Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.

12.4.2 Integrált vidékfejlesztés

A vidékfejlesztés Nemes (2000, 2018) szerint két fő alrendszerre oszlik: a központi-politikai és a helyi-heurisztikus alrendszerre. A központi alrendszer állami, politikai irányítással, szabályozásokkal és támogatásokkal igyekszik a vidéki értékeket megőrizni, hosszú távú stratégiák mentén, de gyakran információhiányos és eltávolodik a helyi valóságtól. A helyi alrendszer a vidéken élők mindennapi törekvéseire, gyakorlati tudására és társadalmi hálózataira épít, de erőforráshiányos, rövid távú szemléletű lehet. Bár a két rendszer között sok az átfedés és kapcsolat, gyakran nem értik meg egymást, ami konfliktusokhoz, működésképtelenséghez és erőforrás-pazarláshoz vezethet. A két alrendszer kapcsolata átvezet a vidéki kormányzás kérdéskörére.

A vidéki kormányzás fogalomrendszere a kormányzatról (government) a kormányzásra (governance) való áttérés (Rhodes, 1996) összefüggésében alakult ki (Marsden – Murdoch, 1998). A kormányzat a politikai hatalom és a tekintély formális, központosított és vertikális gyakorlása az emberek cselekedetei és a közügyek felett (Go et al., 2013; Harrington et al., 2008). Ezzel szemben a kormányzás úgy határozható meg, mint a döntéshozatali és -végrehajtási folyamat szabályainak megállapítása és megvalósítása a kormányzat, a magánszektor és a civil társadalom bevonásával (Sheng/UNESCAP, 2009); olyan kormányzási „stílusok” kialakulása, amelyekben a köz- és a magánszektor közötti és azon belüli határok elmosódnak (Stoker, 1998). A kormányzásban tehát a hatalom és a hatáskörök decentralizáltak és a társadalom szélesebb rétegeire átruházottak (Harrington et al., 2008). A „jó kormányzás” jellemzői a következők: elszámoltatható, átlátható, reakcióképes, méltányos és befogadó, hatékony és eredményes, a jogállamiságot követi, részvételen alapul és konszenzusorientált (Sheng/UNESCAP, 2009).

Az elmúlt hét évtizedben a kormányzás területi struktúrája többszintűvé vált (multilevel governance). A központi kormányzattól a regionális és helyi önkormányzatokhoz, valamint a nemzetközi szervezetekhez helyeződött át a hatalom és a kompetenciák egy része (Hooghe et al., 2020). A kormányzás horizontális dimenziója a helyi kormányzás (local governance), melynek tipikus jellemzői a részvétel, a helyi kezdeményezések és az innováció, az önkéntesség, a partnerek közötti mellérendelt – nem hierarchikus – viszony. A vertikális dimenzió pedig maga a többszintű kormányzás, „a különböző igazgatási szinteken működő intézmények, illetve az azonos szinten, de a programmegvalósítás különböző területein működő szervezetek közötti kapcsolatrendszer” (Finta, 2014, 33). A többszintű, együttműködő és hálózati kormányzás fogalmai és értelmezései összekapcsolódnak, egységes paradigmát alkotnak, melyekben előtérbe kerül a decentralizáció, a hálózatosodás és a lokalitás (Bite et al., 2019; Bálint et al., 2024).

A hatalomgyakorlás kérdése a vidéki területeken egyre összetettebbé válik, és lineáris fejlődés helyett inkább a dinamikus, ellentmondásos, sokoldalú természete bontakozik ki (Cheshire, 2016). A vidéki kormányzás az állami, magán- és önkéntes szereplők összetett hálózatát foglalja magában, a helyi és az európai szintek között átívelően (Goodwin, 1998). Bár a kormányzási/governance paradigmát általánosan befogadóbbnak és demokratikusabbnak ítélhetjük, mégis az egyenlőtlenség és a kirekesztés egyes formáit hozhatja létre, amennyiben egyes szereplők érdekei „kicsatornázódnak”, hiába vesznek részt a partnerségben, míg az érdekeiket jól érvényesítők, a nyíltan dominanciára törekvők, de adott esetben akár a helyi kormányzás részvételi mechanizmusain kívül maradók is a helyi hatalom/felhatalmazás birtokosaivá válhatnak (Macken-Walsh, 2016).

A partnerségen, hálózatosodáson és a közösség bevonásán alapuló kormányzásra épít az ún. neoendogén fejlesztés, amely a helyi szereplők és belső/endogén erőforrások alulról szerveződő mozgósítására összpontosít, miközben elismeri a külső (regionális, nemzeti, uniós) erők befolyását, és hasznosítja az exogén erőforrásokat (támogatást, tudást, kapcsolatokat) (Ray, 2006; Shucksmith, 2009; Bosworth et al., 2015).

Az integrált vidékfejlesztés (integrated rural development) ezt a kettősséget próbálja elméletileg is megragadni. Nemes (2005) olyan folyamatként írja le, melyben a külső beavatkozások és a helyi kezdeményezések nem egymás ellenében, hanem egymást erősítve működnek. Célja, hogy javítsa a vidéki társadalmi csoportok életkörülményeit, miközben megőrzi és gyarapítja a vidéki értékeket; mindezt a központi források igazságosabb újraelosztásán, a vidéki versenyhátrányok mérséklésén és a helyi erőforrások (természeti, kulturális, közösségi értékek) új módon történő hasznosításán keresztül éri el. Integrált abban az értelemben, hogy a folyamat helyben kontrollált és menedzselt, ugyanakkor tudatosan támaszkodik a központ szakmai és pénzügyi támogatására is (Nemes, 2005; Nemes – Varga, 2014).

A központi-politikai alrendszerben koncentrálódnak a források, a szabályozás és a hosszú távú, nagy léptékű gondolkodás lehetőségei, ugyanakkor ez az alrendszer gyakran információ- és tudáshiányos a helyi valóságra nézve, és könnyen elszakad a fejlesztés tárgyától. A helyi-heurisztikus alrendszer ezzel szemben a mindennapi megélhetés, az életvilág szintjén működik: gazdag a gyakorlati, tacit tudásban, a rokoni és társadalmi hálózatokban, de erőforrás-hiányos, kiszolgáltatott a rövid távú kényszereknek, és érzékeny a pillanatnyi előnyökre, veszélyekre (Nemes – Varga, 2014).

Ha a két alrendszer között nincsen valódi integráció, „nem integrált vidékfejlesztési rendszer” alakul ki. Ilyenkor a központi források döntően az elérhetőség (infrastruktúra, közlekedés) javítására és a külső befektetők bevonzására irányulnak, miközben a helyi intézményi és közösségi kapacitások gyengék maradnak, és a rurális erőforrásokhoz (táj, helyi gazdaság, közösségek) kötődő fejlesztési lehetőségek rejtve maradnak. A hozzáférés javul ugyan, de ha „nincs mit eladni”, a helyi gazdaság nem tud élni a jobb elérhetőség nyújtotta esélyekkel, a fejlesztési hasznok kifelé szivárognak, a társadalmi és környezeti problémák pedig akár erősödhetnek is.

Az integrált vidékfejlesztés ezzel szemben olyan intézményi és kormányzási berendezkedést feltételez, amelyben a két alrendszer tudatosan, kölcsönös tanulás és társadalmi innováció révén kapcsolódik össze. Ehhez egyrészt olyan központi politikákra van szükség, amelyek nemcsak az elérhetőséget, hanem a helyi erőforrások fejlesztését és a helyi intézményrendszer megerősítését is támogatják. Másrészt helyben olyan szereplőknek, szervezeteknek („helyi hősöknek” és helyi fejlesztési ügynökségeknek, például LEADER HACS-oknak, ld. később) kell megjelennie, amelyek képesek a fentről érkező elvárásokat és az alulról jövő igényeket egymás nyelvére lefordítani, és a két világot kreatívan összekapcsolni. Ezekben az integrált rendszerekben jönnek létre azok a társadalmi tanulási folyamatok, amelyek valódi, tartós szerkezeti változásokhoz vezethetnek a vidéki térségekben.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

Gazdaság

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero