Mizik Tamás (szerk.)

Agrárgazdaságtan III.

1. számú melléklet

Esettanulmány: Állateledel és élelmiszer-ellátási láncok: melléktermék vagy pazarlás?

Világszerte évente mintegy 70 milliárd állatot vágnak le élelmezési célból. Azonban ezeknek az állati termékeknek jelentős része soha nem kerül be az ellátási láncokba vagy emberi fogyasztásra. A csontok, inak, zsírszövetek és más olyan állati részek, amelyek az emberek számára nem fogyaszthatók – vagy egyes kultúrákban nem kívánatosak –, gyakran takarmányként vagy állateledelek összetevőjeként hasznosulnak. Ezek az állattenyésztés során keletkező melléktermékek elsősorban házi kedvencek táplálására szolgálnak. Az állateledel-gyártás nemcsak a húsiparhoz kapcsolódik; más élelmiszer-ipari melléktermékek – például gabonafélék feldolgozása során keletkezett anyagok – is felhasználásra kerülnek. Mindezek ellenére leginkább a húsipar az, amely gazdasági szempontból erősen függ ettől az ellátási lánctól. Az állateledel-gyártás bevételi forrást és piaci lehetőséget jelent az iparág számára. Az állateledel-piac egy globális iparág, amelynek értéke eléri a 37 milliárd amerikai dollárt, és folyamatos növekedést mutat. A hét legnagyobb gyártó központja az Egyesült Államokban található, de a teljes ellátási láncban részt vesznek a táplálékkiegészítők előállítói, a csomagolóipar szereplői és a forgalmazók is. A leggyorsabban növekvő piac jelenleg Ázsia – például Japánban az Unicharm nevű cég révén –, ahol előrejelzések szerint a szektor további bővülése várható (5–10%-os mértékben). Az Egyesült Államok továbbra is világelső az állattartásban, hiszen a háztartások több mint kétharmadában tartanak valamilyen házi kedvencet, és a becslések szerint a 2020-as években az állattartással kapcsolatos kiadások meghaladták a 100 milliárd dollárt. Ezzel párhuzamosan robbanásszerűen nő a kisállattartók száma Ázsiában is, kiemelten Kínában, Vietnámban és Indiában.

A JM Smucker Company kiváló példája az állateledel-ipar konszolidációjának és összetettségének. Bár a vállalat elsősorban lekvárokról, befőttekről és kávétermékekről ismert, valójában az állateledel a legnagyobb termékkategóriája. Mark Smucker vezérigazgató beszámolója szerint 2024-ben a cég teljes bevételének több mint egyharmadát az állateledel üzletág adta. A vállalat számos feldolgozóüzemet és elosztóközpontot működtet, és az állateledel-gyártást kiterjedt partnerhálózaton keresztül szervezi meg. Saját márkás kisállatoknak szánt termékeinek gyártásához a Smucker 16 társcsomagoló és 12 újracsomagoló partnert vesz igénybe, amelyek Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Thaiföldön működnek.

A jövedelmezőségi kihívások mellett az állateledel-ipart számos visszahívási botrány is sújtotta. Az egyik legsúlyosabb esetben egy kínai beszállítótól származó, melaminnal szennyezett kutyaeledel került be a globális ellátási láncba. A szennyezett összetevőket mintegy 5300 különféle termék tartalmazta, és ezek hozzájárultak kutyák és macskák ezreinek elhullásához. A visszahívások komoly botrányokat váltottak ki világszerte. Bár a 2007-es eset után az Egyesült Államokban és Európában szigorították a szabályozást, maga az állateledel-ellátási lánc lényegében változatlan maradt. Az iparág mérete és komplexitása továbbra is komoly kihívásokat jelent az összetevők beszerzése, valamint az élelmiszer-biztonság és -minőség biztosítása szempontjából. A harmadik felek által végzett auditok és az üzemi ellenőrzések ellenére a piacon időről időre újabb visszahívások történnek, amelyek megrendítik a fogyasztói bizalmat. Egy másik jelentős botrány 2009-ben robbant ki, amikor egy szalmonellafertőzés miatt több mint 3200 állateledel-terméket kellett visszahívni. Négy hivatalos személyt azzal vádoltak meg, hogy a felügyelet hiánya nemcsak az állateledeleket, hanem az emberi élelmiszer-ellátást is veszélyeztette. Ezek az esetek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy megrendüljön a vásárlók bizalma. Mivel sokan házi kedvenceiket családtagként kezelik – nem pedig „egyszerű” állatként –, a fogyasztók egyre nagyobb átláthatóságot és felelősségvállalást várnak el az előállítóktól és gyártóktól. Emellett fontos megjegyezni, hogy a feleslegessé vált állateledeleket gyakran állati takarmányként értékesítik tovább, így a szennyezett termékek akár közvetve az emberi élelmiszer-ellátási láncot is érinthetik.

A kisállattartók egyre inkább a prémium és szuperprémium kategóriájú állateledelek felé fordulnak. Számos kisebb gyártó kínál olyan termékeket – például bio-, gabonamentes vagy egyéb speciális diétákhoz igazított eledeleket –, amelyek megfelelnek ezeknek az egyre erősebb fogyasztói elvárásoknak és trendeknek. Az állateledel-piac egyik legújabb innovációja a húsmentes termékek megjelenése, amelyek növényi eredetű fehérjéket vagy rovaralapú összetevőket tartalmaznak. Emellett biotechnológiai vállalatok már sejtalapú, tenyésztett húskészítményeken is dolgoznak, hogy új lehetőségeket kínáljanak a fenntartható állateledel-gyártásban. Miközben a vegán és vegetáriánus állateledelek iránti kereslet is növekszik, a legtöbb gazdi továbbra is meg van győződve arról, hogy kutyáiknak és macskáiknak valódi húsra van szükségük a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb teret nyernek az emberi fogyasztásra is alkalmas minőségű állateledelek; ideértve a friss, fagyasztott vagy azonnal fogyasztható termékeket is. Ezek az új fogyasztói igények jelentős hatást gyakorolnak az ellátási láncokra is, különösen a megbízható hűtési lánc kiépítése terén egy olyan iparágban, amely hagyományosan szárított termékekre épül(t).

Az állateledelben található húskészítmények mennyiségének és minőségének javítására irányuló törekvések a fenntarthatóság szempontjából is fontos kérdéseket vetnek fel. Az állateledel-gyártás ugyanis jelentős mértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok – különösen a dinitrogén-oxid és a metán – kibocsátásához. A kisállattartás világszintű növekedése, valamint az állati melléktermékek csökkenő felhasználása tovább növeli a környezeti terhelést. Számos kutatás rámutat arra, hogy az állati eredetű melléktermékek felhasználása kulcsfontosságú az állateledel-ellátási lánc fenntarthatósága szempontjából. 2020-ban az iparág összesen 8,65 millió tonna mezőgazdasági mellékterméket használt fel, mintegy 6,9 milliárd amerikai dollár értékben. Ez nemcsak pluszbevételt biztosított a mezőgazdasági termelőknek, hanem lehetővé tette nagy mennyiségű élelmiszer-ipari és állattenyésztési hulladék újrahasznosítását is – olyan anyagok újrafelhasználását, amelyek máskülönben hulladéklerakókba kerülnének vagy megsemmisítésre ítélnének. A legnagyobb kihívás abban rejlik, hogyan lehet összehangolni az állateledel iránti kereslet és kínálat növekedését egy olyan világban, ahol 2050-re várhatóan közel 9,5 milliárd embert kell élelmiszerrel ellátni. Az állateledel-ipar jövőjét ezért elkerülhetetlenül meghatározza az a kérdés, hogyan lehet fenntartható módon kielégíteni a házi kedvencek táplálkozási igényeit, miközben minimalizáljuk a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.

Az esettanulmányhoz kapcsolódó kérdések

1. Mit tudunk elmondani az állateledel-ellátási láncáról? Milyen típusú melléktermékeket használnak fel az állateledel-gyártásához? Milyen problémák vannak a láncban?

2. Egyesek azzal érvelhetnek, hogy az állateledel-ellátási lánc visszaszorítja az élelmiszer-pazarlást, és piacot teremt a főbb húsiparból származó melléktermékek számára. Mik ennek az érvelésnek a megerősítő és cáfoló gondolatai? Miért fontos szereplője a húsipari ellátási láncnak az állateledel-ipar? Milyen egyéb lehetséges felhasználási területei vannak ennek a „hulladéknak”?

3. Milyen fő környezeti hatásokkal jár az állateledel előállítása? Fenntarthatóbbá teszi-e az élelmiszer-ellátási láncot az állati melléktermékek újrahasznosítása állateledelként? Milyen érvek szólnak mellette és ellene?

4. Veszélyezteti a növekvő állateledel-gyártás az élelmiszer-ellátást? Miért/miért nem?

Forrás: Saját szerkesztés Pullman és Wu (2021) alapján

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 191 7

Gazdaság

A könyv megszületését alapvetően az indokolta, hogy – a korábbi kötetekhez hasonló formában és részletezettséggel – bemutassa azokat az agrárgazdasági témákat, amelyekre a két korábbi kötetben már nem volt mód (vagy időközben érdemi változások történtek az adott területen), de a témához történő kapcsolódásuk vitathatatlan. Ennek során, három témakörbe rendezve, elemzi a globális és lokális élelmiszerláncokat, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás ökonómiáját, az élelmiszerpiacokat és árakat, az élelmiszer-kereskedelmet (az agrárgazdaság felépítése és működése); a fenntarthatóság és az agrár-környezetvédelem összefüggéseit, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság aktuális helyzetét, az élelmiszer-pazarlást, a klímaváltozás hatásait a mezőgazdaságra, és a generációváltást (fenntarthatósági kihívások az agrárgazdaságban); valamint az agrárpolitikát, a vidékfejlesztést, a körforgásos biomassza alapú gazdaságot (fenntartható(bb) agrárgazdaság eszközei). A szerzők célja továbbra is az volt, hogy az egyes témák kapcsán megkönnyítsék mind az oktatók, mind a hallgatók munkáját. Az egyes fejezetek önmagukban is megállnak, illetve alkalmasak arra, hogy kitöltsenek egy előadást. Emellett a hallgatói megértést továbbra is segíti a fejezetek végén megtalálható összefoglalás és az ismétlő kérdések. Ebben bízva ajánljuk a tankönyvet a számukra és reméljük, hogy legalább olyan hasznosnak találják, mint az első két kötetet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-agrargazdasagtan-iii//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero