Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

12.1. Közforgalmú gyógyszerészet fejlődése

Az elmúlt száz évben a gyógyszerészet több jelentős változáson ment keresztül. Ezeket részben a szakma belső fejlődése indukálta, részben a társadalmi-gazdasági és politikai környezet kihívásai generálták.

A gyógyszerész tevékenységében a 20. század elejéig a patikai (magisztrális) gyógyszerkészítés dominált. Ő volt a „gyógyszerkészítő gyógyszerész”, aki a személyében felelt az általa előállított termék jóságáért. Azonban a 19. században a gyógyszerészet területén is megkezdődött iparosodás hatására, egyre több gyógyszert állítottak elő gyógyszergyárakban, így a patikai gyógyszerkészítés fokozatosan veszített a jelentőségéből (azonban a mai napig megmaradt).

A hatékonyabb és toxikusabb gyógyszerek térhódítása, a bonyolult technológiák elterjedése, a gyártási volumen növekedése és a kereskedelmi kapcsolatok fejlődése miatt a 20. század első felében fokozatosan előtérbe került a gyógyszerellenőrzés. Így a gyógyszerész funkciója – párhuzamosan a szabványok fontosságának a növekedésével –, kiegészült a „gyógyszerellenőrző gyógyszerész” feladatával. Erre a változásra a hazai gyógyszerészet időben és sikeresen reagált: a múlt század első felében a magyar gyógyszeripar és a magyar gyógyszerészet a világ élvonalába került. Sok új gyógyszergyár jött létre (volt, amelyik gyógyszertári bázison). Eleink a patikai gyógyszerellenőrzések metodikáját egyedülálló módon alakították ki, továbbá a gyógyszer- és gyógyszertár-ellenőrző hatósági tevékenységet az elsők között építették ki.

A múlt század közepén a gyógyszerészi szerep tovább változott. Miután kiteljesedett a patikai gyógyszerellenőrzés szerepe, a klasszikus gyógyszeranalitikai módszereket fokozatosan olyan műszeres vizsgálatok váltották fel, amelyek patikai végzésének feltételeit nem lehetett biztosítani. Elindult a minőségbiztosítási rendszerek kialakulása,

melynek eredményeképpen ma már nemcsak a végterméket kell vizsgálni, hanem a teljes előállítási és forgalmazási folyamat is kontroll alá került, melyet – fontosságára való tekintettel – ma már jogszabályi előírások rögzítenek. A rohamos ütemben növekvő, nagyon hatásos, de toxikus gyógyszerkincs kialakulásának következtében egyre nehezebb lett az orvosoknak az eligazodás. Fontossá váltak a gyógyszerész ismeretei: a gyógyszerész Schulek Elemér definíciója szerint a gyógyszer szakértőjévé vált. Ekkor már a toxikológus gyógyszerészek alkalmazására komoly igény fogalmazódott meg, majd a gyógyszerész (először a kórházakban, később egyre inkább a közforgalmú gyógyszertárakban is) az orvos terápiás tanácsadójává vált, és kifejlődött a „klinikai gyógyszerészet”. A European Society of Clinical Pharmacy (Európai Klinikai Gyógyszerészeti Társaság) definíciója szerint a klinikai gyógyszerészet „a gyógyszerész szakmai magatartását írja le, aki ismereteit és képességeit a gyakorlatban, a kutatásban és fejlesztésben kamatoztatja, hogy segítségére legyen minden egyes ember optimális terápiájának biztosításában”. Mezei Géza megközelítésében a klinikai gyógyszerészet „a helyes gyógyszeralkalmazás tudománya, amely a gyógyszerészi tevékenység holisztikus értelmezését feltételezi”. Ezzel a tevékenységgel (1) csökkenthető a terápiás tévedések kockázata, (2) a monitorozásban való gyógyszerészi részvétel mérsékli a mellékhatások gyakoriságát és (3) növeli a terápia hatékonyságát, sőt (4) a költséghatékonyságot is. A „klinikai gyógyszerész” tevékenysége már kiterjedt a betegtanácsadásra is, amelyben a gyógyszeradagolás rendjére, módjára és időtartamára, a gyógyszer tárolására, az ellenjavallatok, kölcsönhatások és mellékhatások ismertetésére, sőt az élelmi és élvezeti cikkek gyógyszerhatást befolyásoló szerepének a bemutatására is hangsúlyt kell helyezni.

A fogyasztói társadalom kialakulásával párhuzamosan – nyugaton az 50-es, 60-as évektől kezdődően, Magyarországon a rendszerváltozáshoz kapcsolódóan – megváltozott (és még most is változik) az egyének viszonya az egészségi állapotukhoz. Ennek részeként előtérbe került az öngyógyítás és az öngyógyszerelés, ami – elvileg – a beteg tudatos „fogyasztói magatartását” feltételezi. Ez előnyös a társadalomnak, mert hozzájárul a közvetlen egészségügyi költségek növekedési ütemének a mérsékléséhez, és az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítéséhez. Ugyanakkor kockázatai is vannak, mert tünetre és nem diagnózisra alapozott, és ez növeli az egyébként is képzetlen beteg öngyógyszerelési döntéseinek a szubjektivitását.

Magyarországon a gyógyszerész–beteg találkozások száma egyes felmérések szerint eléri az évi 60 milliót, s ennek jelentős részére már nem az orvos utasítására kerül sor. A gyógyszerész szerepe az öngyógyítás-öngyógyszerelés térhódításával tehát tovább változik: az egészségügyi ellátás eddigi utolsó láncszeme (az utolsó kontroll), ez esetben már első egészségügyi szakemberként találkozik a beteggel. Így a gyógyszerésznek

segítenie kell az „öndiagnózis” tévedéseinek a feltárásában,
részt kell vennie a gyógyszerválasztásban és
a beteget (szükség esetén) neki kell orvoshoz irányítani.

A lelkiismeretességén, felkészültségén és kommunikációs készségén múlik a gyógyszerhasználat módjának, előnyeinek és kockázatainak a hatékony ismertetése is. A gyógyszerkészítő, a gyógyszerellenőrző és a terápiás tanácsokat adó (klinikai) gyógyszerész kompetenciaköre tehát tovább változik, és felelőssége is kibővül: már nemcsak a gyógyszer összetételéért, minőségéért és szakszerű használatáért, hanem az önmagát kezelő beteg gyógyszerválasztásáért, és egészségének helyreállításáért is felelős szakemberré válik!

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero