Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


6.6.1. Dializált betegek életminősége

A krónikus veseelégtelenség progressziója során a betegségnek számos tünete, szövődménye alakul ki. A szövődmények egy része tünetszegény, de a beteg életkilátásait jelentős mértékben meghatározza (pl. magas vérnyomás). Más részük (pl. anémia, csontbetegség) a mindennapi életvezetést is döntően befolyásolja, és az életkilátásokra, morbiditásra is dokumentált hatással rendelkezik. Végül vannak olyan tünetek és szövődmények is (pl. viszketés), amelyeknek az életkilátásra gyakorolt hatása talán elhanyagolható, de a betegek életét igencsak megkeseríthetik. Nem lényegtelen továbbá az sem, hogy a betegség kezelése – különösen a végstádiumú veseelégtelenségé – invazív módszerekkel történik, és sok esetben a dialízis kezelésnek az életminőségre kifejtett hatása hasonló mértékű lehet, mint a betegség tüneteinek a hatása. Mindezek alapján talán érthető, hogy a szokásos klinikai, laboratóriumi markerekkel a betegek állapota csak részlegesen írható le, és a különböző kezelési modalitások összehasonlítása során nagy szerep jut a betegek szubjektív állapot-percepcióját is megjelenítő egészséggel kapcsolatos életminőségnek. Az életminőséget befolyásoló tényezők közül az irodalmi adatok alapján vesebetegekben a következők bizonyultak a leginkább lényegesnek: a beteg kora, neme, kísérőbetegségek, anémia, szociális tényezők, az alkalmazott kezelés módszere és hatékonysága, depresszió fennállása és a tápláltság (Barótfi és mtsai, 2004).
 
Demográfiai tényezők
Számos tanulmány során a nők rosszabb életminőséget jeleztek, mint a férfiak. Ezt megfigyelték dialízis előtt álló, dializált, és sikeres veseátültetetésen átesett betegek esetében is. A jelenség feltételezhetően részben visszavezethető arra az általános megfigyelésre, hogy a nők általában negatívabb betegségpercepcióval rendelkeznek, mint a férfiak, és szociális szerepük ellátása is jobban sérül betegségük miatt, mint a férfiaké. Több tanulmány eredményei szerint az életminőség az életkor előrehaladtával romlik, más vizsgálatok ezt cáfolják.
Az életminőség mérésére leggyakrabban használt kérdőívek ugyanakkor nem veszik figyelembe a különböző korcsoportokra jellemző eltérő fizikai aktivitást. Lehetséges, hogy a végstádiumú veseelégtelenség életminőségre gyakorolt hatása kisebb idősebb betegek körében. Ez az idős betegek csökkent elvárásaival lehet kapcsolatos, azaz az idős betegek feltehetően könnyebben veszik tudomásul a betegség és a kezelés által jelentett terheket és korlátokat, mint a fiatalok, míg a fiatalok számára nagyobb veszteségekkel jár a krónikus betegség (Devins és mtsai, 1992).
 
Szociális tényezők
A munkanélküliség, az alacsony iskolai végzettség és alacsony jövedelem rosszabb életminőséggel párosul mind dialízis előtt álló veseelégtelen betegek, mind dializáltak körében. Munkaképes korban a foglalkoztatottság az életminőséget jelentősen befolyásoló tényező. Általában a betegek csak kis százaléka tudja folytatni munkáját a dialíziskezelés megkezdése után, és bár az egészségi állapot javul transzplantáció után, a betegek foglalkoztatottsága többnyire nem változik számottevően.
 
Pszichés tényezők, depresszió és alvászavar
A leggyakoribb pszichés probléma végstádiumú veseelégtelenségben a depresszió. A dializáltak körében a depresszió prevalenciájáról igen eltérő adatokat találunk, ez részben a különböző diagnosztikus kritériumok és mérőeszközök használatával magyarázható: például Beck Depresszió Kérdőívvel (BDI) a dializált betegpopuláció több mint 70%-ának volt valamilyen mértékű depressziója, míg az major depresszió klinikai diagnózisa a betegek körülbelül 5–10%-nál áll fenn (Kimmel és Peterson, 2005).
A vesebetegek alvászavarai és szomatikus állapotuk közötti kapcsolatot is több vizsgálatban elemezték. A nappali közérzetre, teljesítőképességre, testi-lelki jólétre kiható alvászavar és a depresszió befolyásolhatja a betegek krónikus betegséggel való megküzdési stratégiáját („coping”), és mindez a terápiás együttműködésre (compliance) is hatással lehet. Ennek kiemelt fontossága van, mivel a vesepótló kezeléssel kapcsolatos non-compliance súlyos állapotromláshoz vezet. Az alvászavarok leggyakoribb formájához, az inszomniás panaszokhoz gyakran pszichés komorbiditás, depresszió is társul (Novák és mtsai, 2003).
A szociális támogatottság mortalitásra gyakorolt szerepét számos krónikus betegségben szenvedő csoportban leírták, és ezt az összefüggést végstádiumú veseelégtelen betegek körében is demonstrálták. A társas támogatottság hiánya a különböző krónikus betegségben szenvedő, eltérő etnikumú és szocioökonómiai helyzetű populációkban is emelkedett morbiditással és mortalitással jár. Mindennek hátterében feltehetően részben az alacsony szociális támogatottságú betegek rosszabb együttműködése lehet. Az is ismert, hogy a magasabb szociális támogatottságú betegek korábban fordulnak nefrológushoz, hangulatuk és életminőségük is jobb, s egy vizsgálat szerint a társas támogatottság a betegek túlélése prediktorának bizonyult (összefoglaló: Patel és mtsai, 2005).
Az alacsonyabb szociális támogatás, a rosszabb compliance és a betegség hatásainak negatív percepciója számos vizsgálatban a mortalitás független prediktorának bizonyult. DeOreo és mtsai (1997) 1000 dializált beteget vizsgáló tanulmányában a betegek SF-36 kérdőívvel mért funkcionális állapota a mortalitás és a hospitalizáció ugyanolyan fontos prediktora volt, mint a dialízis minőségét és mennyiségét jellemző biokémiai paraméterek. Az életminőség skála minden 5 pontnyi emelkedésével a 2 éves túlélés 10%-kal nőtt. Mapes és mtsai (2003) több földrészre kiterjedő, több mint 7000 beteg adatait elemző Dialysis Outcomes and Practice Pattern Study (DOPPS) („a dialízis kimeneteli változóit és gyakorlatát vizsgáló kutatás”) előzetes eredményei alapján megerősítették, hogy a KDQoL (Kidney Disease Quality of Life Questionnaire) életminőség skálával mért életminőség a morbiditás és a mortalitás jó prognosztizáló tényezője. A tanulmány szerint a KDQoL kérdőívben elért magasabb fizikális vagy mentális komponens pontszám 5-8%-os rizikócsökkenést jelent a hospitalizációban, és 9–23%-os csökkenést a mortalitásban.
 
A tápláltsági állapot
A tápláltsági állapot egyike azoknak a tényezőknek, amelyek jelentős hatással vannak a vesebetegek morbiditására és mortalitására, ezért meglepő, hogy kevés vizsgálat történt a tápláltsági állapot és az életminőség kapcsolatának felderítésére dializált betegek körében. Az olasz DIA-QOL csoport 300 dializált beteg életminőségét vizsgálta az SF-36 skála segítségével (Mingardi és mtsai, 1999). A vizsgálat azt találta, hogy a tápláltság legfontosabb jellemzője az albuminszint volt, melynek alacsony értékeihez a skála fizikai doménjén elért alacsonyabb pontszámok párosultak. Dwyer és munkatársai által, 1387 dializált betegnél felvett kérdőív (SF-36) elemzése azt mutatta, hogy a tápláltsági állapot néhány egyszerű paramétere (pl. étvágy, energiabevitel, szérum albumin) szoros összefüggésben van a betegek életminőségével még a komorbiditás, illetve a dialízis dózis eltéréseinek figyelembe vétele után is (Dwyer és mtsai, 2002). Egy másik tanulmányban 289, véletlenszerűen kiválasztott dializált betegen végzett keresztmetszeti vizsgálat szerint az alacsony albuminszint a beteg életkorától, nemétől, a vesebetegség kiváltó okától, a dialíziskezelés időtartalmától és az egyéb kísérőbetegségektől függetlenül is összefüggést mutatott az életminőség skálával mért csökkent fizikai és szociális funkciókkal, valamint a vesebetegség okozta betegségteher mértékét jellemző pontszámokkal (Ohri-Vachaspati és mtsai, 1999).
 
A dialízis módja és hatékonysága
Az eddigi vizsgálatok nem mutattak összefüggést a hemodialízis során alkalmazott membrán típusa (cellulóz vs. szintetikus), a dializátumban használt puffer (bikarbonát vs. acetát) vagy a dialízis dózis (ún. Kt/V), illetve a dialízis módja (peritoneális és hemodialízis) és az életminőség között, bár ezt részben az alkalmazott eszközök és vizsgálati elrendezés problémái is magyarázhatják. Ezeket a paramétereket prospektív, kontrollált módon ezidáig nem vizsgálták, tehát egyértelmű következtetések levonásához további vizsgálatok szükségesek. Evans és mtsai vizsgálatában (1985) a folyamatos ambuláns peritoneális dialízissel kezelt betegek jobb életminőségről számoltak be, mint a hemodializált társaik. Cameron és mtsai (2000) 49 összehasonlító vizsgálat meta-analízise során azt vizsgálták, hogy a különböző vesepótló kezelések milyen hatással vannak az életminőség két komponensére, a pszichoszociális jólétre és az érzelmi állapotra. Eredményeik szerint a dialízis központokban hemodializált betegek nagyobb lelki distresszről számoltak be, mint az otthoni hemodializáltak. A folyamatos ambuláns peritoneális dialízissel kezelt betegek pszichoszociális jólét terén magasabb pontszámot értek el, mint a kórházi hemodializáltak.
Ugyanakkor a szerzők felhívták a figyelmet két fontos szempontra: (1) Bár az elemzésbe bevont vizsgálatok eredményei alátámasztani látszanak a jelenlegi klinikai tapasztalatokat, a meta-analízis következtetéseit megkérdőjelezheti a nem publikált, nem szignifikáns eredményeket mutató vizsgálatok esetleges létezése. (2) Ugyancsak a vizsgálatok értékét csökkenti az a tény, hogy a számos vizsgálat esetében az összehasonlított csoportok jónéhány faktor (kor, nem, iskolázottság, foglalkoztatottság) tekintetében különböztek. Mivel ezek a faktorok önmagukban is összefüggésben vannak az életminőséggel, a szerzők szerint az irodalomban publikált vizsgálatok alapján nem zárható ki az sem, hogy a különböző vesepótló kezelésben részesülő betegek életminősége között észlelt különbség a kezelések előtt már fennálló, a kezeléstől független tényezőknek tulajdonítható.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave