Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

4.2.2.2.3. Kálvin és követői

Mint említettem, a hazai források között van példa a Miatyánk hat kérésre való felosztására is. Ennek forrása, a Kálvin-féle genfi hitvallás franciául először 1542-ben, latinul 1545-ben jelent meg.1 Az imádságra vonatkozó részben kerül sor a legfőbb minta, a Miatyánk magyarázatára. Ezt a felosztás ismertetése vezeti be, annak indoklásával, hogy miért van szükség valamilyen mértékadó példára.

L. Nézzük már most, hogy a hívők imádságának mit kell tartalmaznia. Szabad-é mindent kérnünk Istentől, ami eszünkbe jut, vagy e tekintetben is valami határozott szabályt kell szemünk előtt tartanunk?

Gy. Imádkozásunk nagyon helytelen módon történnék, ha saját vágyainknak, testünk ítéletének engednénk. Mert egyrészt tudatlanabbak vagyunk, mintsem megítélhetnők, hogy mi válik javunkra, másrészt pedig vágyaink oly mértéktelenek, hogy csak fékezéssel uralkodhatunk rajtuk.

L. Mire van hát szükség?

Gy. Arra, hogy Isten maga tanítson meg a helyes imádságra, mintegy kézen fogva vezéreljen s előttünk mondja a szavakat.

L. Micsoda törvényt szab elénk?

Gy. Szerteszét a Szentírásban bő és megfelelő utasítást ad az imádkozásra vonatkozólag. Mégis, hogy célunk annál biztosabb legyen, egy imádság-alakot adott, s e mintában néhány pontba röviden mindazt összefoglalá, amit Istentől kérnünk szabad.

L. Mondd el ezt az imádság-alakot!

Gy. Mikor tanítványai megkérdezték a mi Urunkat, Krisztust, hogy mint kell imádkozni, így felelt: „Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod: legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik miellenünk vétkeztek. És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen!

L. Hogy jobban megérthessük, osszuk részekre!

Gy. Hat része van. A három első rész Isten dicsőítésében leli főcélját s miránk nincs tekintettel. A többi részek ránk, a mi hasznunkra vonatkoznak.2

Ebben a felosztásban a megszólítás nem külön egység, hanem az első kérés része. Az ötödik kérés után – ellentétben az augustinusi (és lutheránus) hagyománnyal – már csak egy van hátra, így áll össze a hat kérés.

L. Mi következik eztán?

Gy. Hogy Isten ne vigyen minket kísértésbe, de megszabadítson a gonosztól.

L. Egy kérésbe foglalod e két dolgot össze?

Gy. Csak egy kérés ez, mert az utóbbi kérés voltaképpen az elsőnek magyarázata.3

A befejező dicsőítés záradékként szerepel:

L. Mit jelent e záradék: „Mert Tiéd az ország, hatalom és a dicsőség mindörökké”?

Gy. Ismét figyelmeztet arra, hogy imádságunkat inkább Isten hatalma és jósága támogatja, mint önbizalmunk. Megtanít e kifejezés még arra is, hogy minden imádságunkat Isten dicsérésével kell végeznünk.4

A Miatyánk kálvini felosztását alkalmazza a Debreceni Hitvallás (1562). Leszögezi, hogy

[…] a Krisztus nevében habozás nélkül s az isten törvénye szerint kell imádkozni. Mindazokat, a melyeket kérünk, az úri imádság alakjában kell kifejeznünk.5

Ennek jegyében az imádságról szóló fejezet a Miatyánkot magyarázza, mégpedig hat kérésre osztva.

Régóta ismert Melius Juhász Péter Kálvinra hivatkozó katekizmusa,6 ami azonban

„valójában a Méliusz saját műve, a Kálvin nevét csak a nagyobb tekintély okából viseli, s néhány egyező theologiai gondolaton kívül csak abban mutat a genfi reformátor kátéival hasonlóságot, hogy, mint azok, úgy ez sem gyermekek használatára való.”7

Schulek Tibor Wolfenbüttelben fedezett fel néhány lapnyi töredéket Meliusnak egy korábban ismeretlen kátéjából, amelynek megjelenését 1564 elejére teszi. Megállapítja, hogy a korábbi, 1562. évi változattal ellentétben:

A mi töredékünk azonban valósággal a Genfi Katechizmus fordítása! Minden valószínűség szerint az történt, hogy Melius megírta a maga kátéját, az talán már sajtó alatt is volt, amikor kezébe került Kálvin kátéja. Ennek nyomán némi igazításokat tett a szövegén, s aztán, tényleg „a nagyobb tekintély okából” a címlapon is megemlíti Caluinus lanust. Hamarosan azonban őmaga eszmél a Genfi Katechizmus dogmatikai jelentőségére, s sajátmaga fordítja és rendezi sajtó alá Kálvinnak e jelentős munkáját.8

A töredék az imádságra vonatkozó részt nem tartalmazza, így nem tudhatjuk, hogy ebben a változatban Melius hogyan határozta meg az imádság részeit. Bod Péter említi Melius katekizmusának egy 1569. évi debreceni kiadását, de ebből példány nem ismert.9

A Miatyánk felosztását illetően a kálvini hagyományt követi a Heidelbergi Káté. Németül először 1563-ban jelent meg.10 Utolsó részében tárgyalja az imádságot. Mértékadónak tekintendő minta a Miatyánk. Három részből áll. Az első a megszólítás, a második a hat kérés, a harmadik a berekesztés („Mert Tiéd az ország…”). Befejezésül még az „Amen” rövid magyarázatára is sor kerül. Első magyar fordítása 1577-ben látott napvilágot.11

16. századi hatását illetően a szakirodalom mértéktartóan nyilatkozik:

Nagy Barna munkássága révén tisztázott évtizedek óta az is, hogy szinte megalkotása évétől ismerték, említették prédikátoraink, de széltében mégsem tanították a Heidelbergi Kátét csaknem a 17. század közepéig. Azért, mert kezdők, kisiskolások számára meghaladja a kívánatosat és taníthatót, mind terjedelmében, mind szintjében.12

Szikszai Hellopoeus Bálint katekizmusában részletezi a Miatyánk tartalmát. Mielőtt belefogna, áttekinti a felépítését:

Hány része vagyon ennek a könyörgésnek? Három. I. Első. Az Istennek meg szólítása. II. Második. Az kérések. III. Harmadik. Az kérésre való confirmatio.13

Mindhárom részről megmutatja, hogy „hol vagyon kijelentvén”. a Miatyánkot hat kérésre osztja:

Hol vagyon a’ harmadik? Imez igékben, mert tied az orzag az hatalom és az diczősségh.14

A maga helyén ki is fejti a megerősítés tartalmát, további részekre osztva:

Mivel erősíti és boronállya az köz imádsághot az Christus? Imez igékvel […] Hány dologval erőssítjük meg kérésönketh ez ighíkbűl? Néggyel.15

Ahogyan a „formák” és a „módok”, úgy bizonyos összefüggésekben a „rend” is a magyar retorikai terminológia része, amennyiben a megszerkesztendő szöveg – jelen esetben az imádság – felépítését, részeinek elrendezését (dispositio) jelenti. Erre Szikszainál is akad példa. A Miatyánk magyarázata után a képzeletbeli beszélgetőpartner teszi fel a kérdéseket:

Értem immár jó módon eszeket de kérdem ha nem zabade semmi egyéb könyörgéssel ennél élnönk? […] Mindent illyen rendvel kelle Istentől kérnönk mint ez imátságban vagyon? […] Agy én nekem egy formát az könyörgésben kiben mind ezek be foglaltassanak és kivel mindennap élhetek.16

Szikszai közöl is egy hat kérésből álló imádságot.17

Munkásságának más helyéből is lehet következtetni rá, hogy a rendet milyen fontosnak tartja. A református vallás artikulusait magyarázó művének18 már a címében is feltünteti, hogy a tudnivalókat „szép renddel, nyilvánvaló kérdésekkel és feleletekkel és jó értelemmel” fejti ki.

Amint az idézettekből láthatjuk: az imádság módszeres magyarázatának feltétele, hogy el lehessen különíteni az egymásra épülő részeket. Párhuzamként megemlíthető Károlyi Péter eljárása, aki egy másik fontos imádság, a katekizmusok elmaradhatatlan eleme, az Apostoli Credo feldolgozásában járt el hasonló módon, hosszú prédikációkat szentelve az egyes részeknek. Az első prédikációban előre is bocsátja, hogy „ércsük meg az rendit és ágait vagy részeit az Apostoli Credónak”. Elmondja, hogy némelyek háromfelé osztják, ám ő másképp gondolja: „de mi osszuk ím ez négy részre”. Az Apostoli Hitvallás négy részre osztásban Kálvin genfi kátéját követi.19

A rend jelentőségéről mondottak összhangban állnak egy korábban idézett másik hellyel, ahol Hoffhalter Rudolt éppen Károlyival kapcsolatban ír arról, milyen fontos, hogy „az Anyaszentegyházbeli Pásztorok […] az írásnak magyarázattyában szép rendet tartsanak”. Ez és a fentebb idézett hasonló kijelentések egyértelműen a retorikai dispositio fontosságára utalnak.20

A Miatyánk szerkezetét a legárnyaltabban Laskai Csókás Péter tárgyalja. A Speculum-kötet elején, a már idézett bevezetőben (Praefatio in orationis encomium) leszögezi:

a Megváltó – nehogy akadályokba ütközzünk vagy elbizonytalanodjunk, miközben keressük az imádság megfelelő formáját – megmutatta a könyörgés legszebb példáját, ami az Ó- és az Újszövetség valamennyi imádságának összegzése és kincsestára.21

Az imádkozást és az imádság általános tudnivalóit tárgyaló tizenegy caput végeztével kerít sort Laskai a Miatyánk magyarázatára. Hosszas bevezetés után tér rá magára az imádságra. A szöveget két hasábban, görögül és latinul idézi, először Máté, majd Lukács evangéliumából. Mindkét változatban a részek számozását a megszólítás után kezdi. Mindkét esetben – a kálvinista hagyomány jegyében – az utolsó kérés a hatodik, Máténál ennek része a záró dicsőítés, és ide tartozik az „Amen” is.22 Hasonló a felosztás Lukács szövegében is, de itt nem szerepel a doxologia.

A továbbiakban Laskai részletesebben is szól a Miatyánk felosztásáról. A jól ismert fordulattal támasztja alá a logikus felépítés fontosságát:

Bizony, találó és bölcs mondás: aki helyesen rendezi el anyagát, az hatásosan tanít. Mielőtt tehát belefognánk Krisztus szavainak magyarázatába, először látnunk kell ennek az imádságnak a részeit és elrendezését.23

Először a hét kérdésre való felosztást helyteleníti.

Sokan vannak, akik úgy vélték, hogy Krisztus hét kérésre vagy részre osztotta ezt az imádságot.24

Ennek a nézetnek a hirdetői közül Augustinust, Cyprianust és Luthert cáfolja. Ugyancsak megdönteni igyekszik azoknak az érveit, akik öt kérésről beszélnek. A hat kérést valló „csaknem minden hittudós” (fere omnes Theologi) közül Kálvin mellett Wolfgangus Musculust és Rudolphus Gualtherust említi. A következőkben a hat kérdés mellett érvel.25

A Miatyánknak a kérdések számozása mellett léteznek másfajta felosztásai is. Laskai a következőkben a négy részre tagolást ismerteti.

Az első rész tartalmazza a jóindulat megnyerését, amit ezek a szavak bocsátanak előre: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.

A második rész tartalmazza három részre osztva a lelki természetű dolgok kérését, amelyek Istenhez kapcsolódnak.

A harmadik rész a testi és lelki dolgok együttes kérése, ugyancsak három részben, amelyek az emberekre vonatkoznak.

A negyedik rész ennek az imádságnak a megkoronázása, mintegy zárás gyanánt.

Ezt a felosztást nem lesz nehéz a retorikusok előírásaival indokolni, akik azt tanítják, hogy minden kérésben a leghatásosabb egyszerre három dolgot alkalmazni.26

Kritikatörténeti szempontból különösen jelentős, hogy Laskai világosan kimondja: az imádság szerkezetének meghatározásában a profán retorika előírásaira támaszkodik.

A továbbiakban a hármas felosztás nemcsak az egyes részekben, hanem az imádság egészében is megjelenik, ugyancsak retorikai fogalmakkal meghatározva. Az első rész az exordium, ami Isten jóindulatát hivatott megnyerni, a második maga a könyörgés (deprecatio), a harmadik az egész megkoronázása, ami végül az összegzés (conclusio) helyén zárja az imádságot.27

Laskai minden egyes részhez bőséges magyarázatokat fűz. Némelyik egy művelődéstörténeti enciklopédia szócikkének is beillene. Például a mennyekkel kapcsolatban ismerteti az asztrológusok által meghatározott tíz égkört (orbes caeli), majd a teológusok tanítását az ég három részéről: az első a Földtől a Holdig terjed, a második a Holdtól a belátható ég felső határáig, a harmadik e fölött található, ez Isten, az angyalok és az üdvözült lelkek lakóhelye.28

A hat-, négy-, majd háromrészes felosztás után az utóbbihoz kapcsolódva következik a legegyszerűbb, a kétrészes. A korszak magyar szerkesztésű kézikönyveiben egyedül Laskai Speculumában kapcsolódik össze a Miatyánk szerkezete az imádság általános, kétrészes felosztásával (kérés és hálaadás). Nála az első a három részből álló tulajdonképpeni imádság, a második a záró rész.

Az eddigiekben az Úr imádságának három részét magyaráztuk, utoljára marad ez a rész, amelyik megkoronázás és zárás gyanánt járul az előzőekhez, azok megerősítésére, egyszersmind az imádkozók érzelmeinek felindítására. Ez nagyon is helyénvaló, mivel az imádságnak ez a két része, a kérés és a hálaadás. Eddig tehát a kérésekről szóltunk, most hozzá kell fűznünk az imádság második részét is, amelyikben egyrészt hálát adhatunk Istennek, másrészt megerősíthetjük meggyőződésünket, hogy imádságunk eredményes lesz.29

A folytatásban Laskai hosszasan érvel amellett, hogy ezt a záradékot (clausula) nem lehet mellőzni.

Így hát semmi okát nem látom, hogy a latin szövegekből miért maradt ki ez a záradék, különösen, hogy a görög, káldeus és arab nyelvű példányokból nem hagyták el. Lássuk csak sorjában az egyes érveket!30

Mielőtt áttérnék a katolikusok elméleti tájékozódására, utalnom kell arra is, hogy a vizsgált korszakban az imádságot illetően – az európai tendenciákhoz képest – mi hiányzik a hazai protestáns szerzők megnyilvánulásaiból. A Miatyánk retorikai kérdéseihez kapcsolódva megemlítendők Ramus nézetei. Ezek lényegét Knapp Éva a következőképpen foglalja össze.

Petrus Ramus Commentariorum […] című munkájának harmadik, De precatione című könyve (203–256) tizenegy fejezetből álló oktató traktátus. […] A De formula precationis et ejus divisione című harmadik fejezetben a Miatyánkról mint az imádság egyedüli/egyedülálló formájáról („formula singularis”) értekezett, melyet e szöveg retorikai elemzése követ. A Miatyánk részei a megszólítás, a veneratio, a glorificatio, az optationes similitudinesszel és antapodosisszal, az epilogus consectariummal és végül az „amen”, mely egyaránt lehet optatio és asseveratio. E részeket Ramus bibliai példákkal magyarázza, ezt követi az összegzés. Tertullianusra hivatkozva Ramus itt kifejti, hogy az egyetlen legitim imádság („precatio legitima”) az Oratio Dominica, s ez egyben a tökéletes retorikájú imádság, mely egyszerre gratiarum actio és collaudatio.31

Az imádságot érintő hazai irodalomban 1530 és 1580 között a rámizmus hatása még oly csekély mértékben sem fedezhető fel, mint a retorikai és a logikai vonatkozású megjegyzésekben. A rámista nézetek magyarországi recepciójának vizsgálata – amint azt már a világi retorikákkal kapcsolatban is említettem – 17. századi szerzőink munkássága alapján lehetséges; ennek alapján jellemezhető „a rámizmus mint irodalomtörténeti tényező”.32 A protestáns felekezetek közül az unitáriusoktól a 16. századból nem maradtak fenn az imádság elméletére vonatkozó adatok. A témával kapcsolatban felmerülhet Heltai Gáspár Johan Habermann (Avenarius) munkájából fordított imádságoskönyve.

Igaz ugyan, hogy evangélikus szellemű volt a minta, de Heltai szokásához híven ezt is alaposan átdolgozta, s az átdolgozás során kihagyta az összes szentháromságra vonatkozó helyet is. Bizonyos tehát, hogy már unitáriusként foglalkozott ezzel a szöveggel.33

A gyakran hivatkozott forráshiány miatt unitárius szerzőktől legkorábbról a 17. századból ismerünk a témához tartozó megállapításokat. Az 1600-as évek református szerzőinek imádságelméleti munkái régóta ismertek, amint ezt a szakirodalom is tükrözi. Mivel ezekhez képest az unitárius vélemények jóval kevésbé feldolgozottak, érdemes kitérni a kapcsolódó újabb kutatásokra.

Heltai Gáspár szövegei 1632-től tűnnek fel, és fokozatosan bővülnek az imádság elméleti kérdéseit érintő kitételekkel. Balázs Mihály unitárius szerzők műveit veti össze Heltai imádságoskönyvével. Árkosi Tegző Benedek hasonló munkájáról (1660 k.) megállapítja:

A kompozíció rokonsága mellett említésre méltó, hogy a mű elején Árkosinál is elmélkedés található az imádkozás szükséges voltáról és módjáról. Nem ars orandi ez, hiszen a módszertani gondolatmenet is csupán azokról a lelki előfeltételekről szól, amelyek nélkül az imádság nem lehet „foganatos az Isten előtt”. Mégis meg kell említenünk, hiszen a további arsok (ars predicandi) hiányára is gondolva úgy tűnik, az elméleti reflexiók kiépülését és szerves hagyományozódását is késleltette, hogy az unitáriusok a 17. században csak kivételes esetben nyomtathatták ki műveiket.34

Egy 1654-ben összeállított kéziratos prédikációskötet egyik darabjának írójától Balázs jól ismert fordulatot idéz:

Ez az unitárius szerző legalábbis azok közé tartozott, akik nagyon nagy hangsúlyt helyeztek az elmélyült, csendes spiritualitásra, s több kortárs elméletíróval szemben Mózes példájára hivatkozva azt is elegendőnek tartja, ha valaki „az ajakak mozdulása nélkül, a szív gondolatjával” könyörög.35

A 17. század utolsó évtizedeiből származó kéziratok ismertetését összefoglalva többek között ezt írja:

Az elmondottak tanulságaira térve megismételjük az ars orandi átvételének kivételes fontosságát. Bár az imádság hasznosságára vonatkozó egyetemes toposzokat, mint láttuk, talán némi egyéni megfontolásokkal, de alkalmazták az unitáriusok is, Szenci Molnár gyakorlatiasnak egyáltalán nem nevezhető, de pontokba szedett és áttekinthető ars orandija is felhasználhatónak ígérkezett.36

1	Kálvin 1545.
2	Kálvin 1545/1907, 42–43. „valami határozott szabályt kell szemünk előtt tartanunk?” a latin szövegben: „an certa hic tuenda est regula?”, Kálvin 1545, 90. hasáb; „egy imádság-alakot adott” a latin szövegben: „formulam composuit”, uo., 92. hasáb.
3	Kálvin 1545/1907, 49.
4	Kálvin 1545/1907,50. „Mit jelent e záradék” a latin szövegben: „Quid sibi vult haec, quae adiecta est, clausula […]”, Kálvin 1545, 106. hasáb.
5	Kiss Á. 1881, 268.
6	Melius 1562.
7	Révész Imrét idézi Schulek 1970, 129.
8	Uo., 128.
9	RMNY 266.
10	Catechismus oder Christlicher Underricht wie der in Kirchen und Schulen der Churfürstlichen Pfaltz getrieben wirdt (Heidelberg: Johann Mayer aus Regensburg, 1563), VD16 P 2166.
11	A keresztyén hitről való tudománynak rövid kérdésekben foglaltatott sommája (Pápa: Huszár Dávid, 1577), RMNY 395. 20. századi magyar fordítása: Heidelbergi Káté: A református keresztyén egyház hitvallása, ford. GaLamBos Zoltán (Beregszász: Szeretet, 1925; Budapest: Református Traktátus Vállalat, 19494).
12	Fekete 2017, 263.
13	Szikszai H. B. 1573 k., O1v–O2r.
14	Uo., O2r.
15	Uo., Q5r–Q6v.
16	Uo., Q6v, Q7r, R3v.
17	Uo., r3V–r8r.
18	Szikszai Hellopoeus Bálint. Az mü keresztyéni hitönknek és vallásunknak három fű articulusairól […] (Debrecen: Komlós András, 1574), RMNY 347.
19	Károlyi 1584, 10–11.
20	Uo., a3r–v.
21	„Idem Salvator ne animi nostri in orationis forma acquirenda, aut tardarentur, aut fluctuarent, pulcherrimam hypotyposin precationis proposuit, quae summa est, et thesaurus omnium oratinum veteris et novi instrumenti.” Laskai 1581, 6.
22	„6. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo, quia tuum est regnum & potentia et gloria in secula. Amen.” Uo., 693.
23	„Ingeniosum sane et sapiens dictum: Qui bene distinguit, bene docet. Antequam igitur verba Christi explicare incipiamus, prius videndum est de partibus et dispositione huius orationis.” Uo., 699.
24	„Non desunt qui hanc orationem in septem petitiones sive membra distinctam a Christo esse voluerunt.” Uo., 700.
25	Uo., 700–702.
26	„Prima pars continet benevolentiae captationem, quae in his verbis praemittitur, Pater noster qui es in coelis. Secunda pars continet petitionem rerum Spiritualium tribus membris distinctam, quae Deum habent obiectum. Tertia pars obiectitur petitionem rerum corporalium et spiritualium simul tribus etiam membris distinctam, quae obiectum habent homines. Quarta pars habet coronidem huius orationis quae tanquam conclusionis loco ponitur. Hanc distributionem a praeceptationibus Rhetoricorum probare non erit difficile, qui in omni deprecatione tria potissimum concurrere docent.” Uo., 703.
27	„In omni deprecatione tria requiri. Primo exordium, quae continet captatio benevolentiae. Secundo deprecationem ipsam. […] Tertio Choronidem loco conclusionis colligit, et sic tandem orationem concludit.” Uo., 703–704.
28	Uo., 713–719.
29	„Tres hactenus orationes Dominicae partes exposuimus, postrema haec est, quae loco Coronidis et conclusionis ad confirmanda et simul excitanda orantium corda subiecta est et quidem rite, cum hae duae sint partes orationis, petitio et gratiarum actio. Hactenus autem de petitionibus sit dictum, debuit subiungi altera quoque pars orationis qua et Deo gratias ageremus, et corda nostra confirmaremus de effectu nostrae orationis.” Uo., 860–861.
30	„Nullam itaque rationem subesse video, cur haec clausula a Latinis fuerit omissa, praesertim cum in Graeco, Chaldaico et Arabico exemplari non sit omissa. Videamus iamque ordine singula argumenta.” Uo., 861.
31	Knapp 2019, 8.
32	Kecskeméti 2019, 79–83.
33	Balázs M. 2006, 10.
34	Balázs M. 2013, 306.
35	Uo., 307.
36	Uo., 313–314.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero