Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

6.11.1. Bevezetés

A fájdalom felfogható egyfajta lelki vagy tudati állapotnak is, amely akár kimutatható testi tünetek és károsító behatások nélkül is jelen lehet (Birket-Smith, 2001). Úgy tűnik, végigkíséri az emberiség történetét, a szenvedés testi manifesztációja, amely túlmutat a pusztán orvosi szemléleten; számos gondolkodó, művész is feszegeti a fájdalom és a szenvedés természetét. Schopenhauer, a német filozófus a lelki fájdalmat az élet elidegeníthetetlen részének tekintette. „Az élet a fájdalomnak és a szenvedésnek vég nélküli története. Csak a fájdalmon keresztül ismerhetjük meg a világ igazi természetét. A gyönyör éppoly múlandó, mint az álmok”. Schopenhauernél a fájdalom egy tartós pesszimista világfelfogáshoz kapcsolódott, és ezt tetézte, hogy depressziótól és különböző megmagyarázhatatlan testi tünetektől szenvedett.

A mai magyar lakosság fájdalommal kapcsolatos jellemzői alátámasztják a fenti gondolatmenetet: a 18 év felettiek közel fele a kérdezés pillanatában átél valamilyen fájdalmat, és minden harmadik embernél a fájdalom több mint 3 hónapja áll fenn. Hogyan lehetséges tehát egy kiegyensúlyozott, pozitívan megélt élet kialakítása akkor, ha a szenvedést és a fájdalmat ennyire általános jelenségnek tapasztaljuk?

Test és lélek összekapcsolódása

Bár azok a filozófiai mélységekig hatoló kérdések, amelyek azt firtatják, hogy vajon a mentális folyamatok alapvetően különböznek-e a fizikai folyamatoktól még megválaszolatlanul állnak előttünk, nem vitatható, hogy a mentális működések fejlett idegrendszert feltételeznek. Éppen ezért bármilyen elmélet, amely a pszichoszomatikus funkciók értelmezését szolgálja, szükségszerűen magába foglalja az elme és a test kölcsönös kapcsolatát. Azok az interoceptív ingerek, amelyek elérik a tudatosság szintjét, minőségileg különböznek az egyéb interoceptív ingerektől, az érzelmekre, gondolatokra és a viselkedésre tett hatás tekintetében. tudatában lenni a testnek, mint egységnek, szervesen hozzátartozik az én-tudathoz. tudatában lenni valamilyen zavaró jelzésnek (például hosszantartó fájdalom, amely beszűkíti a viselkedésrepertoárt), megzavarja az integrált én-tudatot, csökkenti az én sérthetetlenségébe vetett hitet, amely a kompetencia-érzés alapja. Éppen ezért a hosszantartó fájdalmak nemcsak a testi funkciócsökkenés miatt jelentenek hatalmas megterhelést az egyén számára, hanem hosszabb távon a velük való megküzdést, a szubjektív jóllétet és az élet többi területére kiterjedő kompetenciaérzést is csökkentik, amely az egészségi állapot további romlásához és a fájdalom fennmaradásához vezet. Ehhez járul hozzá az is, hogy a fájdalom okozta funkcióvesztés a társas kapcsolatokat is befolyásolja, és viszont, azoknak jellege hozzájárulhat a fájdalom krónikussá válásához. Az egészségügy és a társadalom számára hatalmas kihívást jelentő rokkantnyugdíjazás pedig számos esetben szintén megerősítheti a betegviselkedést, ezáltal közvetve hozzájárul az ismeretlen eredetű krónikus fájdalmak fennmaradásához.

A továbbiakban rövid áttekintést adunk arról, mely tényezőkkel hozható összefüggésbe a krónikus fájdalom, és ezek milyen lehetséges módon befolyásolják az életminőséget.

Szociodemográfiai tényezők

Magasabb a krónikus fájdalom előfordulása nők, alacsonyabb iskolázottságúak, elváltak és özvegyek, valamint középkorúak esetében (Verhaak és mtsai, 1998) (Kopp és mtsai → 3.1. fejezet, Csoboth → 3.2. fejezet, Balog → 5.1.2. fejezet). A krónikus fájdalom gyakorisága és erőssége az életkor növekedésével szintén növekszik. Ugyanakkor, a tanulmányok egy része azt mutatja, hogy a fájdalom előfordulása 60 év fölött csökken (Helme és Gibson, 2001), melynek hátterében számos ok állhat, a fájdalomérzékelés megváltozásától a belenyugvás növekedéséig. Ugyanakkor, még ha a kor előrehaladtával bizonyos típusú fájdalmak előfordulása csökken is (pl. hátfájás), más fájdalmak gyakoribbá válhatnak (pl. a nagy ízületek fájdalmai) (Gibson és Helme, 2001; Helme és Gibson, 2001; Sternbach, 1986).

Bár az idősebbek esetleg kevesebb fájdalomról számolnak be, a fájdalom korlátozó foka idősebb korban nagyobb lehet. Reyes-Gibby és munkatársai (2002) több tanulmánya szerint az idősek körében a fájdalom az összességében rosszabb életminőség egyik legfontosabb előrejelzője (Kovács és Jeszenszky →3.3.3. fejezet).

Biológiai háttértényezők

A fájdalomingerek két nagy közvetítő útvonala a felsőbb idegrendszeri struktúrák felé a diszkriminatív komponenseket hordozó „epikritikus” és az érzelmi-motivációs elemeket közvetítő „protopátiás” útvonal. Az előbbi filogenetikailag újabb, a központi idegrendszerben inkább laterálisan helyezkedik el, és a külső környezeti ingerekre sokkal fogékonyabb, míg az inkább mediálisan futó, régebbi protopátiás útvonal elsősorban a testből eredő (viszcerális) ingereket közvetít. Bár vannak közös struktúráik, eltérő agyi működésmintázatot mutat aktivitásuk (Cervero és mtsai, 1995).

A neurális plaszticitás elve szerint (Post és Silberstein, 1994) minden pszichés körülmény és esemény befolyásolja a szervezet pszichobiológiai egyensúlyát, amelynek a környezeti ingerekhez alkalmazkodó válaszkészsége személyiségbeli és adaptációs jellemzőkkel is bír. Krónikus fájdalomra a szerotonerg rendszer alulműködése jellemző, amely a nucleus caudatus gátlásának elégtelensége miatt fokozott fájdalomválaszt eredményez (centrális érzékenyítés). Szerotonerg alulműködés jellemző számos mentális zavarra, többek közt a depresszióra is. tehát tartós fájdalmi ingerek a szerotonerg rendszer kimerülésén keresztül pszichés betegségek kialakulásához vezethetnek, és fordítva: a depresszióhoz, krónikus stresszhez társuló szerotoninhiány elégtelen belső fájdalomgátlásra hajlamosít.

Krónikus stressz hatására a fiziológiás válaszreakciók önállósulhatnak azáltal, hogy az ingerület-átvitel szintjén tartós potenciációt hoznak létre, amely a neuronális ingerlékenység génszintű megváltozásán alapul. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a fájdalom, hanem az ahhoz társuló egyéb ingerek is kiválthatják a fájdalmi reakciót (tartós flexiós válasz). a fájdalmat a test „fájdalmi emlékként” tárolja, amely az amygdala stressz okozta túlműködése miatt az epizodikus memória részeként rögzül, és amelyet a fájdalomhoz kapcsolódó kulcsingerek könnyűszerrel előhívhatnak. a fájdalom tartós potenciációjának celluláris modellje egy lehetséges magyarázattal szolgál a kognitív és affektív funkcióknak a krónikus fájdalommal való összefüggéséről. E szerint a leszálló fájdalommoduláló pályák aktivitását a figyelem, az éberség, valamint a stressz egyaránt befolyásolják és e működések befolyásoló ereje éppen a tartós potenciáció szinaptikus szintű megváltoztatásán alapul.

Pszichológiai tényezők

Az interoceptív folyamatok szorosan kapcsolódnak az érzelmekhez és a motivációhoz, jelentős átfedést mutatnak az egészségi állapot szubjektív megélésével, és a testi tünetek hatását nagymértékben befolyásolják (a depressziós tünetek a fájdalom augmentációjához is hozzájárulnak). Az egészségi állapot önmonitorozása ugyanakkor vissza is hat a testi-lelki jóllétre, mintegy egymáshoz igazítja a szubjektív és objektív valóságélményt (Fillenbaum, 1979). az egészségi állapot önbecslése a mortalitás egyik független előrejelzője, amint ezt Idler (1997) és Schoenfeld (1994) utánkövetéses vizsgálatai kimutatják. Ez a hatás akkor is megmarad, ha a mortalitást befolyásoló egyéb tényezőkre, úgy mint a szociodemográfiai jellemzőkre, az egészségi állapot objektív mutatóira, az egészségmagatartásra és az igénybe vett orvosi szolgáltatásokra is kontrollálják az összefüggést.

Személyiségbeli jellegzetességek

Harris és mtsai (2003) azt feltételezték, hogy a fájdalomnak nemcsak a korlátozó és viselkedést gátló hatása függ össze a depresszióval, hanem ezeken túlmenően az identitást is jelentősen befolyásolja. Az identitás nagymértékben összefügg az egyén pszichológiai alkalmazkodásával, aminek alacsony foka a depresszió jellegzetessége.

A krónikus fájdalom megváltoztatja a viselkedést, korlátozza a napi életvitelt, és befolyásolhatja a személy identitását személyének lényegét és lehetőségeit illetően. Ez lehet a megélt szenvedésnek az alapja (Chapman és Gavrin, 1999 és Pincus és Morley, 2001). Az aktivitásbeli ismétlődő vagy folyamatos korlátozottság csökkenti az egyén viselkedéses repertoárját, így növeli a fájdalom kontrollálhatatlan voltának az átélését, ami egy önrontó kör révén tovább fokozhatja a fájdalmat (Harris és mtsai, 2003). A krónikus fájdalom alacsonyabb differentáltsági fokkal párosul. A differenciáltság alatt Diehl és mtsai (2001) azt értik, hogy mennyire sokrétűek egy személy énjének reprezentációi, mennyire eltérőek a különböző szociális szerepei.

A krónikus fájdalomnak az identitást befolyásoló hatása számos közvetítő faktoron keresztül valósul meg: intra-, és interpszichés vonatkozásai vannak. Az előbbit szerepek és attribúciók jelentik, míg az utóbbit a társas kapcsolatok változása, bár ezek szorosan összefüggnek egymással. Egy szerep megváltozása, például nyugdíjba vonulás vagy rokkantság megváltoztathatja a személy társas kapcsolatait, valamint azoknak a személy által internalizált kognitív reprezentációit, vagyis azt, hogy milyen jelentőséget tulajdonít társas kapcsolatainak.

Többféle modell létezik arra vonatkozóan, hogy a különböző betegszerepek és attribúciók hogyan befolyásolják az identitást. A funkcionális megközelítés szerint a szerepek elvesztése alacsonyabb megerősítés (reinforcement) révén megváltoztatja az identitást. A strukturális modell ezzel szemben a személyiség sokrétűségére, összetettségére fokuszál: minél kevésbé differenciált a személyiség, annál valószínűbb, hogy nehezen alkalmazkodik a stresszhelyzethez (Campbell és mtsai, 2000; Rothermund és Meiniger, 2002).

Kognitív jellgzetességek

A fájdalom katasztrofizálása olyan kognitív működési mód, amely intenzívebb fájdalomhoz, érzelmi disztresszhez, és nagyobb korlátozottsághoz társul (Sullivan és mtsai, 2001). Sullivan a „közösségi megküzdés” modell alapján a katasztrofizálást egy interperszonális megküzdési stratégiának tartja, amelynek célja „közel hozni és empátiás választ kapni a társaktól”.

Krónikus fejfájásokra vonatkozó korábbi kutatásainkban a diszfunkcionális attitűdökkel találtunk pozitív irányú összefüggést (Berghammer és Szedmák, 1997).

A test leképeződése az agyban és a viselkedést befolyásoló hatása nem feltétlenül jelenti az ingerek tudatosulását. Azonban nagy valószínűséggel azok az ingerek, amelyek elérik a tudatosulást, más hatással bírnak a gondolkodásra, érzelmekre és a viselkedésre, mint a nem tudatosult ingerek. A test és annak szubjektív megélése hozzátartozik a „szelf ” megéléséhez, az öntudathoz és a külvilággal való kapcsolat is leképeződik benne.

Ugyanitt meg kell említeni a testképet, amely a testnek az agyban leképezett olyan vetülete, amely meglehetősen labilis, és amely nem feltétlenül felel meg a test aktuális helyzetének és mozgásának anatómiai határaival (Cameron, 2001). Az észlelt mozgáskorlátozottság, funkcióvesztés is feltételezhetően szoros összefüggésben áll a testképpel, és nem kizárólag az anatómiai károsodást tükrözi.

Életesemények

A negatív életeseményeknek (pl. közeli hozzátartozó halála, válás, anyagi helyzet romlása stb.) szintén szerepük van a krónikus fájdalom kialakulásában, bár jellemző módon a napi bosszúságok nagyobb hatással bírnak a fájdalom percepciójára, mint a jelentősebb életesemények (Kanner, 1981; De Benedettis, 1992) (Szabó Rózsa → 5.3.1. fejezet).

Pszichiátriai komorbiditás

Az irodalomban rendszeresen megjelenik a fájdalom jelenléte, illetve mértéke és a depresszív tünetegyüttes közötti pozitív korreláció (pl. Edwards és mtsai, 1992; Merikangas és mtsai, 1990). Depresszív tüneteket a klinikai populációban a krónikus fájdalmasok 30–55%-a mutat (Banks és mtsai, 1996). Az amerikai lakosság körében végzett epidemiológiai felmérés a krónikus fájdalmasok 18%-ánál, míg a nem fájdalmasok 8%-ánál talált depresszív tüneteket. (Magni és mtsai, 1990). Curie és mtsai (2004) azt találták, hogy a fájdalom intenzitásával egyenes arányban nőtt a depresszió súlyossága krónikus hátfájás esetében. A depresszió aránya 19,8%-os volt a hátfájósok körében (a nem fájdalmasok közt ez az arány 5,9% volt). A depresszió legerősebb előrejelzője a fájdalom erőssége volt. A társadalmi-gazdasági helyzet és a krónikus betegségek száma ugyanakkora hatással bírt a depresszióra hátfájás esetén, mint a nem hátfájósok esetében (Curie és mtsai, 2004; Dworkin és mtsai, 1986).

Más tanulmányok viszont azt támasztották alá, hogy a depresszió nem függ össze a fájdalom intenzitásával, viszont szignifikáns kapcsolata van a fájdalom okozta korlátozottsággal és a fájdalom diverzitásával (Van Korff és mtsai, 1988; Magni és mtsai, 1990).

A fájdalom erős összefüggést mutatott az alvászavarok előfordulásával: inszomnia hatására mind a depressziós tünetek, mind a fájdalom felerősödhetnek. (Ford and Kamerow, 1989 and Moldofsky, 1990).

A krónikus betegségek száma is összefügg a depresszió súlyosságával (Patten, 1999), sőt, annak növekedése csökkenti a fájdalomnak a depresszióra tett hatását.

A szorongás és az alacsony fájdalomküszöb összefüggését is kimutatták (Kopp és Gruzelier, 1991). A krónikus fejfájások irodalmában a személyiségvonásként jelentkező szorongásszinttel is pozitív korrelációt mutatnak ki (Breslau és Andreski, 1995; Berghammer, 1996; Berghammer, 1997).

Terápiás beavatkozások

A fájdalommal való megküzdésben a figyelem elterelése rövidtávon hatékony, krónikus fájdalmak esetében már nem alkalmazható (Eccleston 1995). Holroyd és Penzien (1990) szemléjében a relaxációs és biofeedback technika gyógyszeres kezeléssel egyanrangú hatását mutatja ki a migrén enyhítésében. Tenziós fejfájósoknál a kognitív viselkedésterápia a gyógyszeres kezelésnél hosszabb távú enyhítő hatást gyakorol a fejfájások intenzitására és gyakoriságára (Holroyd és mtsai, 1991).

Blanchard és mtsai (1991) relaxációs tréning hatására mind a szorongás, mind a depresszív szindróma javulását tapasztalták krónikus fejfájós betegeknél.

Zsombók és mtsai (2003) kimutatják, hogy az autogén tréning kezelés tenziós fejfájós és kevert típusú fejfájós betegeknél már az első hónapban, migréneseknél a harmadik hónapban szignifikánsan csökkenti a fejfájások gyakoriságát, ezzel párhuzamosan pedig a fejfájás elleni, illetve szorongáscsökkentő gyógyszerek szedését is.

A hosszantartó fájdalmak tehát az emberiség számára jelentősen megterhelő szenvedésforrást jelentenek. A fájdalom kezelésének stratégiája egyénileg, a fájdalom szubjektív voltához kell igazodjon, és nem a betegség diagnózisához. Ugyanazon betegséghez nagymértékben különböző intenzitású fájdalom társulhat, függően a betegség bio-pszichoszociális beágyazottságától. A magas és alacsony életminőségű csoport közti egyik érdekes különbséget Wincent és munkacsoportja figyelték meg: a magas életminőségűek sokkal gyakrabban élték meg, hogy a fájdalom legalábbis időszakosan megszűnik, ami összefüggött a munkahelyi beosztással, a terápiás beavatkozással és egyéb intervenciókkal.

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero