Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

4.2.1.4. „Tisztán és igazán kérdezkedvén”: a bizonyítás és a cáfolás retorikája

Az „igaz tudomány” hirdetése mellett az „eretnekségek”, azaz az igehirdető meggyőződésével ellenkező nézetek visszautasítása is lényeges tartalmi eleme a prédikációnak. A bizonyítás és a cáfolat a szerkezet kialakítását is befolyásolja, mivel az érveket és az ellenérveket be kell építeni a gondolatmenetbe. Mindez szorosan összefügg a prédikáció stílusával, hiszen a nehezen követhető hivatkozások halmozása, a bonyolult okfejtések az egyszerűbb hallgatóság számára megnehezítik a megértést. Az „eretnekségek” tartalmáról, a bizonyítás és a hitvitázó szándék eszközeiről és azok alkalmazásáról a vizsgált korszakban a különböző szerzők eltérő nézeteket fogalmaztak meg.

Melius Juhász Péter egyik prédikációskötetének ajánlásában egyenesen az Atyaistenhez fordul. Az egyetemes vallástörténet híres „eretnekei” mellett magyar követőjüket is említi:

Te felségednek könyörgök, hogy akiket az Sátán a fejedelmek közzül, mint egy vas lánczal, a Sabellius, Samosatenus, Arius, Fotinus: Servetus és David Ferencz eretnekségével meg kötözött, te felséged szabadítsa ki, és mentse meg e fertelmes eretnekségekből. […] Mast is az Isten azon szent lelkével cseleköggyék, hozza hátra a Servetus és David Ferentz eretnekségéből, az ördögnek az ő tőréből a keresztyén fejedelmeket.1

Melius munkatársa, később utóda a debreceni püspöki székben, Károlyi Péter Báthori Miklósnak szóló ajánlásában a Krisztus istenségét tagadó nézeteket az Alkoránból származtatja, szintén Dávid Ferencre hivatkozva.

Az több romlás között, mellyel az Isten a mi szegény meg nyomorodott Országunkat az bűnéért meg ostorozta, ez utolsó üdőkbe az mi háládatlanságonkért az pokolbeli ördögnek erre is hatalmat adott, hogy az ő edényi által hamis és dögletes tudománt támasztana, mellyel az embereket az igaz Istentől el szakasztaná. Annakokáért az Sátán fel indított kevély és fel fuvalkodott embereket, hogy az igaz Istennek esméretit el temessék, és az Biblia helyében az Törökök Alkoránomját hozzák be. Mert akár mint festékezzék és fedezzék tudományoknak undokságát, de bizonyára az CHRISTUS IESUSNAK mind istenségét, mind Fiúságát meg tagatták, és az Alkoránomban való Christust akarják az hívekre kötni. […] Ez sok vissza vonás között nagy sok keresztyéneknek ő szívek meg keseredett […] Ezeknek meg erősítésekre írtam ez kis könyvecskét, mellyben meg mutattam, hogy az Olasz Blandratának és az David Ferencznek tudománya az Isten felől nyilván való hamisság és eretnekség.2

Prédikációskötetének korábban idézett ajánlásában Kulcsár György Bánffi Miklóshoz szólva ugyancsak a tévelygések megcáfolását határozza meg céljai között.

[…] meg gondolám azt is, meg igen meg köseredett nagy sok keresztyéneknek ő szívek az sok tévelgésekből származott vissza vonás között […] Ezeknek meg erősítésekre írtam azért ez könyvet, hogy ebből az Prophetáknak és Apostaloknak írások szerint való igaz tudománt meg érthetnék és meg tanolhatnák.3

A protestáns felekezetek egymás közti vitája mellől a „pápista” tanítások elítélése sem hiányzik. A válasz katolikus oldalról sem maradt el. Telegdi Miklós prédikációinak első kötetében, fentebb idézett latin nyelvű ajánlásában fő feladatként határozza meg a küzdelmet a téveszmék hirdetői ellen, akik még a katolikus egyházba is beférkőzhetnek. Figyelmezteti a püspököket: nemcsak hatalmukban áll, hanem kötelességük is éberen őrködni a lelkek felett. Figyelniük kell rá, hogy kik azok, akik tanítanak, és miféle tanokkal hozakodnak elő. Nehogy a hamis próféták buzgóságot színlelve, Krisztus apostolaiként fellépve maguk után csalják hallgatóikat, és báránybőrbe bújt farkasok módjára megdézsmálják és szétszórják a nyájat.4

Amit prédikációinak célját illetően meghatározott, pontosan megfelelt érseki helynökként, a főegyházmegye kormányzójaként kifejtett gyakorlati tevékenységének.

A papság fegyelmének, erkölcseinek megszilárdítását célozták elsődlegesen egyházmegyei látogatásai, közvetve azonban a protestantizmus elleni harc részét képezték ezek is. Túróc és Liptó vármegyében tapasztalta, hogy a papok közül sokan elpártoltak a katolicizmustól, sokan pedig felszentelés, azaz katolikus püspöktől való felszentelés nélkül prédikáltak és szolgáltatták ki a szentségeket. Előbbieket megtérésre, utóbbiakat pedig működésük beszüntetésére vagy az egyházmegye elhagyására szólította fel. […] Végül Telegdi a jogosulatlanul működő papokat az egyházmegyei ügyésszel a szentszék elé idéztette. Ők azonban háromszori idézésre sem jelentek meg. Ekkor karhatalmat vett igénybe velük szemben, s többeket elfogatott és megeskette őket, hogy míg nem lesznek felszentelve, nem fognak egyházi teendőket ellátni.5

Visszatérve az elmélethez és annak alkalmazásához a világi és az egyházi beszédekben: a bizonyítás és cáfolás gyakori eszköze mind a profán, mind szakrális retorikában a hivatkozás a szaktekintélyekre. A bizonyítás (argumentatio, probatio) művészeten kívüli lehetőségei között szerepelnek Arisztotelésztől és Cicerótól Erasmusig és Melanchthonig a tanúként idézett források (testes, testimonium). Az auktoritások megkérdezésére a magyar régiségben többen is a „kérdezkedés” kifejezést alkalmazzák. A szó legtöbbször köznapi értelemben, általában ’kérdezősködés, kérdések feltevése’ értelemben fordul elő. Így Bornemisza Péternél is, például a postillák negyedik kötetének az ifjú Enyingi Török Istvánnak címzett ajánlásában:

Kérdezkettem vala penig az előtt is mesteredtűl, mind tanuságtokról, mind erkölcsetekről, mint tartanátok magatokat, a kegyelmed szerelmes Báttyával egyetembe Török Jánossal: Ki énnekem olly képpen szóla felőletek, hogy örvendeznék benne.6

Ugyanakkor a „kérdezkedést” bízvást tekinthetjük terminus technicusnak is, a magyar retorikai szaknyelv részének. A fogalom, amint azt számos esetben igazolja a szövegkörnyezet, használatos volt a ’szaktekintélyekhez való fordulás’, ’azok megkérdezése’ értelemben is, mint a bizonyítás eszköze.

Kulcsár György prédikációskötetének idézett ajánlásában a rossz értelemben vett eredetieskedés, önhittség elhárítása összefonódik forrásainak meghatározásával.

Nem kerestem kedig én ebben semmi tisztességet magamnak, senkit sem káromlottam, hívságos és haszontalan kérdezkedésekben sem múlattam időmet, sem kedig valakinek botránkozásra okot nem adtam: Hanem mint az igazságnak Igéje hogy egyigyű, akképpen egyigyűképpen az én nékem adott talentum szerint az igasságot meg mondottam […] hiszem azért, hogy az hívek ez munkát én tőlem jó néven veszik, főképpen holott az Régi és Mostani szent írás magyarázó Jámbor és Istenfélő Doktoroknak írásokból szedegettem.7

Prédikációinak első kötetében Telegdi Miklós a magyar nyelvű előszóban „a keresztyén olvasót” szólítja meg. Saját módszerét ismertetve széles skáláját vázolja a hivatkozható forrásoknak, az apostoloktól, egyházatyáktól és zsinati határozatoktól kezdve a különböző időkben élt „szent Doktorokig” és különféle „tudós emberekig”.

A szent írásnak magyarázattyába penig mesterül vettem magamnak leg először a régi conciliomokat. Annak utána a szent Doctorokat és atyákat, kik közzül némellyek csak hamar az apostolok után voltanak, és amit az apostoloktul hallottanak és vöttenek, amit akkor az keresztyénség közönséggel vallott, azt hatták írva minekünk az ű könyvökbe. Végezetre az utolsó időkbeli oly tudós embereket, kik az anyaszentegyháznak eleitül fogva mind eddiglen megerőséttetett és egy aránt meg maradott tudományát egyenlő értelemmel vallyák, és nem tétováznak, hanem álhatatosok az egy igasságnak tanétásában.8

A következetes, igaz katolikusok ellenpéldájaként utal a szembenálló felekezetek képviselőire, „kik ű magok sem tudgyák, mit hisznek, mert álhatatlanok és ün kösztök egyenetlenek”.9 Az idézgetések, „kérdezkedések” elítélendő módjára Telegdi ellenfeleitől hoz példát.

Meg mívelhettem volna én is azt, a mit látok, hogy azok közzül mívelnek némellyek, kik a tudatlan kösségnél bölcseknek akarnak láttatni. Előveszik ki a Georgius Maior postilláját, ki valami egyebet: toldoznak foldoznak rajta, hon el vesznek keveset benne (nem azt, a mi gonoszb, hanem a mi tűrhetőbb volna), hol hozzá tesznek (ollyat, a mi nyakasb tévelygés annál, ami az előtt ott volt), azt költik osztán, hogy mindenestül fogva övék, az ű nevek alatt adgyák ki, és úgy fitogattyák bölcsességeket.10

A „kérdezkedésre” érdemes tekintélyek között Telegdi később is megemlíti a zsinati határozatokat és a „szent Doctorokat”.

[…] avval merek dicsekednem, hogy meg nem hamisétottam az Istennek igéjét, hanem az régi szent Conciliomoknak és Doctoroknak magyarázását követtem mindenben. Mellyet azért míveltem, mert miképpen a folyó vízből az meréthet leg tisztábbat, a ki forráshoz melyből közelben merét, azonképpen a szentírásból is az vehet tisztább és igazabb értelmet, a ki azoktul kérdezkedik, a kik közel voltanak az Apostolokhoz és azoknak tanétványokhoz.11

Kiss Farkas Gábor az általa vizsgált katolikus szerzők esetében is ír a források felhasználásáról.

Ezt a prédikációírásra jellemző kompilatív moduszban teszik: gyakran más prédikációszövegekből (Johann Wild Mindszentinél), idézetgyűjteményekből (ezek használata jól látható Illicinónál) vagy éppen a prédikációtól idegen, filozófiai művekből (Francesco Zorzi Harmonia mundija Nádasdi Bálintnál) indulnak ki, és ezeket teszik át más beszédhelyzetbe.12

Egy másik tanulmányában további szerzők esetében mutatja be a középkori és a humanista kompilációs eljárások összefüggéseit. Első példája „az 1530-as évek végéről származik, egy ismeretlen szerző által írt, Oltáriszentségről szóló beszéd, amely Pozsonyban hangzott el címe szerint: Oratio de Eucharistia in Posonio habita”. A második „a ferences Nádasdi Bálint kéziratos miszcelláneájából (OSZK, Oct. Lat. 1220) […] amely a hit által üdvözülést tárgyalja (45v–54r: Quod sola fides, quae est pura credulitas minime sufficit ad salutem)”.13

A „régi és új Doktorok” írásaira való hivatkozást, akárcsak Kulcsár vagy Telegdi és az említett katolikusok, Bornemisza Péter is megengedhetőnek tartja – legalábbis a prédikációk második kötetének ajánlásában.

Minden igyekezetem azon volt, hogy valamit ő szent felsége prédikáltatott Moysessel, a prófétákkal, az Apostolokkal, az ő szent Fia által, ahhoz semmit ne tegyek, hanem tisztán és igazán kérdezkedvén Istenfélő régi és új Doktoroknak írásiból, egyik írást a másikkal erősítvén, az együgyűket hol szelíd, hol kemény szóval, az egy meg nyílt ajtóra, az Jesus Christusra, az ő igaz ismeretire, ő benne való meg újulásra és újonnan születésre, új életre és az örök életre vinném.14

Bornemisza állásfoglalását összevetve Kulcsár György többször idézett – történetesen éppen ugyanabban az évben kinyomtatott – véleményével, kirajzolódik a szaktekintélyek „megkérdezésének” megítélése mind pozitív, mind negatív megközelítésben. Kulcsár elkerüli a „hívságos és haszontalan kérdezkedéseket”, Bornemisza „tisztán és igazán kérdezkedvén” fordul az arra érdemes „Doktorokhoz”. Alighanem mindketten egyetértenek abban, hogy a szaktekintélyekre való hivatkozásokat a felesleges tudálékoskodás, a gondolatok öncélú csűrés-csavarása helyett a világos, meggyőző érvelés szolgálatába kell állítani. Bornemiszánál is található olyan példa, ahol az adott szövegkörnyezetben a kifejezés a Kulcsár-féle „hívságos és haszontalan” jelentésárnyalattal szerepel. Egy helyen azokat méltatja, akik minden bizodalmukat az Úrba helyezik. Az általánosságban elmondottakat Keresztelő Jánosra szabva így ír:

Illyen vala János is, ki a kérdezkedő és patvarkodó papok ellen magát meg bátorítván, minden tisztességét csak annak a Christusnak tulajdonítá, a kit a Papok utálnak vala.15

Az Ördögi kísírtetek ajánlásban Bornemisza korábbi véleményéhez képest más álláspontot képvisel: a prédikációkban egyedül az isteni kinyilatkoztatás érvényesülhet. Nemcsak egyéni leleményét hárítja el, hanem minden más tekintélyt is:

Ebben a könyvben is semmi nincs egyéb, csak az ő [Isten] igéje, és annak ugyan azon igékből való igaz magyarázattya, egyik bizonyságot másikkal erősítvén.16

Mintha erre válaszolna Telegdi Miklós harmadik prédikációskötetének „A keresztyén olvasóknak” címzett előszavában A késedelmes megjelenés miatt mentegetőzve betegsége mellett arra is hivatkozik, hogy az ő írásmódszere időigényes.

Könyű azoknak minduntalan könyveket írni és nyomtatni, a kik senkitül nem kérdenek, hanem tulajdon fejek után járnak, és az ű teccéseket és találmányokat követik. Mert akár ki es könnyen meg tudja beszélleni szívének gondolattyát, és ki tudja csácsogni azt, a mi elméjében forog. De nekünk, kik nem hiszünk és semmit nem tulajdonétunk magunknak, hanem mástól kérdünk: nem magunktól szóllunk avagy írunk, hanem az régi szent Conciliomoknak és írás magyarázó doctoroknak értelmét követtyük, nem könyű. Mert sok idő kell hozzá, hogy meg keressük és meg találjuk az Apostoloktul fogva eddig minden időbeli tudós jámbor tanétóknak mi lett légyen arrul, amirül mi is írni akarunk, közönséges értelmek.17

Az idézett szakasz sajátos értelmezése olvasható abban a tanulmányban, amelyik Bornemisza „haladó” gondolkodását a „klerikális reakcióval” szembeállítva többek között a fenti idézettel támasztja alá.

Telegdi Miklós az egyházi ember meg nem értésével, épp ez egyéni élettapasztalatból való merítés ellen kel ki […] Noshát épp abban rejlik Bornemisza haladó volta Telegdivel szemben, mi humanista nevelésének a gyümölcse, hogy tulajdon feje után jár, a maga találmányait s szívének gondolatját követi!18

A korszak alapvető kérdése, hogy az „igaz tanítás” hirdetése során egyedül a Szentírásból kell-e bizonyítani az állításokat, vagy lehet-e támaszkodni más tekintélyekre is. Ahogy Oláh Szabolcs összefoglalja:

Az egyházatyák mint törvénytevők, bírák, a tradíció tanúi metaforákban a Szentírás és az anyaszentegyház „ikerkérdéséről” van szó: a XVI. századi kontroverz-teológia hermeneutikai dilemmája az önmagát értelmező Szentírás (Scriptura sui ipsius interpres) lutheri elvével, a kánonképződéssel, a „szenthagyománnyal”, az egyházi tekintéllyel, a szubjektív magyarázattal kapcsolatban bomlott ki.19

A mértékadó források felhasználásának igazolására Tasi Réka egy fentebb általam is idézett helyre ebben az összefüggésben hivatkozik.

A kora újkori prédikációskötetek paratextusaiban gyakran felbukkan a humanista könyvkultúrában is csúcsra járatott „multitudo librorum” toposz, itt elsősorban abban az értelemben, hogy a prédikációgyűjtemény számos más könyv tanulmányozása – kivonatolása – nyomán született. (Telegdi saját munkamódszerét pontosan ezért szembesíti Bornemiszáéval, aki csak fogta Georg Maior posztilláját, és kicsit megtoldozta-foltozta.)20

Visszatérve a magyar nyelvű terminológiához: a „kérdezkedés” mint retorikai fogalom a 16. században nemcsak a szaktekintélyek megkérdezését jelenthette, hanem a katekizmusok tanításának kérdés-felelet formában való előadását is. Például Batizi András kátéjának második, krakkói kiadásában olvashatjuk: „Keresztyéni tudománnak fundamentomárul való rövid kérdezkedések. Az kérdezkedőnek neve: Tanytvány. Az megfelelőnek. Mester.”21

A fogalom tartalmának pontosabb kifejtésére a 17. században került sor. A Heidelbergi Káté Szenci Molnár Albert által átdolgozott magyar fordításának (1612, 1627, 1645) 1650. évi kiadásában a címlapon olvasható, hogy a munka a kérdésekben és feleletekben előadottakat az „azokban be foglaltatot dolgokról való rövid kérdezkedéseknek módjával” teszi világossá.

A keresztyéni vallásra rövid kérdésekben és feleletekben tanító catechesis […] a feleleteknek rövid értelmékkel, azokban be foglaltatott dolgokról való rövid kérdezkedéseknek módjaival es szentirásbéli bizonságoknak egészen leírásával az Úrnak a magyar nemzetben le telepedett ecclesiájában levö kisdedinek lelki épöletekre újonnan ki botsáttatot…22

Az olvasóhoz szóló előszóból az is kiderül, hogy kiket érdemes „megkérdezni” az elmondottakat megerősítendő, ugyanakkor utalás történik a kérdés-felelet formában való előadásra is.

Nem szükség itt, hogy magadat a feleletnek vagy kérdéseknek újobban való formálásával fárasszad, hanem ez igaz tudományú Országban virágzó híres Leydai Academiának akkori tudós Tanítóinak értelmes rendelések szerént a feleleteket el osztó kérdezkedéseknek formáiban meg nyughatsz, kik a feleletek alá helyheztettenek, mivel hogy egyenesen azok a feleletekben levő hasznos dolgokra céloznak. Meg gondolván továbbá a Bibliának is szűk voltát a mi édes hazánkban, abból vött tanúbizonságokat is, mellyekből e lelki lépes mézet, a régi tudós Heydelbergai Doctorok méh módon szedegettek volt, egésszen a feleletek után írtuk, folyó betűkkel azokat meg különböztetvén, mellyek a feleletben levő dolgokhoz közelebb járulnak.23

A Heidelbergi Káté 1658. évi kiadása kissé más megfogalmazásban ugyancsak a címlapon bocsátja előre, hogy a tanításokat az „azokban foglaltatott dolgokat fel fejtegető kérdezkedésekkel” magyarázza.

Catechismus, az az [a] keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanítás kérdések és feleletek által, melly mostan a kérdéseknek s-feleleteknek summás értelmekkel és azokban foglaltatott dolgokat fel-fejtegetö kérdezkedésekkel s némely szükséges magyarázatokkal, az szent írásbéli bizonyságoknak egészen való le-írásával, végre a catechizálásra való út-mutatással újobban, meg-jobbítva s öregbitve ki-botsáttatott. Ez negyedik illyen formán való nyomtatás mivel öregbült, lásd az Olvasóhoz valo elöl-járo beszédnek a’ vége felé.24

Fontos megjegyezni, hogy az idézett szövegek nem Szencitől származnak. A határozottan puritánus jellegű átdolgozás egyik szerzője valószínűleg Apácai Csere János.25 Ugyanezek a fordulatok a még későbbi kiadásaiban is megjelennek.26

Akár az eddigiek összefoglalásának is tekinthetjük Beythe István prédikációskötetének latin nyelvű ajánlását. Az isteni ige kegyes szolgáinak címezve sorra veszi mindazokat a szempontokat, amelyeket az előző évtizedekben prédikátortársai megneveztek. Beszámol róla, hogy a mi nyelvünkön (idiomate nostro) összegyűjtötte az év összes vasárnapjára rendelt episztolák rövid magyarázatát, amelyeket a jámbor hívek gyülekezetében szokás elmondani. Említi a beszédek jelentős részében előforduló, mértékkel adagolt „kérdezkedéseket” (interrogatiunculae) is. Mindezek célja természetesen az, hogy az egyszerű magyar nép (rudis Hungarica gens) az isteni ige titkait könnyebben felfoghassa és lelkének üdvösségére magáévá tegye. Azért van szükség a magyar nyelvű prédikációkra, mert legtöbb helyen nincsenek hűséges szolgálói az egyháznak. Ennek oka vagy a törökök kegyetlenkedéseiben keresendő, vagy pedig a hatalmasok nemtörődömségében, akik nem fordítanak túl sok gondot az isteni igére és a köznép üdvözülésére. Ráadásul sokan le is nézik ezt a feladatot, és az epikureusok még gúnyolódnak is rajta. Terjednek az ariánus eretnekek könyvei, de még az ateistáké is. Ezekkel csakis kegyes buzdításokkal lehet szembeszállni, és a jámbor híveket a személyükre szabott tanítással kell megerősíteni. Félő, hogy Isten becsülete az ige helyes értelmezésével együtt elvész. Ez tehát a legfőbb ok, ami a szerzőt – az elmaradhatatlan szerénykedő fordulattal élve – kezdetleges, csiszolatlan munkájának közrebocsátására indította.27

1	Melius 1568, xiijv–xiiijr.
2	Károlyi 1570, aijv–aiijr.
3	Kulcsár 1574/2011, [:]3v.
4	„Non ignoramus vestrae potestatis et officii esse pervigilare, tanquam qui sitis rationem pro animabus [!] nostris reddituri, ac circumspicere, et qui sint qui doceant, et quam quisque doctriman afferant. Ne forte Pseudoapostoli, operarii subdoli, transfigurantes se in Apostolos Christi abducant discipulos post se, et lupi ovina pelle tecti rapiant et dispergant oves.” Telegdi 1577, )(4v.
5	Pete 2002, 7.
6	Bornemisza 1578, ( )iijv.
7	Kulcsár 1574/2011, [:]4r.
8	Telegdi 1577, )(6r–v.
9	Uo., )(6v.
10	Uo., )(7r.
11	Telegdi 1578a, )(8v.
12	Kiss F. G. 2017, 355.
13	Kiss F. G. 2019.
14	Bornemisza 1575a, (3)iijr.
15	Bornemisza 1573, Bbiijr.
16	Bornemisza 1579b, ]:[iiijr–v.
17	Telegdi 1578b, )(2v. RMNY 474.
18	Koltay–Kastner 1953, 107.
19	Oláh Sz. 2004, 362. A probléma részletes kifejtése: 362–366.
20	Tasi 2018, 753–754.
21	Batizi 1550, A5r.
22	Szenci 1650.
23	Uo., 8.
24	Szenci 1658.
25	Nagy 1965, 51–59.
26	Kassa: Tüsch Dávid, 1668, RMNY 3427; Lőcse: Brewer Sámuel, 1669, RMNY 3551; Debrecen: Vincze György, 1701, RMK I. 1622a.
27	„Conscripsi idiomate nostro breves enarrationes in Epistolas per anni Circulum, quas vocant Dominicales, consuetas in Coetu piorum proponi, magna ex parte interrogatiunculis: ut rudis Hungarica gens facilius Divini mysteria verbi percipere possit, et ad salutem animi sapiat. Desunt namque pluribus in locis fideles ministri, vel propter saevitiam Turcicam, vel autem ob negligentiam potentiorum, quibus verbum divinum et salus publica non magnae cura est. Imo a multis et contemptui habetur, et ab epicureis deridetur. […] Sparguntur et haereticorum Arrianorum libelli, Atheistarum quoque: quibus nisi piis exhortationibus obeatur, et pii singulari doctrina praemuniantur: metuendum, ne bona fama Dei, cum vero intellectu verbi intercidat, haec ergo praecipue causa me commovit, ut rudis etiam, hunc impolitum laborem emitterem.” Beythe 1584, )(3r–v.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero