Mint minden EU-s forrásból megvalósuló programot, így az agrártámogatási programokat is értékelni kell, különösen azokat, melyek kifejezetten valamilyen környezeti hatás elérésére irányulnak, mint amilyenek az agrár-környezetgazdálkodási programok.

 

A felsorolt indikátorcsoportok közül a hatásmutatók a legfontosabbak és a legérdekesebbek, hiszen egy program sikere leginkább ezek segítségével ítélhető meg. Ugyanakkor ezeket a legnehezebb meghatározni, mivel azt, hogy mi történt a program működtetésével, azzal kell összehasonlítanunk, hogy mi történt volna a program nélkül (ezt az elemzési módszert tényellentétes (kontrafaktuális) módszernek hívják).

I-9: A mezőgazdasági ágazat ellenálló-képességének előrehaladási mutatója

I-10: Mezőgazdasági eredetű emisszió

I-11: A talaj szervesanyag-tartalma szántóföldeken

I-12: Megújuló energia fenntartható termelése mezőgazdaságból és erdőgazdálkodásból

I-13: Víz okozta talajerózió

I-14: A mezőgazdaság ammóniakibocsátása

I-15: Bruttó tápanyagmérleg – nitrogén

I-16: Nitrátok a talajvízben

I-17: Mezőgazdasági vízhasználat

I-18: A növényvédő szerek kockázata

I-19: Madárfajokra vonatkozó mutató – Farmland Bird Index

I-20: A mezőgazdasághoz kapcsolódó, stabil vagy növekvő tendenciát mutató, közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek százalékos aránya

 

A tagállami (akár a magyarországi) értékelési eredmények részletes bemutatásától – terjedelmi korlátok miatt – el kell tekintenünk. Annyit azonban mindenképpen szükséges leszögeznünk, hogy az EU egészére vonatkozó általános meglátás az, hogy az elmúlt években lezajlott KAP-reformok és zöldítés ellenére a mezőgazdaság negatív környezeti hatásainak mérséklődését, illetve pozitív hatásainak kiszélesítését a programértékelések és kutatások nem, vagy csak kis mértékben tudták visszaigazolni. Környezetünk nem javul olyan mértékben, amilyen mértéket az erre költött pénzek alapján elvárnánk. A mögöttes okok egy része a szélesebb politikai környezetet jellemző érdekütközésekben és hatalmi harcokban gyökerezik, és nehezen kezelhető rendszerszintű változtatás – különösen az agrárkifizetések elosztásának újragondolása – nélkül. Ahogy az előző fejezetekben láttuk, a KAP I. pillérének (terület- és állatalapú támogatásai még ma is túlsúlyban vannak a II. pillérben található biológiai sokféleséget, ökogazdálkodást és egyéb természetvédelmi kezeléseket ösztönző kifizetésekkel szemben. Ez a túlsúly az I. pilléres támogatások (a közvetlen kifizetések) területi alapon történő elosztásával magyarázható, hiszen a gazdaságok méretével arányosan változik a kapott támogatás nagysága. Emiatt van az, hogy a kisebb területeken gazdálkodókhoz – hiába adják az összes gazdálkodó 80%-át – az összes támogatásnak csak kb. 20%-a jut. A közvetlen kifizetések így ugyanolyan koncentráltak, mint a földterület: az EU legnagyobb gazdaságainak 20%-a használja a mezőgazdasági földterület 80%-át és emiatt a támogatásokból is nagyjából hasonló arányban (80%) részesül (80/20 arányként is szokták ezt jellemezni). Bár a közvetlen kifizetésekhez egyre több környezeti elvárás kötődik, mégis, alapvetően jövedelemtámogatásként funkcionál. Erre viszont éppen a kisebb gazdaságoknak lenne nagyobb szükségük, hiszen a nagyobb gazdaságok legtöbbször piaci alapon is képesek életképesen működni. A rendszer ilyetén működése – az, hogy a nagyobb gazdaságok több támogatást kapnak, mint a kisebbek – olyan egyenlőtlenséget eredményez, amit a közvélemény általában igazságtalannak tart. Emellett ez a fajta támogatási rendszer környezeti szempontból is kétséges. A támogatások jelentős részét ugyanis a gazdálkodók a termelés ösztönzésére fordítják: több műtrágyát, növényvédőszert vesznek a magasabb hozamok és persze a több profit érdekében. Ezáltal nő pl. a vizeket károsító mezőgazdasági környezetterhelés kockázata vagy – szintén az intenzívebb területhasználat miatt – romlik a természetes élőhelyek minősége, csökken ezek kiterjedése számos vadon élő növény- és állatfaj egyedszámának csökkenésével együtt. Mivel a mezőgazdaság jelentős szerepet vállal a ÜHG-k kibocsátásában, a támogatások – ha közvetetten is – hozzájárulnak a mezőgazdaság negatív klimatikus hatásaihoz.