Az egyéni különbségekkel kapcsolatos idegélettani szakirodalomban és a személyiségpszichológiában is fellelhető némi bizonyíték a pozitív érzelmek és általában a szubjektív jóllét alkati jellegére vonatkozóan. A felmérések és a hétköznapi tapasztalat is igazolja, hogy az emberek egy része többé-kevésbé állandóan jobban érzi magát, és jobbnak ítéli a helyzetét, mint más emberek. Ennek egyik legismertebb és legtöbbet vizsgált vonatkozása az intro-extraverzió személyiségdimenzió és a szubjektív jóllét összefüggése. Az extravertált emberek társaságkedvelőek, beszédesek, figyelmük többnyire kifelé fordul, szemben az introvertáltakkal, akik ezen tulajdonságok ellenkező pólusával jellemezhetőek. Ezek a tulajdonságok valójában egy dimenzió mentén jellemzik az embereket, vagyis az emberek többé-kevésbé extravertáltak vagy introvertáltak, annak függvényében, hogy ezek a tulajdonságok milyen mértékben jellemzik őket. E személyiségdimenzió biológiai alapjait kutatva Jeffrey A. Gray munkássága nyomán fölmerült, hogy az extravertáltak érzékenyebbek a jutalomra és a jutalommal kapcsolatos jelzésekre, mint az introvertáltak (Matthews és Gilliland, 1999). Mások is arra a megállapításra jutottak, hogy az intro-extraverzió, mint személyiségdimenzió az agy jutalmazásért felelős rendszerének működésszintjével magyarázható, és ebben elsősorban az idegsejtek közötti vegyi kommunikációban dopamint használó hálózatnak van kiemelt jelentősége (Depue és Collins, 1999). A pozitív érzelmi állapotok átélésére való hajlam összefüggésben áll az idegsejtek falán elhelyezkedő jelfogó molekulák (receptorok) dopamin iránti egyéni érzékenységével: a nagyobb érzékenység fokozottabb pozitív érzelem pontszámmal jár együtt a pszichológiai kérdőívekben (Depue és mtsai, 1994). Később olyan eredmények is születtek, amelyek ezt az érzékenységbeli különbséget a jutalmazásban és a pozitív érzelmek átélésében szerepet játszó dopaminra érzékeny, sajátos, ún. D2 típusú receptormolekulák idegrendszerben mért sűrűségével magyarázták (Farde és mtsai, 1997). Anélkül, hogy a kérdéskörben fölvonultatott érvek és ellenérvek részletes idegélettani megvitatásába bocsátkoznánk, mindenképpen levonható az a következtetés, amely szerint a pozitív érzelmek átélésére való hajlam részben alkati, biológiai adottság. Ez pedig, meghatározhatja, de mindenképpen befolyásolja az élettel való szubjektív elégedettséget. Vannak azonban arra utaló bizonyítékok is, hogy az alkati-biológiai sajátosságokon kívül a személyiségtulajdonságok, az emberek önmagukról szóló tudásuk formájában is befolyással vannak a szubjektív jóllétre. Azokban a helyzetekben, amikor az objektív események megítélése nehézkes, vagy csak felületesen történik meg, az emberek nagyobb mértékben támaszkodnak önmagukról szóló tudásukra. Ez oda vezet, hogy a személyiségtulajdonságokat használják föl a helyzet megítélésében, maximalizálva ezáltal az extraverzió és a szubjektív jóllét közötti pozitív kapcsolatot (Robinson és mtsai, 2003). Ilyenkor tehát az alkati-biológiai sajátosságok mellett a személynek, önmagával, mint extravertált emberrel kapcsolatos ismeretei lépnek be a helyzet kellemességének megítélési folyamatába. A személyiség és a kellemes emocionális állapotok közötti összefüggés másik mechanizmusa a pozitív érzelmek által előidézett szélesebb látókörű megismerési folyamatokkal és megküzdési mechanizmusokkal kapcsolatos. Az e tárgykörben végzett kérdőíves vizsgálatok arra utalnak, hogy a pozitív érzelmek elősegítik a problémák szélesebb látókörű „megtekintését” és megoldását, amit olyan hétköznapi kifejezésekkel lehet leírni, mint: megpróbálok más szempontból a problémára tekinteni vagy egyet visszalépni a helyzetből, hogy objektívebben láthassam. Ezek a megküzdési módok azután, egy fölfelé ívelő spirálként ismét elősegítik a pozitív érzelmek kialakulását, elősegítve ezáltal a szubjektív jóllét tartóssá válását (Frederickson és Joiner, 2002).