Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika


2.1. Az őskori és ókori gyógyítás

Gyógyszernek kell minden olyan eszközt tekintenünk, melynek alkalmazásával a gyógyító vagy az orvos a betegség tüneteit vagy okát megszüntetni igyekszik, legyenek azok az okok akár lelkiek, akár testiek. Alkalmazzák azokat akár belsőleg, akár külsőleg.
A gyógyító eszközöket vagy gyógyszereket az ősidőkben nem gyógyszerészek készítették, mert még nem is voltak, hanem maga közvetlenül a gyógyító személy (pap, orvos, kuruzsló, borbély stb.)
Az emberiség őskorában még nem voltak országok, nemzetek, társadalmak. Csak a család létezett még és legfeljebb az ezekből kialakult törzsek. Nem volt se orvos, se gyógyszerész. De volt, aki ezeket helyettesítette, a családanya. Ő volt az, aki gyógyította gyermekét, férjét, a rászorulókat. Az anya és feleség volt tehát az őskor „orvosa és gyógyszerésze”.
Amint a törzsek erősödtek és népesedtek, megszűnt a családanya gyógyító hivatása is. Akadt a férfiak között egy mindenki által tisztelt és tapasztalt öreg, aki méltónak mutatkozott a gyógyító tevékenységre, aki a későbbiekben az orvos és gyógyszerész szerepét is átvette.
Ebben az időben a gyógyítás és a gyógyító eszközök még részben lelkiek (pszichikaiak) voltak. pl. ördögűzés, ráimádkozás és egyéb autoszuggesztív eljárások.
A kultúra fejlődésével specializálódott az orvos hivatása is, aki nem foglalkozott többé papi teendőkkel, de egyben elvégezte a gyógyszerészek teendőit is.
Elérkezett azután az idő, amikor a nagy praxisú orvos már nem ért rá gyógyszerkészítéssel foglalkozni, hanem betanított alkalmazottat tartott, aki a használatosabb gyógyszeralakokat elkészítette s az orvos kezéhez adta. Ezek a begyakorolt gyógyszerkészítő orvos szolgák később, mint specialista gyógyszerészek önállósították magukat, és lettek a mai gyógyszerészek elődei.
 

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave