Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


4.2.2.4. Pronuntiatio: az imádkozás külsőségei

A vizsgált korszakban az imádság dispositióját és az elocutióját érintő megállapítások mellett akadnak olyan megjegyzések is, amelyek az imádkozás fizikai körülményeit érintik, így a klasszikus szónoklattanok pronuntiatiójával rokoníthatók. Katekizmusának egyik fejezetecskéjében Félegyházi Tamás azt vizsgálja, hogy „Kelle a könyörgésben valami külső módot tartani?” Bibliai példákat hoz az imádkozók (Mózes, Krisztus, Pál apostol) testtartására, mozdulataira. Végezetül figyelmezteti olvasóit, hogy túlzott jelentőséget ne tulajdonítsanak a külsőségeknek: „De ez féle külső mód csak annyira javaltatik, az mennyire az belső jó indulatnak, és teredelmes szívnek bizonsága.”1
Melius Juhász Péter prédikációiban Oláh Róbert az imádkozás fizikai körülményeire vonatkozó részeket is talált:
 
Térden állva, sírva, magadnak titkon, a te szívednek kamorájába, mikor lehet, magadnak való titkos helyre menj, és ott imádkozzál, mint Krisztus, [aki] a hegyre ment ő maga […]. Térden állva, kezeket kiterítve, szemeket az égbe felemelvén imádkoztak: Krisztus […], a Próféták, Mózes [és] az Apostolok. Te letortyadsz ágyadba, ott birbitélsz.2
 
Balázs Mihály az ég felé fordulás jelentésének éppen az ellenkezőjére bukkant. Bornemisza-tanulmányában az Ördögi kísértetekről szólva említi, hogy
 
egy helyütt szerepel a műben a nagyon izgalmas középkori misztikus, Heinrich Suso (1295–1366) is, de nem valamelyik művére utal, hanem arra, hogy miképpen imádkozott: „Syso is sem szemét, sem kezét nem emelte az égre, midőn más nézett imádságára”.3
 
A szövegösszefüggésből kiderül: az imádkozásnak ez a módja azokra az esetekre példa, amikor valaki elkerüli a kevélység bűnét. Suso méltatlannak érezte magát arra, hogy szemével és kezével az ég felé forduljon, így nyilvánította ki alázatosságát.
A hasonló körülmények jelentéséről olvashatunk Laskai Csókás Péternél. Többször idézett hatodik caputjának (De gestibus orantium) harmadik sectiójában (De gestibus orationis) esik szó a fizikai értelemben vett gesztusokról: az imádkozó testtartásáról, mozdulatairól – különös tekintettel a szakrális összefüggésekre – és azokról a körülményekről, amelyekhez hasonlókat a klasszikus retorika pronuntiatiója tárgyal. Laskai 23 pontban összegzi a Szentírásban található utalásokat az imádkozás külsőségeinek példáira. Részletesen elmagyarázza, mi mindent fejeznek ki a követendő minták. Például
 
amikor meghajolva imádkozunk, tudatában vagyunk erőtlenségünknek, és ezáltal kinyilvánítjuk, hogy gyengék vagyunk, magunktól nem tudunk egyenesen állni, és önerőből semmi jóra sem vagyunk képesek. Mert ahogy a kihúzott testtartás erőnk és hatalmunk jele, úgy a meghajlás és a legörnyedés esendő természetünket mutatja.4
 
Hasonlóképpen fény derül az állva, térdelve, ülve, fekve, arcra borulva vagy éppen menet közben végzett könyörgés indokoltságára. Akülönféle kéztartások jelentése sem marad homályban, akárcsak a pillantásoké: szemünket fordíthatjuk az ég vagy a föld felé. Imádkozhatunk úgy is, hogy közben valamilyen szent könyvet mutatunk fel; viselhetünk ciliciumot, és hamut is hinthetünk fejünkre, verhetjük mellünket. Megszaggathatjuk ruhánkat, de a megfelelő alkalommal díszes ornátust is ölthetünk. Megtudjuk, miért kell fedetlen fővel fordulnunk Istenhez, és mit jelent, ha lenyírjuk szakállunkat és hajunkat.5
 
1 Félegyházi 1579, 49.
2 Oláh R. 2019a, 107–108. Az imádság „testi performálásáról” ugyanott részletesebben is szól.
3 Balázs M. 2020, 169–170.
4 „[…] cum incurvantes oramus, imbecillitatem nostram agnoscimus, et eo ipso ostendimus nos esse infirmos, qui per se recte stare nequeamus, nedum aliquid boni per nos ipsos perficere. Nam sicuti directa statio signum et fortitudinis, et potestatis nostrae, ita inclinatio sive obliquus gressus signum est infirmitatis naturae nostrae.” Laskai 1581, 356.
5 Uo., 354–397.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave