Ezekben birkózással, futással, diszkoszvetéssel vívással edzették, növelték az ifjak erejét, ügyességét. Rájöttek, hogy a gyöngébb testalkatú, fizikailag kevésbé erős is legyőzheti ügyességével, gyakorlottságával a csupán nyers testi erejű vetélytársát, ellenfelét.

Ebben a szellemben nőtt fel Hippokratész (i. e. 460–377?). Az orvosi hivatás családjában nemzedékről nemzedékre szállt. Művei alapján méltán nevezték később az „orvostudományok atyjának” az ókor e legnagyobb tudósát.

Ő már nem riadt vissza az emberi test boncolásától, s ennek tulajdonítható, hogy az emberi szervezetét és á benne lezajló folyamatokat összefüggésben, egységes egészként fogta fel. Sok gyógyító eljárást és gyógyszert ismert, ezek jó része indiai és egyiptomi eredetű, néhány receptje egyezik az Ebers papiruszokon talált előiratokkal. Érdekes dokumentum az eskü, amit az ókori görög orvosok tanulmányaik befejezésekor tettek: „Esküszöm a gyógyító Appollóra, Aszklepioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket tanukul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom a következő kötelességeimet: tanáromat, akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele, s ha rászorul, tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és mesterem fiaira és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Minden házba a betegek javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok, vagy hallok – akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben – nem fogom kifecsegni, hanem megőrzöm. Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak, s az életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője.”

A fent említett esküt ma is leteszik a hallgatók, természetesen mai tartalommal is megtöltve, de a lényeg változatlan, melyekből kiemelendők:

Az istenné előlépett kígyó tiszteletére templomok épültek, ezek egyben szanatóriumok is voltak. Itt őrizték a szentelt kígyókat. A kígyók az embereknek álmukban megjelenve gyógyító tanácsokat osztogattak. A kígyó megjósolta a járványos betegségeket, a természeti csapásokat, birtokában volt a halálból életre keltő füveknek, maga mérges növényekkel táplálkozott, bőrének évenkénti vedlése pedig jelképe volt a gyógyszerek ifjító hatásának.

Inkubáción az ókorban a betegek alvás közbeni gyógyítását értették. Ez úgy történt, hogy a beteg elzarándokolt a templomhoz, és miután tisztálkodott, megfürdött, hosszabb rövidebb ideig böjtölt, és letette az istenségnek hozott áldozatot, itt töltötte az éjszakát. A betegre nézve rendkívül fontos volt, hogy mit álmodott. Álmában Aszklépiosz jelent meg neki kígyó képében. Ezek a kígyók az esetek többségében valóban megjelentek, hiszen nagy számban tartottak szentelt kígyókat minden ilyen templomban. A beteg a csendben, félhomályban azt hitte, hogy álmodik, és valóban az istenséget látja. Másnap a papok kikérdezték a beteget, és ennek megfelelően gyógyították.

Aszklépiosz lánya volt Hügieia, az egészség istennője. Fiatal, bájos lányként ábrázolták, a kezében tartott csészéből itatta a karjára tekerődző szent kígyót. Az ókori képzőművészeti emlékeken a kígyó nem magas, kehelyszerű serleg, hanem alacsony, széles szájú csésze, ún. patendula köré csavarodott.

Panakeia Hügieia testvére volt. Jelentése mindent meggyógyító, minden baj ellen való csodaszer. Ez a szer már régóta foglalkoztatta az orvosokat, s a középkori alkimisták a maguk készítményeit szívesen nevezték panaceának. A görögök sok olyanféle gyógyszert ismertek, melyek ma is használatban vannak. Pl. fehér ürömfű, fahéj, beléndek, violagyökér, kőrisbogár por, timsó, kalcium-, nátrium-, ólom- és vasvegyületek egész sorát kiterjedten alkalmazták. A különböző gyógyszerformák közül a pasztillákat, tapaszokat, kenőcsöket és a gyógyszeres italokat használták.

A gyógyítás története – mint láttuk – néhány évezreddel korábban kezdődik, de csak a görögöknél fejlődik együtt a természettudományokkal.

Bár nem szűnt meg a papok gyógyító tevékenysége, a gyógyító munka nagyobb része a világi orvosok kezében volt, rendszeres orvosképzés folyt a nagyhírű orvosi iskolákban. A ma is használatos orvosi szakkifejezések nagy része görög eredetű. pl. pszichiátria-ideggyógyászat, dermatológia-bőrgyógyászat, terápia-gyógyítás, pneumónia-tüdőgyulladás, nephritis-vesegyulladás, carcinoma-rák stb.

A történelem a görögök kiemelkedő szerepét annak tulajdonítja, hogy míg a keleti népek államaiban a vallás szorosan összenőtt az egy kézben összpontosuló államhatalommal, és a tudományok a nagyhatalmú papi rendek kezében voltak, akik azt templomi titokként őrizve csak saját utódaiknak adták át, addig a görögök városállamai többnyire demokratikusan kormányzott közösségekként működtek. Nem alakult ki bennük merev, dogmatikus államvallás, sem ennek nyomán nagyhatalmú papi rend. Az egyes tudósok nézeteiket szabadon vallhatták. Az i.e. I. században új, feltörekvő erő jelentkezett, a római világbirodalom, mely csakhamar meghódította az egész világot.