Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

4. A TUDOMÁNYOS ÉS GYAKORLATI GYÓGYSZERÉSZET FEJLŐDÉSÉT ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK MAGYARORSZÁGON

Az előzőekben az egészségügyi intézmények kialakulásával foglalkoztunk ennek kapcsán szó volt a gyógyszertárak kialakulásáról. Ez volt az egyik fontos és első tényező mely lehetővé tette a gyógyszerészet és a gyógyszerellátás fejlődését, hiszen az expediáló helyek kialakulása nélkül nem jöhetett volna létre a gyógyszerészet és a gyógyszerészek működési lehetősége.

Gyógyszertár intézményének kialakulása

A 12. század szerzetesi gyógyszertárai nem voltak nyilvános jellegűek, de írott források szerint a kolostorok lakóin kívül, különösen járványok idején, a környék lakóit is ellátták gyógyszerrel, különösen ott, ahol nem volt közforgalmú gyógyszertár.

A polgári gyógyszertárak egy része úgynevezett városi patika volt. A szabad királyi városok, melyek a társadalmi és közművelődési életnek középpontjai voltak, létesítettek gyógyszertárakat. Ezekben szerződéses gyógyszerészt alkalmaztak. Hazánkban az első nyilvános gyógyszertárat valószínűleg Budán állították fel, feltehetőleg a vár polgárvárosi részén, a Nagyboldogasszonyról elnevezett plébánia templom közelében. Az első patikus, akinek a nevét ismerjük 1303-ból, Petrus apothecarius volt.

A későbbiekben alakultak ki egyéb típusok is, így többek között az uradalmi gyógyszertárak. Ezek sajátossága volt, hogy egy szűk földrajzi környezet gyógyszerellátását voltak hivatottak szolgálni, mert a főurak által tartott és fizetett patikusok nemcsak a főúri családot, hanem az uradalom teljes háza népét gyógyították, illetve látták el gyógyszerrel. A gyógyszerész helye általában a kastélyban, vagy a gazdasági épület kiemelt részén volt. A 18. századból származó leltárt és adatokat találtak főúri uradalmakból, így például a keszthelyi Festetics-uradalomról, ugyancsak jelentős anyagot találtak a Pozsonyhoz közeli Vöröskő várában, mely ma múzeum, ez a Pálffy család tulajdona volt, itt is működött gyógyszertár. A kőszegi patika múzeumban a Batthyány birtok Nyugat-magyarországi várából is van ilyen dokumentum.

Egy másik típusú, mely a későbbiekben alakult ki, a katonai gyógyszertár volt. A háborúk és a gyakori idegen megszállás következtében Magyarországon állandóan szükség volt különböző területeken katonai gyógyszertárak létrehozására. E gyógyszertárak nemcsak gyógyszerekkel, hanem a katonák ellátásához szükséges kötszerekkel és műszerekkel is el voltak látva. E patikák állandó helyen a hátországban voltak, háború, illetve harci események alkalmával az általuk felszerelt mozgó vagy szekér patikák kísérték a hadsereget.

Az évek folyamán egyre nagyobb számban jöttek létre a polgári gyógyszertárak. Ezeknek kétféle birtoklási lehetősége volt. Az 1852 előtt létesült gyógyszertárak reáljogúak voltak; jellemzőjük, hogy örökölhetők voltak.

Az öröklés csak családon belül egyenes ágon történhetett, még akkor is, ha nem gyógyszerész volt az örökös, de ilyenkor a gyógyszertárat gyógyszerésznek kellett vezetnie.

A másik lehetőség a személyi jogú gyógyszertárak voltak. Ez esetben csak egy teljes jogú gyógyszerész utódra ruházhatták át a patikát. Ha ilyen nem volt, a jog az államra szállt vissza. Egy közlés szerint 1720-ban még csak 16 patika volt az országban. Ez feltehetően téves adat, eddig nem nyert bizonyítást.

1770-ben Mária Terézia uralma alatt már 80-ra emelkedett a patikák száma, de ez idő alatt Erdély, a Vajdaság, a horvát-szlavón rész nem tartozott Magyarországhoz, a 16 szepesi város sem. A patikák száma 1850-ben 242, 1920-ban 843, 1945-ben 1280, 1950-ben 1429 volt. Más forrás szerint az 1920. évi helyzet: 1007 gyógyszertár volt az országban. Ez az adatsor még további kutatás tárgya kell legyen. A 20. században a lakosság számától függően engedélyezték új gyógyszertár létesítését, 5000 főre lehetett új patikát nyitni. Ennél kevesebb fő esetében fiókgyógyszertárat lehetett fenntartani.

A jogszabályok olyan magatartási normatívumok, melyek érvényesülését az állam kényszerítő ereje biztosítja. Az egészségügyi jogszabályok kezdettől fogva kettős célt szolgáltak.

Egyrészt a társadalom egészségvédelmének fő biztosítékai voltak, másrészt mint kötelező előírások lehetővé tették az állami ellenőrzést a gyógyszerekkel foglalkozó személyek és intézmények felett.

A társadalmi és gazdasági rend fejlődésével az egyre korszerűbb követelményeket tükröző jogszabályok és azok megvalósulása jelentette mindenkor és jelenti ma is. a gyógyszerészet legmagasabb szintű szervezését, fejlődését alakulását

Királyi rendeletek Magyarországon a legrégibb időkben a gyógyszertárakról nem intézkedtek. Városok tanácsai igyekeztek a közegészségügy terén felmerülő kérdéseket rendezni, így központosított irányítással ezen a téren a 16. század közepéig nem találkozhatunk, ami érthető is, hiszen a szabad királyi városok fejlett önkormányzattal rendelkeztek, szabadon választhatták tisztviselőiket, bíráikat, közegészségügyi kérdésekben is saját maguk döntöttek, a lakosság érdekeinek figyelembevételével.

A legrégibb magyar gyógyszerészeti vonatkozású törvényes intézkedés, mely szintén városi szabályrendelet volt, a Budai Törvénykönyv, mely 1244–1421 között szabályozta a budai polgárok életét.

A jogszabály jelentősége: az első szabályrendelet Magyarországon, mely a gyógyszerészettel foglalkozott. Megszüntetni kívánta a gyógyszertárak vegyeskereskedés jellegét. „Vasárnap mást nem szabad eladniok, mint a betegek szükségleteire kívánatos gyógyszereket, amelyeket minden időben, éjjel és nappal ki kell szolgáltatniok.” A törvény betartásának ellenőrzésére patika vizsgálatokat rendelt el, ezeket az ellenőrzéseket városi tisztségviselők végezték.

Az 1526-os mohácsi csata az önálló magyar állam bukását eredményezte. Az ország először két részre, majd 1541-től három részre szakadt. Az ország északnyugati része az ún. királyi Magyarország a Habsburg Birodalom részévé vált. Erdély és a Tiszántúl alkotta az erdélyi fejedelemséget, a két rész közötti területen pedig a törökök uralkodtak. Ettől az időtől kezdve hazánkban ugyanazok a rendelkezések vonatkoztak a gyógyszerészekre, melyeket az osztrák (örökös) tartományokra vonatkozólag adott ki a Habsburg-monarchia. E rendelkezések azonban csak elvi jelentőségűek voltak, mert az ország a 16–17. században történelme mélypontjára zuhant. Három részre szakítva, török és német ellen hadakozva elpusztult, elnéptelenedett nemrég még nagyhatalomnak számító hazánk. A nyomornak, zűrzavarnak természetes velejárója a közegészségügyi állapotok abszolút romlása volt.

A törvények sorában fontos helyet foglal el az I. Ferdinánd által 1552-ben kiadott Ordo politiae, mely általánosságban foglalkozik a gyógyszertárakkal. A Budai Törvénykönyvvel szemben előremutató jellege abban áll, hogy az első olyan egészségügyi rendelkezés, melynek érvénye nem csak egyes városokra terjedt ki, hanem egy egész országrészre. A gyógyszertárak vizsgálatát már szakemberekkel, a bécsi orvosi fakultás doktoraival végeztette, legalább évenként egyszer. Az első olyan rendelkezés, mely a gyógyszerek árának kérdését is felvetette. Erre vonatkozóan azonban semmi konkrétumot nem írt elő.

Ezen rendelkezések csúcsát a III. Ferdinánd által 1644. május 8-án kiadott Lex Sanitaria Ferdinandina jelentette. Ellentétben az előzőekkel, már nem általánosságban, hanem részletekbe menően, számtalan kérdésre kitérve foglalkozik a gyógyszerészettel.

Mária Terézia az első uralkodó Magyarországon, akinél a közegészségügy kérdései, a betegekről való általános gondoskodás, a járványok leküzdése, a tudatlanság, a babonák irtása, általában a nép egészségtelen életviszonyainak megszüntetése, mint fontos állami feladat és közigazgatási probléma merült fel. Az királynő helyesen ismerte fel, hogy a nép eddigi egészségtelen életviszonyai az állam hatalmának süllyedéséhez és biztonságának meggyengüléséhez vezetnek. Így a közegészségügy kérdése a 18. században a legfőbb feladatok egyikévé vált. Szervezett, államilag irányított közegészségügyről Magyarországon az ő uralkodásától kezdve beszélhetünk. Ennek legfőbb dokumentuma a Generale Normativum in Re Sanitatis 1770-ből.

Ez alapjaiban határozta meg az orvosok, sebészek, gyógyszerészek és a szülésznők működésének előírásait. Legfontosabb gyógyszerészi vonatkozása, hogy előírta a hazai egyetemen való vizsga letételét és bizonyítvány, oklevél megszerzését. Többek között intézkedik az orvosi kézi gyógyszertárakról, és megadja a gyógyszerészi eskü szövegét is.

A következő nagy jelentőségű intézkedés az 1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy rendelkezéséről, elsőnek határozza meg a gyógyszerészet fogalmát és helyét. A törvény megállapítja, hogy a közegészségügy meghatározó részei a gyógyszertárak, melyek közegészségügyi intézmények és nem sorolhatók az iparüzletek közé. A „Gyógyszerészeti ügy fontosságára és a gyógyszertárvezetés egyformaságának biztosítása érdekében” elrendeli, hogy a gyógyszerészet „az állam felügyelete alá helyeztessék”.

Szabályozta a többi között az új gyógyszertárak létesítésének kérdéseit, felállításukat minisztériumi engedélyhez kötötte, és megszüntette újabb reáljogú gyógyszertárak adományozásának lehetőségét. A közforgalmú gyógyszertárak mellett intézkedett a fiókgyógyszertárak, valamint az orvosi kezelésben engedélyezhető ún. kézi gyógyszertárak létesítésének ügyében is. Lényegében ez a Közegészségügyi Törvény és az ezen alapuló kiegészítő rendelkezések szabták meg hazánk gyógyszerészetének és gyógyszerellátásának további alakulását és fejlődését egészen a második világháború befejezését követő évekig.

Az 1972. évi II. törvény az egészségügyről a korszak politikai követelményeinek és egészségügyi alapelveinek megfelelően lefekteti és meghatározza a magyar egészségügy és ezen belül a gyógyszerügy alapjait és fejlesztésének tendenciáit

A gyógyszerészet fejlődésében újabb jelentős állomás volt a magyar gyógyszerkönyvek létrehozása és megjelenése.

A gyógyszerek és a gyógyszerkészítés rendeletileg is kötelező érvényűvé tett szabvány könyvei a gyógyszerkönyvek és a gyógyszer árszabások (taxák).

A középkortól kezdve megtalálható a gyógyszertárakban a kézzel írott receptgyűjtemény, az ún. manuális. Ezen kívül különböző orvosló könyvek terjedtek el. A hazai gyógyszerészetre is hatást gyakorló legrégebbi gyógyszerkönyvekre példa, melyek hazánkban nem voltak hivatalosak: Valerius Cordus: Dispensatorium pharmacopolarum 1546, és a Dispensatorium Coloniensis 1565.

Hazánkban a magyar gyógyszerkönyv első kiadásainak megjelenése előtt Ausztriával való szoros kapcsolatunk miatt a Pharmacopoea Austriaca egymást követő több kiadása volt érvényben.

A mindenkor érvényben lévő gyógyszerkönyvek mellett Magyarországon még egy normatívumot tettek rendeletileg kötelezővé 1850-től a Norma Pauperumot. Mint a nevéből is kitűnik, ez eredetileg a szegény betegek gyógyszerekkel való ellátásában használható vénymintákat tartalmazta. Korábban erre a célra nem hivatalosan – a katonai gyógyszerkönyvek végén található vénymintákat alkalmazták.

Az első Magyar Gyógyszerkönyv megjelenésére csak elég későn, a kiegyezés után, 1871. március 15-én került sor, mely 1872-ben lépett életbe, a II. Magyar Gyógyszerkönyv 1888-ban. (Az I. és II. kiadás szerkesztője Than Károly volt.) A III. Magyar Gyógyszerkönyv 1909-ben Bókay Árpád orvosprofesszor, a IV. 1934-ben Vámossy orvosprofesszor irányításával, az V. 1954-ben, a VI. 1967-ben jelent meg. Ez utóbbi kettő Schulek Elemér gyógyszerész professzor szerkesztésében, majd a Pharmacopoea Hungarica Editio Septima a VII. Magyar Gyógyszerkönyv (Ph. Hg. VII.) Végh Antal professzor irányításával, 1987. évtől volt érvényes hazánkban, jelenleg a VIII. Magyar Gyógyszerkönyv teljessé tételéig egyes részei használatba vannak.

Gyógyszerészképzés

Mária Terézia 1769-ben a nagyszombaton jezsuita egyetemben helyezte el az új orvosi kart, amelyben öt tanszéket állítottak fel. A gyógyszerészek három tárgyat hallgattak, a kémiát és a botanikát Winterl Jakab József professzor, a gyógyszertant Prandt Ádám professzor tanította. Az egyetem 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre költözött. A gyógyszertárban töltött gyakorlati időt követően az egy éves gyógyszerészképzés az 1851/52. tanév végéig állt fenn, ezután kétéves lett. 1888-tól gyógyszerészgyakornoki tanfolyamot szerveztek, ez három-négy hónapig tartott és vizsgával végződött. Ez volt a belépő az egyetemre. 1940-től négyéves képzést rendeltek el, két év gyógyszertári gyakorlattal. 1949/50. tanévtől a képzés négyéves és fél év gyógyszertári gyakorlat, majd az 1988/89. tanévtől kezdve négy és fél év elméleti oktatás és féléves gyakorlati idővel az egyetemi képzés ötévessé vált.

Újabb jelentős dátum volt az 1972-es év: megindult a diplomás gyógyszerészek szakosított képzése, lehetőséget teremtett a szakgyógyszerészi képesítés megszerzésére.

Gyógyszerészdoktor-képzés

1770-től 1848-ig az orvosok számára kötelező volt az orvosegyetemen disszertáció elkészítése.

1811-ben nyílt rá lehetőség, hogy gyógyszerészdoktori disszertációk készülhessenek először Bécsben, majd Prágában. 1851-ig a gyógyszerészek részére a doctor chemiae, utána a doctor pharmaciae, később doctor universitatis, jelenleg PhD (Philosophiae Doctor) fokozat szerezhető meg. 2009-től minden diplomás gyógyszerész doctor pharmaciae diplomát kap.

Gyógyszerészi szaksajtó kialakulása

A gyógyszerészet fejlődéséhez nagyban hozzájárult a magyar nyelvű gyógyszerészeti szaksajtó és szakirodalom kialakulása. A kezdeti időszakban, mely az 1800-as évek elejére tehető, a gyógyszerészek tudományos működése és publikálása magyar nyelven először az orvosi szaklapokban indult meg. így elsőként az 1831-ben megindult Orvosi Tárban, melyet Bugát Pál szerkesztett A lap 1833-ban beszüntette működését, majd újra 1838-ban indult meg, és fennállását az 1848–49-események szüntették meg.

Egy másik fontos fórum a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései voltak, melyet 1841-ben indítottak el, és 1848-ig folyamatosan évente tartották, majd a szabadságharc és az azt követő elnyomás miatt csak 1862-ben indult meg újra. Innen évente egészen 1933-ig tartották a vándorgyűléseket. Ezek még nagyobb nyilvánosságot jelentettek a tudományos munkát végző gyógyszerészek számára, hiszen az egész országból összesereglett gyógyszerész és orvostársadalom előtt adtak számot tudományos eredményeikről, melyek közül a jelentősebbeket a szaklapok is közölték.

1848-ban indult meg az első valóban gyógyszerészi szaklap magyar nyelven a Gyógyszerészi Hírlap, Láng Ferenc szerkesztésében. Ez rövid életű volt, a szabadságharc miatt hét száma jelent meg, majd meg is szűnt.

Időrendi sorrendben ismét az orvosi szaksajtó újabb magyar terméke az Orvosi Hetilap 1857-ben jelent meg. Szerkesztője Markusovszky Lajos professzor volt. A lap még máig is fennáll változatlan névvel. 1857-től 1862-ig az első folyamatosan és hosszú ideig megjelenő gyógyszerészi szaklap megjelenéséig a gyógyszerészek az Orvosi Hetilapban publikáltak, nem lévén hivatalos publikációs fórumuk.

És végre elérkezett az 1862-es esztendő, mely meghozta az oly régen áhított önálló tudományos és nyilvános publikálási lehetőséget. 1944 májusában engedélyét megvonták.

Schédy Sándor gyógyszerész érdeme volt, hogy megindulhatott több évtizedes pályáján az új lap a Gyógyszerészeti Hetilap. E szaklap be is váltotta a hozzá fűzött reményeket és a gyógyszerészek gyakran hosszú viharos tudományos és társadalmi vitákat is folytattak a lap hasábjain.

Ezek természetesetesen nem mind önálló munkák voltak, hanem sok volt köztük a fordítás, de abban az időben ez is szinte önálló munkának számított, hiszen sok tudományos ismeret csak így válhatott a gyógyszerészek számára közkinccsé. A szaksajtó kialakulásának kezdeti időszakának még egy újabb állomása volt az 1863-ban megjelent egy évig tartó új lap a Vegyészet és Gyógyszerészet, melyet Felletár Emil szerkesztett. A teljesség igénye nélkül jelentős szaklapjaink voltak: Gyógyszerészi Közlöny 1885–1944, Gyógyszerészi Értesítő 1893–1938, A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője 1925–1949, utódjának tekinthető az Acta Pharmaceutica Hungarica 1953-tól, 1951-től a Gyógyszereink, majd 1957-től a Gyógyszerészet, utóbbi három lap napjainkban is megjelenik.

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero