Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

4.2.1.3. „Nem mint prédikációt, hanem mint magadban olvashatót”: szóbeliség és az írásbeliség

A 16. század második felében az élőszóban elhangzó prédikálással szemben szükségszerűen előtérbe került a nyomtatott forma. A háborús viszonyok miatt a prédikátorok nem jutnak el a hívekhez, nincs lehetőség az igehirdetésre. Többen is érintik a szóbeliség és az írásbeliség viszonyát, ami a prédikációk esetében különösen fontos.

Melius Juhász Péter egyik prédikációskötetében, a Mágócsi Gáspárnénak szóló ajánlásban fogalmazta meg, hogy az adott körülmények között a tanítás terjesztésének az írott szó kedvez.

Én is azért a te nagyságod és sok jámbor körösztyéneknek kérésekre, az Istennek kicsin talentoma szerint, akit nekem adott, hogy lehessek az Úrnak jó sáfára, írtam e válogatott prédikációkat. Hogy a tudatlan kösséget, magyar írás olvasókat, és azokat, kik fogságban vannak, vagy prédikációt nem hallhatnak, vagy prédikátort nem kaphatnak, hogy nem mint anélkül legyenek, vagy misére menjenek, játsszanak, hivalkodjanak, ezeket olvassák, tanulják. Akik pedig bölcsebbek, intem azokat, hogy írjanak prédikációkat, mert látjuk országunkban az Oskolák, tanítók megfogyását, és a kösség haladatlanságát. Akinek többet adtak, többet vigyen az Úr temploma építésére.1

Hasonlóan érvel egy másik prédikációskötetének ajánlásában, ezúttal Mágócsi Gáspárnak címezve:

Mert látom a tanítóknak nagy szükségét és fogyatkozását, kiváltképpen ott az Antikrisztus katonái birtokában, kik miatt az Úrnak szolgái kergettetnek. Láttam azt is, hogy sok Urak, nemesek, özvegyek, árvák, foglyok vannak, sok együgyű paraszt tanétók, kiknek sem nyelveknek értelmét, sem a magyarázását nem adta. Hogy ezeknek szolgálhassak az Úrnak tisztességére, azért míveltem. Mert sokfelől nagy sokszor kértek mindezek, akikről szólok, hogy őnekik magyar Postillát csináljak, mert prédikátorokat nem kaphatnak.2

Bornemisza Péter a szóban elhangzott és az írásban rögzített, nyomtatásban kiadott prédikációt – amint azt fentebb a postillák első kötetének ajánlásából idéztem – egy sorban említi (praedicare fideliter seu dictis, seu scriptis), de hatékonyabb az utóbbi, mivel az alkalmas a keresztény tanítás legszélesebb körű elterjesztésére. Ugyanebben az ajánlásban később is visszatér a szóbeli és az írásbeli tanítás kettősségére (& scriptis & dictis), amikor a tanítók kötelességeit említi az igaz isteni tudomány magyarázását és terjesztését illetően.3

A postillák második kötetében, a Somy Borbálának címzett ajánlásban a világban eluralkodott erkölcsi romlás ecsetelése után Bornemisza rátér a hazai viszonyokra. Itt ebben az összefüggésben az általános züllés elleni harc eszközeként jelenik meg a szóbeli és az írásbeli tanítás kettőssége.

Látván az nagy iszonyú, undok, fertelmes ördögi kárhoztató erkölcsöket a mi nemzetünk közt is. És értvén ez nagy Isteni készerítéseket, izgatván reá az Úr Istennek ehlése: készeréttettem én is nem csak szómmal, hanem írásommal is annak az úrnak, aki e tisztre vont és taszított, és az ő népének szolgálnom.4

A szóbeliség–írásbeliség kérdéséhez tartoznak az Ördögi kísirtetek Perneszi Andrásnak címzett ajánlásából gyakran idézett sorok. Bornemisza az embert fenyegető ellenségekről írja:

Kikről ha bővebben akarsz értelmet venni, mire és kiknek valók legyenek, olvashatsz az elöl járó beszédben, mely ez után mingyárt következik. Hol noha prédikációnak neveztetik, de te ércsed az előbbi szándékomhoz képest. Immár pedig nem mint prédikációt, hanem mint magadban olvashatót, úgy tarcsad.5

A „prédikáció” és a „magában olvasható” szembeállításából következik, hogy a prédikáció még akkor is elsősorban szóbeli műfaj, ha a többek által említett kényszerűségből – nincs elég prédikátor, nem jutnak el a hívekhez – célszerű nyomtatott formában közzétenni. A kapcsolódó megjegyzésekből kitűnik: akkor hatásos igazán, ha felolvassák vagy felolvastatják. A szerzők főként erre szánják. A prédikáció jelentőségéről Horváth Csaba Péter Telegditől idéz fontos kifejezéseket, de az igemagyarázat súlyának megnövekedése nem katolikus sajátosság.

Telegdi gyakran nem misére járásról, hanem „prédikáció hallgatásról” vagy „prédikáció hallásról” beszél. A szentmiseáldozatban való aktív részvétel mellett mindig fontos – és ez a reformáció előretörésével egyértelműen szükségszerű, mivel az a szentbeszédet az istentisztelet központi elemévé tette – nemcsak a megtestesült Igének, hanem Istennek az Ige által való megjelenése is a gyülekezetben. Ez pedig nem más, mint a prédikációs alkalom, amikor az Igével a hallgatóság nem mint puszta betűvel vagy históriával (történettel) találkozik, hanem a közvetítő pap révén, akinek joga és kötelessége az Ige állandó aktualizálása és értelmezése, az igaz értelmet elnyeri.6

Ezzel a képzeletbeli kör bezárul. Adott egy műfaj, a prédikáció, aminek elsődleges közege a szóbeliség. Mivel az élőszóban való előadás akadályokba ütközik, nyomtatott formában lehet terjeszteni, de azzal a céllal, hogy a könyvből felolvassák, vagy a minta alapján hasonlókat készítsenek és elmondják, akik erre képesek, hogy a mondandó újra eredeti közegében érvényesülhessen.

A korszak prédikációsköteteit sokáig valóban mintaként használták. Erre jó példákat hoz Hubert Ildikó. Kulcsár György postilláinak fennmaradt példányaiban a későbbi tulajdonosok kéziratos bejegyzéseit vizsgálta.

Azt tapasztaltuk, hogy a jó tollú prédikátor szerzőt nemcsak a 20. századi irodalomtörténészek és teológusok értékelték, hanem három-négyszáz éven keresztül a köteteket prédikáláshoz használók is, amint azt a kézírásos bejegyzések tanúsítják.7

Visszatérve Bornemiszához: figyelemreméltó különbség, hogy a jellemzően leginkább élőszóban ható prédikációhoz képest merőben más médium a „magában olvasható” szöveg. Az „immár penig nem mint… – hanem…” fordulat mintha valamiféle fokozást sejtetne. Talán azt sugallja, hogy a szerző a közösségi élménynek szánt „tanítás” befogadásához képest az ismeretek egyéni feldolgozását magasabb szintű szellemi tevékenységnek tartja? Erre enged következtetni egy másik helyen. A halála évében megjelent prédikációskötetében ritka kivételként említi azokat a prédikátortársait, akik az igehirdetésre készülésen kívül lelki olvasmányként is hasznosítani igyekeznek a nyomtatásban hozzáférhető postillákat. A hosszasabbra nyúlt magyarázatokat így indokolja:

[…] némelly lelki éhezők tanulására egy nihány Evangéliumnak magyarázatit meg öregbítenünk ezben is, mint az Ötöd Részű Postillában, hol azon igéket, mint ott, hol sok változással, hol kevéssel. Azért, hogy azok el ne maradnának, még apró betűkkel is melléjek nyomtattam. Hogy a Prédikációra való tanulás kívül is más napon is lenne mit olvasgatniok némely igen szomjúhozó tanulónak, kik az rövid olvasással nem telhetnek be. Ez félék noha ritkák, mind az által én csak azoknak is használni igyekeztem.8

Bornemisza nem titkolja azt a szándékát sem, ami miatt a kutatás hagyományosan a „modern széppróza” előfutárát látja benne. Az Ördögi kísírtetek fentebb hivatkozott elöljáró beszédében röviden előrebocsátja az elkövetkezendők „summáját”, utal az elbeszélendő különböző „hasznos és csuda” vagy éppen „igen röttenetes históriákra” és „csuda lött dolgokra”. A felsorolást így zárja:

Ezek legyenek szónk az derék Summáról. Immár renddel szólunk mindenikről. Kiket sokszor csak mulatságért olvass meg. És meg érzed sok hasznát az ő idejében. Kinek igaz értelmére adgya az Úr az ő szent lelkét.9

Feltűnő, hogy a „tanítás és gyönyörködtetés” kettősségéből Bornemisza elsőként az utóbbit említi. A „magában olvasható” szövegek esetében a „mulatság” megelőzi a lelki épülést, ami az eredeti értelemben vett, élőszóban elhangzó prédikációk esetében elképzelhetetlen lenne.

A szóbeliség és az írásbeliség összevetésekor előkerül a „verba volant, scripta manent” érve: a nyomtatott könyvekből a szerző halála után is épülhetnek a hívek. Fentebb idézett előszavában Kulcsár György megállapítja, hogy könyvével „ez világból ki múlása után is” szolgálhat a híveknek.10 Néhány évvel később ugyanerre hivatkozik Telegdi Miklós is:

Gyakorta kértenek ez idő alatt barátim, intettenek jó uraim, hogy a mit nyelvemmel prédikállok, azt a szegény egyigyűekért meg is írnám, és nem csak addig, míg élek, hanem holtom után is szolgálnék a keresztyén anyaszentegyháznak.11

1	Melius 1563b, Aiijv–Aiiijr.
2	Melius 1563a, Aiijr–v.
3	„[…] doctores omnes doctrinam celestem profitentes, quorum studio et diligentia celebrari regnum Christi, & ornari regni eius opera debent, complectantur, propensissimo studio prosequantur, imo certent cum pio rege, & scriptis & dictis in illustranda ac propaganda vera doctrina Dei.” Bornemisza 1573, ]:[v.
4	Bornemisza 1575a, (3)ijv.
5	Bornemisza 1579b. A pontos hely a nyomtatvány töredékessége miatt nem állapítható meg.
6	Horváth Cs. P. 2013a, 24.
7	Hubert 2011, 84. A prédikációs gyakorlat nyomai Kulcsár György posztillás köteteinek bejegyzéseiben című fejezet (84–102).
8	Bornemisza 1584, )(iiijv.
9	Bornemisza 1579b, 666.
10	Kulcsár 1574/2011, [:]3r.
11	Telegdi 1577, )(6v.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero