Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


4.1.1.3. Rámizmus

A rámizmus sajátosságait nem könnyű röviden összefoglalni. A humanista tudományosság professzionalizálódása és a társadalmi igények ellentmondásával kapcsolatban említi Kecskeméti Gábor a rámizmus értékelésének legújabb kori irányzatait:
 
Lényegében az ugyanerre a dilemmára, konfliktushelyzetre kínált megoldási alternatívát ismeri fel a rámista prakticizmus közép-európai sikerének társadalomtörténetében a rámizmus értékelését a korábbi, sok évtizedes (mediális) paradigmából már a kétezres években kiléptető, ma igen széles körben érvényesülő új kutatáselméleti trend. A rámizmusnak ebben a történelmi tudásszociológiai konfliktusban való benne állása okozza, hogy a mai napig erősen megosztja a kutatókat, és hol a humanista erudíció új, életképes válfajának kifejlesztőjeként, hol pedig az eruditus világ felszámolójaként, a műveletlen, technicista szakértelmiség kitenyésztőjeként mutatkozik meg.1
 
Ugyancsak Kecskeméti Gábor írja a „zavarba ejtően sok egydimenziós értelmező szempontra” utalva:
 
Éppen a választék bősége miatt válhatott a rámizmus „nyitott” jelenséggé, amelynek értelmezése nem végezhető el, ha egy (vagy több) koherens szerzői intenció feltárására és érvényesülésére összpontosítunk. Inkább azt a sokféle értelmezői közösséget érdemes tanulmányoznunk, amelyeket hol személyes meggyőződés, hol intézményi szükséglet, hol konfesszionális identitás motivált olyan eszmei pozíciók elfoglalására, melyek érvényesítéséhez a megfelelő kereteket a rámizmus sokfele folyamatainak egyikében vagy másikában találta meg – gyakran úgy, hogy a történésznek arra sem könnyű kézenfekvő magyarázatot találnia, bizonyos jelenségek miért épp Ramus nevéhez kapcsolódva futották be látványos karrierjüket.2
 
A vázolt megfontolások nemcsak Ramus, hanem akár Erasmus vagy Melanchthon recepciójának felderítésében is igazak lehetnek. Maradéktalan érvényesítésük a hatástörténet komplex feldolgozása során vaskos monográfiák, vagy legalábbis részletező szaktanulmányok sokaságának feladata.
1530 és 1580 között a hazai elméleti irodalomban Ramus ismeretének csekély nyomai bukkannak fel, ezekről később szólok. A rámizmus magyarországi hatásának vizsgálata 17. századi szerzőink munkássága alapján lehetséges; ennek alapján jellemezhető „a rámizmus mint irodalomtörténeti tényező”.3
A vizsgált korszak kritikatörténetének rámista vonásait illetően a nehezen belátható ismeretelméleti, nyelvfilozófiai távlatokban való elmélyedés helyett csak a szorosan a tárgyhoz tartozó, legszembetűnőbb sajátosságokra utalok röviden. További kutatások bizonyára bővíthetik az értelmezések dimenzióit.
A humán tudományok Ramus-féle újrarendszerezésének vezérfonala a dichotóm felosztás. Ennek jegyében a hagyományos trivium elemei két-két fő részből állnak, amelyek aztán tovább bonthatók. Ahogyan a grammatika részei az etymologia és a syntaxis, ugyanúgy a dialektikát (vagy logikát) és a retorikát is két-két fő rész alkotja. A dialektika inventióból és dispositióból áll, amint arról a maga helyén részletesebben is lesz szó.
Mivel a retorika hagyományos öt része közül az inventio és a dispositio átkerül az összes többi tudományág fölött álló, általános módszertani útmutatóul szolgáló dialektikába, a retorikában három maradna, ha szükség lenne a memoriára. Ám Ramus szerint az érvek helyes elrendezése a gondolatmenet megjegyzését is elősegíti, ezért nem tartja indokoltnak a retorikában a memoriát külön egységként tárgyalni. Így – a dichotómia elvének megfelelően – a retorika is két fő részből áll, elocutióból és pronuntiatióból (vagy actióból). Ezekből lehet megtanulni a beszédek kidolgozásának és előadásának tudnivalóit.
 
1 Kecskeméti 2014b, 253–254.
2 Kecskeméti 2018, 25–26.
3 Kecskeméti 2019, 79–83.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave