Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.


7.2.4. Klímaváltozás és környezeti sokkok

Az éghajlatváltozás hosszú távon komoly veszélyt jelent a globális élelmezésbiztonságra. Az éghajlati változások – beleértve az emelkedő átlaghőmérsékletet, a változó csapadékviszonyokat és a gyakoribb és súlyosabb szélsőséges időjárási eseményeket (aszályok, árvizek, hőhullámok, viharok) – közvetlenül befolyásolják a mezőgazdasági termelést és az élelmiszer-ellátás stabilitását. Mivel a mezőgazdaság nagymértékben függ az éghajlattól, a globális felmelegedés és a fokozott éghajlati változékonyság várhatóan számos régióban csökkenti a terméshozamokat, és növeli a terméskiesés kockázatát. Egyes tanulmányok szerint például a jelenlegi felmelegedési pálya mellett a globális terméshozamok az évszázad közepére jelentősen csökkenhetnek, ha nem születnek alkalmazkodási intézkedések (Pinke et al., 2024). Néhány alapvető termény, például a búza, kezdetben némi előnyre tehet szert bizonyos mérsékelt égövi övezetekben, de mások, például a kukorica terméshozama az előrejelzések szerint jelentősen csökkenhet – egy, a NASA által idézett tanulmány szerint (Jägermeyr et al., 2021) a kukorica terméshozama 2030-ra 24%-kal csökkenhet a folytatódó éghajlati trendek mellett. Az éghajlatváltozás konkrét kihívásai az élelmezésbiztonság dimenziói mentén (Kerr, 2023):
  • Elérhetőség: A gyakrabban előforduló aszályok elsorvasztják a termést és a legelőket, csökkentve a termést és az állattenyésztést. Az esőzések időzítésében bekövetkező változások megzavarhatják az ültetési idényeket. A magasabb hőmérséklet meghaladhatja egyes növények vagy állatfajták tűrőképességét. A kártevők és növénybetegségek új területekre terjedhetnek át (például a melegebb körülmények lehetővé teszik, hogy bizonyos növényi kártevők a korábban hűvösebb éghajlaton is életben maradjanak). Mindezek a tényezők veszélyeztetik az élelmiszerek elérhetőségét. Egyes régiók (például Afrika Szaharától délre fekvő részei és Dél-Ázsia) különösen sebezhetőek, és már most is tapasztalható a terméshozamok stagnálása vagy csökkenése az éghajlati stressz miatt.
  • Hozzáférés: Az éghajlati sokkok hatással lehetnek a jövedelmekre és a megélhetésre. A kisbirtokos gazdákat, halászokat és pásztorokat sújtják gyakran a legsúlyosabban az éghajlati katasztrófák, amelyek szegénységbe taszíthatják őket, ha a termésük megsemmisül. Ez csökkenti az élelmiszerekhez való gazdasági hozzáférésüket. Ezen túlmenően az éghajlat okozta katasztrófák a helyi élelmiszerárak megugrását okozhatják (pl. egy árvíz elpusztíthatja a termést egy területen, ami felhajtja az árakat), így az élelmiszer mindenki számára kevésbé megfizethetővé válik.
  • Felhasználás: Az éghajlatváltozás a felhasználást is befolyásolhatja. Például a melegebb és párásabb körülmények elősegítik a mikotoxinok (mérgező gombák) növekedését a gabonaféléken vagy az aflatoxinét a földimogyorón és a kukoricán, ami egészségügyi kockázatot jelenthet. Az éghajlati változások befolyásolhatják a víz által terjesztett betegségek mintáit is, amelyek közvetve befolyásolják a tápláltsági állapotot. Ezenkívül a szélsőséges hőség növelheti a friss élelmiszerek romlási arányát, ha nem áll rendelkezésre hűtőtárolás, ami potenciálisan több élelmiszer-eredetű megbetegedéshez vezethet.
  • Stabilitás: Az éghajlatváltozás alapvetően egy olyan kockázati multiplikátor, amely aláássa az élelmiszerrendszerek stabilitását. Az évenkénti változékonyság növekszik; a gazdálkodók és a tervezők nagyobb bizonytalansággal szembesülnek. Az 50 évenként egyszer előforduló aszály évtizedenként egyszer is előfordulhat, ami a családokat ismételten bizonytalanságba taszítja. A stabilitás alatt említett „sokkok” közül sokan egyre inkább az éghajlattal kapcsolatosak. Afrikában például 2020–2022 között példátlanul sok esős évszak elmaradt, ami az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb aszály okozta élelmiszerválságát idézte elő, és milliók szorultak élelmiszersegélyre. Az éghajlatváltozás azt jelenti, hogy az ilyen események egyre valószínűbbek.
 
Az élelmezésbiztonságot érintő, az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások leküzdéséhez mind az éghajlatváltozás mérséklésére (a jövőbeli éghajlatváltozás korlátozására), mind az alkalmazkodásra (a már bekövetkezett változásokkal való megbirkózásra) szükség van. A mezőgazdaságban az alkalmazkodás magában foglalja az éghajlatváltozással szemben ellenálló növényfajták (szárazságtűrő, árvíztűrő, hőálló növények) kifejlesztését és telepítését, a vízgazdálkodás javítását (például esővízgyűjtés, csepegtető öntözés), a vetésnaptár megváltoztatását és a megélhetés diverzifikálását, hogy a gazdálkodók kevésbé legyenek kiszolgáltatottak egy-egy rossz évszaknak. Ez jobb katasztrófakészültséget is jelent (korai előrejelző rendszerek az aszályokra, terménybiztosítási rendszerek, stratégiai gabonatartalékok az éghajlati vészhelyzetekre). Egyre nagyobb teret hódít az „éghajlati szempontból intelligens mezőgazdaság” koncepciója, amely a termelékenység növelését, az ellenálló-képesség (alkalmazkodás) növelését és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését célozza, ahol ez lehetséges. Például a sótűrő rizsfajták bevezetése a tengerszint-emelkedés miatt a sókoncentráció növekedésével fenyegetett tengerparti területeken segíthet a rizs elérhetőségének fenntartásában; vagy az agrárerdészet (a gazdaságokban lévő fák) támogatása egyszerre képes megkötni a szenet és árnyékot biztosítani, ami megvédi a terményeket és az állatállományt a szélsőséges hőségtől (Jámbor, 2017).
Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében magának az élelmezési rendszernek is csökkentenie kell az üvegházhatású gázok kibocsátását (pl. hatékonyabb műtrágyahasználat, az állattartásból származó metán csökkentése, az új termőföldek érdekében történő erdőirtás leállítása). De még a legjobb esetben is, az éghajlatváltozás egy része a múltbeli kibocsátások miatt már most is rögzült, ezért az alkalmazkodás kulcsfontosságú.
Összességében az éghajlatváltozás lassan, de potenciálisan pusztító kihívást jelent az élelmezésbiztonság számára. Ellentétben az olyan különálló sokkokkal, mint egy háború vagy pénzügyi válság, ez egy olyan átható stressz, amely fokozatosan ronthatja a világ élelmezésének kilátásait. Ha ezt nem sikerül megoldani, akkor az élelmiszerválságok gyakoribbá válnak, és az éhezés csökkentése terén elért eredmények semmissé válhatnak. Ezzel szemben a mezőgazdaság sikeres alkalmazkodása és az ellenálló-képesség kiépítése biztosíthatja, hogy az élelmezésbiztonság négy pillére még a változó éghajlat mellett is megmaradjon. Ehhez globális együttműködésre van szükség (mivel az éghajlatváltozás globális kérdés) és az éghajlat-politikáknak az élelmezésbiztonsági stratégiákba való integrálására minden szinten.
A fenti kihívások – népesség, szegénység, konfliktus és éghajlat – gyakran kölcsönhatásban vannak egymással, és súlyosbítják egymást. Az éghajlatváltozás például súlyosbíthatja a szegénységet (a megélhetési források tönkretételével), és akár konfliktusokhoz is hozzájárulhat (a szűkös víz- vagy földterületekért folytatott versengés). A konfliktus szegénységhez vezet és akadályozza az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. A gyors népességnövekedés súlyosbíthatja az éghajlatváltozás hatásait (több embert érint egy-egy katasztrófa), és meghiúsíthatja a szegénység csökkentésére irányuló erőfeszítéseket. Ezek tehát nem elszigetelt akadályok, hanem egy összetett háló részei, amelyben a politikai döntéshozóknak el kell igazodniuk.
A következő alfejezetben a problémák diagnosztizálásáról áttérünk a megoldások megvitatására. Megvizsgáljuk, hogy milyen szakpolitikákat, stratégiákat és innovációkat követnek (vagy kellene követniük) az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-biztonság javítása érdekében az említett kihívásokkal szemben.

Agrárgazdaságtan III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave