Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

8.3. Nemzetközi Vöröskereszt

Az 1859-es solferinói csatában, melyben a francia hadak győzelmet arattak az osztrákok felett, a megsebesült és beteg harcosok kimondhatatlan nagy szenvedéseken estek át és a csatatéren 40 ezer halott maradt. Jean Henri Dunant (1828-ban Genfben született és 1910-ben Heidenben halt meg) svájci polgár felismerte, hogy az osztrák és francia áldozatok jelentős része azon sebesült katonák közül került ki, akik nem jutottak időben megfelelő elsősegélyhez, illetve orvosi ellátáshoz. Dunant a lakosság széles körű bevonásával ápolta a sebesülteket és temette el a halottakat. Tapasztalatait „Un souvenir de Solferino” c. munkájában írta meg, amelyben ismertette a katonák kétségbeejtő állapotát és követelte egy olyan szervezet felállítását, amelynek feladata lenne már békeidőben felkészülni a háború áldozatainak megsegítésére. Henri Dunant több államfőt keresett fel, hogy meggyőzze őket a szervezet felállításának szükségességéről. Elképzelése szerint olyan nemzetközi szervezetre van szükség, amely bármely hadviselő fél szempontjából semleges, ezért elvárható, hogy humanitárius és ingyenes ápolási szolgáltatásainak nyújtását egyik hadviselő fél se akadályozza meg vagy korlátozza. Ennek az elképzelésnek a valóra váltása az 1863-ban Genf-ben általa alapított Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság.

Dunant fáradozásai eredményeként 1863-ban 17 állam küldöttei nemzetközi értekezletre ültek össze Genfben és 1864-ben megalkották a „Genfi Egyezmény” néven ismert nemzetközi megállapodást (az Egyezmény fogalmazója J.H. Dunant volt). A megállapodás alapján a sebesültek és a betegek a háborúban nem tekinthetők ellenségnek, a kórházak és betegszállító járművek, valamint a szolgálattevő személyzet semlegesek, azok a házak, ahol sebesülteket gondoznak szintén. A Genfi Egyezménnyel kapcsolatos megállapodások részletes kidolgozását, végrehajtását és ellenőrzését semleges, nemzetközi bizottság végzi, amelyet – Svájc iránti tiszteletből – „Vöröskereszt„-nek neveztek el, a svájci szövetségi felségjelvény alapján.

A Nemzetközi Vöröskereszt székhelye: Genf. A Genfi Egyezmény-t elfogadó országokban nemzeti Vöröskereszt egyletek alakulhatnak, de országonként csak egy.

J.H. Dunant a Vöröskereszttel kapcsolatos tevékenységéért, a világon elsőként, 1901ben a Nobel Békedíjjal tüntették ki. Ezt az elismerést (Nobel békedíj) a Nemzetközi Vöröskereszt (Comité International de la Croix Rouge) 1917-ben, 1944-ben és 1963-ban érdemelte ki, és Nobel békedíjjal tüntették ki George Catlett Marshall-t az Amerikai Vöröskereszt elnökét.

A Vöröskereszt jelképei

A vörös kereszt jelképet hivatalosan 1864-ben fogadták el Genfben, egy évvel a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága megalapítása után. A jelkép a svájci zászlón alapul, fordított színekkel. A genfi egyezmény értelmében a vörös kereszt jelképet csak a következők jelzésére használhatják: a sebesült és beteg katonák ellátásával foglalkozó létesítmények; a hadseregek orvosi személyzete; katonai lelkészek; Vöröskereszt szervezetek és a 182 országos Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezet.

A vörös félholdat elsőként az Oroszország és az Oszmán Birodalom közti fegyveres összecsapás (1876-1878) során használták. A jelképet 1929-ben fogadták el hivatalosan, és eddig 25 muszlim ország ismerte el.

2005. december 8-án ismerték el a harmadik jelképet, amelynek hivatalos neve „harmadik protokollembléma” de informálisan csak vörös kristálynak (csúcsára állított négyzet) hívnak.

A Nemzetközi Vöröskeresztnek régóta egyenjogú tagja a Magyar Vöröskereszt is.

A Magyar Vöröskereszt

Hazánkban a Vöröskereszt megalakulását megelőzően is találunk emberbaráti cselekedeteket. A szabadságharcban Kossuth Lajos húga, Kossuth Zsuzsanna felhívására országszerte ezrek keresték fel a tábori kórházakat, hogy kivegyék részüket a sebesültek ápolásából. Amikor 1878-ban az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai megszállták Bosznia-Hercegovinát a már működő Magyar Jótékony Nőegylet mozgalmat indított a harcoló katonák, valamint az itthon maradt hozzátartozóik megsegítésére. Központi Segélyező Nőegylet néven gyűjtést kezdeményeztek. A sikerek láttán elhatározták, hogy tevékenységüket az egész országra kiterjesztik. A Genfi Egyezménynek megfelelően Alapszabályt dolgoztak ki, majd az alapszabálynak megfelelően 1879. március 27-én tartott közgyűlésen megalakult a Magyar Országos Segélyező Nőegylet. A Nőegylet kezdeményezésére bontakozott ki hazánkban többek között az önkéntes és hivatásos ápolónőképzés. Joggal tekinthetjük őket a Magyar Vöröskereszt közvetlen elődjének.

1881-ben megalakult a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylet. A központi választmány értesítette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát az alakulásról és kérte felvételét a nemzetközi kötelékbe. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága 1882. január 20-án ismerte el és jelentette be a magyar egylet működését. A Magyar Vöröskereszt egyenjogú tagja lett a nemzetközi mozgalomnak. Megalakulása óta a Magyar Vöröskereszt megszakítás nélkül működik Magyarországon. 1919-tól tagja a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének.

A Magyar Vöröskereszt működését az Alapszabály határozza meg, (a szervezet első alapszabályát I. Ferenc József hagyta jóvá).

1993-ban a Magyar Vöröskeresztről törvény született (1993. évi XL. tv.). A törvény, többek között, a következőket mondja ki:

„Az Országgyűlés a háborúk áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények, ezek 1977. június 8-án aláírt I. és II. kiegészítő jegyzőkönyvei, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold mozgalom 1986-ban elfogadott alapszabálya szellemében a Magyar Vöröskeresztről és annak tevékenységéről a következő törvényt alkotja:…”

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero