Az esetek többségében a programkészítés során az adott országra, régióra vagy lokalitásra vonatkozóan szakértői alapon, előzetesen meghatározzák az általánosan választható célkitűzéseket. A gazdálkodó ezek közül a célkitűzések közül választhatja ki az(oka)t, amelye(ke)t ő a saját területén szeretne elérni. Az eredményalapú programok sikerességének egyik feltétele, hogy a gazdálkodók a területük ökológiai adottságainak és állapotának megfelelő célkitűzéseket válasszanak (ha egy leromlott területre túl ambiciózus célokat választ a gazda, akkor nem fog hozzájutni a kifizetéshez, ha pedig egy jó állapotú területre túl alacsony szintű célkitűzést választ, akkor „teljesítmény” nélkül fog hozzájutni a kifizetéshez). Ezért több működő programban (pl. Ausztriában) a természetvédelmi célkitűzést a gazdálkodó egy tanácsadóval vagy a felelős hatósággal (pl. nemzeti park) együtt határozza meg.

 

Míg a kifizetés folyósításánál kulcsfontosságú az elért eredmény, a kifizetési összegek kalkulációja az Európai Unió 2021/2115 előírása alapján továbbra sem a környezeti teljesítmény piaci értéke alapján történik, hanem a kitűzött célok elérését lehetővé tevő gazdálkodási gyakorlatok (és/vagy az elsüllyedt bevételek) beárazásával. Ennek oka, hogy az előállított közjavak többsége (pl. a biodiverzitás vagy az ökoszisztéma-szolgáltatások) nem rendelkezik piaccal, így piaci értékük kiszámítása módszertanilag és a morálisan is aggályos lehet. A kifizetési összegek kiszámítása során a gazdálkodási gyakorlatok költségén felül a gazdálkodóktól elvárt egyéb tevékenységeket (pl. a rendszeres önbevallásos monitoring költségét) és a megnövekedett kockázatok viselését (ti. az elért eredményre külső tényezők, pl. időjárási anomáliák, is hatással lehetnek) is figyelembe szokás venni. Ezek a tranzakciós költségek a hagyományos, előírás-alapú kifizetéseknél a központi adminisztrációt terhelik, az eredményalapú rendszerekben azonban gyakran megoszlanak a gazdálkodó és a kifizető hatóság között. A gazdák alacsony kockázatviselési hajlandósága azt is indokolhatja, hogy az eredményalapú kifizetéseket előírás-alapú programokkal kombinálják. Ez lehetővé teszi, hogy az alapkifizetést bárki elérje, aki az alapvető előírásokat betartja, míg a vállalt célkitűzések teljesítéséért bónusz (top-up) kifizetése realizálható. Az eredményalapú programok bevezetése gyakran ilyen hibrid formában történik, graduálisan növelve a támogatási összegen belül az eredményalapú kifizetéseket az előírás-alapú kifizetésekkel szemben, ami segíthet elkerülni azt is, hogy az előírás-alapú támogatások gyors kivezetése felborítsa az agrárszektor előfinanszírozásra alapozott pénzügyi működését.

 

A hosszútávú szerződéseknél kiemelt jelentősége van a közbülső ellenőrzéseknek és a szerződés adaptálhatóságának (például, ha a gazdálkodónak nem felróható, külső körülmények változása miatt egyértelművé válik, hogy a vállalt célkitűzés nem teljesíthető, akkor a gazdának lehetőséget kell adni a célkitűzések módosítására vagy akár a programból való kilépésre). A változtatások számát azonban érdemes maximálni a szerződés megkötésekor (pl. egy 10 éves szerződés alatt legfeljebb kétszer engedélyezett a szerződésben vállaltak módosítása), és bejelentési vagy konzultációs kötelezettséget előírni a tervezett változtatásokat megelőzően, hogy elkerülhető legyen a meg-nem-felelés (non-compliance).

 

Kulcsfontosságú, hogy a monitorozáshoz kiválasztott indikátorok egyértelműek, mérhetők és rögzíthetők legyenek (pl. a madárfészkek megszámolhatók, lefotózhatók, helyük GPS koordinátával egyértelműen bejelölhető). A jó indikátor emellett két feltételt képes egyszerre kielégíteni: megfelelő biztonsággal jelzi az adott terület ökológiai állapotának alakulását, és befolyásolható a gazdálkodói gyakorlat által. Ha egy indikátor értéke jobban függ a gazdálkodón kívüli tényezőktől, mint a gazdálkodói gyakorlattól, akkor a gazdát nem a saját maga által elért eredményekért díjazzuk, hanem a külső körülmények szerencsés együttállásáért (egyúttal olyan kockázatok viselésére kényszerítjük, amelyeket nem képes a gazdálkodási módszereivel érdemben befolyásolni).

Az eredményalapú programokban az önbevallásos monitoring hozzájárul ahhoz, hogy a gazdálkodó folyamatosan tanuljon a területéről, saját maga is értékelni tudja gazdálkodásának környezeti hatásait, és ezáltal rugalmasan tudjon alkalmazkodni a körülményekhez, hogy a kitűzött célt minél hatékonyabban érje el. Ez a gazdálkodók önbecsülésére és motiváltságára is pozitív hatással van (Chiswell, 2025). Az önbevallásos monitoring azonban időigényes és speciális tudás is szükséges lehet hozzá (attól függően, mennyire bonyolultak a mért indikátorok), ezért az erre szánt munkaidőt általában beleszámítják a támogatási összegbe. Az önbevallásos monitoringgal szemben ellenérvként szokott elhangozni, hogy a gazdálkodó által készített jelentés nem kellően megbízható (pl. a magasabb támogatási összeg elérése érdekében a gazdálkodó várhatóan felülbecsüli a környezeti teljesítményét). Magyarországon az önbevallásos monitoring megbízhatóságára egyelőre nem készült kutatás, angliai kutatások azonban nem mutattak szignifikáns különbséget az önbevallásos monitoring és a harmadik (szakértő) fél által végzett monitoring adatai között (Chaplin et al., 2021). Mindazonáltal, a fenti kihívások miatt, több gyakorlati példa esetében az eredmények monitorozása (legalább a kezdeti időben) egy tanácsadóval közösen történik, ami a tudástranszfert is elősegíti.

 

Emellett számos más gyakorlati feltételre érdemes figyelmet fordítani, pl.