A gazdasági integráció formái (a szabadkereskedelmi övezettől kezdve a vámunión és közös piacon keresztül a monetáris vagy gazdasági unióig) eltérő mélységű együttműködést jelentenek, amelyek más-más előnyökkel és kihívásokkal járnak a csatlakozó országok számára. A szabadkereskedelmi övezet elsődlegesen a vámok lebontásával ösztönzi a kereskedelmet, de fő hátránya a különböző külső vámok és nem vámjellegű akadályok fenntartása (Ingram 1962). A vámunió már közös külső vámokat alkalmaz a nem tagországokkal szemben, ami erősíti az egységes piacvédelmet, ugyanakkor csökkenti az egyes tagállamok vámpolitikai önállóságát (Schiff – Winters, 2003). A közös piac a munkaerő és a tőke szabad áramlásával bővíti az integrációs lehetőségeket, ami növeli a versenyképességet, de társadalmi feszültségeket is okozhat (Tanaka, 2002). A monetáris unió, mint például az Eurózóna, előnye az árfolyamkockázat megszűnése és az árszínvonal-stabilitás fenntartása, hátránya viszont a nemzeti monetáris politika szabadságának a feladása (Mundell, 1961). A gazdasági unió a legmélyebb integráció, amely egységes gazdaságpolitikát feltételez; fő előnye a hosszú távú növekedés támogatása, hátránya ugyanakkor a nemzeti gazdasági szuverenitás részbeni feladása (Baldwin – Wyplosz, 2019). Az integráció növelésének oka többnyire a versenyképesség és a piaci méret bővítése, a csökkentésének indoka a politikai és gazdasági önállóság megőrzése. A nemzetközi gazdasági és kereskedelmi tapasztalatok alapján az integrációban résztvevő országok gazdasága általában gyorsabban növekszik, mivel a taggá válást követően rendszerint nő a kereskedelem és a beruházások volumene. Az agrárgazdaság alapvetően profitálhat a különböző integrációkból származó bővülő exportlehetőségekből, ugyanakkor a belföldi termelőnek erősödő piaci versennyel, valamint jelentős jogi és szabályozási harmonizációval kell szembenézniük, amik jelentős kihívásokat jelenthetnek a számukra (Smith et al., 2017).

A nemzetközi kereskedelmi tárgyalások és gazdaságfejlesztés középpontjában három intézmény áll az IMF, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet. A Kereskedelmi Világszervezet szerepe korábban kiemelkedő volt, de mára már kérdésessé vált. Az agrár-élelmiszeripert érintő legfontosabb megállapodás az uruguayi forduló alatt született. A WTO tárgyalások elakadása és lassulása miatt a regionális kereskedelmi megállapodások száma nőtt, ami felveti a kérdést, hogy jó-e ez az irány a nemzetközi kereskedelem fejlődése szempontjából. A kereskedelmi megállapodásoknál egy mélyebb szintű együttműködése a kereskedelmi és gazdasági integráció. A kereskedelmi megállapodások, gazdasági és kereskedelmi integráció típusai valamilyen szinten mind hozzájárulhatnak a kereskedelem fejlődéséhez és a kereskedelmi akadályok leépítéséhez. A kereskedelmi tárgyalásokon az ipari vagy technológia exportban érdekelt rendszerint gazdaságilag fejlettebb országok integrációi (mint, például az EU) az agrárpiacainak megnyitását teszik lehetővé a harmadik országok számára. Az ilyen jellegű kereskedelmi vagy csatlakozási tárgyalások során fontos mérlegelni, hogy milyen érzékeny termékköröket, kvótákat vagy átmeneti időszakokat szükséges megállapítani azért, hogy az adott ország vagy országcsoport élelmezésbiztonsága, valamint az ágazat belföldi és exportpiaci pozíciói hirtelen és drasztikus módon ne romoljanak a piacnyitás hatására.