Az élelmiszer egy alapvető jószág, mivel egy bizonyos mennyiségben és minőségben minden embernek szüksége van rá.1 Ahogy az élelmiszerek előállításához szükséges alapanyagok termelése számos sajátossággal bír, úgy az élelmiszereknek is sok egyedi tulajdonsága van, mint például a keresleti és kínálati viszonyok – adott esetben nagyon gyors – változásának való kitettség, bizonyos termékcsoportok esetében a gyors romlandóság vagy a csomagolásukkal szemben támasztott szigorú előírások.2 Mindez jelentősen felértékeli a marketing szerepét is, hiszen a minőség romlása az ár jelentős csökkenését eredményezheti.3

 

 

Az élelmiszerlánc két végpontja a termelő és a fogyasztó. Amennyiben közöttük közvetlen kapcsolat van, akkor rövid ellátási láncról beszélünk.4 A közvetlen termelői értékesítés leginkább a zöldség-gyümölcs szektorban működik. Az élelmiszerpiacokon jellemzően nem találkoznak közvetlenül a vevők és az eladók. Ennek a fő oka, hogy a forgalomba kerülő termékeknek csak a kisebb része alapanyag, amelyik nem igényel további feldolgozást. Mivel a termékek zöme keresztülmegy valamilyen transzformáción, így jellemzően a feldolgozó sem kerül kapcsolatba az alapanyagokat előállító termelőkkel. Ugyanakkor a feldolgozó kompetenciái a végtermék előállításában nyilvánulnak meg és nem feltétlenül képes/akar kapcsolatban lenni rengeteg vevővel, mert egyszerűbb és előnyösebb számára, ha csak néhány, de nagy tételben vásárló számára tudja értékesíteni az általa előállított termékeket (nagykereskedő vagy kiskereskedő). Az eladó és vevő közötti közvetítők bevonására tehát több okból is szükség van, amelyek közül talán a leglényegesebb, hogy egy adott árura nem feltétlenül a termelés helyén, az adott időben (közvetlenül a betakarítás után) és abban a formában van szükség, ahogy megtermelésre kerül. Az élelmiszerlánc szereplőinek leegyszerűsített formáját mutatja be a 3.1. ábra.

 

A termelő és fogyasztó közötti közvetítők három fő csoportja a feldolgozó, nagykereskedő és kiskereskedő. Amint az a fenti ábrán látható, itt sem feltétlenül lineárisan megy végig a termék a láncon, mert a feldolgozó állhat közvetlen értékesítési kapcsolatban a kiskereskedővel is. Emellett az is előfordul, hogy a jelentősebb kapacitással bíró termelők a nagykereskedőknek vagy akár közvetlenül a kiskereskedelmi láncoknak értékesítenek.

 

A fenti, leegyszerűsített élelmiszerpiacon is jól látható a közvetítők révén kisebb tranzakciószám (a 9-cel szemben mindössze 6), azonban a termelők és fogyasztók számának a növekedésével ez hatványozottan érvényesül. A gyakorlatban a fogyasztási cikkek piacának egyes szintjein akár milliárdos nagyságrend (fogyasztók) nagyságrend is megfigyelhető, de amint az 1. fejezetben láthattuk, a mezőgazdasági termelés szintjén is közel egymilliárd termelő található. A teljes rendszert lényegében egy homokóraként lehet ábrázolni, aminek a középső, szűk részén találhatók a nagyméretű kiskereskedelmi láncok kisszámú beszerzési társulásai, az ellátási lánc szűk keresztmetszetét képezve (3.3. ábra).

 

A DG Agri (2017) tanulmánya alapján ez a számok nyelvén a következőket jelenti az Európai Unió vonatkozásában:

 

Mindez globálisan nézve egy még jobban szétterülő homokórát eredményezne a fogyasztók és a termelők sokkal nagyobb száma miatt annak ellenére is, hogy az Egyesült Államokban még az Európai Unióhoz képest is koncentráltabb a piac, például a vágóhidaknál a négy legnagyobb cég piaci részaránya 60% volt a bika és tehén, 65% a sertés, és 85% volt a tinók és üszők esetében már 2015-ben (Hansen, 2024). A malomiparban a TOP4 mutató 75% körüli volt az elmúlt években Ausztráliában, az USA-ban 56,5%, ugyanakkor Brazíliában, Kínában, Oroszországban és Törökországban 20% alatt (Hernández et al., 2023). A globális élelmiszeripar koncentrálódási folyamatának a fő mozgatórugója a tőkeakkumuláció, aminek a következtében egyes országok/cégek jelentős exportőrré váltak, míg mások importfüggővé (Clapp, 2023). Részben ez is az oka, hogy a fejlődő országokban jellemzően sokkal alacsonyabb az egyes alágazatok koncentrációja, például az élelmiszer-kiskereskedelem vonatkozásában amíg a TOP4 mutató értéke 78,6% volt Ausztráliában, 54,3% Dél-Afrikában, 50% körül Franciaországban, 40% körül az USA-ban, addig Mexikóban 35,8%, Kínában pedig mindössze 3% 2021-ben (Hernández et al., 2023). Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a homokórának nemcsak a teteje (fogyasztók) és az alja (termelők), hanem a többi része is sokkal szélesebb lenne.

 

A fentiek még inkább felértékelik a kínai vagy indiai piacokat, amelyek nemcsak hatalmasak (1627 és 656 milliárd dolláros mérettel az USA után a 2. és 3. helyen állnak), hanem kiemelkedő növekedési potenciállal (5,8% és 7,2% átlagos éves növekedési ütem) is bírnak (Dutta et al., 2023).

 

A fenti ábra alapján világosan kirajzolódnak az elmúlt évtizedek folyamatai. Amíg a termelők és a feldolgozóipar részaránya jelentősen csökkent, addig az előállítási költség és a kiskereskedelem részaránya számottevően nőtt. Különösen az előállítási költség nőtt drasztikusan, közel 72%-kal. Mivel időközben az energiaárak jelentősen nőttek, a tétel részaránya vélelmezhetően tovább nőtt. A kényelmi élelmiszerek (például csak pár perc mikrózást igénylő ételek) egyre nagyobb elterjedése pedig abba az irányba mutat, hogy a termelők részaránya is tovább csökkenhet. A kiskereskedelem sokkal koncentráltabb a feldolgozóiparnál, ami nagyobb piaci alkuerőt eredményez. Ez az erőfölény pedig nem valószínűsíti a fogyasztói kosár értékének visszarendeződését a feldolgozóipar irányába. A beszállítókkal szemben alkalmazott kiskereskedelmi gyakorlatok döntő többsége a kiskereskedelmi láncok számára előnyösek. Erről ad áttekintést a 3.5. ábra.

 

Az ábra alapján jól látható az erőfölény megnyilvánulása, mivel jelentős számú elem található a bal oldalon (egyoldalú sarc), ráadásul a fenti lista távolról sem teljes. Ezek egy része jól tervezhető és kiszámítható a beszállítók számára, mint például a listázási és listán tartási díjak, bár nem nyújtanak cserébe szolgáltatást. Ugyanakkor a „közös érdek” kategóriában szereplő elemek a beszállítók számára is előnyösek, például az értékesítés növelésével arányos progresszív bónusz. Az akciózás lehet előnyös a beszállító számára, de utólagos formában kiszámíthatatlan. A legnagyobb probléma azonban a bal alsó negyed („beszállító nyomorító”), mivel ezek egyike sem a beszállítók érdeke, nem jár számukra semmilyen előnnyel és plusz szolgáltatást sem kapnak érte. A fentiek alapján azonban fontos a kiskereskedelmi gyakorlat differenciált kezelése, mivel az egységes szabályozás ennek olyan elemeit is érintheti, amelyek nem feltétlenül kedvezőtlenek a beszállítókra nézve, ugyanakkor nem kellő mértékben lép fel a számukra kedvezőtlen, kiszámíthatatlan és semmiféle szolgáltatást nem nyújtó gyakorlatokkal szemben (Kartali szerk., 2009). Ezzel próbál lépést tartani a jogszabályi keretrendszer, így Magyarországon a 2009. évi XCV. törvény a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról, illetve az EU szintjén a 2019/633 irányelv. Ez utóbbi 16 gyakorlatot nevesít (EC, 2026), amelyből 10 tiltott (fekete zóna – például a túl hosszú fizetési határidő, az egyoldalú szerződésmódosítás, vagy a kockázatok áthárítása), míg 6 kizárólag akkor megengedett, ha arról előzetesen megállapodtak a felek (szürke zóna – például a megmaradó termékek visszaküldése, vagy a marketing költségek áthárítása).