Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

2.4.3.1.4. Budai jegyzetei

A Grammatica Hungarolatinára vonatkozó következő adat Budai Ézsaiáshoz kapcsolódik. A Borzsák fentebb idézett megjegyzésében említett kézirat ma is tanulmányozható a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában.1 A körülbelül negyedrét méretű füzet 80, ceruzával megszámozott levelet tartalmaz, a 31. levél rektójáig van teleírva. A borító belső oldalán egy későbbinek tűnő bejegyzés tudatja: „Budai Ésais jegyzései”. Az első levél verzójától a 28. verzójáig terjedő, 55 lapnyi rész vonatkozik a Grammatica Hungarolatinára. A második levél rektójának a tetején ez áll: „K 726.” – mintha egy raktári jelzet vagy tételszám lenne. Ez után következik a jegyzetelés megkezdésének időpontja: „Notatur d. 28. Junii 1804.”

A grammatika utóéletének kutatásához eddig soha nem használták fel azt az adatot, mely szerint a példány, amelyikből Budai jegyzetelt, 1804 nyarán a bécsi császári könyvtárban lett volna. A debreceni könyvtár kéziratkatalógusában ugyanis a füzet így szerepel:

R 586

Budai Ézsaiás: Extractus ex libris Bibliothecae Caesareae Vindobonensis. Bécs, 1804.

Autogr. 32 ff. 250×200 mm.

ff. 1–28. Sylvester, Joannes: „Grammatica Hungarolatina in usum puerorum recens scripta.” Sárvár, 1539.

ff. 29–31. „Euripides Orestes … edita Sigismundo Geloo Pannonio interprete…” Basel, 1550.2

Könyvtörténeti kérdés, hogy Budai vajon valóban Bécsben jegyzetelte-e az ottani példányt. Azt a feltételezést, hogy a munka meglehetett a császári könyvtárban, erősíti az a fentebb említett adat, mely szerint első ismert pontos címleírása a korábban már ugyancsak említett bécsi bibliográfustól, Michael Denistől származik. Denis a régi bécsi nyomtatványokat sorra véve az 1544-es évnél tárgyalja Sylvesternek a De Bello Turcis inferendo Elegia… című költeményét, és megpróbálja összefoglalni a szerzőjének személyére és munkásságára vonatkozó adatokat. Itt – többek között – ezt olvashatjuk:

Benkő idézett művében, a 334. lapon azt írja, hogy Sylvester fordította az Új-Szigeten 1541-ben nyomtatott Újszövetséget, és Bélnek a Litteratura Hunno-scythica című művének 36. lapjára hivatkozik. De ott ez a kiváló férfiú semmit nem szól Sylvester egyházi tisztségéről, és a 66. lapon sem. Viszont Petrus Lascovius Monedulatus [Laskai Csókás Péter] De homine magno illo in rerum natura miraculo című értekezésében, az előszóban meg van nevezve minden magyar, aki 1522-től 1585-ig Wittenberget látogatta. Ezek között található az 1534. évben Johannes Sylvester, másképpen Erdőssy, ahogyan ott nevezik, és Benedict Abadi, aki az említett Újszövetséget nyomtatta. Még ez előtt Silvester [!] az ő közreműködésével kiadta a Grammatica Hungaro-latina in usum puerorum recens scripta, Neanesi (Uj.Szigeth, Neuinsel) című művét nyolcadrét formában. E két munkája alapján érdemesítették arra, hogy Bécsben professzor legyen.3

Ugyanakkor sem a régebbi, sem a legújabb bécsi könyvtári katalógusokban semmi nyoma nincs a Grammatica Hungarolatinának. Mivel azonban Budai közvetlen környezetében, Debrecenben egészen bizonyosan volt egy példány, könnyen előfordulhatott, hogy a professzor azt jegyzetelte ki, és csak a titoktartás miatt említette a bécsi könyvtárat, nehogy híre keljen a féltve őrzött ritkaságnak. E feltételezés Borsa Gedeontól származik; szíves szóbeli közlését ezúton köszönöm meg. Sinai Miklós példányát egyébként valóban nagy titkolózás övezte: még a munkát ismertető Weszprémi István sem volt hajlandó sokáig elárulni forrását. Miután Kazinczy nagy nehezen a nyomára jutott, Sinai tudta nélkül, fiának segítségével volt kénytelen eljuttatni a becses nyomtatványt a másolóhoz, Obernyik Józsefhez – történetesen éppen 1804-ben. Erről részletesebben a Kazinczy-féle kiadás tárgyalásánál lesz szó.

Vajon véletlen, hogy Obernyik és Budai ugyanabban az évben vette kézbe Sylvester nyelvtanát? Nem tudhatjuk. Ha pontosan ugyanakkor dolgoztak volna, ez azt is erősíthetné, hogy léteznie kellett két különböző példánynak, az egyiknek Bécsben, a másiknak Debrecenben. Mindazonáltal az is könnyen elképzelhető, hogy ha csak egyetlen, debreceni kötetről van szó, akkor kapva az alkalmon – mármint, hogy Sinai éberségét kijátszva hozzáférhetővé vált a kötet – egymás után jutottak hozzá.

Egyetlen apró jel utal arra, hogy Budai talán mégsem a ma is ismert, debreceni eredetű példányból jegyzetelt. A szigorú filológus mindenütt megadja a helyet, ahonnan a kimásolt szövegrészek származnak. Mindig a lapszámra hivatkozik. Például: az ajánló versek a címlevél verzóján folytatódnak a tanulókhoz szóló tetrasztichonnal. Budai hivatkozásában ez a 2. lap (pag. 2.). Hasonlóan: a bevezető szövegek utáni belső cím a 3. levél rektóján olvasható, tehát Budainál ez az 5. lap (pag. 5.).

Akkor lehetnénk egészen nyugodtak afelől, hogy Budai a debreceni példányt használta, ha az eredetileg számozatlan lapok utólag meg lennének számozva. Logikusnak tűnik ugyanis az a feltételezés, hogy ha a professzor a jegyzetelés során mindig hivatkozott a lapokra, akkor nem kezdte újra meg újra elölről a számolást, vagy nem végig fejben tartotta, hogy éppen hol tart, hanem esetleg ráírhatta a lapokra a számokat. A lapszámozásnak azonban az ismert példányban nincs nyoma. Az unikumnak a leveleit számozták meg utólag, ceruzával, a címlevél kivételével. Így a levélszámok a második páratlan laptól az utolsóig, 2-től 48-ig követik egymást. Ez azonban már a 20. században történt. A Grammatica Hungarolatina Lorenzo Valla latin Íliász-fordításához kötve maradt az utókorra. A kolligátumot az Országos Széchényi Könyvtárban 1951-ben szétválasztották. Az Íliászfordítás maradt az eredeti kötéstáblában,4 Sylvester nyelvtana új kötést kapott. Az előbbi előzéklapján olvasható: „RMK I. 14 kiemelve, a kötetet átszámoztuk.” Az utóbbi első kötéstáblájának belső oldalán ez áll: „RMK I. 14. Koll. 2.”5 Az utólagos levélszámozás ugyanattól a kéztől származik, mint ez a bejegyzés.

Rátérve most már Budai jegyzetének a tartalmára: a kézirat az eredeti mű hosszabb-rövidebb részleteinek betűhív átirata, helyenként latin és magyar nyelvű megjegyzésekkel kísérve. Feltűnő, hogy a magyar vonatkozású részek legnagyobbrészt megtalálhatók benne, a magyar paradigmasorok kivételével, amelyekből csak szemelvények kerültek be a füzetbe. Pontosan olvasható azonban valamennyi nyelvtani fogalom magyar meghatározása, a magyar szakkifejezések és a latin összefüggésekben megjelenő magyar példák. Megvannak a hosszabb összefüggő szövegrészek a hónapnevekről;6 a magyar folyó- és városnevekről, így Meggyesaljáról és Sárvárról;7 a magyar névelőről;8 a nyelvek harcáról és a magyar nyelv gazdagságáról.9

Mindebből úgy tűnik, Budait elsősorban a magyar nyelvvel és nyelvtannal kapcsolatos megállapítások foglalkoztathatták. Erre utal az is, hogy amikor nekifogott a jegyzetelésnek, igyekezett mielőbb a grammatikára térni, a bevezető részeket csak röviden említette. A címlap szövegét a rajta olvasható verssel együtt pontosan lemásolta, de az utána következőkre csak utal: „Következik egy tetrasztichon a tanulókhoz, majd egy hendecasyllabus Sylvester fiához, Theodorhoz, utoljára egy disztichon az irigyekhez, végül az ajánlólevél Theodorhoz.” Ennek csak az utolsó mondatát és a keltezését idézi. Mindazonáltal tesz egy klasszika-filológushoz illő megjegyzést: megállapítja, hogy Sylvester stílusa választékos; Cicerót imitálja, legfőképpen a De officiist.10

Amikor azonban az interiectio magyar definíciójának lemásolásával a végére ért a kivonatolásnak, egy „Nota bene” megjegyzéssel visszatért a kötetecske elejéhez, és pontosan, teljes terjedelmükben bemásolta a jegyzetelés kezdetén éppen csak említett verseket és az ajánlólevelet.11

Budai Ézsaiás további megjegyzései is mutatják filológiai alaposságát. A címlapon álló vershez féllapnyi magyarázatot fűz Nádasdy Tamásról, az újszigeti iskoláról és nyomdáról.12 Az eredeti nyomtatványt jellemezve megállapítja:

A levelek nincsenek megszámozva. Az egész mű 48 kisméretű, nyolcadrét levélből áll. A tiszta, egyszerű, világos latinság és a klasszikus szerzők ismeretét bizonyító tudásanyag elárulja, hogy Sylvester János Isten dolgaiban és a görög irodalomban kétségtelenül igen járatos. Ez abból is kitűnik, hogy helyénvalóan alkalmaz görög szavakat, amelyekkel ő maga nevez meg bizonyos városokat, és további görög szólásokat és kifejezéseket.13

Budai Ézsaiás jegyzeteinek vannak rendkívül fontos irodalomtörténeti vonatkozásai is, mégpedig Sylvester János költői munkásságát illetően. A Grammatica Hungarolatina nevezetes része a hónapok magyar elnevezéséről szóló kitérő. Egyes hónapoknál a nyomtatványban megjelenik a „Nos” szócska. A szöveg 19. századi kiadói, Kazinczy Ferenc14 és Toldy Ferenc15 ezt úgy közölték, mintha az adott hónap magyar nevét magyarázná: „mi” saját nyelvünkön így hívjuk őket. Jómagam azonban a kritikai kiadás16 készítése során tartalmi és tipográfiai jellemzők alapján más következtetésre jutottam. Úgy vélem, a „Nos” a hónapokhoz kapcsolódó, nem a klasszikus auktoroktól idézett versek szerzőjére utal: Sylvester maga írta őket. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy akár a korabeli magyar nyelvű világi költészetből is meríthetett.17

Mielőtt Borzsák István megjegyzése Budai Ézsaiásra irányította volna a figyelmemet, azt hihettem: nekem jutott először eszembe az ismeretlen szerzőjűnek tartott verseket Sylvesternek tulajdonítani. A debreceni jegyzet áttanulmányozása után azonban már látom: Budai Ézsaiás két évszázaddal megelőzött.

Mint fentebb említettem, Budai a hónapokról szóló részt is kimásolta. Átiratában az eredeti nyomtatvány zsúfolt, zavaros tipográfiai képét igyekezett áttekinthetően visszaadni. A kéziratban a hónapok magyar neve mindig a lap bal oldalán áll, határozott függőleges vonallal elválasztva a versektől, a „Nos” pedig – Kazinczy és Toldy kiadásával ellentétben – az eredetinek megfelelően, mindig a versek végén, azaz a jobb oldalon, aláírásszerűen jelenik meg. A filológus Budai egyértelműen megfogalmazza az ebből adódó következtetését. Az egyik előfordulásánál magyarul jegyzi meg: „Nos. Ez azt teszi, hogy maga írta.”18 Egy másik alkalommal ezt olvashatjuk: „Nos. Az az, maga Sylv[ester].”19

1	A könyvtári munkában nyújtott segítségét Kovács Teofilnak és Fazakas Gergely Tamásnak köszönöm.
2	Fekete–Szabó 1979, 113.
3	„Benkő I. cit. [Transylvania] p. 334. macht diesen [Sylvester] zum Uebersetzer des ungarischen zu Uj-Szigeth 1541. gedruckten N. Test., und berufft sich auf Bels Litterat. Hunnoscythica p. 36. Aber da sagt der vortreffliche Mann nichts von Sylvesters geistlichen Würden, auch p. 66. nichts. Hingegen werden in des Petr. Lascovius Monedulatus Tract. De Homine magno illo in rerum natura miraculo, in der Vorrede alle Ungarn genannt, die von 1522. bis 1585. Wittenberg besuchtet haben, unter welchen sich denn auch aufs Jahr 1534. Joh. Sylvester sonst Erdőssy, wie es dort heisst, und der Benedict Abadi, der das erwahnte N. T. gedrucket hat, befinden. Noch vor diesem gab Silvester 1539. durch ihn Grammatica Hungaro-latina in usum puerorum recens scripta, Neanesi (Uj-Szigeth, Neuinsel) 8, heraus. Diese beiden Stücke mögen sein Verdienst zur Wien Professur gewesen seyn.” denis 1782, 411–412. Megjegyzendő, hogy Laskai idézett helyén Lucas Syluestris szerepel, lásd később.
4	A kötetet Ant. 7806 jelzettel az antikva állományba sorolták be.
5	RMNY 39.
6	Budai 1804, 5v–8v.
7	Uo., 9r–11r.
8	Uo., 13r–14v.
9	Uo., 24r–24v.
10	„Sequitur Tetrastichon ad pueros, tum ad Theodorum filium Carmen Endecasyllabum, postremo Distichon is Osorem. Incipit denique Epistola nuncupatoria ad Theodorum filium; stilo eleganti, <…> ad imitationem Ciceronis, in principio de officiis. Quam epistolam ita claudit: […]” Uo., 2v. Borzsák monográfiájából tudjuk: Budai Debrecenben kezdő professzorként a nagy auditoriumban a De officiist magyarázta. Borzsák 1955, 86.
11	Budai 1804, 26r–28v.
12	Uo., 1v.
13	„Paginae numeris signatae non sunt. Absolvitur opus totum 48 paginis in 8vo minori; latinitas pura, simplex, perspicua; studiumque Auctorum Classicorum spirans; Dei et literaturae Graecae appertime peritum esse aperuit Joh. Sylvestrum; quod vocabula composita Graeca, quibus ipse Auctor nomina quaedam urbium redditis, locutiones item Graecas, et sententiae, quibus commode utitur, apprendum.” Uo., 2r.
14	Kazinczy kiadásának két változatáról a későbbiekben szólok részletesen.
15	Sylvester 1539/1866.
16	Sylvester 1539/2006.
17	Részletesebben a hónapversekről: Bartók I. 2007, 166–185.
18	Budai 1804, 7v.
19	Uo., 8r.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero