Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.

12.1.3. Urbanizációs trendek – funkcionális térségek

A vidék mibenléte és helyzete csak korlátozottan érthető meg a városok és urbanizációs folyamatok ismerete nélkül: vidék és város sorsa kölcsönös előnyök és konfliktusok mentén összefonódik, határaik összefolynak – mindez a tipizálási módszertanok felülvizsgálatát is kikényszerítette.

A városi népességre vonatkozó becslések és előrejelzések készítésekor az ENSZ a nemzeti szintű forrásokból származó adatokra támaszkodik, amelyek tükrözik a tagállamok hatóságainak a városiasodás mértékére (városi népesség részaránya) és a városok népességének nagyságára vonatkozó kritériumait. A 2018-as évben a világ népességének 55%-a élt városi területeken, szemben az 1950-es 30%-kal. 2050-re ez az arány várhatóan 68%-ra növekszik. A globális városi népesség 1950-ben 0,8 milliárd fő volt, 2018-ig 4,2 milliárd főre nőtt, és 2050-re várhatóan 6,7 milliárd főre emelkedik. A vidéki népesség az 1950-es 1,8 milliárdról 2018-ig 3,4 milliárd főre nőtt, és a prognózisok szerint 2050-re 3,1 milliárd főre csökken. 2018-ban a városi népesség részaránya alapján leginkább urbanizált régiók Észak-Amerika (82%), Latin-Amerika és a Karib-térség (81%), Európa (74%) és Óceánia (68%) voltak. Ázsia urbanizáltsága körülbelül 50%-ot ért el, míg Afrika többnyire vidékies (43% városi népesség). 2050-re Afrika és Ázsia a világ 2,5 milliárd fős várható városi népességnövekedésének közel 90%-át adhatja (ENSZ, 2019).

A városok kiterjedésének leírására két fő, egymást kiegészítő fogalom alkalmazható. Az egyik, a nagy népsűrűségű, meghatározott minimális népességszámú terület, amelyet „városnak” (city) nevezünk, csak a területen élő népességkoncentrációt fejezi ki, egy egységes népsűrűségi küszöbérték és teljes népességszám alapján. A második fogalmat funkcionális várostérségnek (Functional Urban Area, a továbbiakban: FUA) nevezzük. A FUA egy városból és annak kevésbé sűrűn lakott, a munkaerőpiacához tartozó környező településeiből („ingázási övezet”) áll. Az EU-OECD FUA meghatározása kapcsolódik az urbanizáltsági fok módszertanához (Eurostat, 2019). Mindkettő azonos városdefiníciót használ, de az urbanizáltsági fok a fennmaradó helyi egységeket kisvárosokba és elővárosokba, valamint vidéki területekbe sorolja. Mindkét meghatározás szerepel a módosított európai NUTS-rendeletben (Dijkstra et al., 2019).

Világszerte 8790 FUA volt azonosítható 2015-ben, amelyek a világ népességének 53%-át (körülbelül 3,69 milliárd embert) fedték le, és ennek 17%-a ingázási övezetekben élt. A FUA-kban élők aránya a nemzeti jövedelemmel együtt emelkedik: alacsony jövedelmű országokban 33%, magas jövedelmű országokban 70%. Észak-Amerikában a legmagasabb a FUA-kban élő lakosságarány (72%), Afrikában a legalacsonyabb (44,5%). A FUA-k átlagos mérete és népessége, a szuburbanizáció mértéke is növekszik a jövedelemmel. A nagyobb városok erősebb „gravitációs vonzást” gyakorolnak, ami kiterjedtebb ingázási övezeteket eredményez. A FUA-k népessége átlagosan gyorsabban nőtt 2000 és 2015 között, mint az azokon kívül eső területeken, és a nagyobb FUA-k intenzívebben népesedtek, mint a kisebbek. A népesség növekedése átlagosan erősebb volt az ingázási övezetekben, mint a sűrűn lakott városi központokban (Moreno-Monroy et al., 2021).

Az OECD továbbfejlesztette a vidéki területek klasszikus osztályozását egy új tipológiává: a) FUA-kon belüli vidéki területek, amelyek a városi központ ingázási övezetének szerves részét képezik; b) FUA-khoz közeli vidéki területek, amelyek szoros kapcsolatban állnak a közeli városi agglomerációs területtel, de nem tartoznak annak munkaerőpiacához; c) távoli vidéki területek, amelyek messze esnek a FUA-któl, de valamilyen módon kapcsolódnak ahhoz az áruk és szolgáltatások piaci cseréjén keresztül (OECD, 2020; Eurostat, 2019).

A közigazgatási határok (pl. önkormányzatok vagy NUTS-3 régiók) mentén kialakított vidéki tipológiák alapján besorolt téregységek méretükben változatosak, és gyakran nem tükrözik a funkcionális realitásokat, ami megnehezíti az országok közötti összehasonlítást és a politikák célzott kidolgozását. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) új, empirikus alapú módszertant javasol a funkcionális vidéki térségek (Functional Rural Area, a továbbiakban: FRA) meghatározására az EU-ban. A FRA-k célja a mindennapi vidéki térkapcsolatok meghatározása: olyan területek, ahol a naponta megtett utak túlnyomó többsége (munkahelyre, iskolába, bevásárlás, szolgáltatások igénybevétele, társadalmi és kulturális tevékenységek céljából) ugyanazon a területen belül történik. A megközelítés figyelembe veszi, hogy a városi területektől eltérően a vidéki ingázás kevésbé centralizált, és a szolgáltatások gyakran kisvárosokban vagy falvakban, helyi központokként működő településeken koncentrálódnak (Dijkstra – Jacobs-Crisioni, 2023).

A funkcionális vidéki térségeknek öt egyszerű szabálynak kell megfelelniük: 1. Minden FRA-ban legalább egy falu vagy város található. 2. Minden FRA-ban legalább 25 000 lakos él, kivéve, ha egy órányi autóútra nincs más város vagy falu. 3. Maximális utazási idő: a 60 percnél távolabb fekvő FRA-k nem vonhatók össze (az utazási időt az egyes FRA-k fő települései között kell mérni). 4. Minimális utazási idő: a 30 percnél rövidebb távolságra lévő FRA-k összevonhatók. 5. Az FRA-k a FUA-kon kívüli teljes területet lefedik. Másképp fogalmazva, a FRA-k és a FUA-k együttesen teljesen lefedik a teret, hézagok és átfedések nélkül.

A FRA-k a LAU-knál megbízhatóbb, kevésbé ingadozó képet adnak a népességváltozásról és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésről, ugyanakkor részletesebb információkat nyújtanak, mint a nagy NUTS 3 régiók, ily módon elősegítve a vidékpolitika, a beruházások és a szolgáltatásnyújtás célzottabbá tételét. A módszer széles körben elérhető adatokra (népességi rácsok, úthálózatok) támaszkodik, és nemcsak az EU-ban, hanem globálisan is alkalmazható (Dijkstra – Jacobs-Crisioni, 2023).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

Gazdaság

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero