 2004). Az elhízottság a férfiak esetében független rizikófaktora a kardiovaszkuláris mortalitásnak – állítja egy 15 éves utánkövetéses tanulmány, és nőknél is hozzájárul a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásához (Jousilahti, 1996). A túlsúllyal kapcsolatban azt is leírták, hogy a testzsír eloszlása is meghatározó tényező, és ez különbözik a nemek között: férfiaknál gyakoribb a „centrális zsírlerakódás”, ami szorosabban kapcsolódik a koronária mortalitáshoz (Silventoinen K, 2003), nőknél pedig a „perifériális zsírlerakódás” a gyakoribb. viszont nőknél is leírták, hogy a hasi elhízás (a derék és csípőbőség arányából, valamint a derék körméretéből számítva), a magas vérnyomástól, cukorbetegségtől, magas koleszterin-szinttől, sőt, a testtömeg-indextől függetlenül is a szív-érrendszeri betegségek kockázati tényezőjének bizonyult (Rexrode, 1998). A derék körmérete, mely egy mutatója a „centrális”, de az általános obesitásnak is, idős férfiaknál erőteljes prediktora volt a kardiovaszkuláris mortalitásnak, nőknél nem mutatott szignifikáns összefüggést (Dey, 2003).

A nagy, népességvizsgáló epidemiológiai kutatásokban a testtömeg-index, bár nem a legtökéletesebb, de a legáltalánosabban használt indikátora az obesitásnak. Egy 25 éves utánkövetéses vizsgálatban, minden kohortszban (alcsoportban) pozitív szignifikáns összefüggést találtak a testtömeg-index és a kardiovaszkuláris mortalitás között, akkor is, ha az eredményeket a dohányzásra, és az obesitással kapcsolatos rizikótényezőkre kontrollálták (Dyer, 2004).

A testtömegindex és a stroke összefüggései nem teljesen tisztázottak. A legtöbb tanulmány pozitív összefüggést mutat ki, de előfordul negatív is, nem dohányzóknál (Singn, 1999), és az is előfordul, hogy meghatározó a stroke típusa is (Song, 2004). Az ischaemiás stroke és a testtömeg-index között lineáris összefüggést találtak, az átlag alatti testtömeg-index protektív tényezőnek bizonyult. A hemorágiás stroke előfordulási gyakorisága a testtömeg-index-szel U alakú görbét írt le: a legalacsonyabb testtömeg-index-nél a legmagasabb testtömeg-index-hez hasonlóan magas volt. Serdülőknél és fiatal felnőtteknél is leírták, hogy a testtömeg-index szoros lineáris összefüggést mutatott a plazma viszkozitással, és olyan hemosztatikus változásokkal, amelyek a későbbi szívesemények prediktorai lehetnek (Yarnell, 2000).

A mozgásszegény életmód és a szív- és érrendszeri betegségek összefüggései

Az obesitas elkerülhetetlenül kapcsolódik a mozgáshiányhoz, hiszen az obesitas egyrészt a túlzott energia-bevitel (például kalóriában gazdag táplálékok nagy mennyiségben való fogyasztása), másfelől a csökkentett energia-leadás (ülő életmód) következménye.

Mivel az obesitas más betegségek előfordulási gyakoriságát (vagyis komorbiditását) is nagymértékben növeli, és az obesitas járványszerűen terjed, a kutatók felhívják a figyelmet, hogy a mozgáskultúra javítása lehetne a kulcsa az obesitas hatékony megelőzésének (Eckel, 1997, Campbell, 2003).

Utánkövetéses és epidemiológiai tanulmányok igazolták, hogy a szív-érrendszeri betegségek kisebb valószínűséggel fordulnak elő a fizikailag aktív, fitt egyéneknél, sőt a fittség és a fizikai aktivitás hiánya egymástól függetlenül is rizikótényezőnek bizonyult (Lee, 1997, Williams, 2001). Az ülő életmód nemcsak Nyugaton, de Indiában is növelte a szív-érrendszeri betegség előfordulási valószínűségét (Rastogi, 2004). A fittség növekedésével szinte lineárisan csökkent a mortalitás (Balady, 2002).

A kardiovaszkuláris betegségek prevenciójában a kardioreszpiratórikus fittség fejlesztése hatékonynak bizonyul, ugyanis a mozgás csökkenti a metabolikus szindróma előfordulási gyakoriságát, a metabolikus szindróma pedig gyakran előfutára a kardiális eseményeknek (Laaksonen, 2002). Miokardiális infarktuson átesett betegeknél a mozgás jelentősen csökkentette az újabb kardiális esemény előfordulási valószínűségét, még akkor is, ha ők fokozottan veszélyeztetettek (depressziósak és alacsony társas támogatottságúak) voltak (Blumenthal, 2004). A rendszeres testmozgás javította a keringést a krónikus szívbetegeknél, de a szív-átültetésen átesett pácienseknél is (Hambrecht, 1998, Schmidt, 2002).

Hogy milyen intenzitású fizikai mozgás hatékony a szív-érrendszeri betegségek megelőzésében, az nagymértékben függ az egyén fittségétől, állóképességétől is (Lee, 2003). Igazolt, hogy egy ülő életmódot folytató személynek körülbelül 50-szer nagyobb az esélye egy szív-eseményre, szívrohamra, mint annak, aki hetente legalább 5-ször sportol (Myers, 2003). a mozgáshiány a szív-érrendszeri megbetegedések elismert rizikótényezője, amely ugyan gyakran együtt jár más kockázati tényezőkkel (pl. a túlsúllyal), de bizonyítottan független hatótényezőnek is számít. Már kevés mozgás (sport) is szignifikáns mértékben csökkentette a mortalitást (szemben a semmit nem sportolókkal), és nem volt szignifikáns a különbség a keveset mozgók és a rendszeresen, gyakran mozgók között (Crespo, 2002), és ugyancsak csökkentette a halálos kimenetelű szívesemények, szívrohamok számát (Wannamethee, 1998). Legalább 30 percnyi mozgás naponta (legalább 5 napon át egy héten), bizonyítottan csökkenti a szív-események kockázatát, és csökkenti a szívérrendszeri betegek panaszait, tüneteit (Thompson PD, 2003, Eyre H, 2004). Sőt, már heti egy óra séta is alacsonyabb kardiovaszkuláris kockázatot jelentett, a túlsúlytól, a magas koleszterinszinttől, a dohányzástól függetlenül is (Lee, 2001).

Az alkoholfogyasztás mértéke, alkoholfogyasztási szokások és az elfogyasztott alkohol minősége és összefüggései a szív- és érrendszeri betegségekkel

Pearl az „Alkohol és élettartam” című könyvében már 1926-ban leírta, hogy az elfogyasztott alkohol mennyisége és az elhalálozás összefüggése egy U alakú görbét ír le: az absztinencia (az alkoholos italoktól való tartózkodás) valamint a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás növeli a mortalitás kockázatát, viszont a moderált alkoholfogyasztás csökkenti.

Ezt követően epidemiológiai és kísérleti kutatások sora foglalkozott az alkohol egészségre, a mortalitás változásaira gyakorolt hatásával, valamint a korábbi vizsgálatok és konklúzióik metaanalitikus és kritikus elemzésével. Az absztinencia és a mortalitás összefüggését elemezve kiderült, hogy az absztinensek közül többen exnagyivók voltak, akik az ivást a különféle betegségek miatt hagyták abba, nem véletlen tehát a pozitív összefüggés a mortalitással. viszont amikor külön vizsgálták, és összehasonlították az ex-nagyivók, az absztinensek (akik egész életükben absztinensek voltak) és az aktuálisan ivók mortalitását, bár az ex-nagyivók mortalitása nagyobb volt, mint az absztinenseké, az absztinenseké így is magasabb volt, mint az aktuálisan ivóké.

A téma áttekintő recenziói felhívják a figyelmet azokra a nem elhanyagolható módszertani problémákra, hogy nem minden tanulmányból derül ki, hogy a szerzők mit értenek „moderált alkoholfogyasztás” alatt, nem határozzák meg az elfogyasztott alkohol mennyiségét, típusát, és az alkoholfogyasztási mintázatot (hogy pl. evés előtt, közben, után, milyen gyakorisággal, és milyen mennyiséget). Gyakran az a kritika is érheti a tanulmányokat, hogy „elfelejtenek” életkorra, nemre, szocio-ökonómiai státuszra kontrollálni. Az életkorral kapcsolatban például kiderült: fiataloknál az elfogyasztott alkohol mennyisége lineáris összefüggést mutatott a külső okok miatt bekövetkező halálesetek számával (balesetek, erőszakos halál), a cirrhózis, az emésztési rendszer daganatos betegségei, a mellrák, a hemorrágiás stroke okozta halálozásokkal. vagyis a rendszeres „moderált alkoholfogyasztás” szív-érrendszerre gyakorolt jótékony hatását negatív irányban ellensúlyozta az össz-mortalitással való negatív összefüggése. Középkorúaknál, és azoknál, akik a szív-érrendszeri betegségek szempontjából fokozottan veszélyeztettek (pl. túlsúlyosak, nem sportolnak), a rendszeres, kis mennyiségű alkoholfogyasztás bizonyítottan csökkentette a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát. (Marmot, 2001(a), (b), Bovet, Paccaud, 2001, Rimm, 2001, Klatsky, 2001). Ha utánkövetéses vizsgálatban több alkalommal mérték az alkoholfogyasztást (ez ugyanis változhat az idők során), ez jobban bejósolta a kardiovaszkuláris mortalitás kockázatát (Wellmann, 2004). A korábbi tanulmányok kritikus értékelése mellett is, mára elfogadottá vált (metaanalitikus elemzések is alátámasztják), hogy a rendszeres, napi 0–20 g-nyi alkoholfogyasztásnak körülbelül 20%-os kardioprotektív, kockázatcsökkentő hatása van (Carrao, 2000).

Ugyanakkor tanulmányok sora tette fel a kérdést, hogy ez a hatás függ-e az elfogyasztott alkohol minőségétől (vörös bor, sör vagy tömény ital), vagy maga az etanol gyakorol hatást, illetve, hogy milyen biológiai mutatók változnak az alkohol hatására. Az etanolról kimutatott, hogy a lipidprofilt változtatja meg elsősorban: növeli a HDL koleszterinszintet, és az Apolipoprotein A szintet. Ugyanakkor javítja a hemosztatikus profilt: a fibrinogén szintet, az inzulin érzékenységet, csökkenti a vérrögképződést, gátolja a plakk képződést, és a gyulladást (Hendriks, 2001, Sesso, 2001, Pownall, 2002, Imhof, 2003, Agarwal, 2002). Néhány tanulmány a vörös bor kockázatcsökkentő hatását hangsúlyozza: jobb a HDL koleszterinszintre, a fibrinogénszintre gyakorolt hatása (Ambler, 2003), és emellett a vörös borban található polifenolok antioxidáns, plakk-képződést csökkentő szerepük is lényeges, a quercetin például a szív-koszorúerek ellazulását segíti (Rendig, 2001, De Lange, 2003, Wannamethee, 2003, Wang, 2002, Burns, 2001). viszont a flavonoidok más alkoholos italban is megtalálhatóak, például a barna sörben, ugyanakkor a tiszta szőlőlé is tartalmaz polifenolokat (és ugyancsak kardioprotektívnek bizonyult – Stein, 1999), vagyis a vörös bor minden másnál egészségvédőbb szerepe néha megkérdőjeleződik (Goldberg IJ, 2001).

Néhány szerző hangsúlyozza, hogy az alkoholfogyasztási mintázat vagy szokás (pl. evés előtt, közben, után, milyen gyakorisággal, és milyen mennyiséget isznak) játssza a legfontosabb szerepet: ez meghatározza a testzsír eloszlását, ami pedig bizonyítottan kardiovaszkuláris rizikótényező (Dorn, 2003, Rehm, 2003 (a), Nanchahal, 2000). Az egy alkalommal túl nagy mennyiségű alkohol fogyasztása (a „nagy ivó” mintázat) erőteljesen gátolja a fibrinolízist, ez növeli az atheroszklerotikus hajlamot, és gyakran előkészíti a terepet a trombotikus koronária eseményeknek, ezáltal növelve a kardiovaszkuláris kockázatot (van de Wiel, 2001, Rehm, 2003, (b)). a rendszeresen kis mennyiségű alkoholt fogyasztók egészségesebben táplálkoznak, és kevesebb egészségkárosító magatartással rendelkeznek, mint a nagyivók, vagy az absztinensek (Ruidavets, 2004).

A rendszeres, kis mennyiségű alkoholfogyasztás nemcsak egészséges középkorúaknál, de szívbetegeknél (20–30%-al alacsonyabbak a halálozási mutatóik, mint absztinens társaikéi- Mukamal, 2003), és 2-es típusú cukorbetegeknél is csökkentette a kardiovaszkuláris mortalitás kockázatát (Howard, 2004, Diem, 2003, Tanasescu, 2001 (a), (b), Solomon, 2000, Ajani, 2000).

Egy tanulmány, mely fordított összefüggést állapított meg a vitális kimerültség és a rendszeres, kis mennyiségű alkoholfogyasztás között, feltételezi, hogy a társas támogatottság lehet a közvetítő az alkoholfogyasztás és a kockázatcsökkentés között: a társas támogatottság csökkenti az ellenségességet, és megelőzi a vitális kimerültséget. a francia vacsorák, az angol „pub”-ok, és a japán karaoké bárok a társas támogatottság „terepei” lehetnek. A „nagyivók” és az absztinensek viszont valószínűleg szociálisan izoláltabbak, mint a „moderáltan ivók” (Conduit, 1998).

Mivel az alkohol nagy mennyiségben a legtöbb tanulmány szerint károsnak bizonyult, érdemes óvatosan kezelni a következtetéseket, és óvatosan ajánlani az alkoholfogyasztást kardiovaszkuláris betegségek megelőzése céljából. Fontos figyelembe venni az egyéni kockázat-nyereség egyenleg kiszámításánál néhány szempontot: életkor, nem, más betegség előfordulása, gyógyszerek, családban, vagy saját személyes múltjában addikció előfordulása.

A pszichoszociális kockázati tényezők

A hagyományos rizikótényezők (mint a dohányzás, a magas koleszterinszint, az elhízottság, a cukorbetegség és a magas vérnyomás) csak körülbelül 40%-ban magyarázzák a szív-érrendszeri betegségek előfordulását. Az életkor, a nem, a szocio-ökonómiai jellemzők mellett, a fennmaradó 60%-ot a „pszichoszociális tényezők” teszik ki, mint a krónikus munkahelyi és házastársi stressz, a stresszes életesemények, a személyiségtényezők (A vagy D típusú személyiség). És talán a legfontosabbak: a negatív érzelmek (szorongás, depresszió, harag), a reménytelenség, az ellenségesség, a vitális kimerültség, az aggodalmaskodás, a társas támogatottság hiánya (Strike, 2004).

A krónikus stressz

A krónikus stressz egyrészt növeli a szív-érrendszeri betegségek előfordulásának esélyét, másrészt következménye is a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának, hiszen csökkenti a munkaképességet, megváltoztatja a beteg kapcsolatait családtagjaival, munkatárasaival stb. Érdekes, hogy a laikus betegség-magyarázatokban (miokardiális infarktuson átesett betegek véleményét kérdezték a stressz és az infarktus összefüggéseiről): a stressz inkább az infarktus okozója, mint következménye. A megkérdezett betegek betegségük kialakulásában a stressznek nagyobb szerepet tulajdonítottak, mint a dohányzásnak vagy az étrendnek (Clark, 2003).

A krónikus munkahelyi stressz: Egy nemrégen megjelent szisztematikus áttekintés eredményei szerint (mely 13 utánkövetéses vizsgálatot elemez) három tanulmány nem talált szignifikáns összefüggést a munkahelyi stressz és a kardiovaszkuláris megbetegedések között, öt tanulmány közepesen erős összefüggést talált, öt tanulmány pedig erős, független összefüggést mutatott ki (Kuper, 2002). az újabb tanulmányok viszont az erős, független összefüggést erősítik meg (Peter, 2002, Kuper, 2003).

A krónikus házastársi stressz: A házastársi stressz nőknél szorosan összefüggött a depresszióval, egészséges, valamit szív-és érrendszeri betegségben szenvedő nőknél (Balog, 2003), ugyanakkor a kardiovaszkuláris beteg nőknél, a házastársi stressz erőteljesen rontotta a betegség prognózisát (Orth-Gomer, 2000). Baker (2000) longitudinális tanulmányának eredményei szerint a házassággal való elégedetlenség szingnifikánsan együtt járt a szív falának megvastagodásával, és ennek megfelelően, magasabb vérnyomásértékekkel.

A fiziológiai kutatások szerint a házastársi konfliktus erőteljesebb negatív hatással van a nők egészségi állapotára, mint a férfiakéra, de amikor a fiziológiai mutatókat nem mérték, akkor ez a különbség nem volt annyira egyértelmű (Kiekolt-Glaser, 2001).

A személyiségvonások összefüggései a szív-és érrendszeri betegségekkel

Az A-típusú személyiség: A Rosenman és Friedman által leírt A-típusú személyiség legfőbb jellemzői az állandó teljesítményigény, az állandó időhiány, időzavar, és a fokozottan ellenséges reakciók. Korábban független rizikótényezőnek írták le e személyiség-típust, de az utóbbi kutatások nem hoztak egyértelmű eredményeket (Kuper, 2002, Rozanski, 1999). Viszont az ellenségesség, az A-típusú személyiség „toxikus komponensének”, a kardiovaszkuláris megbetegedések erőteljes, független rizikótényezőjének bizonyult (Dembroski, 1989). Egy vizsgálatban a harag 2-3 szorosára növelte az angina, a miokardiális infarktus, valamint a hirtelen szív-halál valószínűségét (Kawachi, 1996).

A D-típusú személyiség: A Johan Denollet által leírt D-típusú személyiség (D a disztresszből, vagyis a „káros stresszből” jön, összetevői a negatív érzelmek (tendencia arra, hogy valakinek a helyzettől függetlenül is a negatív érzelmei domináljanak) valamint a szociális gátlás (tendencia arra, hogy a társas kapcsolatok során az érzelmeit inkább elfojtsa, „legátolja”, mintsem kifejezze) (Denollet, 2000). A D-típusú személyiség erőteljesen összefügg a depresszióval, az infarktus újra előfordulásának valószínűségével, és a kardiovaszkuláris mortalitással (Denollet, 1996, 1998).

A vitális kimerültség

A vitális kimerültség, melyet úgy is meghatározhatunk, mint egy kombinációját a fáradtságnak, energiahiánynak, reménytelenségnek, a libidó elvesztésének, és az ingerlékenység egy nagyobb fokának, több tanulmány szerint is független rizikótényezője a kardiovaszkuláris morbiditásnak, és mortalitásnak és növeli a stroke esélyét is (Appels, 1993, 1995, 1997, Kop, 1994, Cole, 1999, Schuitemaker, 2004).

Egy tanulmányban a vitális kimerültség önmagában nem, de zárkózottsággal (érzelmek ki nem fejezésével) társulva (hasonlóan a D-típusú személyiség két komponenséhez) növelte a hirtelen „szív stop” esélyét (Appels, 2000). Nem meglepő, hogy egy vizsgálatban a D-típusú személyiséggel rendelkező résztvevők, más változóktól függetlenül, a legmagasabb pontszámot érték el a vitális kimerültség skálán (Pedersen, 2001).

Patofiziológiai mechanizmusát tekintve, a kutatások hangsúlyozzák, hogy a vitális kimerültség felborítja a hemosztatikus egyensúlyt, károsítva a fibrinolízist, és így hozzájárul a trombus-képződéshez (Kop, 1998, van Diest, 2002, von Kanel, 2004). Habár a vitális kimerültség erőteljesen korrelál a depressziós tünetegyüttessel, mégis eltérő módon járul hozzá a kardiovaszkuláris morbiditáshoz. A vitális kimerültség a kardiovaszkuláris panaszokhoz, valamint a betegség lefolyásához kötődik, míg a depresszió az alkohol-, és drogfogyasztással kapcsolatos tünetekhez, panaszokhoz, a diszfunkcionális kogníciókhoz és az ellenségességhez kötődik (Kopp, 1998).

A társas támogatottság hiánya

Korábbi tanulmányok sora állítja, hogy a társas kapcsolatok hiánya, az izoláltság nagymértékben összefügg a halálozási mutatókkal, sőt egy tanulmány szerzői szerint a „kapcsolatnélküliség” olyan erőteljes kockázati tényező, akár a dohányzás (Hause, 1988). Az újabb tanulmányok, áttekintések csak megerősítik a korábbi eredményeket (Brummet, 2001), különösen az alacsony szintű szociális integráció és az érzelmi kötődés alacsony foka határozta meg a kardiovaszkuláris morbiditást (Rosengren, 2004).

A negatív érzelmek

Depresszió: A depresszió (ami, nem elhanyagolhatóan: gyógyszerekkel, vagy pszichoterápiával befolyásolható, változtatható komponens) legalább annyira meghatározó a szív-érrendszeri betegek életminősége szempontjából, mint a fizikai funkcióképesség (Ruo, 2003).

A negatív érzelmek, mint a depresszió, szorongás, harag, két különböző úton is válhatnak önálló kardiovaszkuláris rizikótényezővé: egyrészt direkt úton, fiziológiai változásokat idézve elő: a septohippocampális rendszer működésének változásain keresztül, a szívritmus variabilitásban okozva változásokat (csökkentve azt), elősegítve a plakk-képződést és trombus-képződést. Másrészt pedig indirekt úton, szociális-és magatartásváltozásokat idézve elő: az egészségkárosító magatartás, a nem adaptív coping (megküzdő) stratégiák útján, vagy a társas támogatottság hiánya útján (Kubzansky, 2000).

Szorongás: A depresszióhoz hasonlóan a szorongás is gyakoribb a szív-érrendszeri betegek körében, mint az egészséges kontroll személyeknél. A szorongás és a hirtelen szívhalál összefüggéseit utánkövetéses vizsgálatok igazolták. A fóbiás szorongásos és az erősen aggódó személyek ventrikuláris aritmiáját, valamint a csökkent szívritmus variabilitását hozták összefüggésbe a hirtelen szívhalál emelkedett kockázatával (Kawachi, 1995, Kubzansky, 1997).

A depresszió és a szorongás a hagyományos kockázati tényezőktől függetlenül, szignifikáns mértékben növeli a szív-és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságát (Todaro, 2003).

A hagyományos kockázati tényezők és a pszichoszociális kockázati tényezők, valamint az életminőség-mutatók közötti összefüggések

Az említett hagyományos kockázati tényezők általában nem függetlenek egymástól, és nem függetlenek a pszichoszociális tényezőktől: a depressziótól, szorongástól, vitális kimerültségtől, stressztől sem. Egy tanulmányban az alacsony szocio-ökonómiai státusz az elhízottság előrejelzőjének bizonyult, és mind az alacsony szocio-ökonómiai státusz, mind az elhízottság együtt járt egészségtelen táplálkozási szokásokkal, és kedvezőtlen pszichoszociális tényezőkkel: alacsony életminőséggel, alacsony önbecsüléssel és munkastresszel (Wamala, 1997).

A depressziós személyek nagyobb gyakorisággal dohányoznak (Anda, 1990) és kevesebbet mozognak (Kritz-Silverstein, 2001). a nikotinfüggőség szignifikáns összefüggésben áll a klinikai szintű depresszív tünetekkel (Brown, 2000). Egy tanulmány eredményei szerint a dohányzás és az ülő életmód (mindkettő szignifikánsan együtt járt a depresszióval) részben magyarázzák a depresszió és a kardiovaszkuláris mortalitás összefüggését (Brummett, 2003).

A túlsúly, az elhízottság stigmazált, a környezet elítélően, nemtetszéssel fogadja a kövérséget. Azok a túlsúlyosak, akik egy testsúly-menedzsment központban kértek segítséget, alacsony életminőségről számoltak be (Fontaine, 1996), és a túlsúly nőknél depresszióval társult (Karpenter, 2000).

A „nagyivás” (egy alkalommal nagy mennyiségű alkohol fogyasztása) együtt járt egy rosszabb életminőséggel, depresszióval és érzelmi problémákkal (Okoro, 2004). Unipoláris depresszióval diagnosztizált páciensek nagyobb gyakorisággal használták az alkoholt problémáikkal való megküzdési stratégiaként, mint a nem depressziós kontroll személyek (Holahan, 2004). A Hungarostudy 1995 adatai szerint az absztinencia és a „nagyivás” szignifikáns kapcsolatban állt a depressziós tünetegyüttessel, és a „nagyivás” gyakrabban fordult elő dohányzók, mint nem dohányzók között (Csoboth, 2002).

A fent említett rizikótényezők önállóan is szerepet játszanak az életminőség alakulásában.

Az életkor és az életminőség kapcsolatát tekintve csökken az életminőség az életkor előrehaladásával, elsősorban a fizikai egészségi állapot-összetevők tekintetében (Hemingway, 1997, Sullivan, 1998).

A nem is meghatározó szerepet játszik: a nők általában rosszabb életminőségről számolnak be, mint a férfiak (Hemingway, 1997, Sullivan, 1998). Az egyik magyarázat az lenne, hogy a nők jobban figyelnek a testi jelzéseikre, így a kisebb panaszokat, tüneteket is érzékelik (Tibblin, 1990).

A szocio-ökonómiai státuszt tekintve, az alacsonyabb szocio-ökonómiai státusszal rendelkezők hajlamosabbak egészségkárosító táplálkozásra, magatartásra, így az életminőségük is rosszabb (Hemingway, 1997, Sullivan, 1998).

De az említett hagyományos rizikótényezőkre vonatkozóan is elmondható, hogy önmagukban, más tényezőktől függetlenül is rontják az életminőséget. Például a magas koleszterin szintű egyének, (akik koleszterin-csökkentő gyógyszert szedtek), bár tünetekről, panaszokról nem, de mégis rosszabb életminőségről számoltak be (Lalonde, 2001).

A magas vérnyomás akkor is alacsonyabb életminőséggel járt együtt, ha az eredményeket a cukorbetegségre, angina pectorisra, korábbi infarktusra, stroke-ra kontrollálták, vagyis e betegségektől függetlenül is (Bardage, 2001).

Az elhízottság (Szumska → 4.2.4. fejezet), a dohányzás (Csoboth → 4.2.3. fejezet), az alkoholfogyasztás (Lajtai és mtsai → 4.2.2. fejezet), a mozgásszegény életmód (Gémes → 4.1.3. fejezet) és életminőség összefüggéseit külön fejezetek elemzik, ezért itt erre nem térünk ki részletesen. Tény, hogy bármelyik fennálló rizikótényező önmagában is rontja az életminőséget, nem beszélve arról, ha több tényező együttesen van jelen (például valaki elhízott, dohányzik és ülő életmódot folytat), esetleg ezek együttese már szív-és érrendszeri megbetegedéshez vezetett.

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero