Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


4.1.2.1. A példányból nem ismert kiadások

A két elveszett krakkói kiadvány Joannes Baptista Novosoliensis Pannonius – Besztercebányai Baptista János, Ján Krstiteľ z Banskej Bystrice – nevéhez kötődik, 1527-ben láttak napvilágot. Vélhetőleg mindkettő a szövegek gondozójának ciceroniánus meggyőződését tükrözi. A De inventione et arte rhetorica a nagy példakép kapcsolódó írásaira épülhetett, a másik alapja a Cicerónak tulajdonított Rhetorica ad Herennium.1
Novosoliensisről Kiss Farkas Gábor írt alapos tanulmányt. Elsősorban filológusi, szövegkiadói munkásságára összpontosít, ugyanakkor a hazai szakirodalomban található minden korábbi említésnél részletesebben foglalja össze, amit a besztercebányai származású humanistáról tudni lehet. 1480 körül születhetett. Itáliai tanulmányai során a ciceroniánus stíluseszmény elkötelezett hívévé elsősorban Lazzaro Bonamico hatására válhatott, aki „a ciceroniánus tábor egyik legmegbecsültebb mestere volt az 1520-as, 30-as években”.2
1527-től Novosoliensis Krakkóban tartózkodott. 18. századi forrás szerint jó kapcsolatokat épített ki vezető értelmiségiekkel.
 
Visszatérve Lengyelországba, Krakkó városába, rövidesen barátságba keveredett az angol Leonard Coxszal, a lengyel Marcin Dobrogasttal és a sziléziai Franz Mymerrel. Az ő közvetítésükkel vette kitüntető pártfogásába az akkori płocki püspök, Andrzej Krzycki, továbbá Thurzó János, a sziléziai Pszczyna ura és Frantisek Boner krakkói szenátor. Javaslatukra és támogatásukkal Cicerónak, a római nyelv atyjának a legkiválóbb műveit magyarázta magánházaknál jó néhány nemes ifjúnak, akik igen lelkesen szentelték magukat a szónoki tanulmányoknak. Számukra adta ki […]3
 
– és itt következik a forrásban a négy Cicero-kiadás felsorolása, pontos bibliográfiai adatokkal. Az első kettő a Cicero elméleti írásaihoz kapcsolódó két elveszett kiadvány.4 Tanítványai kérésére Novosoliensis közzé tett a mesternek azokból a munkáiból is, amelyek a retorikai elmélet elsajátítása mellett a gyakorlat tanulmányozására is alkalmasak. Ez a két fennmaradt Cicero-mű.
 
Míg a Pro M. Marcello-kiadás csak a paratextusokat és a szöveget tartalmazza, az Ad Quintum fratrem első levelének (I, 1) kiadásához szövegkritikai margináliákat és részletes szövegmagyarázó jegyzeteket is fűzött.5
 
Az elveszett művek címleírása alapján kerestem olyan kiadványokat, amelyek Novosoliensis mintájául szolgálhattak. A De inventione et arte rhetorica libri duo esetében a fennmaradt adatokkal pontosan megegyező címmel a 16. században mindössze három párizsi redakciót találtam, de mindhárom későbbi.6 Nem lehetetlen, hogy ugyanezzel a címmel létezhetett egy elveszett korábbi edíció, Novosoliensis feltételezhető mintája. Természetesen az sem zárható ki, hogy a kiadó mindenféle előkép nélkül szerkesztette egybe Cicero tanításait.
Az 1527 előtti időszakból egy Commentariorum rhetoricorum ad C. Herennium libri IV. címleírást találtam. Az adat7 feltehetően félreolvasás eredménye. A leírás szerint ugyanis a kiadvány Krakkóban jelent meg, Marcus Scharffenberger költségén, az Ungler-nyomdában, nyolcadrét formában, akárcsak a hivatkozott 18. századi forrás szerint Novosoliensis két elveszett munkája. A Herennius-kommentár kiadásai között viszont nem szerepel az 1527. évi, ezért feltételezhető, hogy azt datálták 1507-re. Ez azért sem valószínű, mert az Ungler-nyomda első terméke 1512-ből ismert. Az adatot később mások is átvették.8
A retorika oktatásához kapcsolódó elveszett brassói kiadványok közül négynek maradtak fenn bibliográfiai adatai. A később tárgyalandó, brassói kiadású, Erasmus nyomán készült görög–latin szólásgyűjtemény ajánlásában Honter kiadványai között szerepel Hermogenész retorikája.9 Mint már említettem, a kapcsolódó szakirodalom és a szövegközlések hol Pesti Gábort, hol Pesti Gáspárt nevezik meg az ajánlás szerzőjeként.10 Az ajánlás címében (Gaspar Pesthiensis Studiosis Coronensibus Salutem) Pesti Gáspár szerepel. Az RMNY szerint:
 
A Hermogenesnek tulajdonított Progymnasmata (előgyakorlatok) […] az akkori iskolákban igen elterjedt tankönyv volt […], ezért Pesti tudósítását nincs ok kétségbe vonni.11
 
Szintén pusztán említésből ismert brassói kiadvány Aphthonius Sophista retorikája.12 Hermogenész és Aphthonius már a bizánci korban népszerű volt. 20. század eleji megfogalmazásban:
 
A rhetorikát, inkább mint a stílusnak semmint a beszédnek a művészetét, szorgalmasan tanulmányozták a byzantinumi korban, a nélkül azonban, hogy új methodushoz jutottak volna. Ennek az egész kornak nagyszámú rhetorikai munkái mind a II. századbeli Hermogenes és a IV. századbeli Aphthonius rhetorikáin alapulnak, azzal a különbséggel, hogy a mythologiából és történetből kidolgozásra választott themákhoz keresztyén tételek is járulnak.13
 
A humanizmus korában e két szerzőt is újrafelfedezték. Aphthonius „előgyakorlatait” illetően:
 
A munka, amely külföldön a XVI. század elejétől görögül és latinul számos kiadást megért, általában Hermogenesnek ugyancsak Progymnasmata (Előgyakorlatok) című műve elé nyomtatva jelent meg. Aphthonius szövege ugyanis mintegy bevezetőül szolgált Hermogenes munkájához […]. Ennek ismeretében feltételezhető, hogy a Johannes Honter sajtójából kikerült Hermogenes […] Aphthonius művével együtt jelent meg, és ezt adta ki újra Valentin Wagner.14
 
Aphthonius és Hermogenész kiadásának más magyar vonatkozása is van a vizsgált korszakban. Bonfini e két szerző munkáiból „valamikor 1478 és 1484 között” készült, Mátyásnak és családjának ajánlott latin fordítása nyomtatásban 1538-ban és 1539-ben jelent meg.15
Iszokratészről – habár hazai megjelenéséről nem tudunk – az elterjedt külföldi kiadások nyomán megállapítható, hogy
 
[…] Magyarországon is iskolai auktor lett. Az 1574-ben írásba foglalt besztercebányai tananyagfelosztás szerint a görögre még nem oktatott harmadik tanulócsoport már megismerkedett Ad Demonicum írott beszédének latinra fordított szövegével, majd a legfelső csoportban ugyanazt görögül is átvették.16
 
Kecskeméti Gábor hívta fel a figyelmet a kapcsolódó retorikai ismeretek alkalmazására egy hazai szerzőnél.
 
Az iskolások egyébként nemcsak Iszokratész szónoklataival, hanem dicséretének klasszikus szövegpéldáival is találkoztak. Hermogenész, Libaniosz és Aphthoniosz különböző kimunkáltságú Progümnaszmatáiban egyaránt szerepel a khreia (chria) példájaként ugyanaz az Iszokratésznak tulajdonított aranymondás és kidolgozásának mintaszövegeként Iszokratész dicsérete. A Wittenbergbe készülő Thurzó Imrének retorikai magántanulmányai során ugyanerről kellett első chriáját megírnia. Megtartotta Aphthoniosz érvelésének szerkezetét, Iszokratész magasztalását és Démoszthenész igyekezetének elbeszélését, ezeket a részeket invenciózusan ki is bővítette: idézte többek között az antik rétorra vonatkozó másik klasszikus szöveghelyet, Cicero Iszokratész iskoláját dicsérő véleményét.17
 
Deborah Shuger kutatásai nyomán a hazai szakirodalomban Tasi Réka említi a hellenisztikus retorika hatását a kora újkori elméleti irodalomban.
 
A stylus grande, Shuger tézise szerint, nem egyszerűen figyelmet érdemlő, hanem a 16–17. század egyik leginkább messzeható és innovatív retorikai fejleménye. Legfontosabb jellemzője a szenvedélyesség, elsődleges célja az indulati hatáskeltés. Eredete az antik stylus grande, de a kézikönyvek terminológiai szempontból elsősorban a hellenisztikus retorikához kapcsolódnak (Hermogenész, Pszeudo-Longinosz munkáihoz), illetve a klasszikus tradíciót a keresztény antropológiához adaptálják, a keresztény teológia és lélektan bizonyos elveire építve azt.18
 
Ugyanakkor Tasi Réka „némi kételyt fogalmaz meg” Shuger meglátásaival szemben, legalábbis ami a lélekelmélet tágabb összefüggéseit illeti.
 
Hogy a belső érzékek rendszere hogyan alakul a 16–17. század kiterjedt filozófiai munkáiban, arról minden bizonnyal nem lehet a Shuger-féle lakonikussággal beszámolni. Ha létezik is olyan tendencia, amiről Shuger beszél, akkor az nem jár együtt szükségszerűen imagináció és vágyak közötti kapcsolat közvetlenné válásával.19
 
Ez a probléma viszont már nem annyira a kritikatörténetre, mint inkább a filozófiára és a pszichológiára tartozik.
A régiségben a retorikai ismeretekhez kapcsolódott a levélírás szabályainak elsajátítása. A korszak magyar vonatkozású episztolográfiáiról, köztük Zsámboky János munkáiról később lesz szó. A Wagner-nyomda elveszett termékei közül ide tartozik a Cicero leveleiből készült válogatás.20 Az előírások mellett a tudnivalók elmélyítését segítette elő a mértékadónak tekintett klasszikus szerzők – mindenekelőtt Cicero – leveleinek tanulmányozása.21
Kapcsolódhatott a retorika oktatásához a Wagner-nyomda egy másik elveszett terméke, egy 18. századi említésből ismert, Melanchthonra hivatkozó összeállítás, a Farrago epigrammatum.
 
Melanchthon tanítványa, Johann Reiffenstein 1528-ban Hagenauban jelentetett meg ilyen címen egy gyűjteményt, amely latin és görög nyelvű alkalmi költeményeket, görög művek részleteinek latin fordítását, valamint a Bibliából, ill. a klasszikus irodalomból vett erkölcsi tanácsokat tartalmaz diákok számára.22
 
A hagenaui nyomtatvány címlapja szerint a szövegek nemcsak Melanchthontól, hanem más kiválóan képzett szerzőktől is származnak. A kiadó Johannes Seceriusnak (Johann Setzer), a hagenaui nyomdásznak címzett ajánlásában elmondja: ő mentette meg a feledéstől azokat az epigrammákat, amelyeket Melanchthon a házában lakó diákok épülésére gyűjtött össze.23
A régiségben gyakoriak voltak azok a segédkönyvek, amelyek a humaniorák megtanítását összekapcsolták a tanulók erkölcsi nevelésével: építő tartalmú szemelvények szemléltették a grammatikai vagy a retorikai szabályok alkalmazását. A fentebb említett Joannes Baptista Novosoliensis kiadványai is jó példák az elmélet és a gyakorlat párhuzamos elsajátítását célzó kézikönyvekre.
A ma már példányból nem ismert nyomtatványok között említhető Zsámboky János episztolográfiai, retorikai és dialektikai összefoglalójának egy bécsi kiadása.24 Ugyanennek a munkának egy másik edíciója viszont megvan, arról az időrendi helyén, később szólok.
 
1 *Marci Tullii Ciceronis De inventione et arte rhetorica libri II, ed. Joannes Baptista Novosoliensis (Cracoviae: Matthias Scharffenberg, 1527), RMK III. 271; *Marcus Tullius Cicero [Cornificius], Commentariorum rhetoricorum ad C. Herennium libri IV, ed. Joannes Baptista Novosoliensis (Cracoviae: Florian Ungler, 1527), RMK III. 269.
2 Kiss F. G. 2018, 140. Novosoliensisről még: Zavarský 2018.
3 „Redux in Poloniam, atque urben Cracoviensem, brevi tempore ad amicitiam accessit LEONARDI COXI Angli, MARTINIque DOBROGOSTII Poloni, et FRANCISCI MIMERI Silesii. Perque eos positus est in gratia maxima, apud Plocensem tum Episcopum, ANDREAM CRICIUM: Plesnensem quoque Dynastam, JOANNEM TURSONEM: et Cracoviem Proconsulem, FRANCISCUM BONERUM. Quorum persuasu et inductu, patriciis nonnullis juvenibus, studio oratorio deditissimis, M. T. CICERONIS, Romanae linguae parentis, pulcherrima scripta in privatis aedibus prelegit. Atque horum in usum […]” Ianociana 1:196–198. Mymer és a Boner család magyar kritikatörténeti összefüggéseiről szóltam a Honter-fejezetben.
4 „MARCI TULLII CICERONIS, de Inventione et Arte Rhetorica libros II. In Regia Poloniae, cracoVia. Typis MATTHIAE SCHARFFENBERG: impensis vero MARCI SCHARFFENBERGER, civis ac bibliopolae Cracovien. Anno recuperatae salutis MDXXVII. die XIII. mensis Iunii forma 8 evulgavit. Quos Rever. in Christo Patria ac Domino. D. ANDREAE CRICIO, Divina Clementia. Plocen. Ecclesiae Antistiti, bonarum litterarum artiumque scientissimo, et litteratorum Patrono singulari, dedicavit. Parique ratione: Commentariorum Rhetoricorum, AD C. HERENNIUM, libros IV. Eidem Praesuli atque Maecenati inscriptos. CRACOVIAE, ex officina typographica UNGLERIANA, impensis MARCI SCHARFFENBERGER. Sub finem eiusdem anni, forma simili, in publicum protulit.” Ianociana 1:196–197.
5 Kiss F. G. 2018, 141. Az Ad Quintum fratrem-kiadásról részletesen: Uo., 141–146; Zavarsky 2018, 180–185. A két tanulmány feltehetően párhuzamosan készült, szerzőik egymástól függetlenül számos azonos megállapításra jutottak.
6 De inventione et arte rhetorica libri duo, ed. Jodochus Badius (Josse Bade) (Lutetiae: Michael Vascosanus, 1536); De inventione et arte rhetorica libri II (Parisiis: Ioannes Lodoicus Tiletanus, 1543); De inventione et arte rhetorica libri duo multo quam antea emendatiores, & brevibus annotationibus iisque doctissimis illustrati (Parisiis: Thomas Richardus, 1555).
7 Handbuch der klassischen Bibliografie: Zweiten Teiles erste Abteilung, herausgegeben von Franz Ludwig Anton Schweiger (Leipzig: bei Friedrich Fleischer, 1832), 117.
8 Onomasticum Tullianum I–III, ediderunt Ioannes Casparus Orellius et Ioannes Georgius Baiterus (Turici: Typis Orellii, Fuesslini et sociorum, 1836–1838) 1:224.
9 * Hermogenész, Progymnasmata (Koroné: Johann Honter, 1539), RMNY 32.
10 Az ajánlás újabb közlései: Gündisch 1965, 11–13. Almási–Kiss 2007, 21–24; Vö. Monok 2015, 99–100.
11 Vö. Patterson 1970; Wooten 1999.
12 *Aphthonius Sophista, Progymnasmata (Koroné: Valentin Wagner, 1556), RMNY 129.
13 Pecz 1903, 678.
14 RMNY 129. Vö. Margolin 1979, 239–269.
15 Kulcsár 1995, 227–236. A kiadások: Hermogenis Tarsensis, Philosophi ac Rhetoris acutissimi, de Arte Rhetorica praecepta, Aphthonii item Sophistae Praeexercitamenta, Antonio Bonfinio Asculano interprete (Lugduni: Sebastianus Gryphius, 1538); Hermogenis Tarsensis, Philosophi ac Rhetoris acutissimi, de Arte Rhetorica praecepta […] Aphthonii clarissimi Rhetoris Praeexercitamenta, Antonio Bonfinio Asculano interprete (Venetiis: Ioannes Antonius de Nicolinis de Sabio, 1539).
16 Kecskeméti 2021, 32.
17 Uo.
18 Tasi 2020, 119.
19 Uo., 134.
20 *Epistolae elegantiores ex familiaribus epistolis Ciceronis (Coronae: Valentinus Wagner, 1555), RMNY 113.
21 Vö. Bartók–Kecskeméti 1993.
22 *Farrago epigrammatum Philippi Melanchtonis (Coronae: Valentinus Wagner, 1556), RMNY 132.
23 „Diu apud me retinui quaedam Epigrammata a Philippo Melanchthone, et studiosis quibusdam adolescentibus eius contubernalibus composita, quae quidem alioqui peritura erant, nisi mea cura adservata essent.” Reiffenstein 1528, ívjelzés nélküli 1. levél v.
24 *Demetrii Phalerei, De epistolis doctrina. Item rhetoricae dialecticaeque summa Ioannis Sambuci (Viennae, 1567). Az RMK III. nem tartalmazza.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave