A 11.2. táblázat a vizsgált országok erősségeit és gyengeségeit mutatja be az agrárpolitikájuk vonatkozásában. Látható, hogy Brazília mezőgazdasága globális exportorientáltsága és versenyképessége miatt figyelemre méltó. A világ egyik legnagyobb szójabab- és marhahús-exportőre. Ennek hátterében az Embrapa (a brazil agrárkutatási központ) innovációs tevékenysége, valamint a Cerrado régió „zöld forradalma” áll. Az EU agrárpolitikája (KAP) komplexitása egyszerre célozza az élelmiszer-biztonságot, a környezetvédelmet és a vidéki jólétet. A Zöld Megállapodás (Green Deal) és a „Farm to Fork” stratégia a világon az egyik legelőremutatóbb fenntarthatósági irányt képviselik. India agrárpolitikája elsősorban szociális jellegű, az élelmezésbiztonság és a vidéki foglalkoztatás biztosítása a fő cél. A támogatott árak, valamint az állami élelmiszer-elosztási rendszer kulcsfontosságú szerepet játszanak a szegénység mérséklésében. Kína agrárpolitikáját vizsgálva megállapíthatók, hogy egy központilag vezérelt, stratégiai élelmezéspolitikát folytat. Az elmúlt évtizedben hatalmas lépéseket tett az agrármodernizáció és digitalizáció területén. A „Vidékfejlesztési megújulás” (Rural Revitalization) program a vidéki életszínvonal emelését célozza. Az USA agrárpolitikájának alapja a rugalmasság és versenyképesség biztosítása. Az állami támogatások (pl. crop insurance) piaci zavarok esetén stabilitást nyújtanak, miközben az agrárkutatásban (USDA, land-grant egyetemek) a világelsők között található.

 

Az országok erős agrárpolitikája mellett azonban valamennyi ország esetében vannak fejlesztendő területek. Brazília esetében elmondható, hogy a sikeres külpiaci orientáció ellenére a fenntarthatósági törekvések még váratnak magukra. A brazil agrármodell ára az esőerdők és a biodiverzitás csökkenése, valamint a társadalmi polarizáció. A földkoncentráció és a kisbirtokosok jogbizonytalansága agrárpolitikai és társadalmi feszültségek forrása is. Hasonló figyelhető meg Indiában, ahol az agrármodell fenntarthatatlan inputhasználatra és alacsony hatékonyságra épül. A vízgazdálkodás válságos (pl. Punjabban túlhasználták a talajvizet), az infrastruktúra (tárolás, szállítás) sok helyen elégtelen, és a gazdák társadalmi kiszolgáltatottsága miatt gyakoriak a tüntetések. Kína fejlődő agrárpolitikájának ellenére a környezeti problémák (talaj- és vízszennyezés), a földhasználati korlátok és az elöregedő vidéki lakosság akadályozza a hatékony és igazságos agrármodernizációt. Az erős állami beavatkozás hatékony, de egyes régiók elmaradása növeli a területi egyenlőtlenségeket. Az EU élen jár a fenntarthatóság tekintetében, viszont megállapítható, hogy a KAP gyakran túlzottan bürokratikus, lassan valósulnak meg a reformfolyamatok. Továbbá a zöld célokat nehéz összehangolni a gazdák jövedelembiztonságával, különösen a válságidőszakokban. Az USA kiemelkedő hatékonysága és versenyképességének olyan kedvezőtlen hatásai vannak, mint a környezeti károk (monokultúra, biodiverzitás csökkenése) és a kisgazdák hátrányos helyzete. A támogatási rendszer aránytalanul a nagyüzemeket segíti, így növeli a gazdasági és társadalmi koncentrációt.

 

 

Összefoglalásként elmondható, hogy az agrárpolitikák esetében fenntarthatóság terén az EU vezető szerepet tölt be a célok és szabályozások esetében, de a gyakorlati megvalósításban akadnak nehézségek. Ezzel szemben Brazília és Kína környezeti szempontokat előtérbe helyező szabályozása komoly nemzetközi kritikák tárgya. Technológiai innovációban az USA és Brazília élen járnak, de Kína és India elindult a felzárkózás terén, viszont ezek komoly környezeti és társadalmi áldozatokkal járnak. A digitális és technológiai átmenet Kínában a legdinamikusabb, de egyre meghatározóbbá válik az EU-ban is. Társadalmi aspektus szerint az igazságosság és élelmezésbiztonság terén India és Kína agrárpolitikai rendszere fejlettebb, de a megvalósítás sok esetben államfüggő. India és EU agrárpolitikájára mondható el, hogy a vidéki jólét javítását helyezik előtérbe, de az egyenlőtlenség problémájának megoldása mindenhol nagy kihívás. Globálisan nincs olyan agrárpolitikai modell, ami minden országnak megfelel, mivel minden ország a saját politikai, gazdasági és természeti adottságaira szabott megközelítést alakít ki.