A mezőgazdasági munkák egy része a szezonális jelleg miatt speciális (például vetés, aratás). Bár az ágazat folyamatosan nettó munkaerő-kibocsátó, mégis közel 900 millió embert foglalkoztat világszerte (csak Indiában 253 milliót), az élelmiszer-gazdasággal együtt 1,3 milliárdot, ami a globális munkaerő közel 40%-a. A legtöbben Afrikában és Ázsiában dolgoznak a szektorban, ami összhangban van a termelés szerkezetével, mivel domináns a kistermelők aránya. Bár egyes alágazatok, például az állattenyésztés, de különösen a zöldség-gyümölcs ágazat, a fejlett országokban is élőmunka-igényesek, azonban a fejlődő országokban alacsony szinten van a gépesítettség és gyakran a növénytermesztésben még mindig fontos az emberi és az állati munkaerő hasznosítása. Mindezt tökéletesen visszatükrözi munka termelékenységének a legszélesebb körben alkalmazott mutatója, az egy foglalkoztatottra jutó mezőgazdasági hozzáadott érték. Amíg az afrikai és ázsiai országokban döntően 1000 dollár alatti az értéke, addig a fejlett országokban jellemzően meghaladja a 100 000 dollárt (konstans 2015-ös amerikai dollárban számolva). Lényegében ott alacsony ez a mutató, ahol jelentős a mezőgazdasági munkaerő nagysága. A termelékenység növelésére számos innováció kínál megoldást, minden például az öntözés, a termelés diverzifikálása, vagy éppen a gépesítés.

A mezőgazdasági gépesítés lényegében összekapcsolja a termőföldet és a munkaerőt. A fejlődő országokban sok esetben kiváltja az emberi és állati munkaerőt, míg a fejlett országokban enyhíti a munkaerőhiányt és -terhelést. A relatív, 1000 hektárra vetített mezőgazdasági gépteljesítmény szintén szoros kapcsolatot mutat az ágazat fejlettségével, és jellemzően a fejlett, kisebb mezőgazdasági területű országokban (főleg az Európai Unió egyes tagállamaiban) vesz fel magasabb értéket. Bár a gépesítés éppen az afrikai, ázsiai országokban (kivéve Kínát) alacsony, éppen az ottani kistermelők számára különösen nehéz a gépek beszerzése azok kvázi megfizethetetlensége. Ebből a szempontból kiemelkedően fontos a támogató agrárpolitika az oktatáson és képzéseken, a szaktanácsadási rendszeren, vagy a hazai és külföldi források bevonásán keresztül. Megoldást jelenthet például a fenntartható mezőgazdasági gépesítés (talajművelés nélküli regeneratív mezőgazdaság) vagy a gépek megosztása (gépi szolgáltatás nyújtása a többi gazdálkodónak, gépszövetkezetek vagy gépkörök). Kína példája azt is mutatja, hogy a helyi gépgyártás milyen előnyökkel járhat, azonban ennek a kiépítése és felfuttatása nem feltétlenül megvalósítható minden fejlődő ország számára.

A mezőgazdasági termelés tőkeigényes tevékenység. A működő tőke döntő többsége a közép-magas és a magas jövedelmű országokban koncentrálódik, ami együtt a globális tőkeállomány 76,3%-át tette ki 2022-ben. Azonban a legdinamikusabb növekedést a közép-magas jövedelmű országok csoportja mutatta, aminek a fő oka, hogy a legjelentősebb tőkeállománnyal rendelkező Kína is ebbe az országcsoportba tartozik. Amíg a jelentős tőkeállományú országok jellemzően nagy területűek is (Kína, India, Egyesült Államok), addig a legkisebb tőkeállománnyal a mezőgazdasági termelés szempontjából jelentéktelen országok bírnak (például Dzsibuti, São Tomé és Príncipe vagy Trinidad és Tobago).

A termelési tényezők – lehetőleg minél optimálisabb – használatával kerülnek előállításra a különböző növényi és állati termékek. Globálisan a három legjelentősebb növényi kultúra (búza, kukorica és rizs) termőterülete és termésmennyisége is nőtt az elmúlt 13 évben, különösen a kukoricáé. Ennek a fő oka mindhárom kultúrnövény esetében a termésátlagok jelentős, 10–20%-os növekedése volt. Ugyanakkor a fejlődő országok termésátlagai még mindig nagyon alacsonyak, ami azt is jelenti, hogy korszerűbb termeléstechnológiával érdemben növelhető lenne a termelésük. Regionálisan nézve a kérdést elmondható, hogy Európában elhanyagolható a rizs termesztése, ugyanakkor a búza vonatkozásában a világpiacon is jelentős termelőnek számít a közel 17%-os részarányával. Érdekes megállapítani, hogy az eleve fejlett agrotechnika mellett is nőttek a termésátlagok, különösen a búzáé (8,7% az elmúlt 14 évben). Összességében az EU-ban átlagosan búza termésátlaga 52,0%-kal, míg a kukoricáé 23,4%-kal haladta meg a világátlagot 2023-ban. Országszinten nézve a termelést megállapítható, hogy a rizs Magyarországon sem bír érdemi jelentőséggel, ugyanakkor a búza és – megfelelő időjárási körülmények között – a kukorica esetében jelentős a terménytöbblet és ennek következtében a gabonaexport is. A vizsgált időszakban (2010–2023) jelentős volt a termésátlagok növekedése, amelyek az időszak végére meghaladták az EU átlagát is, a búzánál 2,4%-kal, míg a kukorica esetében 10,1%-kal. Az is megállapítható, hogy a regionális termelési problémák világszinten kiegyenlítik egymást, például az Európát, azon belül is kifejezetten Magyarországot, 2022-ben sújtó aszály világszinten nem okozott érdemi termeléskiesést.

Az állati termékek vonatkozásában is elmondható, hogy globálisan nőtt a termelés, legjelentősebb mértékben a csirkehúsé (45,0%-kal) és a tejé (30,6%), kisebb mértékben a sertés- és marhahúsé. A csirkehús dinamikus előretörésének két fő oka van: a csirke relatíve olcsó a többi húsféléhez képest, valamint a fehér húsnak kedvezőbb az egészségügyi megítélése a vörös húsokhoz képest. Bár a regionális problémák jellemzően nem éreztetik világszinten a hatásukat, de a 2019-es sertéspestis drámaian érintette a legjelentősebb termelőt, Kínát, ezért a globális termelés visszaesett. Az állati termékek esetében az EU jelentősebb szereplő, mint a növényi termékeknél, mivel a globális tejtermelés közel 20%-át adja, sertéshúsban a 17%-át, a marha- és csirkehús esetében pedig 9% körüli a részaránya. A globális trendektől eltérően azonban csökkent a marha- és sertéshús termelése. Ennek az okai részben azonosak, mint a szabályozási környezet szigorodása és az alacsony jövedelmezőség, azonban a marhahús esetében fontosak a fenntarthatósági aggályok, míg a sertéshúsnál a sertéspestis hatásai vagy a fiatal gazdák csekély érdeklődése. A folyamatosan csökkenő tehénállomány mellett kérdés, hogy még meddig növelhető a termelés hatékonysága, vagyis az egy tehénre jutó tejhozam. Magyarország esetében a trendek megegyeznek az EU-éval, azonban érdemes kiemelni, hogy a csirkehús termelése 14 év alatt 71%-kal nőtt. Még ezzel együtt is elmondható, hogy a növényi termékekkel összehasonlítva az állati termékek esetében Magyarország sokkal kevésbé jelentős szereplő. Ugyanakkor a globális kereslet vonatkozásában ki kell emelni, hogy a folyamatosan növekvő népesség, valamint a növekvő átlagjövedelem következtében átalakuló fogyasztási szerkezet miatt van kereslet a termelés további bővítésére. Erre több lehetőség is rendelkezésre áll, mint például a termelési tényezők felhasználásának a további optimalizálása, valamint a változó termőhelyi adottságokhoz történő alkalmazkodás érdekében a klímatudatos okos mezőgazdaság.

A mezőgazdasági termelés egyik legfontosabb sajátossága a bizonytalanság, amiben jelentős szerepet játszik az időjárási körülményeknek való kitettség, az egyes járványok előfordulási gyakorisága és – akár globális – hatása, de a piaci árak és igények esetlegesen kedvezőtlen irányú változásai is. Éppen ezért a termelői döntéshozatal rendkívül összetett folyamat, nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni a termeszteni kívánt kultúra kiválasztásán felül is. A termelési tényezők optimalizálása mellett fel kell készülniük a gazdáknak az érdemi termeléskiesésre is, például különféle biztosítások kötésével. Amíg a nagyobb termelési egységeknél (például különféle társas vállalkozások) jellemzően külön részleg foglalkozik a termelés támogatásával (pénzügy, számvitel, marketing stb.), addig a kistermelőknek minden maguknak kell intézniük. Ráadásul a kistermelőknek jellemzően kisebb a jövedelemtermelő képessége és az eszközállománya is, így mind a saját tőke, mind az idegen tőke vonatkozásban rosszabbak a finanszírozási lehetőségeik (kisebb hiteltörlesztési képesség, megfelelő biztosítékok hiánya).