A vidék kapcsán a hátrányokat, válságokat hangsúlyozó narratívák nem alaptalanok. Az 1970-es évektől a technológiai fejlődés és a gazdasági ciklusok fokozták a területi egyenlőtlenségeket. A 2000-es évtized végének globális pénzügyi válsága súlyosbította a vidéki szegénységet és az alulfoglalkoztatottságot, különösen azokban a régiókban, ahol a gazdaság szerkezeti sokfélesége és a munkahelyek kínálata korlátozott volt. A neoliberális politikák csökkentették a szociális védelmet, a tudományos kutatások és a közpolitikák prioritásait a piaci hasznosítás felé terelték, olykor a közjó és a méltányosság rovására. A vidéki munkaerőpiac sorsa kiszolgáltatottá és bizonytalanná vált. A válságot követően a városokhoz közeli vidéki régiókban magasabb termelékenységnövekedés és ellenálló képesség figyelhető meg, mint a félreeső területeken. A vidéki térségek rendre elmaradnak a városi térségektől a digitális infrastruktúra, a készségek és a digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén. A rurális területek az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és a földhasználat átalakulása miatt a környezeti változásoknak leginkább kitettek. A környezeti kockázatok (pl. aszály, tűzvészek, vízhiány, földelhagyás) aránytalanul érintik a vidéki lakosság megélhetését, különösen a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban. A migrációs minták is megváltoztak: a nemzetközi vándorlás és a menekültáradat egyaránt tartogat fenyegetéseket és lehetőségeket is. Számos vidéki terület már a 2020-as évek polikrízise előtt is népességfogyással, elöregedéssel, egyes szolgáltatások szűkülésével és hozzáférhetőségi problémákkal küzdött (Mantino et al., 2023; De Luca et al., 2020; Shucksmith – Brown, 2016b).

A Covid-19 világjárvány ezeket a problémákat vidéken tovább súlyosbította a korlátozott pénzügyi erőforrások, a nehezebben hozzáférhető egészségügyi ellátás és a városi környezethez képest nagyobb elszigeteltség okán. Az idegenforgalmi ágazat, különösen a zarándok- és túraútvonalak jelentős veszteségeket szenvedtek el az utazási korlátozások miatt. A világjárvány megzavarta az élelmiszer-ellátási láncokat, növelte az élelmezési bizonytalanságot. Válaszul új modellek jelentek meg a közvetlen élelmiszer-értékesítés terén, amelyek erősítették a helyi termelő-fogyasztó kapcsolatokat és a közösségek ellenálló képességét. A válság felgyorsította az élelmiszer-kereskedelem digitalizációját is. A mezőgazdaság és az ápolási/gondozási szektorok számára nélkülözhetetlen migráns munkavállalók akadályokkal szembesültek az utazási korlátozások, a felfüggesztett integrációs tevékenységek és a rossz életkörülmények miatt. A vidéki területeken a kulturális és kreatív iparágakat súlyosan érintette a válság, rendezvények elmaradása és helyszínek bezárása miatt. Miközben a kultúrához való digitális hozzáférés bővült, fennállt a veszélye annak, hogy azok, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel vagy digitális ismeretekkel, kiszorulnak ebből (De Luca et al., 2020).

Európában a világjárvány okozta változások – különösen a távmunka elterjedése és az idegenforgalom megtorpanása – fokozták a már korábban is megjelenő tendenciákat, mint például a városokból való kiköltözés, a második otthonok iránti kereslet növekedése és a rövid távú bérbeadások, ami rontotta a méltányos lakhatás elérhetőségét, különösen a vonzó, frekventált területeken. Míg egyes régiók az új lakosok és befektetések révén profitáltak, mások akut megfizethetőségi válsággal és az ingatlanpiacról való kiszorulással küzdöttek (Colomb – Gallent, 2022). Halfacree (2024) arra a következtetésre jut, hogy bár a COVID-19 valóban felélénkítette az érdeklődést a vidéki élet iránt és némi növekedést hozott a városokból való elvándorlásban, a jelenség nagyságrendje szerény volt. A világjárvány inkább a vidékre való visszatérés már korábban megindult tendenciáit gyorsította fel, mintsem a városokból való tömeges kiáramlás okaként szolgált volna.