Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


4.2.1.1. „Gondot kellene a Jehova magzatira viselni”: művelődési program a prédikációskötetek kísérőszövegeiben

Néhány esetben a szerzők tevékenységük tágabb összefüggéseit is szem előtt tartják. Többen panaszkodnak amiatt, hogy az ország területi megosztottsága és a felekezeti ellentétek miatt a prédikálás nehézségekbe ütközik. Kevés a prédikátor, nem jutnak el a hívekhez. Azt is megfogalmazzák, hogy a háborús helyzet nemcsak az igehirdetésnek, hanem általában a művelődésnek sem kedvez. A templomok mellett az iskolák, nyomdák sem működnek. Felvetődik a felelősség kérdése és a megoldás lehetőségei.
Melius Juhász Péter egyik prédikációskötetének az olvasókhoz szóló előszavában mintha valamiféle művelődési programot vázolna.
 
Tuggyátok szerelmes attyámfiai, keresztyének, hogy miként az oskolák, a prédikátorok fészkei megromlanak ez nagy sok háborúság miatt, így az Isten a nyomtatást is a mi országunkban megfogyatkoztatá.1
 
A háborús állapotokon kívül a „fejdelmeket, urakat és gazdagokat” hibáztatja, amiért nem fordítják anyagi javaikat az egyház támogatására, beleértve a könyvnyomtatás elősegítését is.
 
[…] nem költik ezek Isten tisztességére pénzöket, jó szerszámot a szegény nyomtatók nem csenálhatnak. […] az szegény könyv nyomtatóknak is sem házok, sem jövedelmek.2
 
A „gazdagok” felelősségét hangsúlyozó megállapításokat találóan foglalja össze Imre Mihály.
 
Az üdvösségkereső törekvés nem társadalmi helyzet függvénye, bár a gazdagoknak ebben határozottan nagyobb a felelőssége, mivel jobban rendelkeznek az üdvforráshoz eljutás eszközeivel, iskolákat, nyomdákat állíthatnak, prédikátorokat, tanítókat támogathatnak, a bibliaolvasás fontosságát tudatosíthatják. Bűneik abban állhatnak, ha másokat megfosztanak ettől a lehetőségtől, vagy akadályokat gördítenek igyekezetük útjába, maguk nem elég kezdeményezők, áldozatvállalásra nem hajlandók.3
 
A megoldás természetesen az lenne, hogy akik tehetik, segítsék az egyház munkáját. Melius figyelmeztetése nem nélkülözi a fenyegetést sem.
 
Ezt azért írom, hogy meglássák efféle Urak és fejedelmek, micsoda lélekkel mernek az ítélő bíró eleibe menni, mert számot vésznek a sáfárságról. Ha dajkák, gondot kellene a Jehova magzatira viselni. Mert nem tobzódásra, ciffrára, hogy frissen, csak magára, feleségére költse, mint ama kevél gazdag étkű: csak morsalékból sem ada enni az Lázárnak, de hova lőn? Pokolra temetteték, Lázár paradicsomba viteték.4
 
Ugyancsak Imre Mihály figyelte meg, hogy Melius az anyanyelvi művelődést illetően még a végvári vitézek kötelességeit is említi.
 
Feltűnően sok marginális jegyzet vonatkozik a vitézekre, a végvári katonákra, akik áldozatkészen harcolnak a pogánnyal. Fegyveres erényeiket dicséri, de kötelezettségeiket is sűrűn hangoztatja: ezek között hitbélieket is megfogalmaz – kötelességük van a hit dolgainak terjesztésében és védelmezésében. Így ők is felelősök az iskolák állításáért, de még az anyanyelvű Szentírás kinyomtatásában és védelmezésében is szerep hárul rájuk; a hadban szerzett zsákmányt is részben erre kell fordítani.5
 
A felelősség, a „jó sáfárkodás” kérdését Bornemisza Péter is érinti postilláinak harmadik kötetében. Balassa Andrásnak és feleségének, Mérai Annának címzett ajánlásából kitűnik, hogy a prédikátorok eredményes működését a „fejedelmeknek” kell biztosítaniuk. Kötelességeik között Bornemisza első helyen említi az igehirdetés megfelelő körülményeinek megteremtését.
 
Hogy minden gongyokat az Istenre hagyván csak azban vigyáznak, mint lehessenek ő fölségének ez kevés ideig való Mammonból jó sáfárok. Kik szorgalmatoson gondolkodnak mind az Isten igéjének tisztán való hirdetésére: mind ifjaknak taníttatására, oskoláknak és Ispitáloknak tartására, árváknak fel nevelésére, cselédeknek és nyomorult jobbágyiknak éltetésére, raboknak segítségére, országoknak őrzésére és oltalmazására, és mind egyéb tisztességes és idvösséges dolgoknak meg szerzésére, az ő ajándékok és értékek szerént.6
 
Az igehirdetők támogatására a legjobb példa természetesen az ajánlás címzettje, Balassa András.
 
1 Melius 1568, xiiijv.
2 Uo., xiiiijr–v.
3 Imre 2021, 127.
4 Melius 1568, xiiiijv.
5 Imre 2021, 136.
6 Bornemisza 1575b, (2)r.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave