Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.

9.3. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change: IPCC) megállapította, hogy már most több mint 3 milliárd ember él olyan területeken, amelyek „rendkívül sérülékenyek” az éghajlatváltozással szemben, a világ népességének fele pedig súlyos vízhiánnyal küzd. Több területen, régióban elértük azt a határt, ameddig alkalmazkodni tudunk az ilyen súlyos változásokhoz, ebből adódóan az időjárási szélsőségek egyre inkább az emberek elvándorlásához vezetnek Afrikában, Ázsiában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Csendes-óceán déli részén (IPCC, 2023). A 1,5 Celsius-fokos szám különleges jelentőséggel bír a klímapolitikákban. A 2015-ös Párizsi Megállapodás értelmében minden nemzet vállalta, hogy erőfeszítéseket tesz a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartása érdekében (2024-ben már elérte a 1,6 Celsius-fokot). Az ÜHG-kibocsátás csökkentését hátráltatja, hogy a CO₂ 50–200 évig, a metán néhány évig, az N2O évtizedekig és a halogénezett és fluorozott szénhidrogén akár két-háromezer évig is a légkörben tartózkodhat fokozva az üvegházhatást. A klímaváltozás negatív hatásai akkor sem szűnnek meg azonnal, ha elérjük a globális klímasemlegességet, sőt sok ezek közül mára visszafordíthatatlanná vált.

A globális földfelszíni hőmérséklet növekedése folytatódni fog minimum a század közepéig (2050-ig). A globális klímaváltozással kapcsolatban jelenleg is megfigyelt tendenciák erősödése várható. Nőni fog a hőségnapok száma és intenzitása mind a szárazföldek, mind a tengerek fölött, növekedni fog a felhőszakadások, viharok, trópusi ciklonok, aszályok száma és intenzitása. Ezzel egyidejűleg folytatódni fog az Északi-sark körüli jégtakaró, a permafroszt és a magashegyi gleccserek olvadása. A folytatódó globális melegedés miatt várhatóan nem csak a nagy földi légkörzés, hanem a tengeráramlások rendszere is meg fog változni, a tengeri áramlások variabilitása nőni fog. Számos fentebb leírt változás visszafordíthatatlanná válik a múltbeli és a jövőbeli ÜHG-kibocsátás miatt, főként az óceánnal, a jégtakarókkal és a globális tengerszinttel kapcsolatban.

Ezek a változások erőteljesebbek lesznek 2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés mellett, mint a 1,5 Celsius fokos forgatókönyv esetében. Nem zárható ki klímakatasztrófák bekövetkezése sem. Az északi-sarki jégtakaró eddig nem tapasztalt méretű összeomlása, a tengeráramlások gyors és nagy kiterjedésű átrendeződése következtében a klímaváltozás nem várt felgyorsulása következhet be. Csak akkor marad lakható a bolygó, ha el tudjuk érni a globális klímasemlegességet, miközben alkalmazkodni tudunk a visszafordíthatatlan változásokhoz (IPCC, 2023). Az alkalmazkodás területén azonban továbbra is hiányosságok mutatkoznak, mivel számos kezdeményezés csupán a rövid távú kockázatcsökkentést helyezi előtérbe. A rendszerszintű akadályok, mint a finanszírozás, a tudás és a gyakorlat hiányosságai, beleértve az éghajlati ismeretek és adatok hiányát, mind akadályozzák az alkalmazkodást. Az elégtelen finanszírozás pedig korlátozza az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépést, különösen a fejlődő országokban.

2024 volt eddig a legmelegebb év, amikor a globális hőmérséklet növekedése 1,6 °C volt az iparosodás előtti hőmérséklethez viszonyítva (Copernicus Climate Change Service, 2025). Az éghajlatváltozás mérsékléséhez csökkentenünk kell az ÜHG-kibocsátást a hőmérséklet emelkedés minimalizálása érdekében, de ezek az intézkedések önmagukban nem tudják megelőzni az éghajlatváltozás már bekövetkezett hatásait, még akkor sem, ha eredményesek az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló globális erőfeszítések. Az EU a globális ÜHG-kibocsátás 6,1%-áért felelős (Statista, 2024). Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy csökkentjük az éghajlatváltozás hatásait.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a szélsőséges időjárási események közül a leggyakrabban a hőhullámok, aszályok, áradások és heves esőzések szerepelnek a beszámolókban. Továbbá kiemeli a következő fő kockázatokat: az egészséget, az épített környezetet (azaz a városokat, utakat, hidakat), az energiaszolgáltatást, a tengeri és tengerparti régiókat, a mezőgazdaságot, az erdészetet, a vízgazdálkodást és a biológiai sokféleséget érintő kockázatot (European Environment Agency, 2023). A legtöbb tengerparti tagállam tengerparti erózióról és a tengerszint emelkedéséről számolt be. Az elmúlt évtizedben a szélsőséges éghajlati eseményekből eredő gazdasági veszteségek átlagban évente 26 milliárd eurót tettek ki az Unióban (European Commission, 2023). Ha az EU gazdasága az iparosodás előtti szinthez képest 1,5–3 °C közötti globális felmelegedésnek lenne kitéve – ami óvatos becslésnek számít –, akkor a gazdasági veszteség évi 42 és 175 milliárd euró között alakulna (European Environment Agency, 2024).

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás uniós célkitűzése, hogy az EU 2050-re rezilienssé váljon az éghajlatváltozás hatásaival szemben. Ez kiegészíti az európai klímarendeletben meghatározott, a klímasemlegesség 2050-ig történő elérésére irányuló uniós célkitűzést (Európai Unió, 2021a). Az uniós klímarendeletben és alkalmazkodási stratégiában foglalt követelményeket a nemzeti klímatörvényekbe ültették át a tagállamok (Magyarország 2020-ban fogadta a nemzeti klímatörvényt). Az uniós alkalmazkodási stratégia azonnali intézkedést sürget annak érdekében, hogy az Unió 2050-re teljes mértékben alkalmazkodjon az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz. Mivel az alkalmazkodás horizontális téma, számos más szakpolitika, többek között a regionális, mezőgazdasági vagy környezetvédelmi politika is foglalkozik azzal, bár a finanszírozás során nem mindig tesznek különbséget az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklése között. Noha az EU biztosítja a közös általános keretet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a végrehajtási intézkedésekről pedig a tagállamok döntenek. A Bizottság kihangsúlyozta, hogy a növekvő éghajlati kockázatok jobb kezelése érdekében tovább kell pontosítani az irányítással kapcsolatos felelősségi köröket és a kockázatviselést (Európai Bizottság, 2024).

A vízgazdálkodás az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz kapcsolódó két fő témakört ölel fel: a vízhiány és az árvíz témakörét. A 2021. évi uniós alkalmazkodási stratégia nagyobb hangsúlyt helyez a vízhiány kockázatára, mint az árvízkockázatra. A tagállamok éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó nemzeti kerete az árvizeket és a vízhiányt illetően összhangban van az uniós alkalmazkodási stratégiával, mert ösztönzik a vízfogyasztás csökkentését. A korai előrejelző rendszerek támogatják az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, így segítenek a társadalmaknak felkészülni és reagálni a változó éghajlat kedvezőtlen hatásaira. Európa a lakosságának mintegy 75%-át lefedő korai előrejelző rendszerrel világelső (Copernicus Climate Change Service, 2025).

2021-től kezdve a tagállamok kétévente beszámolnak éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás területén végrehajtott és tervezett intézkedésekről. Ezek a jelentések főként leíró jellegűek, csupán általános, minőségi értékeléseket tartalmaznak. A tagállamok nem adnak mennyiségi értékelést az elért eredményekről, és közös alapmutatókat sem alkalmaznak. A közös eredménymutatók, illetve a viszonyítási alap hiánya megnehezíti a tagállamok által az alkalmazkodási intézkedéseik végrehajtása terén elért eredmények, ennélfogva pedig az uniós szinten elért eredmények értékelését (Európai Számvevőszék, 2024b).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

Gazdaság

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero