A munkaerőpiacnak a mezőgazdaság vonatkozásában az egyik legjellemzőbb sajátossága a munka szezonális jellege. Bár a mezőgazdasági foglalkoztatás folyamatosan csökken (az ágazat munkaerő-kibocsátó), azonban még mindig jelentős a szerepe. 2021-ben 1,3 milliárdan dolgoztak az élelmiszergazdaságban2 (a globális munkaerő 39,2%-a), amelynek a zömét, közel 900 millió embert a mezőgazdaság foglalkoztatott – döntően Afrikában és Ázsiában (FAO, 2024). Mindez összhangban van a termelés szerkezetével: ahol domináns a kistermelők aránya, ott jelentősebb a foglalkoztatásban betöltött szerepük is. A fejlődő országok egy részében még mindig fontos az emberi és az állati munkaerő hasznosítása, mivel alacsony szinten van a gépesítettség. Ez azt is jelenti, hogy a modern gépek és technológiák elterjedésével nemcsak további munkaerő szabadulna fel, hanem a termelés hatékonysága is növelhető lenne. A fejlett országokban, különösen az innovációkban élen járókban, már kisebb a tere ezeknek a folyamatoknak. Azt azonban ki kell emelni, hogy egyes mezőgazdasági alágazatok még ekkor is jelentősebb emberi munkát igényelnek, mint például az állattenyésztés, de különösen a zöldség-gyümölcs ágazat. A 2.4. ábra a mezőgazdasági munkaerő arányát mutatja be országszinten. Az ábrán jól látható a fejlett és a fejlődő országok viszonylatában már említett óriási eltérés: a fejlődő országok jelentős részében továbbra is a mezőgazdaság a fő foglalkoztató, különösen Afrika középső és Ázsia déli részén, míg a fejlett országokban alig néhány százalékos az ágazat részaránya a foglalkoztatásban.

 

Amint az a fenti ábrán is látszik, hatalmas különbségek vannak az egyes országok között, a magasabb mezőgazdasági foglalkoztatást jelző sötétebb kék színű országok zöme Afrikában és Ázsiában található. A 2.1. táblázat az öt-öt legmagasabb és legalacsonyabb foglalkoztatotti arányú ország konkrét értékeit mutatja be. Az első kategóriában négy afrikai és egy ázsiai ország szerepel, mindegyikük minimum 70%-os mezőgazdasági foglalkoztatotti aránnyal, míg a második kategóriában – Argentína kivételével – fejlett és egyben kis területű országok találhatóak 1% alatti részarányokkal.

 

 

A globálisan jelentős mezőgazdasági népességben azonban annak is komoly szerepe van, hogy a világ öt legnépesebb országa közül négyben is tekintélyes a szektor súlya a foglalkoztatásban (India 43,5%, Kína 22,3%, Indonézia 28,8%, Pakisztán 36,1%), ami egyedül India esetében 253 millió főt jelent (Statista, 2025; World Bank, 2025).

 

Az ábra alapján látható, hogy alapvetően a fejlett, hatékony vagy relatíve kis mezőgazdasági szektorral rendelkező országokban magas az egy foglalkoztatottra jutó mezőgazdasági hozzáadott érték. Bár az Egyesült Államokra ebben az adatbázisban nincs adat, de már a korábbi években is jelentősen meghaladta az 50 000 dollárt ez az érték, vagyis sötétlila lenne a színe. Ezzel szemben a jelentős mezőgazdasági foglalkoztatottal, de kevésbé fejlett/hatékony mezőgazdasággal jellemezhető országokban nagyon alacsony ez a mutató, mindössze a töredéke a fejlett országokénak. Emiatt nem meglepő, hogy a 2.4. ábra sötétkék színével jelentősen átfed a fenti ábrán a legvilágosabb rész, vagyis a dél-ázsiai és közép-afrikai országokban a legalacsonyabb ez a mutató. A 2022-es évben a világ átlagos egy foglalkoztatottra jutó mezőgazdasági hozzáadott értéke 4046,4 (konstans 2015-ös amerikai) dollár volt (WDI, 2025).

 

 

A táblázat alapján látható, hogy az egy izraeli munkásra jutó hozzáadott értéket közel 700 burundi munkás képes megtermelni, de még a világátlag is közel a 19-szerese ennek az értéknek. Ennek a növelése azonban komoly pénzügyi forrásokat igényel. A folyamatosan növekvő népesség azonban egyre erősebb nyomást helyez a mezőgazdaságra, aminek következtében a rosszabb minőségű földek is bevonásra kerülnek a művelésbe, amelyeken sokkal erőforrásigényesebb a termelés és rosszabbak a terméshozamok. Banglades, India és Pakisztán példája azt mutatta, hogy a szétaprózott termelési struktúra mellett még fontosabb az erőforrások (a műtrágya, víz és a mezőgazdasági gépek, vagyis három, a technológiai fejlődést reprezentáló változó) lehető legoptimálisabb felhasználása (Yaqoob et al., 2023). Egy 22 országot átfogó fekete-afrikai kutatás a következő, termelékenységet növelő innovációkat azonosította (Djoumessi, 2021):

 

A folyamatot nehezíti a fejlődő országokra általában jellemző szétaprózott termelési szerkezet, mivel egy kis gazdaságban sokkal nehezebb kitermelni a gépesítés fedezetét. Ennek következtében kiemelten fontos szerepe lenne az erőteljesebb állami szerepvállalásnak, ami nemcsak az egyszerűbb szabályozásban, hanem a különféle támogatási programok formájában is testet ölt.

 

 

A mezőgazdaság fejlettségében megfigyelhető jelentős különbségek teljesen más kihívások elé állítják a fejlett és a fejlődő országok munkavállalóit, azonban közös metszetet képez az oktatás és képzés, a humán tőkébe történő folyamatos beruházás, ami elengedhetetlen alapfeltétele a modern mezőgazdasági tevékenységnek. A digitalizáció és a digitális technológiák egyre szélesebb körben terjednek el a fejlett országokban, azonban sok olyan elemük is van, ami a fejlődő országokban is jól alkalmazható, például a termelést segítő különféle applikációk. Azonban tény, hogy ez jelentősebb kihívás a fejlődő országokban az infrastrukturális és hálózati problémák, a technológiához és a kezeléséhez szükséges tudáshoz való korlátozott hozzáférés, az adatvédelemmel és az adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok, az elégtelen finanszírozási lehetőségek, az egyes országok szabályozási keretének a hiányosságai, valamint a mezőgazdasági termelők ellenállása miatt (Mhlanga – Ndhlovu, 2023).