Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

Összegzés

Visszatekintve a könyv egészére, az adatok sokaságából kiemelem a kritikatörténet számára legfontosabbnak tűnő tanulságokat, hogy – az előszó mozaik-hasonlatával élve – ne csak az egyes színes kövecskéket lássuk, hanem azok együtteséből a teljes kép főbb vonásai is kirajzolódjanak.

A vizsgált korszak előzményeire utal Lippi Zsigmond grammatikájának 18. századi említése. Az erre az egyetlen híradásra való újabb és újabb hivatkozásokat végigkísérve láthattuk, mikor hogyan kapcsolták az ellenőrizhetetlen adatot a nemzeti múlt éppen időszerű megítéléséhez, a legendateremtés hogyan váltakozott a tárgyilagos mérlegeléssel.

A Sylvester-kutatás újabb, kapcsolódó monográfiám megjelenése után közzétett eredményeinek összefoglalása – mások és magam munkájának hozadéka – szándékom szerint nemcsak az életmű könyv-, nyomdászat-, oktatás-, nyelvtudomány- és mentalitástörténeti vonatkozásainak pontosításához járul hozzá, hanem az irodalomés kritikatörténet számára is hasznosítható.

Az utóbbiakhoz tartozik az anyanyelv megítélése, a magyar szaknyelvi (grammatikai, növénytani, orvostudományi…) terminológia megalkotására irányuló kísérletek; annak első megállapítása, hogy a Grammatica Hungarolatina egyes hónapversei Sylvester szerzeményei; az időmértékes verselés, valamint a metaforikus kifejezésmódról írottak jelentőségének kései felismerése és méltatása. Az átvitt értelmű szóhasználat és az egyszerű emberek beszéde közti összefüggés említésére – Trencsényi-Waldapfel Imre nyomán – ókori párhuzam is feltételezhető.

Az 1530–1580 közti időszakban a legtöbb hazai vonatkozású önálló kiadvány a grammatikai irodalomhoz kapcsolódik. Ezek iskolai tankönyvül szolgáltak, a görög és a latin nyelv megtanulását segítették elő. Egy kivételtől eltekintve leíró nyelvtanok és egyéb segédkönyvek. A könnyű tanulhatóságot segíti az anyag kérdés-felelet formában való feldolgozása. Ezt a módszert követi Molnár Gergely Linacre-kiadása is. Ez az egyetlen kivétel a deskriptív nyelvtanok között: a spekulatív nyelvszemlélet egyik alapművét teszi közzé rövidítve, leegyszerűsítve.

A latin nyelvtanokban a magyar kritikatörténet számára legfontosabbak az anyanyelvű kiegészítések és az átfedések a poétikával és a retorikával. Az előbbire a legtöbb példa Leonhard Culmann Donatus-átdolgozásainak hazai kiadásaiban található, különösen a vizsgált korszak után. Verstani és műfajelméleti fogalmakat rendszerez Johann Honter grammatikája és Károlyi Péter prozódiai kézikönyve.

Az anyanyelv jelentőségének felismerését számos forrás alátámasztja. A glosszák, szójegyzékek és szótártöredékek címszavai és értelmezései sok esetben a magyar elméleti szaknyelv kialakulásának dokumentumai. A szókészlet gyarapodásán túl mutatják az anyanyelvű szakkifejezések megszületésének elméleti hátterét is.

Sokan járultak hozzá az anyanyelvű olvasás és írás elterjesztéséhez. Sylvester János és Dévai Bíró Mátyás önálló kiadványai mellett ábécés katekizmusok, iskolai szabályzatok is ezt a célt szolgálták. Számos megjegyzés igazolja annak felismerését, hogy az anyanyelvű írásbeliség nemcsak egyszerűen rögzítheti a gondolatokat, hanem kellőképpen „művelve és gazdagítva” alkalmassá tehető tartalmi és stiláris szempontból is igényes szövegek létrehozására.

A korszak retorikai irodalmának alakulását az ókori és középkori hagyomány továbbélése mellett a humanizmus és a reformáció eszmevilága határozta meg. A klasszikus örökség és az újabb áramlatok összeegyeztetésre irányuló törekvések jelentek meg Erasmus, Melanchthon, Ramus és mások munkásságában, különféleképpen ötvözve a régi elemeket az újabb felfogással. Mindezek ismeretének nyomai felfedezhetők a korszak hazai vonatkozású elméleti irodalmában.

Magyar származású szerzők (Besztercebányai Baptista János, Preyss Kristóf, Zsámboky János) külföldön megjelent munkái Cicero kultuszához és a ciceronianizmus-vitához kapcsolódnak. Zsámboky levélelmélete két bázeli kiadást is megért, ennek köszönhetően a nemzetközi tudományosságban is felismerték és értékelték Pseudo-Libanius- és Pseudo- Demetrius-átdolgozásainak viszonylagos önállóságát. Brassóban Johann Honter és Valentin Wagner, Kolozsváron Heltai Gáspár jóvoltából napvilágot látott néhány görög és latin összefoglaló a klasszikus szónoklattan tárgyköréből és egyéb retorikai segédkönyv. Ezek legnagyobbrészt külföldi edíciók utánközlései.

Az egyházi retorikát illetően 1530 és 1580 között keletkezett magyar szerkesztésű önálló kiadványról nem tudunk. Ez feltételezhetően az ilyen típusú kézikönyvek iránti hazai kereslet hiányával magyarázható. Grammatikai és logikai kézikönyvekre az alap- és középszintű iskolai tanulmányok elvégzéséhez is szükség volt. A prédikációk és imádságszövegek megalkotása a magasabban képzett egyházi értelmiség feladata. Akik az elméleti rendszerezések iránt érdeklődtek, ezekhez hozzájuthattak külföldi tanulmányaik során. A reformáció terjedése és a katolikus reakciók első évtizedeiben úgy tűnik, hogy a retorikai szabályok tudatos alkalmazása helyett sokszor elegendőnek bizonyult a képviselt eszme iránti elkötelezettség, a prédikátori hevület és az egyházi beszéd hagyományainak ismerete. A vizsgált korszakban a prédikáció és az imádság elkészítésére vonatkozó elképzelésekre legnagyobbrészt magukból a szövegekből következtethetünk. Az irodalmi gondolkodás explicit megnyilvánulásai különféle elszórt megjegyzésekben fedezhetők fel.

Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a szerkezeti és stiláris szempontok. Legtöbb megállapítás a retorikai dispositióhoz sorolható: többen is nyilatkoznak a prédikáció és az imádság részeiről, azok sorrendjéről és tartalmáról. Az elocutio tárgykörébe tartoznak a szóhasználattal, a megfogalmazással szemben támasztható követelmények. Gyakori a közönséghez való alkalmazkodás emlegetése az egyszerűbb és az igényesebb megoldásokkal. Tekintettel arra, hogy a prédikáció és az imádság a hívek legszélesebb rétegeit érinti, többségükben azokat, „kik az diák írást nem tudgyák”, indokolt az anyanyelv szerepének hangsúlyozása. A prédikációkkal kapcsolatban felmerül a nyomtatott és az élőszóban elhangzó szövegek viszonya. Az egyházi műfajokban különösen fontosak Bornemisza Péter, Telegdi Miklós és Laskai Csókás Péter meglátásai.

A források szűkössége miatt legkevesebbet a korszak magyar vonatkozású logikai irodalmáról lehet mondani. Bár a dialektika fontos része a triviális tanulmányoknak, úgy tűnik, itthoni oktatását külföldről beszerzett kiadványokból vagy kéziratos jegyzetekből is meg tudták oldani. A kevés hazai kiadású kézikönyv mellett néhány elszórt megjegyzésből lehet következtetni a korszak uralkodó vagy kibontakozó irányzatainak ismeretére. Az ismert kiadványokban megjelenik az arisztotelészi hagyomány, de felfedezhető a rámizmus hatása is. Legjelentősebb Molnár Gergely kompendiuma, amelyben az inventrix–iudicatrix-felosztás alapján rendszerezi a diszciplína tudnivalóit. Ez a század közepén korszerűnek számított, ez határozta meg többek között Ramusnak és követőinek logikai rendszerét is.

Az egyes szakterületek sajátosságain túl a vizsgált időszakasz egészére jellemző vonásokat az alábbiakban látom.

Az irodalmi gondolkodás megnyilvánulásai a megelőző korszakhoz, a középkorhoz képest gyakrabban megfigyelhetők. Megjelennek a hazai kiadású vagy szerkesztésű önálló kézikönyvek. A humán diszciplínák elsajátítását célzó, átfogó tankönyvprogramról Brassó és Kolozsvár esetében beszélhetünk. Sűrűbbek és határozottabbak a szerzői önreflexiók, a szövegalkotást és tágabb szellemi környezetét érintő megjegyzések.

A tárgyalt diszciplínákhoz kapcsolódva felfedezhetők az európai irányzatok legfontosabb vonásai. A külföldi munkák hazai kiadásai egyértelműen mutatják a hatást. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a korábban említett szerzőknek (Culmann, Linacre, Pseudo-Libanius, Willichius…) az ismeretéről is, akikről ugyancsak széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. A recepció hol gépies utánközlésben, hol alkotó átdolgozásban nyilvánul meg. Az itt-ott felbukkanó megjegyzésekből kibontakozó követelményrendszer eredete leginkább a tartalmi azonosságok alapján ismerhető fel, ritkábbak az utalások a forrásokra, a külföldi praeceptum-irodalomra. A hazai származású szerzők idegenben megjelent munkái az európai humanizmus és a modern külföldi szakirodalom számára is ismertté tették tevékenységüket. Ez legnagyobb mértékben Zsámboky Jánosról mondható el.

A népnyelvek felértékelésének nyugat-európai folyamata jótékonyan hatott a hazai viszonyokra. Gyakori az összehasonlítás „más nemzetekkel”. Többen szóvá teszik az anyanyelvű fordítások és önálló művek hiányát. Egyrész rögzítik a lemaradás tényét, másrészt a nemzeti öntudatot hangsúlyozva a felzárkózásra ösztönöznek.

Az anyanyelv használatának igénye megjelenik az írás és olvasás megtanításától kezdve az igényes szövegek létrehozásáig és a magyar tudományos szaknyelv megteremtéséig. A korszak nyelvművelő törekvéseit bízvást tekinthetjük a későbbi – ebből a szempontból (is) jobban ismert – mozgalmak méltó előzményeinek.

A későbbi századokban tovább szaporodnak a kritikatörténeti érdekű források, árnyaltabb fejtegetések és önálló kiadványok. Ha az 1530 és 1580 között megragadható adatokat összevetjük az előzményekkel és a későbbi fejleményekkel, folyamatában rajzolódik ki az irodalmi gondolkodás alakulása.

Összefoglalva: ebben a kötetben részben a hazai szakirodalomban soha nem vizsgált műveket, megnyilatkozásokat ismertetve, vagy régen elfelejtett kutatási eredményeket felelevenítve, esetleg másképpen értelmezve válogattam az irodalom önszemléletének dokumentumaiból a vizsgált korszakban. Mint az előszóban utaltam rá, emellett az újabb szakirodalomból is számos kritikatörténeti érdekű megállapítást beépíthettem munkámba. Reményeim szerint mindezekkel együtt hasznos adalékokkal járulhatok a további kutatásokhoz, elősegítve annak felderítését, hogy hogyan kapcsolódnak tágabb környezetükhöz és egymáshoz az elmélet különböző területei, és hogyan működhet az elmélet és az irodalmi gyakorlat kölcsönhatása. Mivel szándékom változatlan, Medgyesi Pálnak ugyanazokkal a szavaival zárom könyvemet, amelyekkel első kritikatörténeti monográfiám célját határoztam meg: „Én mint hogy most nagyubbal ’sem kedveskedhetem, tsak ez illy ön-kéjén egyebeknek útat mutogató emberséges embernek tisztit vállalom, a’ mennyire lehet, magamra.”1

1	Medgyesi 1650, 2v.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero