Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


4.2. Egyházi retorikák

A magyar szerzők és fordítók elméleti felkészültségéről az egyházi irodalom számos szövegtípusa árulkodhat. Mind a lírai, mind az epikus költészet – gyülekezeti énekek, bibliai históriák… – vizsgálatából jó esetben következtetni lehet szerzőik retorikai-poétikai ismereteire; drámapoétikai megfigyelésekre adhatnak alkalmat a vallásos tárgyú dramatikus művek; a hitviták elemzéséből – sok egyéb szempont mellett – kirajzolódhatnak a meggyőzés és a cáfolás módszerei. További kutatásra érdemesek a bibliafordítások. Hogy csak egy példát említsek: Imre Mihály bizonyította be, hogy a Vizsolyi Biblia egyik forrása egy Debrecenben előkerült kézirat, Petrus Martyr kommentárjának (Sámuel két könyve) magyar fordítása. A latin eredeti bőségesen tartalmaz olyan szöveginterpretációs részleteket, amelyek a grammatika, dialektika, retorika eszközeivel írják le, értelmezik a Szentírás szövegét. Ennek nyomai a Vizsolyi Biblia marginális jegyzeteiben is felfedezhetők.
 
Későbbi és részletező vizsgálat talán arra is fényt deríthet […], hogy Petrus Martyr szöveghermeneutikai módszere milyen mértékben befolyásolhatta Sámuel könyvének magyarrá fordítását, mely szempontjai jelentek meg – legalább részlegesen – a magyar fordító értelmezői horizontján és mely szempontok szorultak ki onnan teljesen.1
 
A következő fejezetekben az egyházi szövegek két jellemző csoportjának, a prédikációnak és az imádságnak a szövegalkotási módszereihez keresek adalékokat. Az említett műfajokhoz képest ezek esetében valamivel ígéretesebbnek tűnik kritikatörténeti szempontú következtetéseket levonni. Különösen érdekesek azok az adatok, amelyek arra utalnak, hogy a szerzők ismerik és tudatosan használják az elméleti irodalomban megfogalmazott és a gyakorlatban alkalmazott módszereket.
 

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave