Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


3.2.3. A magyar nők életminősége a Hungarostudy 2002 eredményeinek tükrében Szubjektív egészségi állapot

A férfiak általában kedvezőbben ítélik meg egészségi állapotukat, mint a nők. A nők 6%-a, míg a férfiak 8,9%-a ítélte kiválónak egészségi állapotát. A nők 5,3%-a, a férfiak 3,9% gondolta nagyon rossznak az egészségi állapotát. Mind az iskolai végzettség, mind a foglalkozási státusz és családi állapot nagyobb mértékben befolyásolja az egészségi állapot szubjektív megítélését nőknél, mint férfiaknál, és egy erőteljes szocio-ökonómiai gradiens látható nőknél. Míg a kevesebb mint 8 általános iskolát végzett nők 16,4%-a ítéli nagyon rossznak egészségi állapotát, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők 0,8%-a mondta ugyanazt (3.2-1. ábra). A kiváló egészséget jelző nők majdnem negyede (24,2%-a) felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A munkanélküliek magas arányban (10,7%) értékelték rossznak, vagy nagyon rossznak egészségi állapotukat. A családi állapot is erősen összefügg az egészség szubjektív értékelésével. Legtöbben az özvegy nők (12,3%), és a házas, de férjével nem együtt élő nők (5,6%) közül értékelték egészségi állapotukat nagyon rossznak. Leginkább az egyedülálló (14,2%) és élettársi kapcsolatban élő nők csoportja értékelte kiválónak egészségi állapotát (3.2-2. ábra). Korcsoportra bontva, csak a fiatalok és középkorúak esetében volt szignifikáns a szubjektív egészségi állapot és a családi állapot összefüggése. A fiatal korcsoportban (1844 év) kiválónak leginkább az egyedülállók (16%), és az élettársi kapcsolatban élők (13,1%) minősítették egészségi állapotukat. a középkorúak csoportjában (4565 év) leginkább az özvegyek (26,2%) minősítették egészségi állapotukat rossznak, míg jónak vagy kiválónak a házas, de férjükkel nem együtt élő nők (31,2%), és a házasok (29,4%).
 
3.2-1. ábra. Szubjektív egészségi állapot nők körében végzettség szerint (N = 6987; p< 0,001)
 
3.2-2. ábra. Szubjektív egészségi állapot családi állapot szerint nők körében (N = 6987; p< 0.001)
 
3.2-3. ábra. Depressziós tünetegyüttes kategóriák előfordulása korcsoportonként a magyar nők körében (N = 6987; p<0.001)
 
WHO Jóllét
A nők 47,3%-a alacsony összpontszámot (kevesebb mint nyolc pont) ért el a WHO Jóllét Indexen. Az idősebb korosztályban volt a legmagasabb az alacsony jóllétről beszámolók aránya (62,7%). A magas jóllét pontszám szignifikáns védőtényezőként szerepel a depressziós tünetek előfordulásában (esélyhányados, OR: 0,102; 95% CI: 0,084–0,124). Súlyos depressziós tünetegyüttes szignifikánsan gyakrabban fordult elő azoknál a nőknél, akik alacsony pontszámot értek el a jóllét skálán (16,8%) összehasonlítva azokkal, akik magas pontszámot értek el (1,6%; p<0,000). A súlyos depressziós tünetek előfordulásának esélyét az alacsony jóllét index több mint tízszeresére emelte meg (OR: 12,090; 95% CI: 9,174–15,934).
 
3.2-3. táblázat. Depressziós és szorongásos tünetek előfordulása nők körében (N = 6987; p<0,000)
 
Gyakoriság (%)
N
Depressziós Tünetegyüttes
(BDI kategóriák)
 
 
Normál
69
,3
4645
Enyhe
16
,1
1078
Középsúlyos
5
,9
395
Súlyos
8
,7
584
Szorongásos Tünet
 
 
Ritka
72
,2
5009
Gyakori
27
,8
1932
 
Depressziós tünetegyüttes
Enyhe, középsúlyos vagy súlyos depressziós tünetegyüttes a női minta 30,7%-ban, míg a férfiak 25,6%-ban fordult elő (3.2-3. táblázat). A depressziós tünetek előfordulása életkorral emelkedik, legfőképpen a súlyos depressziós tünetek előfordulása (3.2-3. ábra). Míg a legfiatalabb korosztály (18–25 év) 2,1%-a érte el a súlyos tünet kategóriát, addig a legidősebb korosztály (>65 év) 19%-a számolt be súlyos depressziós tünetekről.
A depressziós tünetegyüttes előfordulása szorosan összefügg az iskolai végzettséggel és foglalkozással. A kevesebb mint nyolc általánost (60,5%) és a nyolc általánost (42,5%) végzetteknél gyakrabban fordultak elő depresszív tünetek, mint az érettségivel (20,1%) vagy felsőfokú végzettséggel (16%) rendelkezőknél. A súlyos depressziós tünetegyüttes több, mint ötször olyan gyakran fordult elő alacsony végzettségű nőknél, mint a magasabb végzettségűeknél. Depressziós tünetek gyakrabban fordulnak elő a gazdaságilag inaktív női lakosság körében (munkanélküli: 41,9%, nyugdíjas: 42,6%, rokkantnyugdíjas: 61,2%, eltartott: 46,2%), és több mint ötszörösére növelte a súlyos depressziós tünetegyüttes előfordulásának az esélyét (OR: 5,538; 95% CI: 4,492–6,826). A középsúlyos vagy súlyos depressziós tünetek esélye az életkorral nőtt, az összes vizsgált korcsoportban a legmagasabb rizikót az 56-65 év közötti nőknél láttuk (OR: 6,312; 95% CI: 3,168–12,573). A fiatalok között nem volt szignifikáns összefüggés a végzettség és depressziós tünetek között.
A családi állapot szintén szignifikáns összefüggésben van a depressziós tünetegyüttes kialakulásával, amely leggyakrabban az özvegyek (48,9%), a házas, de külön élő (35,5%) és az elváltak (35,8%) között fordult elő. A házasok (26,7%) vagy egyedülállók között (19,9%) a depressziós tünetek előfordulása alacsonyabb arányú volt. A súlyos depressziós tünetek előfordulásának esélye több mint háromszorosa volt az özvegyek, a házas, de külön élők és elváltak között (OR: 3,273; 95% CI: 2,756–3,888) az egyedülállók és házasságban vagy élettársi kapcsolatban élőkhöz viszonyítva.
A szubjektív szegénység, vagyis, hogy a kérdezett úgy érzi, hogy az élethez való alapvető cikkeket nem tudja megvenni, szignifikánsan megemeli a depressziós tünetek előfordulását. Közöttük 58,8% volt a depresszív tünetek előfordulása. Ugyanennek a csoportnak 23,2%-a esett a súlyos depressziós kategóriába, míg a minta többi részében 6,4%-a mutatott súlyos depressziós tüneteket. A súlyos depressziós tünetek kialakulásának esélye így több mint négyszerese volt a szubjektív szegénységet át nem élők között (OR: 4,461; 95% CI: 3,691–5,393).
A nők 18,2%-át valamikor valamilyen módon bántalmazták. Szignifikáns összefüggést találtunk a testi bántalmazás és a depressziós tünetegyüttes között (3.2-4. táblázat). A bántalmazott nők 41,8%-nál, míg a nem bántalmazott nők 27,8%-nál fordultak elő depressziós tünetek. A súlyos depressziós kategórián belül a nők 29,6%-a számolt be valamilyen bántalmazásról. a kérdezés időpontját megelőző évben való bántalmazás több mint kétszeresére (OR: 2,280; 95% CI: 1,456–3,571) vagy a fontos személy általi bántalmazás másfélszeresére (OR: 1,501; 95% CI: 1,160-1,941; p<0,005) emelte a súlyos depressziós tünetek esélyét. A félelem a közvetlen környezetben valakitől majdnem négyszeresére (OR: 3,901; 95% CI: 2,785–5,465; p<0,001) vagy az élete során elszenvedett partner általi bántalmazás majdnem háromszorosára (OR: 2,804; 95% CI: 2,216–3,548) emelte a súlyos depressziós tünetek előfordulásának esélyét. A fontos személy általi bántalmazás csak a fiatalabb korosztályban emelte a depressziós tünetek rizikójának esélyét (1825 évesek: OR: 4,275; 95% CI: 2,121–8,616), viszont a partner általi bántalmazás és a kérdezés időpontját megelőző évben átélt bántalmazás a fiataloknál nem, azonban az időseknél emelte a középsúlyos és súlyos tünetek esélyét.
 
3.2-4. táblázat. Depressziós tünetegyüttes (BDI) előfordulása nem bántalmazott és bántalmazott nők körében (p = 0,000)
 
Gyakoriság (%)
Bántalmazás
BDI-enyhe
BDI-középsúlyos
BDI-súlyos
Nem számolt be bántalmazásról
15
,2
5
,3
7
,3
Partner általi bántalmazás
21
,1
8
,7
18
,6
Fontos személy általi bántalmazás
18
,8
7
,6
11
,7
Elmúlt évben bántalmazták
22
,9
14
,3
17
,1
Bántalmazástól való félelem
23
,2
12
,6
25
,8
 
3.2-5. táblázat. Középsúlyos / súlyos depressziós tünetegyüttes és a pszichoszociális háttértényezőket vizsgáló Általános Lineáris Model eredményei (p<0.05; R² = .174)
Tényező
F
Sig
Mean Square
Szubjektív szegénység
180,119
,0000
13049,465
Alacsony végzettség
76,273
,0000
5525,893
Alacsony foglalkoztatási státusz
28,030
,0000
2030,764
Kor
23,967
,0000
1736,411
Bántalmazva
18,858
,0000
1366,247
Rossz házassági kapcsolat
12,993
,0000
941,313
Gyermekkor rossz értékelése
9,994
,0056
724,060
Előzőleg házas
4,279
,039
309,988
 
3.2-6. táblázat. Gyakori szorongásos tünetek előfordulásának esélye bántalmazott nők körében (p = 0,000)
Bántalmazás típusa
OR (95% CI)
Partner általi bántalmazás
2,445 (2,0572,906)
Fontos személy általi bántalmazás
1,556 (1,3171,838)
Elmúlt évben való bántalmazás
3,560 (2,562 4,947)
Félelem a bántalmazástól
4,142 (3,1025,531)
 
A depressziós tünetegyüttes nem mutatott szignifikáns összefüggést a dohányzással és a pszichoaktív szerfogyasztással. Az alkoholfogyasztás gyakorisága azonban szignifikáns összefüggést mutatott, mégpedig gyakrabban fordult elő azoknál, akik teljesen absztinensek voltak (35,7%), vagy akik négyszer vagy annál többszőr isznak hetente (39,2%). A súlyos depressziós tünetegyüttest jelzők kategóriája mutatott jelentős különbséget ebben a tekintetben. Az absztinensek 11,8%-a, a hetente több mint négyszer fogyasztók 9,5%-a, míg a havonta két-négyszer fogyasztók 4,3%-ánál volt súlyos depressziós tünetegyüttes.
Általános lineáris modell segítségével néztük meg a fent említett tényezők együttes hatásait a középsúlyos és súlyos depressziós tünetek kialakulására (3.2-5. táblázat). A vizsgált rizikótényezők közül a szubjektív szegénység, az életkor, az alacsony iskolázottság- és foglalkoztatási státusz és a bántalmazás volt legerősebb összefüggésben a magas BDI pontszámmal. A házassági kapcsolat minősége, a gyermekkor alacsony értékelése, és a családi állapot (vagyis előzőleg házas volt-e vagy nem) is szignifikáns háttértényezői a magas Beck Depresszió pontszámok kialakulásában.
 
Szorongás
A minta 27,8%-a számolt be gyakori szorongásos tünetekről, mely leginkább a középkorú nők körében volt a leggyakoribb (32,6%). Egyenként vizsgálva az alacsony iskolázottság és foglalkoztatottság az esélyhányadost több mint másfélszeresére emelte (p<0,001). az „elmúlt évben” bántalmazás elszenvedése (OR: 3,560), és az élet során fontos személy általi bántalmazás (OR: 1,556) emelték a gyakori szorongásos tünetek előfordulásának esélyét (3.2-6. táblázat). A káros magatartásformák közül csak a dohányzás és pszichoaktív szerfogyasztás mutatott összefüggést a szorongás kialakulásával. Életkor szerint vizsgálva, az alacsony iskolázottság a legidősebbeknél, az alacsony foglalkoztatottsági szint pedig a középkorúaknál emelte a szorongás előfordulásának esélyét.
Logisztikus regresszió elemzéssel vizsgálva (3.2-7. táblázat) a magas jóllét (OR: 0,776) és a kor (OR: 0,993) mint védő tényező, a vizsgált kockázati tényezők közül pedig a magas ellenségesség (OR: 1,138), az alacsony életcélok (OR:1,304), a szubjektív szegénység (OR: 1,504) és a partner általi bántalmazás (OR: 1,416) volt legerősebb összefüggésben a gyakori szorongással.
 
3.2-7. táblázat. Gyakori szorongás és a pszichoszociális háttértényezőket vizsgáló logisztikus regresszió elemzés eredményei (p<0.05; R² = 0,299)
Változó
Wald
Sig
R
Exp (B)
95% CI
Magas jólét
305,8116
,0000
-,2866
,7767
,7550-,7990
Magas ellenségesség
54,8501
,0000
,1195
1,1380
1,0997-1,1775
Alacsony életcél
44,2893
,0000
,1069
1,3047
1,2064-1,4109
Kor
18,0227
,0001
-,0717
,9933
,9860- 1,0006
Szubjektív szegénység
9,2313
,0024
,0442
1,5044
1,1560-1,9579
Partner általi bántalmazás
4,3404
,0372
,0252
1,4164
1,0208-1,9653
Alacsony önhatékonyság
3,9379
,0472
,0229
1,0366
1,0004-1,0740
 
A nőkre jellemző általános jóllét, depresszió, szorongás mutatókról további részletek: Kopp és mtsai → 3.1. fejezet, Életkor és életminőség → 3.3.1-3. fejezetek, Purebl és Kovács → 6.2. fejezet.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave