Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


3.3.2.3. Eredmények a Hungarostudy 2002 országos felmérés adatbázisából:

Az egészségi állapot önbecslése és a depressziós tünetegyüttes előfordulása a gazdsági aktivitás függvényében
A középkorú lakosság életminőségének vizsgálatához az alábbiakban a Beck Depresszió Kérdőív (BDI), és az egészségi állapot önbecslésére vonatkozó skála eredményeit emeljük ki. A tanulmányban ezen változók korcsoportok szerinti eltéréseit elemezzük, valamint a BDI által meghatározott depressziós tünetegyüttes és az egészségi állapot önbecslésének kategóriáit vizsgáljuk a gazdasági aktivitás függvényében. Egyben utalunk a kötet fejezeteire, melyek ezeket a témákat elemzik más szempontból (Munka és életminőség → 5.2.1-2. fejezetek, Purebl és Kovács → 6.2. fejezet). A középkorú népesség egyéb életminőség mutatóinak alakulását részletesen l. Kopp és mtsai → 3.1. fejezet, az általános WHO Jóllét Index korcsoportonkénti alakulását, és háttértényezőit Kovács Jeszenszky → 3.3.3. fejezet mutatja be.
Az egészségi állapot önbecslése fontos mutató abból a szempontból, hogy az emberek, hogyan élik meg saját egészségi állapotukat. Ez a mutató egyben előre is jelezheti, hogy egy embernek hogyan fog változni az egészségi állapota (Idler és Benjamini, 1997). 2002-ben a megkérdezettek 16,5%-a tartotta az egészségi állapotát rossznak vagy nagyon rossznak, 39,2%-a közepesnek és 43,8%-a jónak vagy kiválónak. A 31–40 év közötti korosztályban csak 7,1% értékelte rossznak vagy nagyon rossznak a saját egészségi állapotát, ezzel szemben a 41–50 éves korosztályban ez az érték 29,6%, az 51–60 éves korosztályban pedig 46,2%. A saját egészségi állapotukat rossznak vagy nagyon rossznak minősítők magas aránya megdöbbentő, és az is figyelemre méltó, hogy a romló tendencia már a negyvenes korosztályban megkezdődik.
Amennyiben a gazdasági aktivitás függvényében vizsgáljuk az egészségi állapot önbecslését, azt tapasztaljuk, hogy a vállalkozói, a közalkalmazotti és alkalmazotti csoportokban 5% alatti hányad véli az egészségét rossznak vagy nagyon rossznak. Ezzel szemben jelentős különbség van az alkalmi munkás, munkanélküli és rokkantnyugdíjas csoportokban, ahol 9,2%, 10,5% és 54,8% számol be rossz vagy nagyon rossz egészségi állapotról.
Magyarországon enyhe depressziós tünetektől (amelyek még nem érik el a klinikai értelemben vett depressziót, de már életminőség-romlást okozhatnak) 1988-ban a 16 év feletti népesség 16,8%-a számolt be, 1995-ben 17,0%, 2002-ben pedig 14,4%. Közepesen súlyos vagy súlyos, tehát klinikai kezelést igénylő depressziós tünetekről 1988-ban a megkérdezettek 7,5%-a, 1995-ben a megkérdezettek 13,4%-a, a Hungarostudy 2002 felmérésben pedig a megkérdezettek 12,8%-a számol be. A súlyos, mindenképpen mielőbbi kezelést igénylő esetek száma 1988-ban 2,9% volt, 1995-ben 7,1%, a Hungarostudy 2002 vizsgálatban pedig 7,3% volt (Purebl és Kovács → 6.2. fejezet.).
Ha a Hungarostudy 2002-ben korcsoportra lebontva vizsgáljuk a depresszió gyakoriságát, akkor azt látjuk, hogy a depressziós tünetek várható módon a korral emelkednek. Míg a 25–39 éves korosztályban az enyhe depressziós tünetek 11,1%-ban fordulnak elő, addig a 40–59 éves korosztályban már 16,5%-ban, 60 év felett pedig már 18,4%-ban. Ha a közepesen súlyos, vagy súlyos, tehát klinikai kezelést igénylő depressziós esetek számát vizsgáljuk, az eredmények még megdöbbentőbbek: a 25–39 éves korosztályban ez 6,0 százalék, a középkorú népességben (40–59) már 14,5%, 60 év felett pedig 22,9%!
 
3.3.2-3. ábra. A 45–64 év közötti férfi lakosság mortalitása megyénként Magyarországon 2001-ben
 
A depressziós tünetegyüttes arányának növekedése tehát már egyértelműen a középkorú korcsoportban megkezdődik, és nem az idős korú lakosság sajátsága.
Ha a legmagasabb iskolai végzettség, mint a gazdasági aktivitás mutatójának függvényében vizsgáljuk a depressziós tünetegyüttes előfordulását, azt tapasztaljuk, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű csoportokban szignifikánsan magasabb a depressziós tünetek előfordulása. Szociológiai vizsgálatok támasztják alá, hogy az alacsonyabb végzettség nagyobb kitettséget jelent a gyorsan változó gazdasági környezetben, nagyobb az esélye a munkaképesség elvesztésének, amely a depressziós tünetek gyakoribb előfordulását, az átlagos életminőség csökkenését jelentheti (3.3.2-2. táblázat).
A gazdasági aktivitás egy másik jelentős mutatója a lakosság megoszlásának, amennyiben az aktuális gazdasági alkotóképességre mutat rá. Amíg a legmagasabb iskolai végzettség a kiindulási lehetőségeket mutatja be az egyén életben való boldogulásához, addig a gazdasági aktivitás az adottságok, a tudás kihasználásának a fokmérője. Ha a gazdasági aktivitás függvényében vizsgáljuk a depressziós tünetegyüttes előfordulását, azt tapasztaljuk, hogy a gazdaságilag aktív, közalkalmazotti, alkalmazotti, vagy vállalkozói csoporthoz képest jelentősen magasabb a közepes és a súlyos depressziós tünetegyüttes előfordulása az alkalmilag foglalkoztatott, a munkanélküli és a rokkantnyugdíjas csoportokban (3.3.2-3. táblázat).
 
3.3.2-2. táblázat. A depressziós tünetegyüttes (Beck Depresszió Kérdőív) gyakorisága a magyar népesség körében 2002-ben iskolai végzettség szerint (N = 12 372)
Legmagasabb iskolai végzettség
Depressziós csoportok
Összesen
 
Normál
Enyhe
Közepes*
Súlyos*
 
Kevesebb mint 8 osztály
448
184
105
224
961
47%
19%
11%
23%
100%
8 osztály
1782
493
235
361
2871
62%
17%
8%
13%
100%
Szakmunkás képző
2368
470
150
181
3169
75%
15%
5%
6%
100 %
Szakközépiskolai érettségi
1798
281
99
83
2261
80%
12%
4 %
4%
100%
Gimnáziumi érettségi
1242
177
54
42
1515
82%
12%
4%
3%
100%
Főiskola vagy egyetem
1463
190
47
24
1724
85%
1%
3%
1,4%
100%
Összesen
9117
1803
695
920
 
73%
14%
6%
7,3%
 
* A közepes és súlyos kategóriák a klinikai depressziónak felelnek meg.
** GLM unianova modellben, korra és nemre kontrollálva, ahol függő változó a BDI érték, magyarázó változók a kor, nem és végzettség, Bonferróni módszerrel a következő különbségeket találtuk: gimnáziumi és szakközépiskolai érettségit kivéve mindenhol statisztikailag szignifikáns a különbség (p<0,0001, illetve gimnáziumi érettségi – főiskola, egyetem kategóriák között p = 0,024).
 
3.3.2-3. táblázat. A depressziós tünetegyüttes előfordulása a gazdasági aktivitás függvényében. Az egyéb csoportokat (nyugdíjasok, gyermekgondozási szabadság, eltartott, tanuló) nem tüntettük fel a táblázatban
Gazdasági aktivitás
Depressziós csoportok
Összesen
 
Normál
Enyhe
Közepes*
Súlyos*
 
Közalkalmazott
1052
166
46
21
1285
 
81,9%
12,9%
3,6%
1,6%
100%
Alkalmazott
2863
451
132
88
3534
 
81,0%
12,8%
3,7%
2,5%
100%
Vállalkozó
688
90
17
20
815
 
84,4%
11,0%
2,1%
2,5%
100%
Alkalmi munkás
122
20
8
12
162
 
75,3%
12,3%
4,9%
7,4%
100%
Munkanélküli
350
81
37
35
503
 
69,6%
16,1%
7,4%
7,0%
100%
Rokkant-nyugdíjas
329
205
106
220
860
 
38,3%
23,8%
12,3%
25,6%
100%
* GLM, unianova modellben, nemre, korra és végzettségre kontrollálva a BDI átlagok Bonferróni módszerrel vizsgálva a következő csoportoknál mutattak szignifikáns különbségeket: Rokkantnyugdíjas csoport minden más csoporttól p<0,0001 szinten különbözik. a közalkalmazottak, alkalmazottak, vállalkozók egymástól nem különböznek szignifikánsan. a munkanélküliek csoportja minden más csoportól p<0,0001 szinten különbözik, kivéve az alkalmi munkások csoportját.
 
Az egészségügyi rendszerrel való elégedettség
Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a háziorvosi ellátással, az emberek 86,1%-a válaszolt úgy, hogy teljesen vagy nagyjából elégedett, 13,9% válaszolta azt, hogy elégedetlen vagy nagyon elégedetlen. Ezzel szemben a kórházi ellátással az alanyok 32,5%-volt elégedetlen, és a fennmaradó rész válaszolt úgy, hogy elégedett, vagy pedig nem volt véleménye a kérdésről. Mindez a magyarországi egészségügyi rendszerben az alapellátás általános elfogadottságára és jó megítélésére utal, amely már kevésbé igaz a fekvőbeteg-ellátásra. A kórházi ellátást is elfogadja a többség, de a lakosság nagyobb hányada szembesült a fekvőbeteg-ellátás hiányosságaival (Kopp és mtsai → 3.1. fejezet). A válaszolók 6,7%-a járt már természetgyógyásznál
Nemzetközi összehasonlításban ezekkel az elégedettségi adatokkal Magyarország a kibővült Európai Unió alsó középmezőnyében helyezkedik el. Több nyugat-európai országban ennél magasabb volt a kórházi ellátással kapcsolatos elégedetlenség. az Eurobarometer 2002 vizsgálat adatai szerint 10-es skálán értékelve a magyar megkérdezettek átlagosan 4 körülire értékelték a magyar egészségügyet összességében, hasonló eredményt értek el a csatlakozó közép-európai országok. az EU-n belül a legmagasabbra, 7-es feletti értékre az osztrák és a finn lakosok értékelték országuk egészségügyét. A TÁRKI 2003-ban végzett felmérésében a lakosság hasonló módon értékelte az egészségügyi ellátórendszert, az alapellátással általában elégedettek az emberek, a kórházi ellátás megítélése változó.
Paradox állapot jellemzi a magyar lakosság egészséggel kapcsolatos attitűdjét: Egyrészt rosszabb a megítélése a saját egészségi állapotáról, mint ezt az objektív indikátorok indokolnák. Másrészt megfigyelhető egy elégedetlenség az egészségügyi rendszer hiányosságaival szemben, de nem fogalmazódik meg egyértelmű alternatíva a lakosság részéről az igények más módon való kielégítésére. Az egészségi állapot megőrzésének és javításának igénye tehát nem találkozik az egészségügyi rendszer lehetőségeivel, ami elégedetlenségben nyilvánul meg, de ez nem hajtja a rendszert újabb megoldások felé. Az egészségügyi fejlesztés lehetőségeiről lásd Réthelyi → 1.7. fejezet.
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave