A mező- és élelmiszer-gazdaságban az innováció mint műszaki fejlesztés alapvetően négy pilléren nyugszik: a biológiai, a kémiai, a technikai és az emberi tényezőkön. Ezen meghatározás az európai agrárközgazdászok által korábban, 1955-ben, Helsinkiben megfogalmazottakon alapul (Dimény, 1975; Husti, 2003). Mára a mezőgazdasági innovációs folyamatban a műszaki fejlesztés, mint kiinduló pont mellett egyre nagyobb teret kap a folyamatokban történő megújulás, ami elsődlegesen a termékpálya mentén történik és igényli a megváltozott emberi hozzáállást. A precíziós növénytermelés műszaki-technológiai hátterének kialakítása, mint innováció, egyrészt folyamatos innováció, másrészt a szükségletteremtő modell segítségével írható le, a technológiai nyomás a gyártó-forgalmazó szervezetek részéről erős mind a gépi eszközöket, mind a kemikália használatot illetően, és szorosan összekapcsolódik a fentartható fejlődéssel.

A fenntartható fejlődés alapja a népesség megfelelő mennyiségben és minőségben történő élelmezése, azonban az, hogy a természeti erődforrások (a termőföld, víz) milyen hatékonyan hasznosulnak, és ez hogyan szolgálja a szereplők gazdasági céljait, kihat a társadalmi folyamatokra is, végső soron hatással bír a társadalmi jóllétre. Gazdálkodói szempontból fontos annak számbavétele, hogy a termelésben, a gyakorlatban alkalmazásra kerülő innovációk milyen módon hatnak a gazdálkodás hatékonyságára, továbbá magára a jövedelmezőségre. A termelő jövedelmét az egységnyi ráfordítással elérhető hozam, a hozam potenciális értékesítési ára, valamint a mindezzel szembeállítható (többlet)ráfordítások, azok ára határozza meg.

Általánosságban véve az innováció sokszor valóban magában hordozza a hozam növelésének lehetőségét, gyakran minőségbeli, többletértéket teremt, mint például a fajtanemesítés eredményei. A termőhelyi adottságoknak, a megváltozó klimatikus viszonyokhoz adaptált fajtahasználat a termelői kockázatcsökkentés eszköze is egyben. Sokszor valamely szűkösen rendelkezésre álló erőforrás hatékonyabb felhasználását eredményezi a mezőgazdasági innováció. A menedzsment-zónánkénti tápanyagellátás és hozamtervezés célja az adott termőföld egység leghatékonyabb felhasználása a termelésben. Minden olyan technológiai elem (például a precíziós permetezésre alkalmas drón és a vezérlőember szaktudása, vagy a precíziós tápanyagkijuttatás növényvédőszerrel történő kombinálására alkalmas eszköz), amely ennek megvalósítását szolgálja, kiegészítve a rendszerszemléletű vállalatirányítással egyszerre hat a hozamoldalra, no meg természetesen a költségoldalra is. Korábban gyakran hangoztatott érv volt a precíziós technológia alkalmazása mellett, hogy az inputoldalon a fajlagosan felhasznált anyagokban (műtrágya, vetőmag, növényvédőszer) megtakarítás érhető el, csökkentve ezzel a költségeket. Ez a részigazság a hozammaximalizáló szemléletből adódik. Az innováció a költségoldalon beruházási többletet igényel, megnöveli az állandó költségeket, de sokszor azzal is szembesülni kell, hogy a művelési költségek is növekednek. A kérdés, milyen a kapcsolat az elérhető hozamérték többlete és az innováció előidézett (összes) költségek többlete között (Takácsné, 2011).

Alapja a menedzsmentzóna szintű adatfelvételezés és -értékelés, az erre épülő döntéstámogató rendszerek sokasága. A jelenkor (a 21. század első évtizedeinek) kulcsszavai a Big Data, a Smart Farming és a Mezőgazdaság 5.0. A tudományos, technológiai innovációk sora a precíziós mezőgazdaság mentén szolgálja a fenntarthatóságot. A fejezet kiegészíti a tankönyv első részében taglaltakat, különös hangsúlyt fektetve a robotika, a mesterséges intelligencia térnyerésére az eszközrendszer oldaláról.

Sokat foglalkozunk a fenntarthatóság kérdéseivel, a multifunkcionális mezőgazdasággal. A fejezet a társadalmi innováció oldaláról mutatja be az agrár tudás- és innovációs rendszerek kérdéskörét, nem elfelejtkezve arról, hogy más eszközökkel, más platformokon több eleme mindennapi hétköznapi gyakorlat volt a múltban.