A folytatásban a mezőgazdaság és környezet kapcsolatát tárgyaló alfejezet továbbra is az elvek szintjén marad, hiszen a gazdasági tevékenység lényegének, a piaci és nem piaci erőforrások szerepének megértése alapvető fontosságú a fenntartható stratégiák megvalósításában.

Ezt követően a Közös Agrárpolitika (KAP) kerül fókuszba. Rövid történeti áttekintése után megismerhetők a jelenlegi rendszer legfontosabb pénzügyi vonatkozásai és kitérünk a KAP változtatásainak fő irányaira is. A fenntarthatóság tekintetében kiemelten fontos, hogy a KAP, mint támogatási rendszer milyen szerepet vállal a különféle környezetvédelmi problémák megoldásában. Emiatt részletesen tárgyaljuk a jelenlegi KAP „Zöld felépítményét”, külön kitérve annak két legfontosabb elemére, az agroökológiai programra és az agrár-környezetvédelmi programra.

Látva, hogy milyen komoly energiák és pénzek mennek arra, hogy a Közös Agrárpolitika jegyében megfogalmazott környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósuljanak, jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire tekinthető sikeresnek a KAP? Ezért a Közös Agrárpolitikáról szóló fejezetrész végén bemutatjuk azt az értékelési rendszert, mely az agrártámogatási programok eredményeinek és hatásainak a megjelenítését hivatott szolgálni.

A fejezet második része azt járja körbe, hogy milyen szerződéses innovációk révén lehetséges a gazdálkodókat hatékonyabban ösztönözni a fenntartható gazdálkodásra. A térségi szinten megvalósuló kollektív támogatási szerződések, a földbérleti szerződésekbe illesztett környezeti elvásárok, valamint az értéklánc szereplői között (önkéntesen) köttetett szerződések mellett az eredményalapú támogatások rendelkeznek a legnagyobb innovációs potenciállal. Ezek olyan agrár-környezetgazdálkodási támogatási szerződések, ahol a gazdálkodó nem a központilag meghatározott környezeti előírások betartásáért kap támogatást, hanem az előre – és többnyire a gazdával közösen – meghatározott környezeti célkitűzések teljesítéséért. Az eredményalapú támogatásokra Európa-szerte több példa is fellelhető, köztük a fejezetben is részletesen kifejtésre kerüli írországi Burren program. A meglévő tapasztalatok szerint az eredményalapú támogatások környezeti hatásossága kedvezőbb, mint a hagyományos előírás-alapú rendszereké, ráadásul a gazdálkodók számára rugalmasabb környezetet teremtenek, és képesek a meglévő helyi tudásra építeni. Ugyanakkor tervezésük összetettebb és pénzügyi szempontból is nagyobb rugalmasságot és kockázatviselési hajlandóságot feltételez. Éppen ezért bevezetésük sok országban fokozatosan, hibrid szerződések keretében történt, oly módon, hogy az alap, előírás-alapú agrár-környezetgazdálkodási kifizetést kombinálták a vállalt természetvédelmi célkitűzések teljesítéséért cserébe folyósított eredményalapú prémiummal (top-up kifizetéssel).

A fejezetet lezáró szakaszban az eredményalapú kifizetések magyarországi bevezetésére tett első kísérlet kerül bemutatásra. Egy négyéves kutatási projekt keretében, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és társadalomkutatók vezetésével készült el egy őrségi eredményalapú mintaprogram, amelynek kialakításában helyi gazdálkodók, természetvédelmi szakemberek és országos szintű szakpolitikai szereplők is aktív részt vállaltak. Az őrségi mintaprogram a fajgazdag gyepek fenntartását célozza meg, és a gazdálkodókat az elért környezeti eredmények függvényében differenciáltan jutalmazza. Az elért eredmények mérésére a gazdálkodók által is könnyen használható, és a környezeti teljesítményt megbízható módon jelző indikátorrendszer került kialakításra, a támogatási összegeket pedig úgy határozták meg, hogy a hagyományos előírás-alapú támogatásokat némileg meghaladó, a plusz munkaráfordítás mértékét is figyelembe vevő támogatási összeget lehessen elérni. A kedvező fogadtatás ellenére az őrségi eredményalapú mintaprogram mindezidáig nem került tesztelésre és bevezetésre.