A fenntarthatóság értékelésére számos módszer született az elmúlt években. Ezek közül kétségkívül a legismertebb az ENSZ által létrehozott és 2015-ben 193 tagállam által elfogadott Fenntartható Fejlődési Keretrendszer. Ebben az alábbi 17 Fenntartható Fejlődési Célt (Sustainable Development Goals, SDG) határozták meg:

 

A 17 célt legtöbbször a 6.3. ábra szerint szokták megjeleníteni.

 

 

Jóllehet a keretrendszer alapjait a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődés, a tartós gazdasági növekedés és a környezetvédelem képezik, azt, hogy az egyes célok a fenntarthatóság mely pilléréhez tartoznak, nem jelölik. Ez utólag természetesen megtehető, ezt mutatja a 6.1. táblázat.

 

 

Annak érdekében, hogy az SDG-rendszer alapján számszerű értékelést lehessen készíteni a célok teljesüléséről, mindegyik célhoz meghatározták az elérendő eredményeket (targets) ezek megvalósítási eszközeit (melyek segítenek az eredmények elérésében, Means of implementation (MoI) targets), valamint az eredmények és megvalósítási eszközök mérését biztosító mutatószámokat (indikátorokat). A 17 célhoz összesen 169 elérendő eredmény (target) tartozik és 231 mutatószám (indicator). (A 169 elérendő eredmény magában foglal 43 megvalósítási eszközt.) Ezek felépítését a mezőgazdaság szempontjából leginkább fontos cél, az SDG-2 példáján mutatjuk be.

 

Cél: Az éhezés megszüntetése, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérése, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása (átfogó cél).

Elérendő eredmények (Ezekek közvetlen céloknak is nevezhetjük, amiket el akarunk érni az éhezés megszüntetésével és az élelmiszerrendszerek javításával kapcsolatban):

1.2.1.: 2030-ig az éhezés megszüntetése, és minden ember – különösen a szegények és a veszélyeztetett helyzetben lévők, köztük a csecsemők – számára biztonságos, tápláló és elegendő élelmiszerhez való hozzáférés biztosítása egész évben.

mutatószámok:

 

2.2.2.: 2030-ig az alultápláltság minden formájának felszámolása, beleértve az 5 év alatti gyermekek fejlődésének elmaradásával és elsorvadásával kapcsolatos célkitűzések elérését.

mutatószámok:

 

3.2.3.: 2030-ra megduplázza a kisüzemi élelmiszer-termelők mezőgazdasági termelékenységét és jövedelmét, különösen a nők, az őslakosok, a családi gazdálkodók, a pásztorok és a halászok esetében.

mutatószámok:

 

4.2.4.: 2030-ig fenntartható élelmiszer-termelési rendszerek biztosítása, és olyan ellenálló mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazása, amelyek növelik a termelékenységet és segítik az ökoszisztémák fenntartását.

mutatószám:

 

5.2.5.: 2020-ig a vetőmagok, a termesztett növények, valamint a tenyésztett és háziasított állatok genetikai sokféleségének fenntartása.

mutatószámok:

 

A megvalósítás eszközei (melyek segítenek az eredmények elérésében)

1.2.a: a beruházások növelése, többek között a fokozott nemzetközi együttműködés révén, a vidéki infrastruktúrába, a mezőgazdasági kutatásba és a technológiafejlesztésbe.

mutatószámok:

 

2.2.b: A kereskedelmi korlátozások és torzulások korrigálása és megelőzése a világ mezőgazdasági piacain.

mutatószám:

 

3.2.c: Intézkedések elfogadása az élelmiszer-árupiacok és származékaik megfelelő működésének biztosítására, valamint a piaci információkhoz való időben történő hozzáférés elősegítése

mutatószám:

 

Összesítve, ehhez a célhoz 5 elérendő eredmény, 3 megvalósítási eszköz és 15 mutatószám (indikátor) tartozik. A mutatók (indikátorok) számításához részletes segédletek érhetők el. Ugyanakkor vannak olyan mutatók, melyek számítása korántsem egyértelmű, ezeknél inkább ajánlásokat fogalmaznak meg az egyes szerzők. Ilyen pl. a 2.4.1 mutató (a hatékony és fenntartható mezőgazdasági művelés alatt álló mezőgazdasági területek aránya). Ezt úgy számolják, hogy a fenntartható mezőgazdasági művelés alatt álló területek kiterjedését viszonyítják az összes mezőgazdasági területhez. Itt a problémát az jelenti, hogy milyen kritériumok alapján lehet egy gazdálkodást (gazdaságot) környezeti és gazdasági szempontból egyaránt fenntarthatónak tekinteni. A 6.2. táblázat egy lehetőséget mutat a szoba jöhető al-indikátorokra.

 

 

Az ENSZ az SDG-rendszer indulás óta minden évben megjelenteti az aktuális helyzet értékelését. Itt most a 2024-es „The Sustainable Development Goals Report” alapján mutatjuk be a legfontosabb eredményeket.

 

A jelentés meglehetősen lesújtó képet fest a világ fenntarthatósági helyzetéről. Alapvetően inkább távolabb, mint közelebb kerültünk a 2030-ra meghatározott célok megvalósításától. A 169 célból (melyből végül 135 esetében lehetett az értékelést elvégezni) mindössze 17 százalék mutat elegendő előrehaladást a 2030-ig való eléréshez. A célok közel fele (48 százalék) mérsékelt vagy súlyos eltérést mutat a kívánt pályától (ebből 30 százalék marginális, 18 százalék pedig mérsékelt fejlődést mutat). Riasztó, hogy a célok 18 százaléka stagnálást, 17 százaléka pedig visszaesést jelez a 2015-ös alapszinthez viszonyítva.

 

 

Magyarország a 20. helyezést érte el, az alábbi táblázatban a rangsorban alattunk és felettünk elhelyezkedő 5-5 ország környezetében láthatjuk a hazai pontszámot.

 

 

Ahogy a legtöbb országnál, úgy Magyarországnál esetében sem figyelhető meg jelentős eltérés a vizsgált évek tekintetében. Nálunk 2000-ben mérték a legalacsonyabb indexet (75,5) és 2021-ben a legmagasabbat (80,7).

 

Láttuk, hogy az SDG-rendszer céljai átfogó képet próbálnak adni azokról a szempontokról, melyek alakulását a rendszer kidolgozói összekapcsolták a fenntarthatósággal. Ehhez egy meglehetősen összetett rendszert alakítottak ki, melytől jogosan várható, hogy valóban alkalmas a fenntarthatóság mérésére. Mivel azonban a rendszer a „gyenge” fenntarthatóság koncepciójára épül, ezért a fenntarthatóság egyes pilléreiben elért teljesítmények egymást kiegészítő módon jelennek meg. Ez alatt azt kell érteni, hogy amennyiben egy ország a környezeti fenntarthatóság tekintetében gyengén szerepel, de gazdaságilag fejlett, a gazdaság terén elért eredményei kompenzálhatják a környezeti hiányokat. Ezért van az, hogy az országok sorrendjében szinte minden esetben a gazdaságilag legfejlettebb országok találhatók. Emiatt sokan kritikákat fogalmaznak meg a rendszerrel szemben, bemutatva, hogy az indexen a legmagasabb pontszámot elért országok a világ környezeti szempontból leginkább fenntarthatatlan országai közé tartoznak. Amennyiben a környezeti fenntarthatóságot az ökológiai lábnyommal vagy az egy főre jutó karbon-kibocsátással mérjük, akkor a lista elején álló országok mind nagyon rosszul teljesítenek. Azt is problémának tartják többen, hogy az SDG-rendszer nem veszi figyelembe a nemzetközi kereskedelemből adódó területi egyenlőtlenségeket. Itt főleg az okozza a problémát, hogy a fejlett országok sok szennyező iparágat a kevésbé fejlett országokba telepítettek ki. Ugyanez a helyzet az erdőirtás, a túlhalászás stb. mutatóival is: ezeknek a károknak a nagy része a szegényebb országokban történik, de aránytalanul a gazdagabb országokban tapasztalható túlfogyasztás okozza, és gyakran az ott székhellyel rendelkező vállalatok vagy befektetők okozzák. Ennek eredményeként a szegényebb országokat „büntetik” az SDG-indexben, amiért a gazdagabb országok károsítják és szennyezik őket. A felsorolt problémákra megoldást jelentene, ha a 17 célt a fenntarthatóság 3 pillére mentén külön-külön értékelnék, és az országokat a környezeti, gazdasági és a társadalmi célok teljesülése tekintetében külön listákba rendeznék.