Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.

Összefoglalás

Az EU-ban a nettó ÜHG-kibocsátás csökkentésére vonatkozó 2030. évi célérték 55%-ra emelkedett, ami nagy kihívást fog jelenteni Magyarország számára is. Ehhez hasonlóan a tápanyagveszteséget legalább 50%-kal, a műtrágyahasználatot pedig legalább 20%-kal kell csökkenteni. A KAP keretében támogatott agrár-környezetgazdálkodási és zöldítési intézkedések eddig nem értek el komolyabb érdemi eredményeket, amihez elengedhetetlen a szemléletváltás. A KAP zöldítésének éghajlatra gyakorolt hatása nehezen mérhető, így nem igazán ösztönzi a mezőgazdasági termelőket arra, hogy hozzájáruljanak az eredményes éghajlatváltozáshoz. Szakértők szerint fenntarthatósági szempontból a magyar stratégiákban szakpolitikai hiányosságok is előfordulnak, többek között az ökológizációs megközelítés, a komplex tájgazdálkodás és a klímaváltozás előtérbe állításának hiánya.

Az éghajlatváltozásról szóló 2015-ös Párizsi Megállapodás szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedése meg fogja haladni az 1,5–2,0 C fokot a 21. század folyamán, lényeges ÜHG-kibocsátás csökkentése nélkül. 2024 volt eddig a legmelegebb év, amikor a globális hőmérséklet növekedése elérte az 1,55 °C fokot az iparosodás előtti hőmérséklethez viszonyítva, az EU-ban a 2018–2022-es időszak átlaghőmérséklete mintegy 2,2 °C-kal volt magasabb az iparosodás előtti szintnél. Az Európai Számvevőszék által megfogalmazott 2027 utáni KAP-ra vonatkozó javaslatok között szerepel, hogy a Bizottság az éghajlat-politikai és környezetvédelmi célokat építse be a KAP számszerűsített céljaiba, továbbá definiálja az eredménymutatókat a célértékek felé tett előrehaladás nyomon követésére (ez ma hiányzik).

Az éghajlatváltozás mérsékléséhez csökkentenünk kell az ÜHG-kibocsátást a hőmérséklet-emelkedés minimalizálása érdekében. Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy mérsékeljük az éghajlatváltozás hatásait, ezzel párhuzamosan a mezőgazdaságot, az erdészetet, a vízgazdálkodást és a biológiai sokféleséget érintő kockázatokat is. A tagállamok nemzeti alkalmazkodási stratégiával rendelkeznek, de a KAP éghajlat-politikai célkitűzése nem tesz különbséget az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás között. Az alkalmazkodás célkitűzése, hogy az EU 2050-re rezilienssé váljon az éghajlatváltozás hatásaival szemben a klímasemlegesség elérése (éghajlatváltozás mérséklése) mellett.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban a vízgazdálkodás két fő témaköre a vízhiány és az árvíz, nagyobb hangsúlyt helyezve a vízhiány kockázatára. Az uniós alkalmazkodási stratégia ösztönzi a vízfogyasztás csökkentését, ugyanakkor a közös eredménymutatók, illetve a viszonyítási alap hiánya megnehezíti az alkalmazkodási intézkedések végrehajtása terén elért konkrét eredmények értékelését. Az új éghajlati viszonyok következtében, a hosszabb vegetációs időszak, valamint a növények és talaj nagyobb párolgása miatt a növények több vizet igényelnek. Az alkalmazkodásra több lehetőség is kínálkozik: az öntözés fejlesztése mellett az új éghajlati viszonyoknak jobban megfelelő – kevésbé vízigényes vagy téli – növényekre való átállás. Alternatív öntözésre forrást jelentenek a meglévő víztestek (folyók és talajvíz), az esővíz vagy újrahasznosított víz újrafelhasználása.

A vízhiánnyal és az aszályokkal szemben reziliensebb talajhasználati és növénytermesztési gyakorlatok támogatása racionális megoldás. Az öntözés nem ad fenntartható választ a mezőgazdaság alkalmazkodási igényeire. Sajnos nem kapnak megfelelő ösztönzést a hosszú távú megoldások, mint például más növénykultúrára/-fajtára való átállás és új éghajlati viszonyoknak megfelelő gazdálkodási módszer bevezetése. Az esővíz gyűjtése és tárolása, valamint a szennyvíz újrafelhasználása fenntartható öntözési forrást jelent, ezzel ellentétes a felszín alatti vizek túlzott kitermelése. Lengyelországban ez bevált gyakorlat, mert a KAP keretében nem finanszíroznak olyan projekteket, amelyek felszín alatti vizet használnak öntözésre.

Az EU elkötelezte magát, hogy 2021–2027-as költségvetésének legalább 30%-át éghajlat-politikai fellépésekre fordítja. A zöld átállás elősegítését szolgálja a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RFF) új finanszírozási modell. A zöld átállás hatálya éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzésekre egyaránt kiterjed, amit a zöld technológiákra és kapacitásokra, többek között a biológiai sokféleségre, az energiahatékonyságra, az épületfelújítási munkálatokra és a körforgásos gazdaságra irányuló beruházásokkal támogatnak. Az RFF ösztönzőleg hatott a tagállamokra a zöld átállásra irányuló beruházásokra. Minden tagállamnak az RRF tervének teljes finanszírozási allokációjának legalább 37%-át éghajlat-politikai intézkedésekre kell fordítania a 2030-as éghajlat-politikai célértékek teljesítése érdekében.

Európát egyre nagyobb mértékben sújtja az elsivatagosodás kockázata. Az elsivatagosodás jelensége Magyarország keleti felét is érinti (Alföld). Az EU-nak nincs célzott stratégiája az elsivatagosodással kapcsolatban, pedig a talajromlásnak határokon átnyúló hatása van. Az elsivatagosodásra irányuló intézkedések finanszírozására különböző alapokat lehet felhasználni (Közös Agrárpolitika, Európai Regionális Fejlesztési Alap, Kohéziós Alap, LIFE környezetvédelmi program és Európai Unió Szolidaritási Alap), de az elsivatagosodással kapcsolatos projektek elszórtan jelennek meg a különböző uniós szakpolitikai területeken, sőt azokat nem is értékelik.

Az éghajlat védelme érdekében indított perek a vállalatokkal szemben kezdeményezett perekkel kezdődtek, mára azonban az államokkal szemben különböző jogterületet felölelő jogvitákká alakultak át. 2023-ig 2666 éghajlat-változási peres ügy indult világszerte, hogy a kormányokat és a vállalatokat felelősségre vonják az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettség megszegéséért. Ha az éghajlatváltozással kapcsolatos perek sikeresek lesznek, akkor az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalási ambíciók növekedhetnek. Az Európában folyó éghajlatvédelmi peres ügyek egyre több államban jelennek meg és egyre több jogterületre terjednek ki. Hagyományosan az államok az emberi jogi és alkotmányos jogok kötelezettségének alanyai, ugyanakkor vita tárgyát képezi, hogy a gazdasági társaságoknak vannak-e hasonló kötelezettségei. Az ítélkezési gyakorlat elfogadta a felpereseknek a gazdasági társaságokkal szembeni kereseti jogát is. A Hágai Kerületi Bíróság 2021 májusában meghozott ítéletében arra kötelezte a Shell-t, hogy 2030-ig a 2019-es szinthez képest 45%-kal csökkentse kibocsátását. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) bevezette a „közös alapon” nyugvó megközelítést, lehetővé téve a bíróságok számára, hogy az éghajlati jogokkal kapcsolatban a normákra támaszkodjanak, például a Párizsi Megállapodásra és az IPCC jelentéseire. Az EJEB előtt több mint tíz klímavédelemmel kapcsolatos eljárás indult, de éghajlatvédelmi ügyben még nem döntött, habár számos környezetvédelemmel kapcsolatos döntést hozott már.

Magyarországon a múlt század elejétől 2023-ig az átlaghőmérséklet 1,53 °C fokkal emelkedett, 2002–2011 és 2012–2021 között pedig 0,8 °C fokot, sőt további intenzív hőmérséklet növekedésre számíthatunk. Az aszály kitettség elsősorban az Alföldre jellemző, ahol ez a folyamat a jövőben tovább erősödik. A klímaváltozással szemben leginkább sérülékeny terület is a Dél- és a Közép-Alföld térsége. Az elöregedő társadalom, a jelentős belterületi talajfedettség és az alacsony jövedelem növeli az alföldi lakosság érzékenységét és csökkenti alkalmazkodóképességét. Az Északi-középhegység területén a kitettség intenzitása nagyobb lesz az átlagosnál gyenge alkalmazkodóképességgel párosulva. A Balaton környezete, ezen belül is a Balaton-felvidék is fokozottan érzékeny a klímaváltozásra. A Dunántúl kedvezőbb helyzete az Alfölddel szemben egyértelmű az alkalmazkodóképesség és kitettség tekintetében. Az éghajlatváltozás hatásainak erősödésével a klimatikus adottságok szerepe a lakóhelyválasztásban várhatóan erősödni fog, több lehetőséget biztosítva a nagyobb jövedelemmel rendelkezők számára.

A klímaadaptáció egyik lehetséges útja a klímatudatos terület- és településfejlesztés. Jó példaként emelhető ki Szeged Klímastratégiája, mely kiterjedten foglalkozik a városi hősziget és az extrém klimatikus események hatásainak mérséklésével, beleértve a negatív externáliákat is, mint a szálló port. A szegedi példa rámutat a helyi tudásbázis, a Szegedi Tudományegyetem fontosságára is. Mind a klímamodellezés, mind a forgatókönyvek regionális leskálázása dinamikusan fejlődő terület, így a jövőben számítani lehet az egyre részletesebb, pontosabb előrejelzések megjelenésével. A jövőben gyakoribbá váló villámárvizek éppen azon hegy- és dombvidéki települések számára jelentenek kockázatot, amelyek lakossági, illetve mezőgazdasági sérülékenysége ma nem kimagasló. Mivel az erdei élőhelyek klímasérülékenysége jellemzően magasabb a fátlan társulásoknál (a vizes élőhelyeket leszámítva), a természetes vegetáció sérülékenysége magasabb a Dunántúlon, mint az Alföldön.

Hazánk külső forrásból érkező vizeknek való kitettsége a legmagasabb az EU-ban. Magyarország vízkészlet-gazdálkodási szempontból kiszolgáltatott helyzetben van, mert a felszíni vízkészletek 95%-a külföldi eredetű. A vízkészletek időbeli eloszlása szintén egyenlőtlen, ugyanis augusztusban van a legnagyobb vízigény, amikor az éves mennyiség 5%-a áll rendelkezésre. Magyarországon a mediterrán jelleg erősödése várható, azaz melegebb és szárazabb nyarakra, enyhébb és csapadékosabb telekre számíthatunk a jövőben. A felszín alatti vizek megújulási üteme lassú, gyakran sokkal lassabb, mint amilyen ütemben mi kitermeljük őket. Drámai gyorsasággal süllyed a talajvízszint Magyarországon (évi 2–4 centimétert), az Alföldet (főleg Duna–Tisza közi Homokhátságot és a Nyírséget) közvetlenül veszélyezteti az elsivatagosodás. A terület vízpótlásának terve a vízmegtartó képesség és öntözött területek növeléséről szól, megvalósítása többezer milliárd forintba kerül. Az újrahasznosított vizek felhasználása Magyarországon még gyerekcipőben jár. A talajvédelmi politika megteremtését szolgálja a „talaj állapotának felügyeletéről és a talaj ellenálló-képességéről” szóló 2023. évi irányelv tervezete (Talajegészség irányelv). Az Európai Unió talajainak legalább 40–50%-a már nem egészséges. Az irányelv tervezet jelenlegi változata szerint az EU talajainak legkésőbb 2050-ig egészséges állapotban kell lenniük.

A klímaváltozás régóta tartó folyamat, nem lehet megállítani, de az éghajlatváltozás alakulását befolyásolhatjuk. Így a mezőgazdaságban is egyrészt mérsékelhetjük az éghajlatváltozást, például az ÜHG-kibocsátás (pl. CO2, NO3, NO2, NH3 stb.) és fosszilis energiafelhasználás csökkentésével, másrészt alkalmazkodhatunk hozzá (nemesítés segítségével kevésbé vízigényes növények termesztése, fenntartható öntözés és megfelelő talajállapot stb.). A magyar agrárgazdaság még nem készült fel a klímaváltozás hatásaira, pedig leginkább a mezőgazdaságot érinti. Ennek súlyos gazdasági következményei az évi több százmilliárd forint aszálykár csak a gabona és olajnövény esetében, miközben a kárenyhítési összeg ennek töredéke.

Magyarországon továbbra is a belvízelvezetés kap prioritást, miközben a folyószabályozások idején lecsapoltuk az ártereket, komplett vizes élőhelyeket, lápokat, főleg gabonatermesztés céljából. Ez az állapot is szűkíti a vízgazdálkodási lehetőségeket, mert hiányoznak a lecsapolt területek, ahol a vizet, az érkező csapadékot meg tudnánk fogni és leszivárogtatni a talajba. Ennek megfelelően szeptember közepén ott tartunk, hogy a Duna-mentén az óriási árhullámmal küzdenek, miközben az Alföld még mindig aszályos területnek számít. Az egykori mocsarak, lápok, vagyis természetes víztározók visszaállítása segít a vizet megfogni és lejuttatni a felszín alá. Másik lehetőség, hogy a kevésbé értékes belvizes, illetve árvízzel veszélyeztetett termőföldeken fogjuk meg a vizet, hozzájárulva a védekezés költségéhez és az árvízbiztonság növeléséhez.

Magyarországon öntözni elsődlegesen felszíni víz igénybevételével lehet, felszín alatti víz öntözési célú igénybevétele csak a felszíni vízbeszerzési lehetőség hiányában engedélyezhető. A leghatékonyabb öntözési módszer a termesztett növénykultúrától is függ, de az esőztető technológiákat (öntözött terület 75%-a) a kertészetekben már szinte mindenhol felváltották a csepegtető- vagy mikroöntözéses rendszerek (öntözött terület 10%-a), míg a szántóföldi ágazatban is a víztakarékos szórófejekkel szerelt, automatizálható, precíziós rendszerek (öntözött terület 14%-án van felületi öntözés) kezdenek elterjedni. A párolgási veszteség szempontjából a leghatékonyabb a felszín alatti öntözés, azonban e technológiával berendezett területek még nem számottevőek Magyarországon (öntözött terület 1%-a).

Összefoglalva elmondható, hogy az éghajlatváltozás mérséklése és fenntarthatóság szempontjából fontos indikátorok (ÜHG-kibocsátás csökkentése, talajállapot, felszíni és felszín alatti vizek szennyezése, szintetikus inputok csökkentése stb.) teljesítése vegyes képet mutat. Komoly lépéseket kell még tenni a 2030. évi célértékek eléréséhez. Az éghajlatváltozás okozta negatív hatások mérséklésének lehetőségeit nem sikerült eddig kihasználni, többek között azért sem, mert a KAP éghajlat-politikai célkitűzése nem tesz különbséget az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás között. Az éghajlatváltozás mérsékléséhez csökkentenünk kell az ÜHG-kibocsátást, az alkalmazkodással pedig mérsékeljük az éghajlatváltozás hatásait, hogy az EU 2050-re rezilienssé váljon az éghajlatváltozás hatásaival szemben. Ehhez a fenntartható öntözés (felszíni vizek, esővíz, újrahasznosított víz stb.) fejlesztése mellett az új éghajlati viszonyoknak jobban megfelelő – kevésbé vízigényes – növények termesztését (precíziós nemesítéssel) célszerű preferálni. A klímaváltozás regionális különbségeit vizsgálva kiderül, hogy a klímaváltozással szemben leginkább sérülékeny terület is a Dél- és a Közép-Alföld térsége, a Dunántúl kedvezőbb helyzetben van.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

Gazdaság

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero