Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

5. HÍRNEVES MAGYAR GYÓGYSZERÉSZEK

A Magyar Gyógyszerészet Pantheonja című összeállítás alapján történt válogatás

Az egészségügy és a gyógyszerészet fejlődése nem mehetett volna végbe Magyarországon sem kimagasló személyiségek közreműködése és tevékeny munkásságuk nélkül.
A felsorolt nevek és életrajzi adatok, valamint a szerteágazó tevékenységek csak vázlatos felosztása jól mutatja a gyógyszerészi hivatás sokrétűségét, működési lehetőségeinek területeit, ahol a gyógyszerészek nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is kibontakoztathatják lehetőségeiket mindig az adott körülmények sajátosságának megfelelően!
Az összeállítás természetesen szubjektív, hiszen a 19. és 20. század szülöttei között semmiféle rangsort felállítani nem lehet, ezért folyamodunk az alfabetikus felsorolás módszereihez.
A rövid életrajzi adatok felkelthetik a hallgatók kíváncsiságát vagy tudományos érdeklődését egy-egy személy vagy szakterület iránt, ez esetben a szakirodalom, illetve a bibliográfiák tanulmányozására nyílik lehetőség.

Dr. Augusztin Béla (1877–1954)

Budapesten 1899-ben szerezte meg a gyógyszerészi oklevelet. Ezután dr. Deér Endre budapesti gyógyszertárában dolgozott. Deér nagy hatással volt további pályájára, mert Deér rábeszélésére ment a híres Tschirch professzor berni intézetébe, ahol a paprika anatómiájáról szóló értekezésével 1904-ben doktorátust szerzett Hazatérve az egyetem botanikai intézetében volt tanársegéd, és 1905-től kezdve a Gyógyszerészgyakornoki Iskola tanáraként is működött. 1913-ban a Kísérletügyi Intézmények vegyészének nevezték ki, ahol 1905-ben megszervezte a Gyógyszernövény-kísérleti Állomást. Elindította a hazai gyógynövénygyűjtést és termesztést és a Nyírségben termelt gyógynövények illóolajának lepárlását. Vezette az intézetben a külföldre kerülő gyógynövények minősítését és ellenőrzését, megalapítva ezzel a magyar gyógynövények minősítését és ellenőrzését, a magyar gyógynövények külföldi jó hírnevét. Működése elismeréséül a francia állam a Becsületrend lovagkeresztjével tüntette ki. Tagja volt az V. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztőbizottságának. A botanika és a gyógynövénytermesztéssel foglalkozó dolgozatainak, munkáinak száma 101, köztük a különböző gyógynövények gyűjtésére és termesztésére (Mentha, Thymus, Coriander, Foeniculum stb.) vonatkozó önálló füzetek.

Dr. Baradlai (Breit) János (1873–1942)

Gyógyszerészi oklevelet 1898-ban Bécsben szerzett. Ezután évekig Olaszországban, Svájcban, majd Diósgyőrött alkalmazottként dolgozott. 1918-ban gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Élete fő műve a „Magyar Gyógyszerészet története”, melyet Bársony Elemérrel közösen írt. E munka ma is értékes forrásanyag. Megjelent történeti cikkeinek száma több száz.

Id. Bayer Antal (1860–1948)

1860-ban született Egerben. Gyakornoki éveit Prágában kitöltve, oklevelét 1882-ben Bécsben szerezte meg. Ugyanott dolgozott mint alkalmazott, majd 1888-ban megvette a budapesti Andrássy u. 84-ben lévő gyógyszertárat.

Az 1896. Milleniumi Világkiállításon és az 1900. évi Párizsi Világkiállításon aranyérmet kapott, az előbbi szervezéséért m. kir. kormányfőtanácsosi címet kapott.

1890-ben a Budapesti Gyógyszerész Testület pénztárosa, majd 1902-ben alelnöke lett. 1903-tól tagja volt a Fővárosi Törvényhatósági Bizottságnak is.

1905-ben a Magyarországi Gyógyszerész egyesület elnökéül választotta. Ugyancsak elnöke volt a Magyar Gyógyszerészek Nyugdíj Intézetének is. Az Országos Közegészségügyi Tanács rendkívüli tagjaként, az 1914-ben bevezetett approbációs vizsgákon a miniszteri biztosi tisztet töltötte be. Mint elnök több nemzetközi gyógyszerészkongresszuson vett részt, mint a magyar delegáció vezetője.

Meghalt: Budapesten 1948. október 29-én.

Ifj. dr. Bayer Antal (1893–1945)

1893-ban Budapesten született. Iskolái elvégzése után apja budapesti gyógyszertárában volt gyakornok.

Gyógyszerészi oklevelét szintén Budapesten 1915-ben szerezte meg, majd 1917-ben a doktorátust is letette, a III. kiad. Gyógyszerkönyv vizsgálati módszereiről írt dolgozata alapján. Rövid ideig a Bírósági Vegyészeti Intézetben dolgozott, majd 1921-ben átvette a „Kereszt” patika vezetését. Egyidejűleg a dr. Bayer és Társa Gyógyszervegyészeti gyár műszaki igazgatója is volt. Tagja volt a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, a Magyar Kémikusok Egyesülete, és a Budapesti Gyógyszerész Testületnek is. 1919-ben a Gyógyszertári dolgozók szaklapjának tudományos rovatvezetője volt.

1945. január 1-én halt meg, az ostrom alatt elszenvedett sérülése következtében.

Dr. Csipke Zoltán (1899–1966)

Gyógyszerészi oklevelét 1921-ben Budapesten, szerezte meg. Matolcsy professzor őt alkalmazta elsőnek az Egyetemi Gyógyszertárban. 1927-ben az orvosi diplomát is megszerezte. 1930-ban az intézet fővegyésze, majd 1935-ben magántanárrá habilitálták. 1938-ban mint megbízott előadó megkezdi a gyógyszerészhallgatók részére 1940-től kötelezően hallgatandó „Vénykészítés (receptura)” c. előadásainak tartását. Az új tantárgy anyagát kialakítva úttörő jellegű tudományos munkát végzett.

Ugyanakkor előadásokat tartott az orvostanhallgatók számára is e tárgykörből. Tagja volt az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyveket szerkesztőbizottságnak.

Csontváry (Kosztka) Tivadar (1853–1919)

Gyógyszerészi oklevelét Budapesten szerezte meg 1880-ban. Néhány évi iglói segédeskedés után patikajogot kapott Gácson (Nógrád megye). Patikáját bérbe adva 1894-ben Münchenbe ment, hogy ott Hollósy Simon festőiskolájában tanuljon. Később Karlsruhe, Düsseldorf, majd Párizsban folytatott tanulmányokat. Bejárta a Földközi-tenger-melléki országokat, s ott festette ismeretes nagyméretű, egyéni stílusú képeit, de ezekkel igazi sikert csak halála után ért el.

Csurgay Kálmán (1858–1892)

1879-ben Budapesten gyógyszerészi oklevelet nyert. Még abban az évben munkatársa lett a Schédy Sándor által szerkesztett Gyógyszerészi Hetilapnak. 1885-ben megalapította a második gyógyszerészi szaklapot a Gyógyszerészi Közlönyt. 1884-ben jelent meg kétkötetes munkája, a „Gyakornoki tankönyv", amit a Gyógyszerész Egyesület külön jutalomban részesített.

Dr. Dávid Lajos (1889–1962)

Kolozsváron 1911-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet, az ottani egyetemi gyógyszertárban kapott állást. 1913-ban gyógyszerészdoktor lett. A Szegedre települt egyetem kötelékében folytatta pályáját, ott megbízást kapott a Gyógyszerészeti Intézet és az Egyetemi Gyógyszertár létesítésére. Dávid indította meg és vezette a szegedi gyógyszerészgyakornoki iskolát. Nagy szeretettel foglalkozott gyógyszerészhallgatók képzésével, amit háromkötetes munkája mint tankönyv is bizonyít.

Ezen kívül az orvostanhallgatóknak is tartott előadásokat a gyógyszerészet köréből.

Dr. Erdey-Grúz Tibor (1902–1976)

1902-ben született Budapesten. Iskolái elvégzése után a budapesti egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett. Ezután gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus lett Buchböck G. professzor intézetében. 1934-ben magántanárrá habilitálták, miután 1928–31 között külföldi tanulmányúton volt. 1938-ban tovább képezte magát, gyógyszerészi oklevelet is szerzett. 1941-től egyetemi rendkívüli tanár. Eddigi munkássága az elektrokémia területén mozgott, s mint a hazai elektrokémiai kutatás kimagasló művelője, tette nevét ismerté. 1949-től a Fizikai kémia és a Radiológiai tanszék egyetemi tanára, 1950-től az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja. Munkássága a Magyar Tudományos Akadémia életében is kimagasló volt. 1953-tól az Akadémia főtitkári tisztjét töltötte be, s egyidejűleg 1953-és 1956 között felsőoktatási, majd oktatásügyi miniszter volt. Vezető szerepet vitt az egyetemi oktatási reformtörekvések megvalósításában. A Tudományos és Felsőoktatási Tanács elnökeként /1961–64/ létrehozta az első országos távlati kutatási tervet. Nagy érdemeket szerzett az akadémiai kutatóhálózat fejlesztésében. Az 1970. évi akadémiai reform egyik kezdeményezője volt. A hazai elektrokémiai kutatás egyik kimagasló művelője, jelentős megállapításokat tett a hidrogén-túlfeszültség értelmezése az elektrolitikus fémleválás, fémes kristályok elektrolitikus növesztése, fémek anódos oldódásának vizsgálata, az ionvándorlás jelenségének kutatása terén. 1966-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Aranyérmét és az elnökséget haláláig viselte. A román akadémia tiszteletbeli /1963/, a szovjet /1966/, a bolgár /1969/, a csehszlovák akadémia külső, az NDK /1963/, az Osztrák Tud. Akad. /1969/ levelező tagjává választotta. Száznál több dolgozata jelent meg a hazai és külföldi szaklapokban.

Meghalt 1976. augusztus 16-án Budapesten. 13 könyve jelzi tudományos tevékenységét. Részt vett a Ph. Hg. V. szerkesztésében.

Ernyey-József (1869–1945)

Kolozsváron tett gyakornoki vizsgát. A múlt század végén egymás után jelennek meg gyógyszerésztörténelmi néprajzi, botanikai, etimológiai cikkei. 1902-ben a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályán könyvtáros. Kitűnő nyelvtudása folytán őt kérték fel a III. és IV. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv szövegének latinra fordítására. 1929-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának igazgatója lett. A Budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen az 1930-as évek közepén gyógyszerésztörténeti szemináriumot tartott. Küzdött a gyógyszerészi múzeum, felállításának ügyéért. Csak halála után, 1948-ban nyitották meg az „Ernyey József Patikamúzeumot”, amely később a Semmelweis Orvostörténelmi Múzeumba olvadt be. Szakkönyvtár és MGYT emlékérem őrzi nevét.

Dr. Felletár Emil (1834–1917)

Oklevelét Pesten 1859-ben szerezte meg s 1862-ben ő lett a pesti egyetem második gyógyszerészdoktora. Továbbtanult az egyetemen, és 1863-ban a törvényszéki és rendőrségi vegytan magántanárává avatták. 1883-tól az Országos Művegyészeti (Országos Bírósági Vegyészeti) Intézet élére állítják. A törvényszéki toxikológia nemzetközileg elismert művelője s hazai megteremtője. Felfedezte a hullarészekben rothadás által keletkező ptomainokat, hullamérgeket. A másik jelentős sikere a vérfoltok pontos felismerése és kizárólagos megállapítása. Módszerét ma is világszerte alkalmazzák. Idősebb korában az orvosegyetemet is elvégezte. 1862-ben megalapította és szerkesztette a „Vegyészet és Gyógyszerészet” című szaklapot, közleményei a Gyógyszerészi Hetilapban, a Természettudományi Közlönyben, a Gyógyászatban, külföldi szaklapokban jelentek meg. Társszerkesztője volt a Gyógyszerészi Hetilapnak. 1865-ben kiadták Kátay Gáborral közösen írt háromkötetes munkájukat, a „Gyógyszerészeti tudományok alapvonalait”.

Dr. Halmai János (1903–1973)

Oklevelét 1925-ben Budapesten szerezte meg, s néhány évi gyógyszertári működés után 1931-ben a doktorátust is letette. 1942-ben magántanárrá habilitálták. Tagja volt a Szabványügyi Intézet gyógynövény csoportjának és az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztőbizottságának. 1940-től előadta a „Gyógyszerészet története” című tárgyat. Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Társaság 12. külföldön rendezett kongresszusán tartott előadást magyar vonatkozású tárgyakról. Dr. Novák István professzorral közösen megírták a „Farmakognózia” című könyvet. Kezdeményezésére alakult meg a Magyar Gyógyszerészeti Társaság gyógyszerésztörténeti Szakosztálya 1968-ban, melynek elnöke lett.

Dr. Hintz György (1840–1890)

Gyógyszerészi oklevelét 1862-ben Bécsben szerezte meg, s ugyanott a doktorátust is 1863-ban. Hazatérve megvette a kolozsvári Szent György gyógyszertárat. Elnöke volt a kolozsvári Gyógyszerész Testületnek és 1872-től a gyógyszerészet előadója az Ferencz József Tudományegyetemen. 1883-ben az egyetem magántanárrá habilitálta. A gyógyszerészeti műtan előadásait és a vénykészítési gyakorlatot vezette a gyógyszerész- és orvostanhallgatóknak. 1888-tól a kolozsvári gyakornoki tanfolyam megalapítója és haláláig annak vezetője volt. Közel 50 közleménye jelent meg szaklapokban. Négy szakmai egyesület tagja volt. Kolozsvárott szerteágazó közéleti és társadalmi tisztséget vállalt.

Dr. Ilosvay Lajos (1851–1936)

1851-ben született Désen. 1874-ben a budapesti egyetemen gyógyszerészmesteri oklevelet, 1875-ben középiskolai tanári képesítést, majd 1876-ban bölcsészdoktori fokozatot nyert. Lengyel Béla professzor mellett tanársegéd az 1875/76-os tanévben, 1876 októberétől 1880. szeptemberig pedig Than Károly intézetében. Ezt követően két évre külföldi tanulmányútra küldték. Két német egyetemen és a párizsin neves kémikusok mellett dolgozott. Hazatérve 1882-ben rendkívüli, 1883-ban rendes tanár lesz a József Műegyetem általános kémiai tanszékén. Innen vonult 1917-ben nyugalomba, de tanszékét 1934-ig megbízottként vezette. 1886/87-től 12 évig dékán, az 1901/02. tanévtől két évig rektor. Megszervezte a Műegyetem doktorrá avatási jogát.

Kutatásai főleg az analitikai és a szervetlen kémia felé irányultak A nitritek kimutatására ő állította össze a róla elnevezett Griess-Ilosvay reagenst.

4 könyvet írt, az 1905-ben kiadott Bevezetés a szerves kémiába című az első magyar nyelvű szerves kémia könyv. Évtizedeken át szerkesztette a Magyar Chemiai Folyóiratot és a Természettudományi Közlönyt. Szakmai egyesületekben tevékeny részt vállalt, szakmai és tudományos tevékenységéért megfelelő elismerésben részesítették.

Dr. Issekutz Hugó (1855–1915)

Székelyudvarhelyen született, Kolozsvárott nyert 1876-ban gyógyszerészi oklevelet, 1882-ben gyógyszerész doktor lett. Utána Lőte József professzor tanársegéde az általános Kór- és Gyógyszertani Intézetben. 1892-ben magántanárrá habilitálták. Ő lett a Gyógyszerészi Műtan előadója. 1895-ben Jakabházy Zsigmonddal és Nyiredy Gézával együtt kiadta a Gyógyszerisme című tankönyvet. Berendezett a kolozsvári egyetemi gyógyszertárat, mely 1904. január 1-jén kezdte meg működését, annak vezetője lett. Részt vett a gyakornokok képzésében is, 1897-től az azokat vizsgáztató bizottság tagja lett.

Magyar és külföldi tudós társaságok tagja volt, ezek lapjaiban publikált.

Dr. Issekutz Béla (1886–1979)

Dr. Issekutz Béla Szegeden a Gyógyszertani Intézet igazgatója, egyben a gyógyszertan és gyógyszerismeret összevonásával létesített tanszékvezető egyetemi tanára lett. Ő volt az előadója a Gyógyszerismeret c. kollégiumnak. Munkáját rendkívüli tudással és akarással végezte 1921-től 1935-ig. Ettől az időponttól a Budapesti Orvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, dékánja, később tudományos rektorhelyettese lett. Nyugdíjazásáig (1962) a keze alatt rendkívül felkészült, nemzetközi viszonylatban is helytálló, tudós gyógyszerészek egész serege nevelkedett. Számos tankönyve közül, leányával, Dr. Issekutz Líviával közösen írt „Gyógyszerrendelés” (1969, Bp.) tarthat számot érdeklődésünkre.

Kabay János (1896–1936)

Oklevelét 1924-ben Budapesten szerezte meg, s utána az Augusztin Béla által vezetett Gyógynövénykísérleti Állomás szolgálatába lépett. Itt feleségével együtt dolgozták ki a módszert a morfinnak nyers máknövényből történő előállítására. 1925-ben nyújtotta be első szabadalmát, melyet sok más követett ezen a területen. 1927-ben alapította szerény tőkével az Alkaloida Vegyészeti Gyárat Büdszentmihályon. A nehéz körülmények között működő kis üzemben Kabay szívesen folytatta kutatásait abban az irányban folytatta, hogy az alkaloidákat a száraz, kicsépelt mákszalmából is elő lehessen állítani. Miután ez is sikerült, lehetővé vált az üzemben a folyamatos termelés az egész év folyamán. Ekkor már az állam is felismerte Kabay felfedezésének nemzetgazdasági jelentőségét és támogatást nyújtott. Az eljárás világszerte nagy feltűnést keltett, s a Népszövetség csak hosszas vita és több helyszíni szemle után járult hozzá a gyártás üzemszerű megindításához. 1935-ben Lengyelországban is gyár létesült Kabay eljárása alapján.

Kazay Endre (1876–1923)

Gyakornoki vizsgát 1898-ban tett. Évek alatt gyűjtötte össze azt a hatalmas gyógyszerészgyakorlati anyagot, amit az 1901-ben megjelent és Nagybányán kiadott négykötetes „Gyógyszerészi Lexikon” a tartalmaz. Sokat foglalkozott a fényelnyelés és a fénytörés jelenségeivel, és kutatásaihoz refraktométert és polarimétert szerkesztett, melyekkel jelentős munkásságot fejtett ki, ezért egyik volt tanára, Winkler professzor a „magyar Scheele” jelzővel emlegette. Dolgozatainak száma a 300-at meghaladja, ezek felölelik nemcsak a kémia, fizika, csillagászat, de a művészettörténet és a zeneelmélet körét is. Éveken keresztül oktatója volt a gyógyszerészgyakornoki tanfolyamnak.

Dr. Kátay Gábor (1831–1878)

1853-ban gyógyszerészi oklevelet nyert a bécsi egyetemen. Az Orvosi Hetilapban megjelent cikkeiben szót emelt a gyógyszerészek képzését szolgáló magyar nyelvű szakkönyvek megjelentetése érdekében, de sürgette. Katona Zsigmonddal és Láng Adolffal együtt a gyógyszerészegylet megalakítását is. A Buda-Pesti Gyógyszerész Testület 1862-ben dr. Felletár Emillel együtt őt bízta meg a „Gyógyszerészeti tudományok alapvonalai” című munka megírásával. Kátay 1865–68 között a Természettudományi Társaság első titkári tisztét viselte. Ezekben az években kb. 30 nagyobb értekezése jelent meg, ezek tudománytörténeti vonatkozásúak, s bemutatják a hazai egyetemek és főiskolák korábbi működését. Munkái tudományos értékén felül dicsérete a magyar nyelvnek is, mert szembefordulnak azokkal is, akik a nyelvet gyöngeséggel és alkalmatlansággal vádolták akkoriban.

Koritsánszky Ottó (1882–1952)

1903-ban szerezte meg oklevelét Budapesten. 1920-tól titkára, majd igazgatója a Magyarországi Gyógyszerész Egyesületnek. Külföldi ismeretségei folytán több ízben vett részt a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség (FIP) ülésein (Hága, Brüsszel, London, Stockholm stb.) mint a magyar delegáció tagja. 1930-ban a szövetség egyik alelnökévé választották. Sokat tett északi rokonaink (finn, észt, lett) gyógyszerészetének megismerése terén. Éveken át a Gyógyszerészi Hetilap és a Gyógyszerészek Évkönyvének és Zsebkönyvének szerkesztője, majd a Gyógyszerészi Közlöny társszerkesztője volt 1944-ig, annak megszüntetéséig.

Láng Adolf Ferenc (1795–1863)

Oklevelét 1816-ban szerezte meg Pesten. Először 1828-ban Pesten, majd 1832-ben Nyitrán lett gyógyszertár tulajdonos. 1848-ban megindította a „Gyógyszerészi Hírlapot, de csak 7 szám jelent meg. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező taggá választotta. Ő mindmáig az egyetlen gyógyszerész, akit „tára melletti” tevékenysége mellett az Akadémia tagjai sorába választott. Több külföldi tudományos társaság tiszteletbeli tagja lett. Körülbelül 50 000 darabból álló növénygyűjteménye, valamint ásványgyűjteménye révén világhírű volt.

Dr. Matolcsy Miklós (1869-1938)

1891-ben Budapesten szerzett oklevelet, ezután Than Károly intézetében dolgozva 1892-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. Than Károly mellett mint tanársegéd dolgozott tovább, de közben az orvosdoktori oklevelet is megszerezte. E képesítésének köszönhette, hogy megbízást kapott a budapesti egyetemi gyógyszertár megszervezésére, és ott a Gyógyszerészet tantárgy előadására. Az 1907-ben megnyílt gyógyszertár, melyet Matolcsy 1934-ben történt nyugalomba vonulásáig vezetett, fontos szerepet vitt az első világháború sebesültjeinek gyógyszerellátásában. Tagja volt mind a IIL, mind a IV. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztését támogató szakértőbizottságának. Igazgatása alatt vált lehetővé a gyakorlati gyógyszerészetből a gyógyszerészdoktori fokozat elnyerése. Tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, és részt vett a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság megalapításában is.

Dr. Mozsonyi Sándor (1889–1976)

1911-ben Budapesten gyógyszerészi oklevelet, 1912-ben doktorátust szerzett. Ezután az Egyetemi gyógyszertárban volt gyakornok, majd tanársegéd. 1933-ban a Budapesti Egyetem magántanára, majd 1934-től az Egyetemi Gyógyszertár igazgatója. 1935-ben megszervezi az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézetet, 1940-től a Gyógyszerészet tantárgy tanára. 1941-ben berendezi az intézet új helyiségeit a Hőgyes Endre utcában, és ott az ostrom alatt is biztosította a klinikák gyógyszerellátását. A két intézet szétválása után a Gyógyszerészet tanára. 1951-től dékánhelyettes, 1952-ben kandidátus. Ő kezdeményezte a Formulae Normales kiadását. 1959-ben és 1962-ben, két ízben nyerte el a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1955–62-ig az új Gyógyszerésztudományi Kar első dékánja. Az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztőbizottsági tagja.

Nendtvich Tamás (1782–1858)

1782-ben született Késmárkon. Iskolái végzésekor a Tátrán keresztül szerette meg a természetet. Gyakornok a híres kolozsvári Mauksch-patikában volt, oklevelét pedig a pesti egyetemen 1804-ben szerezte meg. Rövidesen Pécsre került, s az „Arany Sas” patika tulajdonosa volt 1806–1848-ig. Tanárai: Kitaibel Pál és Sadler József hatására felkutatta a Mecsek hegység és szomszédos Szlavónia növényvilágát. Megtalálta a zergevirágot (Doronicum), hatásairól 1845-ben a Magyar Orvosok Vándorgyűlésén számolt be négy előadásban.

Dr. Novák István (1906–1978)

1928-ban a szegedi egyetemen szerzett oklevelet, majd 1930-ban gyógyszerészi doktorátust. Ezután néhány évet a budapesti Richter Gedeon gyógyszervegyészeti gyárban töltött el, mint az organoterápiás készítmények osztályának munkatársa. Visszatérve a szegedi egyetem farmakognoziai intézetébe, ott magántanárrá habilitálják 1944-ben. Részt vesz az egyetem helyreállításában, 1950-től a Gyógynövény és Drogismereti Intézet docense, 1953-ban az intézet vezetője lesz mint egyetemi tanár. Dékán volt 1961-től 67-ig. A gyógynövények kutatása révén a Magyar Tudományos Akadémia farmakognóziai és flavonoid-kémiai albizottságának elnöke volt. A legnagyobb munkája Halmai Jánossal együtt írt „Farmakognózia” című tankönyve.

Dr. Orient Gyula (1869–1940)

1889–91-ben végezte tanulmányait a budapesti egyetemen. 1900-ban gyógyszerészdoktorrá avatták. Ezt követően beiratkozott az orvosi karra és 37 éves korában orvosdoktorrá avatták. 1921-ben a kolozsvári egyetem orvos-gyógyszerészi kara a biológiai és toxikológiai tanszékre hívta meg mint rendkívüli tanárt. Egy ideig a Gyógyszerismeretet is előadta, s 1935-ben történt nyugalomba vonulásáig fáradhatatlan oktatója volt a gyógyszerészhallgatóknak. Foglalkozott az orvos-gyógyszerésztörténelemmel is, és értékes magángyűjteményével megalapította a jelenlegi kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeumot. Részt vett a „Farmacia” c. szaklap szerkesztésében.

Örkény István (1912–1979)

1912-ben született Budapesten. Iskolái elvégzése után apja budapesti „Csillag” gyógyszertárában volt gyakornok. Gyógyszerészi oklevelét 1934-ben szerezte meg a budapesti egyetemen. 1949–53 között színházi dramaturg volt, de hajlama rövidesen az írói munkásságra serkentette. Első írásai útkeresők, szürrealisták. Stílusa pontos, sallang mentes. Erős intellektualizmus jellemzi, nem idegen tőle az irónia, Kedveli a különc alakokat. Drámáiban a szatirikus látásmód kitűnő alakokat teremt. A „Tóték”, a „Macskajáték” c. darabjait külföldön s sikerrel játszották. 1973-ban irodalmi munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.

Dr. Pandula Egon (1916–1970)

1916-ban született Budapesten. 1934-től apja budapesti Szt. Anna gyógyszertárában volt gyakornok. Oklevelet 1938-ban, gyógyszerész doktorátust 1941-ben szerzett. 1939-től katonai egészségügyi szolgálatot teljesített. 1945-től a Soroksári úti patika vezetője 1950-ig. 1948-tól Mozsonyi professzor mellett tanársegéd, 1954-től adjunktus. 1950-ben gyógyszerész őrnagy, 1955-től alezredes, a magyar Néphadsereg főgyógyszerésze. 1961-ben kandidátus és egyetemi docens. 1962-ben egyetemi tanár, Mozsonyi Sándor professzor utódja, egyben a Gyógyszerésztudományi Kar dékánjának helyettese. A Gyógyszerészeti Intézet igazgatója. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja. Tudományos működése főleg a gyógyszer-technológia körére terjed ki. 1950-től tanszékvezetői kinevezéséig a honvédség gyógyszerkémiai, vizsgáló és galenusi laboratórium vezetője volt. A Műegyetemen is gyári technikai előadásokat tartott. 1968-ban gyógyszerész ezredes. Fő munkája a „Gyógyszerészet” c. tankönyv, ezenkívül 6 egyetemi jegyzet, 34 tudományos közlemény, két szabadalom is fűződik nevéhez.

Richter Gedeon (1872–1944)

1895-ben Budapesten gyógyszerészi oklevelet szerzett, majd 1897–1901 között Német-, Olasz-, mjad Franciaországban és Angliában tett tanulmányutat, mely alatt felkeltette érdeklődését az új organoterápiás készítmények gyártása. Hazatérve 1901-ben megvette a ma is működő Üllői út 105. alatti „Sas” patikát, s ott berendezkedett. Laboratórimában hazánkban elsőként kezdte meg az állati szervekből készített gyártmányait, a „Tonogen”-t, „Glanduitrin”-t: 1907-ben felépítette azóta világhírűvé vált gyárát, a volt Kőbányai Gyógyszerárugyárat, melyet ismét róla neveztek el.

Ríppl-Rónai József (1861–1927)

1881-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Budapesten. Rövid ideig a Zichy családnál volt házitanító. Már fiatalon felébredt benne a festészet iránti vonzódás, s ezért 1884-ben beiratkozott a Művészeti Akadémiára Münchenben, 1887-ben Munkácsyhoz ment Párizsba, de a mester „konzervatív akadémikus” iránya nem tetszett neki, s a francia impresszionista irány követője lett. Sokat dolgozott, kiállított, képeit először kritizálták, de a jövő őt igazolta.

Rozsnyay Mátyás (1833–1895)

Egyetemre Pesten, majd Bécsben járt, ott szerezte oklevelét 1855-ben. Korszerűen berendezett falusi patikája laboratóriumában kezdett foglalkozni a gyermekgyógyászatban akkoriban egyetlen lázcsillapító szer, a kinin íztelen vegyületének kidolgozásával Miután a helybeli orvos a készítményt sikerrel alkalmazta, Rozsnyay a szert benyújtotta a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pályázatára. A készítmény 1869-ben az orvosprofesszorok véleménye alapján – elnyerte a pályadíjat 1872-ben Aradra költözött. Ott a „kinal” készítményeken kívül behatóan foglalkozott kibővített laboratóriumában a környékbeli borvidék borainak gyógyborrá való feldolgozásával, s ezekkel több külföldi (Brüsszel, Párizs, Bécs stb.) kiállításon aranyérmet nyert. Rozsnyay 1889-ben pályadíjat alapított gyógyszerészgyakornokok számára. Az évenkénti pályázatnak az első világháború vetett véget, de a Magyar Gyógyszerész Egyesület a „Rozsnyay” emlékversenyeket a harmincas években felújította, s a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság évenként jelenleg is megrendezi, s jutalmazásul Rozsnyay emlékérmet is alapított.

Schédy Sándor (1831–1902)

Oklevelét Pesten szerezte 1855-ben. 1862. januárban megindította a Gyógyszerészi Hetilapot s azt több évtizeden át szerkesztette. 1864-ben Gyógyszerészi Zsebnaptár c. kiadványt indította el, mely a gyakorló gyógyszerészek fontos kézikönyve lett. 1897-ben megírta a Magyar Gyógyszerész Egylet 25 éves történetét és a magyar gyógyszerészet rövid történetét, valamint a magyar gyógyszerészet rövid történetét.

Dr. Schulek Elemér (1893–1964)

Késmárkon született 1903-ban. 1918-ban gyógyszerészi oklevelet, 1920-ban doktorátust szerzett a Budapesti egyetemen és Winkler professzor tanársegéde volt. 1926/27ben Rockefeller ösztöndíjjal az Egyesült Államokban és Európában tanulmányozta a gyógyszerellenőrzést. Hazatérve az Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetője lett, nevéhez fűződik a magyar gyógyszerellenőrzés megszervezése. 1932-ben magántanár, 1941-ben egyetemi rendkívüli tanár, 1944-től rendes tanár, 1949-től tanszékvezető egyetemi tanár.

Az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztőbizottságának elnöke. Tudományos munkássága többirányú volt, több könyvén kívül közel 500 közleménye jelent meg a szaklapokban, több kémiai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1942-ben, rendes tagja 1945-ben. 1949-ben és 1951-ben a Kossuth-díj ezüst, majd arany fokozatával tüntették ki.

Dr. Széki Tibor (1879–1950)

Gyógyszerészi oklevelét a kolozsvári egyetemen 1900-ban, gyógyszerészdoktorátusát 1901-ben, a bölcsész-vegyészi doktorátust 1902-ben szerezte meg. Fabinyi Rudolf professzor munkatársa volt a kolozsvári egyetem kémiai intézetében, 1917-ben már nyilvános egyetemi tanár lett. 1920-ban Fabinyi professzor meghalt, Széki Tibor 1922-ben meghívást nyert a szegedi egyetemre, kinevezték a kémia nyilvános rendes tanárává. Igen mostoha viszonyok között kezdte meg működését. Az új szegedi egyetem felépítésekor ő tervezte meg a Szerves Kémiai Intézetet. 1933–34-ben a szegedi egyetem rektora volt.

1934-ben meghívást nyert Budapestre Winkler prof. nyugalomba vonulása után. Új feladatkörében rendkívüli energiával valósította meg a szerves kémia oktatását. Tudományos munkásságának elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1935-ben levelező, 1945-ben rendes tagjának választotta.

Dr. Than Károly (1834–1908)

1848-ban 15 évesen tűzmesterként szolgált a honvédseregben. Érettségi vizsga után Bécsben (1858) kémiát tanult és doktorátust szerzett. Utána külföldi ösztöndíjjal Bunsen-nál, Kirchhoff-nál és Berthelot-nál tanult. 1859-ben Bécsben tanársegéd, majd 1860-ban a kémia magántanára. Ugyanekkor meghívást kapott a pesti egyetem kémiai tanszékére helyettesként, és 1862-ben rendes tanár lett. Tervei alapján épült és 1872-ben megnyílt a Múzeum körúton ma is fennálló kémiai intézet. Az Akadémiának 1860-tól levelező, 1870-től rendes tagja. Az I. és II. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztőbizottságának elnöke.

Tömörkény (Steingassner) István (1866–1917)

1866-ban született Cegléden. Iskoláit Makón és Szegeden végezte, majd 1882-ben Kovács Albert szegedi gyógyszertárában volt gyakornok. 1885-ben segédi vizsgát tett és Kisteleken, majd később Szegeden volt segéd, illetve provizor. 1886-ban a Szegedi Híradó munkatársa lett, s akkor vette fel a Tömörkény nevet. 1889–1892 között Boszniában katonáskodott. Visszatérve a Szegedi Napló belső munkatársnak alkalmazta. Ezekben az években írt novelláival a kubikusok, nincstelen, kiszolgáltatott parasztok lelkivilágát festette le. Annyira ismert és népszerű lett, hogy 1999-ben a város a Somogyi Könyvtár és Múzeum könyvtárosává választotta meg. 1904-ben a múzeum igazgatója lett. 1906-tól a Petőfi Társaság tagja lett. Mint igazgató, átrendezi a néprajzi osztályt, ásatásokat végeztet, munkái jelennek meg a Néprajzi Értesítőben, az Ethnográfia, az Archeologiai Értesítő c. szaklapokban. A Dugonics Társaság 1943-ban szobrot emelt emlékére, melyet a Kultúrpalota előtt a parkban helyeztek el. Az MGyT. emlékérmet adott ki 1964-ben. Meghalt 1917. április 24-én Szegeden.

Dr. Végh Antal (1903–1995)

Fegyverneken született. 1927-ben szerzett gyógyszerészi diplomát. Winkler professzor I. sz. Chemiai intézetében lett díjtalan gyakornok, 1933-ban doktorált, a következő évben tanársegéd lett. 1939-ben az intézet két részre oszlott. A Széki Tibor által vezetett Szerves és Gyógyszerészi Kémiai Intézetbe került adjunktusként, majd 1945-től intézeti tanárként. 1949-től intézeti tanár, megbízott igazgató, 1952. évben lett a kémiai tudományok kandidátusa. 1956-tól egyetemi tanár. Ekkor az intézet már az orvosi karra került. 1962-től tíz évig a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. 1974-ben vonult nyugdíjba.

A gyógyszerészi kémia jegyzet, majd könyv egyetemi előadásai nyomán készült, munkatársai bevonásával, közel száznegyven, magyar és külföldi szaklapokban megjelent közleményeinek egy része is közös munka volt.

Oktatói tevékenysége mellett négy gyógyszerkönyv szerkesztésében vett részt, a WHO Nemzetközi Gyógyszerkönyvi Bizottságának tagja volt.

Évtizedeken keresztül különös figyelmet fordított a továbbképzésre, mind előadások, mind publikációk által. A háború utáni években az MGYT működési jogának megszüntetése után módot talált az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Gyógyszerész szakcsoportján belül továbbképzések szervezésére, melyek nyomtatott anyagát el lehetett juttatni a tára mellett dolgozók szakmai ismereteinek fejlesztésére. A gyógyszerész szakcsoport szaklapját 1957-ben sikerült a színvonalasabb Gyógyszerészettel kiváltani, melynek másfél évtizedig főszerkesztője lett. 1966-ban létre hozta a Magyar Gyógyszerészeti Társaságot, amelynek alapító elnöke lett, ezen belül megalakulhattak a szakosztályok, melyek teret adnak a hivatás egyes szegmenseinek tágabb megismeréséhez.

Végh professzor fáradhatatlan nemes törekvése, amely arra irányult, hogy a magyar gyógyszerészetet felzárkóztassa a nemzetközi szintre, megértésre talált és elismerést váltott ki. Számos társadalmi, szakmai és állami kitüntetés mellett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanácsa 1983-ban Senator Honoris Causa Universitatis címet adományozta Végh Antal professzornak, 1993-ban pedig a Magyar Köztársaság tiszti keresztjével tüntették ki.

Dr. Winkler Lajos (1863–1939)

Aradon született, Budapesten halt meg. Gyógyszerészi oklevelét 1885-ben, gyógyszerészdoktori oklevelét 1889-ben Budapesten szerezte meg Than Károly intézetében dolgozva. Egyre jelentősebb szerepet kapott a gyógyszerkönyvek kémiai részének kidolgozásában, úgyhogy a III. és IV. kiadás kémiai része már az ő keze munkája. 1909-től mint Than Károly tanszéki utóda a gyógyszervizsgálatokon kívül, különös ambícióval foglalkozott a vízvizsgáló módszerek kidolgozásával, s e téren elért eredményei őt világhírűvé tették. Több mint 200 közleménye jelent meg hazai és külföldi lapokban. Winkler Lajos vérbeli kémikus volt. Módszerei megalkotásánál nem tért le a klasszikus kémia területéről. A fizikai kísérletezés területéről átvette a javítószámok (korrekció) alkalmazását, ami eljárásainak egzakt voltát lényegesen emelte. 1933-ban vonult nyugalomba. Munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia már 1896-ban levelező tagsággal, majd 1922-ben rendes tagsággal jutalmazta. 1933-ig az I. sz. Kémiai Intézet igazgatója, 1933/34-ben helyettes tanárként az intézet vezetője.

Az MGYT Gyógyszeranalitikai Szakosztálya 1964-től Winkler emlékéremmel jutalmazza az elismerésre méltó analitikai-kémiai munkásságot.

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero