A nemzetközi agrárkereskedelem szerkezetének globális alakulása az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül, melyek befolyásolták a főbb élelmiszer-termelők és a kereskedelem meghatározó szereplőinek pozícióját. FAO (2025) adatai alapján általánosan elmondható, hogy a világviszonylatban a mezőgazdasági alapanyag-kereskedelem aránya a teljes kereskedelmen belül (szinte minden termék esetén) csökkent, azonban annak összetétele jelentősen átalakult. Az agrárkereskedelem számos okból kifolyólag elengedhetetlen a globális gazdaság számára. A kereskedelem fő funkciója a világ főbb élelmiszer-termelő és -fogyasztó térségeinek az összekapcsolása, azaz az agrárkereskedelem kiegyenlíti a keresletet és a kínálatot a különböző régiókban. Emellett a gazdasági és időjárási sokkok hatásainak enyhítését is szolgálja, mivel a kereskedelem lehetővé teszi a régiók számára, hogy kompenzálják az élelmiszerhiányt vagy az esetleges élelmiszer-túltermelést. A kereskedelem másik fontos szerepe, hogy devizatermelő is lehet az exportáló vállalatok révén. Az agrártermékek exportja jelentős devizabevételt generálhat az egyes exportorientált országok számára. A kereskedelem elősegíti a gazdasági együttműködést és a fejlődést, ezzel az integrációs és gazdasági fejlődés lehetőségeket is felgyorsíthatja. A nemzetközi agrárkereskedelem hozzájárulhat a globális élelmezésbiztonság javításához, mivel lehetővé teszi a termékek eljutását a leginkább rászoruló országok és területek számára segélyek formájában (Jambor – Babu, 2016). A 4.2. ábra a világ agrár- élelmiszeripari kereskedelmének az alakulását mutatja be.

 

A fejlődő országok korábbi exportőri pozíciója az 1990-es évektől kezdve megfordult és a fejlett országok váltak a fő agrártermék exportőrökké. A fejlődő országokban a gazdasági fejlődés a jólét növekedését eredményezte, ami magasabb élelmiszer-fogyasztáshoz és importnövekedéshez vezetett. A mezőgazdasági kereskedelem részarányának csökkenése mellett annak összetétele is jelentősen megváltozott az elmúlt 50 évben. A fejlődő és fejlett országok közötti agrárkereskedelem egyenlegének átalakulása azt mutatja, hogy korábban a fejlődők voltak az exportőrök, azonban az 1990-es évektől kezdve ez a tendencia megfordult. Ez a változás a gazdasági fejlődésnek, a technológiai fejlődésnek, valamint a kereskedelmi politikák változásának köszönhető (4.3. ábra és 4.4. ábra).

 

A nemzetközi agrárkereskedelem a fejlődő országok számára gyakran hátrányokkal is járhat, mivel ezek az országok erősen ki vannak téve a világpiaci árak ingadozásának, ami a gazdálkodók jövedelmének kiszámíthatatlanságát okozza (Anderson – Martin, 2009). A fejlett országok agrártámogatásai és exporttámogatásai torzíthatják a világpiaci versenyt, így a fejlődő országok számára nehezebb belépni vagy hozzáférni a globális piacokra (Bureau – Jean, 2013). A segélyezés sokszor hatékonysági problémákkal küzd, mert rövid távon ugyan enyhítheti az élelmezési válságokat, de hosszú távon függőséget teremthet és visszafoghatja a helyi termelés fejlődését (Easterly 2006). A fejlődő országok agrárexportban betöltött szerepe csökken, mivel a kereskedelemfejlődés során a kereslet szerkezete átalakul: a gyorsan növekvő középosztály világszerte egyre inkább feldolgozott és magasabb hozzáadott értékű élelmiszerek iránti igényt támaszt (Reardon et al. 2003). Kínában és Indiában a népességnövekedés és a jövedelmek emelkedése jelentős élelmiszer-keresletnövekedést hozott, míg Oroszországban az importfüggőség mérséklésére irányuló agrárpolitika erősítette a belföldi termelést (Swinnen, 2010). Ezek a változások nem maguktól mennek végbe, gyakran a szakpolitikai beavatkozások (mint például vámok, támogatások, élelmiszer-biztonsági előírások és beruházások) alapvetően meghatározzák, hogy egy ország mennyire tudja kihasználni vagy éppen ellensúlyozni a globalizált agrárkereskedelem kihívásait.